Fontos ügyekről - például a magánnyugdíj-pénztárról és a médiatörvényről is - hallgatott, ám a szabad pálinkafőzésről már nem felejtett el beszélni Orbán Viktor abban a videóinterjúban, amelyet saját Facebook-oldalán tett közzé.
Ma Magyarországon óvatos becslések szerint is legalább 30 ezer hajléktalan ember él, legalább harmaduk pedig a fővárosban és külterületein, legkevesebb kétszázan az aluljárókban - legalábbis december 15-ig, mivel "eddig volt idejük" arra, hogy a főpolgármesteri rendelet értelmében elhagyják a legfrekventáltabb föld alatti tereket. Számos alapítvány és szervezet karolja fel őket melegedőikben -…
A csütörtöki levegő-szennyezettségi mérések alapján már nincs szükség a szmogriadó tájékoztatási fokozatának fenntartására Budapesten, ezért azt Tarlós István főpolgármester visszavonta - írja a városháza pénteki közleménye. A főváros levegőjének minősége javult az elmúlt napokhoz képest, tovább csökkent a kisméretű szálló por koncentrációja, annak értéke egyik mérőponton sem érte el a…
A karácsony üzenete az, hogy a bizalmat nem lehet kiérdemelni, megszolgálni, hanem azt meg kell előlegezni - mondta az InfoRádiónak a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke. Gáncs Péter szerint a bizalmatlanság zárkózottá teszi az embereket.
Mintegy kétórás várakozás alakult ki kora reggelre a röszkei autópálya határátkelőhely kilépő oldalán a Nyugat-Európából az ünnepekre hazatérő vendégmunkások miatt.
Délután 16 óra körül indulnak pénteken, december 24-én a BKV utolsó nappali járatai. Ezután éjszakai buszokkal lehet utazni a városban. Az ünnepek ideje alatt többféle forgalmi változásra is kell számítani a közösségi közlekedésben.
Szerbia felé Röszkénél a személyforgalomban, Ukrajna felé Záhonynál pedig a teherforgalomban alakult ki hosszasabb várakozás a határon péntek reggelre. Röszkénél kifelé 1-2 órát is kell várni.
"Eszünk ágában sincs" - így válaszolt Orbán Viktor arra a kérdésre, hogy hajlandóak-e változtatni a médiatörvényen, illetve a bírálatok után fontolgatják-e annak módosítását. A miniszterelnök csütörtökön a Hír TV Rájátszás című műsorában arról is beszélt, hogy ha a parlamentnek, illetve a kormánynak lenne lehetősége, már rég elvette volna Simor András jegybankelnök mandátumát.
Kémtollat talált az irodájában Csenger polgármestere a napokban - írja a Kelet-Magyarország. Forján Zsolt az íróasztalánál a leveleit olvasta, miközben irodájában a riasztórendszer karbantartását végezték szakemberek. A polgármester az asztaltól felállva egy véletlen mozdulattal leverte a feje fölött lévő, szalmafonatból készült díszt, amelyben egy érdekes tárgyat pillantott meg.
Az unió lakosságának 16 százalékát - 80 millió embert - fenyegeti a szegénység. Magyarország az uniós sereghajtók közé süllyedt a a szegénységi szintet tekintve - írja a Magyar Hírlap.
December 24-én és szilveszter napján rövidített rendben, de nyitva tart a Fővárosi Állat- és Növénykert. Az említett két napon 13 óráig lesz nyitva az intézmény, a belépés 12 óráig lehetséges.
November közepéig nagyjából hetvenezer pár hamisított cipőt és negyedmillió darab ruhaneműt foglaltak le egymilliárd forint értékben a vámosok országszerte. A vámosok szerint a feketepiac szereplői folyamatosan figyelik az igényeket és ehhez igazodva állítják elő a hamis termékeket.
Karácsony ünnepe alkalmából a katolikus, a református és az evangélikus egyház magyarországi vezetői Budapesten, Esztergomban és Debrecenben tartanak ma, illetve szombaton és vasárnap ünnepi szentmisét, istentiszteletet.
Magyarország új alkotmánya 2012. január elsején lép hatályba, az új alaptörvényt jövő év április 25-én, húsvéthétfőn fogadja el az Országgyűlés - nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Nemzet pénteki számában megjelent interjúban.
Halálra gázolt egy embert a vonat Pécelnél, a Budapest-Hatvan-Miskolc vasútvonalon közlekedőknek jelentős, akár 50-100 perces késésekkel kell számolniuk - közölte a Mávinform ügyeletese.
A miniszterelnök szerint 2012. január elsején lép hatályba az ország új alkotmánya. Karácsony alkalmából több nagyvárosban tartanak ünnepi szentmisét, istentiszteletet. Tovább csökkent Budapesten a szálló por koncentrációja
Bár a fekete tinédzser befogadása látszólag egy hirtelen ötlet hatására történt, a Tuohy család valójában már évek óta életformaként gyakorolta a jótékonykodást, amikor először találkoztak az utcán „anyátlanul” kóborló Michael Oherrel. Akkor még álmukban sem gondolták volna, hogy családi életükből hamarosan bestseller, majd Oscar-díjas film készül, Michaelből pedig Amerika egyik neves…
Benyújtotta a kötelező egészségügyi kamarai tagságról szóló törvényt Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter. A fő szabályozási elvek szerint a kamaráknak teljes körű, független etikai rendszert kell működtetniük és bővül a minőségbiztosítási feladatkörük.
Az enyhe időjárás okozta hóolvadás miatt több folyó vízszintje emelkedett. Emellett a Tiszán levonuló árhullám, valamint a Tisza visszaduzzasztó hatása is növeli az áradást a folyókon. Az árvíz miatt több helyen hajózási tilalom van érvényben, illetve a komp sem üzemel.
Magyarország január elsején kezdődő európai uniós elnökségének tiszteletére a következő hat hónap során többször is magyaros ruhákba öltözik majd Brüsszel világhírű jelképe, a pisilő kisfiú, azaz Manneken Pis.
Mindössze fél fokkal maradt el pénteken a december 24-én eddig mért legmelegebbtől a hőmérséklet, azaz bármennyire is az átlagot meghaladó meleg volt, mégsem dőlt meg a napi rekord. Sellyén pénteken 17,2 fokot mértek, 1958-ban ugyanezen a napon Békéscsabán 17,7 fok volt. A december 24-i napokra mért átlagot azonban mindenhol - néhol jelentősen - meghaladta a hőmérséklet. A következő napokban már…
Felére csökkentette a Barlangfürdő jegyárait a miskolciak számára az önkormányzat. December 26-tól a helyiek 950 forintot fizetnek majd egy teljes napért, míg korábban négy óra fürdőzés került itt 2.300 forintba. A jegyárakat a nem miskolciak számára is csökkentették. Ők januártól húsz százalékkal olcsóbban válthatják meg a belépőket. Az intézkedéstől azt várják, hogy több vendég lesz, és több…
Péntek délben kinyitották az utolsó ablakot is a fővárosi Gerbeaud-ház homlokzatán kialakított adventi naptáron. A Vörösmarty téri vásár szombaton és vasárnap zárva lesz, de hétfőtől szerdáig még kinyit a 140 kézműves, és további színes programok is várják a látogatókat.