Paradigmaváltást ígért Tarlós István, Budapest főpolgármestere a hajléktalan-kérdéssel kapcsolatban, és sokan bizakodnak a szociális szakma képviselői közül is. Ezen a télen már nem várható jelentős javulás, mert még nem készült el az a stratégiai javaslat, ami tartósabb megoldást nyújthat az utcán élőknek. A hajléktalanokért dolgozók azt is értetlenül nézik, hogy gyakorlatilag megszüntetik a…
Óvatosságra inti a gyalogosokat az InfoRádió által megkérdezett közlekedésbiztonsági szakértő: Pausz Ferenc szerint érdemes ilyenkor több időt adni a sofőröknek a megállásra, a csúszós úton ugyanis sokkal nehezebb lefékezni a járműveket.
Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az Omninvest Development Kft. számára 2006-ban nyújtott kétmilliárd forint összegű állami támogatás odaítélése ügyében az V. kerületi rendőrkapitányságon - közölte a tárca pénteken az MTI-vel.
Elsősorban a médiahatóság ellenőrzési és büntetési jogköreit szűkítené az LMP a médiatörvény javaslatához benyújtott csaknem 40 módosító javaslatban. Karácsony Gergely frakcióvezető-helyettes a Független Hírügynökségnek elmondta: szeretnék megakadályozni a kis közösségi rádiók egy kategóriába sorolását a közszolgálati médiumokkal, mert azok képtelenek lennének teljesíteni a rájuk rótt kötelező…
Szájer József nem támogatja a kétkamarás parlament ötletét, és azt sem, hogy az alkotmányt csak két egymást követő Országgyűlés kétharmados döntésével lehessen módosítani. A fideszes európai parlamenti képviselő tagja annak a társadalmi bizottságnak, amelyet az új alkotmány koncepciójának kidolgozására kért fel Orbán Viktor kormányfő. A tavaszra elkészülő új alaptörvény csütörtökön hivatalosan is…
Ismeretlen tettes ellen, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntett elkövetésének gyanúja miatt feljelentést tett a rendőrségen a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a magyar vakcinagyártó céggel, az Omninvesttel kapcsolatos ügyben - közölte a Független Hírügynökséggel az NGM pénteken. A tárca szerint ugyanis 2006-ban a jogszabályok szándékos megsértésével ítéltek oda kétmilliárd…
Elkészült a Magyar Kármentő Alap önálló honlapja, amelyen folyamatosan tájékoztatnak a kármentő bizottság döntéseiről és az alapból történő kifizetésekről - közölte a katasztrófavédelmi kormánybiztos hivatalos honlapja pénteken.
Az utóbbi napokban lehullott csapadék miatt árhullám vonul le a Tiszán, a Bodrogon és a Taktán, míg a Sajó, a Bódva és Hernád vízgyűjtőin apadásra számítanak a szakemberek - tájékoztatta Csont Csaba, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig) árvízvédelmi osztályvezetője pénteken az MTI-t.
Elkészült a kormányhatározat tervezete az intézményen kívüli szülésről. A szakmai szervezetek elégedettek a javaslattal, ugyanakkor számos részletkérdésről még egyeztetnek. Szócska Miklós egészségügyi államtitkár azt szeretné, ha jövő hétre kompromisszumra jutnának a szervezetek képviselői, a tervek szerint az év végére elkészülhet a szabályozás.
100 ezer forint bírságra számíthatnak azok, akik sózzák a járdát vagy az utat - hangzott el pénteken este az RTL Híradójában. A környezetvédelmi államtitkár azt mondta: az idén hatályba lépett jogszabály szerint mindenhol csak környezetbarát anyagot lehet felhasználni síkosság ellen. A fővárosi közterület-fenntartónál azonban úgy tudják: csak a fák, növények közelében tilos a só használata. És az…
Tükörjég borítja a 81-es főutat Mór külterületén, emiatt több kamion nem tudott felkapaszkodni az enyhe emelkedőn, kénytelen volt leállni az út szélén - közölte a rendőrség péntek este.
Nem politikai, hanem szellemi alapon kell kiállni az ellen, hogy politikusok esztétikai vitákat folytassanak a parlamentben - állítja Hiller István. A volt oktatási és kulturális miniszter szerint politikai véleményt formálni egy darabról, könyvről vagy kiállításról a művészi szabadság megsértése.
Hegel fedőnéven a román pártállami titkosszolgálat, a Securitate ügynöke volt Heltai Péter filozófus-újságíró, a Prima Primissima díjra jelölt, Prima díjas médiaszemélyiség.
Folyamatos havazás bénítja ismét Európa és Magyarország útjait és közlekedését: egyre több balesetről érkeznek hírek, miközben az utakat hiába takarítják, ha maguk a közlekedők sem figyelnek. Tegnap hárman meghaltak az algyői Tisza hídnál, egy autó kiégett.
Nem érti L. Simon László a balliberális sajtóhadjáratot, amellyel a médiatörvény-tervezetet támadják. A Magyar Hírlapban az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának fideszes elnöke azt kérdezte, "ha valaki tisztességesen írja az újságot, mitől tart?" Lapunk információi szerint Hegel fedőnéven a román pártállami titkosszolgálat, a Securitate ügynöke volt Heltai Péter filozófus-újságíró,…
Tegnap tartotta Húsz éve című könyvének bemutatóját Debreczeni József, amelyen Gyurcsány Ferenc és Bárándy Péter is részt vett. Az író meg meri kockáztatni, ha Antall József élne, ő is ott lett volna.
Az időjárási előrejelzések szerint szombat hajnalban mínusz 15 fokra is lehetett számítani. Az átlagos hőmérséklet azonban mínusz 3 fok volt Magyarországon. Egyedül Beled lakói ébredtek mínusz 14 fokra.
A munkavállalókat érintő kormányzati intézkedések ellen demonstrál ma a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége, az Autonóm Szakszervezeti Szövetség és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma.
A rejtélyes tűzesetek kapcsán a hatóságok vizsgálják a gyújtogatás lehetőségét. Állítólag többeket őrizetbe vettek, a helyszínen már 16 ország küzd a lángokkal.
Most szombaton és vasárnap jár a mikulásvonat a fővárosi Gyermekvasúton. Menet közben a Mikulás minden gyerekkel elbeszélget, majd megajándékozza őket hagyományos, édességekből és gyümölcsből összeállított mikuláscsomagokkal - tájékoztatták a Független Hírügynökséget a szervezők.
A lakhatáshoz való jog nem került bele az új alkotmány koncepciójába. Skóciában és Franciaországban már évek óta törvény garantálja, hogy senkinek ne kelljen az utcán aludnia. Más kérdés, hogy ezek a jogszabályok ott sem számolták fel a hajléktalanokságot. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke, a Hajléktalanokért Közalapítvány kuratóriumának vezetője szerint a lakhatáshoz való jogot akkor is…
Több fővárosi kerületben is megúszhatják az ittas vezetést az autósok, az egyik orvosi ügyeletet ellátó cég ugyanis nem végzi el a vérvételt, amíg a BRFK nem rendezi a felhalmozott tartozását - írja a Blikk.
Kívánatos, hogy az új alkotmány a keresztény értékekből merítsen ihletet, különösen ami a házasság és a család társadalomban elfoglalt helyzetét és az élet védelmét illeti – jelentette ki XVI. Benedek az új magyar alkotmány előkészületeire hivatkozva beszédében, amit az új magyar szentszéki nagykövet, Győriványi Gábor megbízólevelének átvételekor mondott.
A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) üdvözli, hogy nem emelkednek a BKV tarifái. A szervezet közleményében azt írja: egyetlen olyan év sem volt, amikor a tömegközlekedési társaság bevételei az áremeléssel arányban emelkedtek volna, ráadásul a magas árak sok utast elriasztottak vagy bliccelésre kényszerítettek.
Havasak, jégbordásak az utak Nyugat-Dunántúlon, a közlekedésben azonban már nem okoz fennakadást az időjárás - tudta meg a Független Hírügynökség szombaton a közútkezelő ügyeletesétől.
A Fidesz már az első Orbán-kormány idején is megváltoztathatta volna a magánnyugdíjpénztárak működését, ha hibát talált volna benne - mondta Mesterházy Attila az InfoRádió Aréna című műsorában. Az MSZP elnöke szerint a 16 százalékos adókulcs bevezetése nagy költségvetési hiányt okoz, amit a különadókkal és a nyugdíjpénztári befizetésekkel próbálnak betömködni. Beszélt arról, hogy az MSZP érdeke…