Háromszázhatvanöt méter kolbászt töltöttek meg szombaton Napkoron, a X. Sunshine Böllérversenyen. Ez új országos rekord, a készítő debreceni csapat ezzel megcáfolta a mondást, amely szerint "több nap, mint kolbász". A böllérversenyen velük együtt csaknem negyven csapat indult.
Magyarország megújítása és újjászervezése a választói akaratnak megfelelően halad, ennek jegyében helyezte a kormány biztonságba az emberek nyugdíját, vezette be az arányos adórendszert, és állítja talpra az ország gazdaságát - reagált a Fidesz az MSZP szombati választmányi ülésén elhangzottakra.
Budapesten nem okozott nagyobb károkat a szombat esti földrengés, a lakóknak sehol nem kellett elhagyniuk otthonukat. A Fővárosi Tűzoltóság ügyeletese közölte: számos riasztást kaptak a III. és a XI. kerületből, de a statikus mindenhol azt állapította meg, hogy az észlelt repedések vagy korábbiak, vagy csak a vakolaton, illetve a festéken keletkeztek. A Magyar Tudományos Akadémia Szeizmológiai…
Eddig nem volt utórengés, de szinte biztos, hogy lesz, s többre is számítani lehet - mondta el a Független Hírügynökségnek Magyar Tudományos Akadémia Geodéziai és Geofizikai Kutató Intézet Szeizmológiai Főosztályának tudományos munkatársa, Mónus Péter.
A fővárosban nem okozott nagyobb károkat a szombat esti földrengés, a lakóknak sehol nem kellett elhagyniuk otthonukat. A Fővárosi Tűzoltóság ügyeletese közölte: számos riasztást kaptak, többnyire a III. és a XI. kerületből, de a statikus mindenhol azt állapította meg, hogy az észlelt repedések vagy korábbiak, vagy csak a vakolaton, illetve a festéken keletkeztek, és nem veszélyeztetik a házakat.…
A Richter-skála szerinti 4.7-es magnitúdójú földrengés volt 18:41-kor Komárom-Esztergom megyében, Oroszlány mellett. A MTA Szeizmológiai Intézete szerint 1985 óta nem volt ilyen erejű földrengés Magyarországon, mint szombaton kora este. A rendelkezésre álló adatok szerint Magyarországon 1763-ban, Komáromban mérték a legnagyobb földrengést, annak magnitúdója körülbelül 6,3 volt. A város egyharmada…
Kisebb erejű földrengés volt Magyarország több településén kora este, jelentősebb károkról nem érkezett jelentés. Tavasszal kerülhet a parlament elé a zenés-táncos rendezvények megtartásának feltételeit szabályozó rendelet. Egyiptomban Ahmed Safík kapott megbízást a kormányalakításra