2013. március 25. hétfő

márc. 25
9:42
Tehervagonban elbújt afrikai határsértőket fogtak el Kelebián (Alternatív Energia)
Két elefántcsontparti és egy marokkói állampolgárt találtak elbújva egy tehervagonban a kelebiai vasúti határátkelőhelyen vasárnap - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
márc. 25
9:42
Előrehozott választásokra készülnek Orbánék? (ATV)
A Magyarországi Szociáldemokrata Párt ügyvezető elnöke szerint a kormánypártok számára minden feltétel adott egy sikeres előrehozott választás megrendezésére, ezért arra kéri az MSZP elnökét, hogy alakítson egy új munkacsoportot a „Szövetség a változásért” tárgyalássorozat keretén belül.
márc. 25
9:44
Elgázoltak és megvertek egy férfit Szekszárdon (Alternatív Energia)
Könnyebben sérült meg az az ember, akit három szekszárdi férfi szombaton délután, egy vita során elgázolt tolató autójával, majd összevert - értesült a HavariaPress.
márc. 25
9:46
Szén-monoxid-mérgezés Újszilváson (Alternatív Energia)
Feltehetően szén-monoxid-mérgezés miatt lett rosszul egy nő és gyermeke egy újszilvási családi házban, mindkettőjüket kórházba szállították hétfő kora reggel - tájékoztatta a katasztrófavédelem és a mentőszolgálat az MTI-t.
márc. 25
10:00
Emésztőgödörből mentettek lovat Nagykanizsán (Metropol)
A nyolcmázsás ló egy családi ház udvarán esett bele a mintegy két méter mély emésztőgödörbe.
márc. 25
10:00
Együtt 2014-PM: Dunakeszi az első lépés a korszakváltás felé (Alternatív Energia)
Dunakeszi az első lépés a korszakváltás felé - írta az MTI-hez eljuttatott közleményében az Együtt 2014 - Párbeszéd Magyarországért Választási Szövetség azután, hogy az általa támogatott független jelölt a második helyet szerezte meg vasárnap a dunakeszi 7-es számú választókerületben tartott voksoláson, megelőzve minden más ellenzéki jelöltet.
márc. 25
10:00
„Bocsánatot kért”: megtört a hummeres gázoló (ATV)
Fordulat történt a Kenéz Imre motoros rendőrt elgázoló osztrák férfi ügyében.
márc. 25
10:02
MSZP: ismét hazudott a Fidesz (Alternatív Energia)
AZ MSZP szerint a kényszernyugdíjazás alól felmentést kapó egészségügyi dolgozóknak ismét hazudott a Fidesz-kormány.
márc. 25
10:02
Szabadon engedhetik Mubarakot (ATV)
Amennyiben az ügyészség nem nyújtja be a mai napon vádiratát a Tahrir téri gyilkosságokkal kapcsolatban, Hoszni Mubarak volt elnököt hamarosan szabadlábra helyezhetik. Az egyiptomi Al Ahram napilap szerint azonban ha fel is mentik a gyilkosságok miatt, a korrupciós vád megmarad.
márc. 25
10:18
Nem károsodott a szőlő a Soproni borvidéken (Infostart)
Átvészelte a márciusi hóvihart, és a tavaszi tél ellenére eddig nem károsodott a szőlő a soproni borvidéken. Az 1400 hektáros területen a metszés 80 százalékát már elvégezték a gazdák.
márc. 25
10:18
Ötször lőttek a támadók az újságírónőre: életét vesztette (ATV)
Meggyilkoltak egy helyi rádiónak dolgozó szomáliai újságírónőt vasárnap este az ország fővárosában, Mogadishuban - közölte az áldozat munkáltatója.
márc. 25
10:20
Három nap alatt 50 centi hó zúdult Kijevre – kenyér sem volt (ATV)
Kell még néhány nap Ukrajnának, hogy a három napon át tomboló hóvihar után helyreálljon a mindennapok rendje - közölték a kijevi hatóságok hétfőn.
márc. 25
10:36
Negyvenmilliós marihuánafogás Röszkén (Alternatív Energia)
Negyvenmillió forint értékű marihuánát találtak a pénzügyőrök egy szerb férfi autójában Röszkénél - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hétfőn az MTI-t.
márc. 25
10:38
Halálra zúzta magát a vonatból kiugró tinédzser (Alternatív Energia)
Életét vesztette az a 17 éves fiatal, aki vasárnap délután ugrott ki a mozgó vonatból, a kisteleki vasútállomástól néhány száz méterre - értesült a HavariaPress.
márc. 25
10:54
Házhoz mennek a kukák (Infostart)
Megkezdődik a házhoz menő szelektív gyűjtési rendszer Budapesten. Az első kukákat hétfő szállítják ki.
márc. 25
10:54
Fideszes törvényjavaslat a lakásokban történő aláírásgyűjtésről (Alternatív Energia)
Javaslatot nyújtott be két fideszes képviselő a lakásokban történő aláírásgyűjtéssel kapcsolatban, amellyel a vonatkozó jogszabályban rögzítenék: ez törvényes eljárás megfelelő adatkezelés esetén és azzal a feltétellel, hogy a személyes megkeresés nem üzleti célra irányul.
márc. 25
11:12
Kiugrott a vonatból és szörnyethalt egy fiatal (Metropol)
A 17 éves fiú leugrott Kisteleknél a Budapest felől Szegedre tartó vonatról.
márc. 25
11:12
Szíriai ellenzék: ismét vegyi fegyvereket vetett be Asszad (ATV)
A szíriai ellenzék szerint ismét vegyi fegyvert vetett be Damaszkusz a lázadókkal szemben. A felkelők szerint vasárnap Adra városában csapódtak be a kormányellenes erők állásaiba az ideggázzal töltött gránátok.
márc. 25
11:14
Király: a törököknek nincs vesztenivalójuk (ATV)
Király Gábor szerint a törököknek nincs vesztenivalójuk, így teljes elszántsággal rohamozhatnak kedden a magyar labdarúgó-válogatott elleni világbajnoki selejtezőmérkőzésen, amely közép-európai idő szerint 19.30 órakor kezdődik Isztambulban.
márc. 25
11:30
Havazás - Somogy megyében csúszós utakra kell számítani (Alternatív Energia)
Somogy megye déli részén intenzív havazás kezdődött, és bár hótorlaszok, hóátfúvások nem alakultak ki, az utak rendkívül csúszósak, balesetveszélyesek - figyelmeztetett a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn honlapján.
márc. 25
11:30
Állampolgársági törvény: Potápi visszavonta javaslatát (ATV)
Visszavonta a magyar állampolgárságról szóló törvény módosítására benyújtott javaslatát hétfőn a fideszes Potápi Árpád.
márc. 25
11:48
40 milliós drogfogás Röszkén (Infostart)
Negyvenmillió forint értékű marihuánát találtak a pénzügyőrök egy szerb férfi autójában Röszkénél - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
márc. 25
11:48
Visszavonták az állampolgársági törvény módosítását (Alternatív Energia)
Visszavonta a magyar állampolgárságról szóló törvény módosítására benyújtott javaslatát hétfőn a fideszes Potápi Árpád.
márc. 25
11:48
Kudarc Ócsán: új pályázatot kell kiírni a szociális lakóparkra (ATV)
Első körben nem sikerült benépesíteni az ócsai szociális lakópark nyitányaként épült nyolcvan házat.
márc. 25
11:50
Pénzügykutató: 150-200 milliárdos kiigazítás kell (ATV)
Az idei GDP-arányos államháztartási hiányt akkor lehet 3 százalék alatt tartani, ha a kormány 150-200 milliárd forint összegű kiigazítást hajt végre, miközben a bruttó hazai termék (GDP) 0,2 százalékkal nő - mondta Petschnig Mária Zita, a Pénzügykutató főmunkatársa, a konjunktúrakutató intézet hétfői budapesti tájékoztatóján.
márc. 25
12:06
Már kedden döntene a Fidesz az árfolyamgát meghosszabbításáról (Infostart)
A Fidesz azt javasolja, hogy kedden szavazzon a parlament a devizahiteleseket segítő árfolyamgát lehetőségének meghosszabbításáról - közölte Rogán Antal hétfői sajtótájékoztatóján.
márc. 25
12:06
Visszavonták a javaslatot (Metropol)
A múlt héten kezdték tárgyalni, egyelőre azonban nem módosul az állampolgárságról szóló törvény.
márc. 25
12:06
Jobbik-közeli a leendő alkotmánybíró (Alternatív Energia)
Támogatták Juhász Imre alkotmánybíróvá választását az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának fideszes és jobbikos tagjai, szocialista, illetve független ellenzéki képviselők nem vettek részt a jelölt hétfői bizottsági meghallgatásán és a szavazáson.
márc. 25
12:06
A város, ahol egy autó árába kerül a rendszámtábla (ATV)
Minden eddigi rekordot megdöntve a 90 ezer jüanos határt is átlépte Sanghajban a rendszámtábla ára, melyet már befektetésként, "spekulációs" céllal is vásárolnak.
márc. 25
12:08
Uniós segély: ezt is a kisemberek szívják meg? (ATV)
Annak ellenére, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az eurózóna kormányai mentőövet dobtak Ciprusnak, a ciprusiak számára ez nem feltétlenül jelent jót – írta blogbejegyzésében a BBC üzletrovatának szerkesztője Robert Peston.
márc. 25
12:24
Alkotmánybíró-választás - A DK nem szavaz (Alternatív Energia)
A Demokratikus Koalícióhoz tartozó (DK) országgyűlési képviselők hétfőn távol maradnak az új alkotmánybíróról szóló szavazástól - közölte az MTI-vel Molnár Csaba DK-alelnök.
márc. 25
12:24
20 centi hó, torlaszok, Ferihegyen készültség - percről percre (ATV)
Jelenleg az ország több megyéjében is változó intenzitással havazik. A közútkezelő munkagépei folyamatosan dolgoznak, Ferihegyen közepes szintű a készültség, mivel az előrejelzések szerint a 24 óra alatt lehulló hó mennyisége a 20 centimétert is meghaladhatja. Hétfő délután több balesetre is sor került az utakon.
márc. 25
12:26
Mégis feloszlathatják a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesületet? (ATV)
Hatályon kívül helyezte a Szegedi Ítélőtábla hétfőn a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület feloszlatása érdekében benyújtott ügyészségi keresetet elutasító elsőfokú bírósági döntést. A táblabíróság új eljárás lefolytatására kötelezte a Gyulai Törvényszéket.
márc. 25
12:42
Akár huszonöt centi hó is eshet (Alternatív Energia)
Egy újabb megyére adott ki elsőfokú figyelmeztetést, több helyen pedig másodfokúra emelte korábban kiadott figyelmeztetéseit a meteorológiai szolgálat hétfő délelőtt. A hófúvás miatt az ország nyugati felében több térségre már az elsőfokú riasztást is kiadták, így ezeken a területeken a következő órákban készülni kell arra, hogy kisebb hótorlaszokat emelhet az erős szél.
márc. 25
12:42
Szakértők szerint Medvegyev „politikai értelemben élőhalott” (ATV)
Dmitrij Medvegyev, aki egy időben Oroszország egyik legnépszerűbb embere volt, az amerikai sajtóban idézett politológusok szerint immár "politikai élőhalott". Intézkedéseit rosszalja egykori mentora, Vlagyimir Putyin államfő, amiből sokan arra következtetnek, hogy az elnök arra készül, hogy megszabaduljon egykori reformpárti védencétől.
márc. 25
12:44
Légfegyverrel támadt édesanyjára egy jobbikos (Alternatív Energia)
Légfegyverrel támadt édesanyjára Karcagon egy helyi jobbikos. A férfi évek óta pszichiátriai kezelés alatt áll, házukban több fegyvert is lefoglalt a rendőrség. Négy hónappal ezelőtt egy riasztópisztollyal lőtt rá egy roma ismerősére, a párt azonban nem zárta ki a szervezetből, magatartását sem tartja kirívónak.
márc. 25
12:44
Elaludt, kiugrott a vonatból, szörnyethalt egy baksi fiatal (ATV)
A Bakson lakó fiatal Budapestről tartott hazafelé, út közben valószínűleg elaludt, ezért nem szállt le Kisteleken a vonatról.
márc. 25
13:00
Új pályázatot kell kiírni Ócsán (Infostart)
Új bérlői pályázatot kell kiírni az ócsai szociális lakóparkra - értesült a Népszabadság. A lap úgy tudja, hogy első körben nem sikerült kiválasztani azt a 80 családot, amely megfelelt volna a szigorú pályázati feltételeknek.
márc. 25
13:00
A Fidesz és a Jobbik támogatta Juhász Imre jelölését (Metropol)
A szocialista, illetve független ellenzéki képviselők nem vettek részt a jelölt hétfői bizottsági meghallgatásán és a szavazáson.
márc. 25
13:00
DK: húsvét előtt fizessék ki a közfoglalkoztatottak heti bérét! (Alternatív Energia)
A Demokratikus Koalíció (DK) arra kéri a kormányt, hogy a Magyar Államkincstár már húsvét előtt utalja el a közfoglalkoztatottak jövő héten esedékes bérét - mondta hétfői sajtótájékoztatóján Szűcs Erika.
márc. 25
13:00
Az amerikaiak kétharmada támogat egy Irán elleni katonai akciót (ATV)
A felmérések azt is kimutatták, hogy az amerikaiak 49 százaléka inkább szimpatizál Izraellel, mint a palesztinokkal, míg csak 12 százalékuk állítja ennek ellenkezőjét.
márc. 25
13:02
Fokozta figyelmeztetéseit a meteorológiai szolgálat (Metropol)
Az M7-es autópályán a leállósávba vagy a pihenőkbe terelik a kamionokat. Továbbra is másodfokú figyelmeztetés van több megyében.
márc. 25
13:02
Szlovénia lezárta határát a teherforgalom elől (Alternatív Energia)
A szlovén hatóságok döntése alapján, a rendkívüli időjárás miatt, hétfőn kora délután nem léphetik át a szlovén-magyar határt a teherautók, Rédicsnél és Tornyiszentmiklósnál - értesült a HavariaPress.
márc. 25
13:02
A benzin ára nő, a gázolajé csökken (ATV)
Emeli bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin nagykereskedelmi átlagárát szerdán a Mol Nyrt., a gázolaj literje ugyanennyivel lesz olcsóbb - értesült hétfőn piaci forrásokból az MTI.
márc. 25
13:04
Országszerte több megyében havazik - nincs fennakadás a közlekedésben (Alternatív Energia)
Országszerte több megyében is havazik, hétfőn kora délután, de a közlekedésben egyelőre sehol sincs fennakadás - értesült a HavariaPress.
márc. 25
13:04
A Hyundai már a luxuskategóriában is versenyez (ATV)
A Hyundai Motor Company, a világ leggyorsabban növekedő autómárkája a karosszériát ábrázoló grafikákon mutatta be legújabb luxus sportkupé tanulmányát.
márc. 25
13:18
Nem okozott gondot a havazás (Infostart)
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatának déli összesítése alapján az ország több megyéjében is változó intenzitással havazik, ám ez nem okoz fennakadást a közúti közlekedésben.
márc. 25
13:18
Új eljárás a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület ügyében (Metropol)
Hatályon kívül helyezte a Szegedi Ítélőtábla hétfőn a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület feloszlatása érdekében benyújtott ügyészségi keresetet elutasító elsőfokú bírósági döntést.
márc. 25
13:18
Új eljárás alatt a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület (Alternatív Energia)
Hatályon kívül helyezte a Szegedi Ítélőtábla hétfőn a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület feloszlatása érdekében benyújtott ügyészségi keresetet elutasító elsőfokú bírósági döntést. A táblabíróság új eljárás lefolytatására kötelezte a Gyulai Törvényszéket.
márc. 25
13:18
Karácsony: a korszakváltás ígéretét meg kell tölteni konkrét tartalommal (ATV)
Nem pusztán kormányváltásra, hanem kormányzati korszakváltásra kell szövetkezniük az ellenzéki erőknek – erről Karácsony Gergely, a Párbeszéd Magyarországért képviselőcsoportjának vezetője beszélt az ATV Start című műsorában.

Keresés