2020. február 14. péntek

febr. 14
16:09
Elütött egy nőt, elhajtott, majd visszament nézelődni a helyszínre (ATV)
A szemtanúk ismerték fel a debreceni gyalogosgázolás feltételezett elkövetőjét. A férfi autójának szélvédője még akkor is úgy le volt fagyva, hogy alig lehetett kilátni rajta.
febr. 14
16:21
Fidesz: Gyurcsány inkább a zavaros vagyonnyilatkozatának tisztázásához kérjen segítséget (ATV)
"Gyurcsány inkább a zavaros vagyonnyilatkozatának tisztázásához kérjen segítséget!" - reagált Molnár Csaba nyilatkozatára a Fidesz közleményben.
febr. 14
16:45
Kiderült, ki miatt szakított Fenyő Miklós és Szikora Róbert (ATV)
Szikora Róbert és Szűcs Judith negyven éve ismeri egymást, azóta tart a barátságuk.
febr. 14
17:15
Brüsszel is figyelemmel kíséri a gyöngyöspatai romák kártérítéséről szóló nemzeti konzultációt (ATV)
Az Európai Bizottság jogállamiságért felelős szóvivője azt is hozzátette: soha nem kommentálnak népszavazásokat, konzultációkat.
febr. 14
17:33
Óriási összeg keresi gazdáját az Ötöslottón: közel 2 millióval több szelvény fogyott (Pénzcentrum)
Rekordösszeg felé közelít az Ötöslottó 32 hete halmozódó főnyereménye. A 7. játékhéten 4,737 milliárd forintot nyerhet, aki eltalálja a szombati sorsoláson kihúzott öt számot. Az előző héten ismét nem volt telitalálat...
febr. 14
17:51
Gyarapodott a hazai túzokállomány (HírTV)
Sikeresek a túzokvédelmi programok.
febr. 14
17:54
Milliárdok a közép-európai többnemzeti hadseregre (Infostart)
Mintegy 3 milliárd 192 millió forintot biztosít a magyar kormány a közép-európai többnemzeti hadosztály-parancsnokság elhelyezésének kialakítása érdekében.
febr. 14
18:21
A Fidesz attól tart, az új városvezetéssel visszatér a Demszky-korszak (ATV)
Nagyon szűkösek a főváros fejlesztési forrásai – ezt Kiss Ambrus mondta az ATV Híradónak a most elkészült budapesti költségvetés tervezetével kapcsolatban. A főpolgármester-helyettes szerint, a kormány által tervezett iparűzési-adócsökkentés 40 milliárd forintos kiesést jelentene a fővárosnak, ami ellehetetlenítené a tömegközlekedést. Fürjes Balázs
febr. 14
18:21
Gyűjtésbe kezdtek a gyermekeit elvesztő, sokkos állapotban lévő anyának (SzMo)
A nagymama főnöke kezdett gyűjtésbe, hogy segítsen nekik.
febr. 14
18:54
Lesz jogállamisági feltétel a kifizetéseknél, de nem lesz egyszerű élni vele (Infostart)
A következő hétéves költségvetésben valóban a jogállamisághoz köthetik az uniós pénzek kifizetését, de a rendszer aktiválása nem lesz egyszerű folyamat - értesült az Euronews. Vagyis enyhült a korábbi szigor.
febr. 14
19:06
Koronavírus: új hír a járvány miatt érintett magyarokról (Infostart)
Jól vannak a koronavírus-járvány sújtotta kínai Vuhanból 12 nappal ezelőtt hazaszállított magyar állampolgárok - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) péntek este az MTI-vel.
febr. 14
19:12
Sokkolta Ózdot a gyárbezárás: több száz család megélhetése veszélyben (Alternatív Energia)
Az innovációs miniszter hatpontos programcsomagot vitt a borsodi településre, a kirúgás előtt álló dolgozók feszültek.
febr. 14
19:27
Orosházán csapott össze Simonka és Hadházy egy fórumon (ATV)
Hadházy Ákost is meglephette a büntetőeljárás alatt álló békési képviselő váratlan megjelenése orosházi rendezvényén, de az is kiderült, hogy Simonka is szimatol az ügyeit sorra borogató szekszárdi képviselő után - írja a hvg.hu.
febr. 14
19:39
Koronavírus: jól vannak a karanténba zárt magyarok, akik Vuhanból jöttek haza (SzMo)
A hat férfinak és egy nőnek nincs láza, panasz- és tünetmentesek, laboratóriumi vizsgálataik semmilyen kóros eltérést nem mutatnak.
febr. 14
20:33
Palkovics Ózdon tárgyalt, a tárcája minden eszközzel segíti a gyárbezárás érintettjeit (ATV)
Már nagyon sok cég jelentkezett a térségből, hogy az ABB ózdi, bezárásra ítélt gyárából elbocsátandó képzett dolgozókat alkalmazná. A kormány támogatna új befektetőt, hogy a gyár “egyben maradjon” - mondta Palkovics László innovációs miniszter Ózdon, felajánlva, hogy a tárcája és a kormány minden eszközzel segíti az érintett 1200 embert.
febr. 14
20:35
Karácsony: az iparűzési adóval való bűvészkedést a kormánynak gyorsan el kellene felejtenie (ATV)
A főpolgármester szerint, ha a kormány meglépi az iparűzési adócsökkentést, Budapest csődbe fog menni. Karácsony Gergely úgy fogalmazott, ha ezt megteszi a kormány, Orbán Viktor saját magát fogja megcáfolni.
febr. 14
20:51
Szinte fillérekért bérel önkormányzati lakást a Várban a Fidesz-közeli üzletember (ATV)
Jutányos áron bérel önkormányzati lakást a Várban Kuna Tibor, egykori kormányközeli üzletember – tudta meg a 24.hu. Kuna Tibor lakáscserével jutott hozzá az ingatlanhoz, majd nem sokkal később visszavásárolta a cserébe felajánlott lakást. Az első kerület polgármestere több olyan szerződésről tud, ahol hasonló problémák merültek fel, ezért jogi útra
febr. 14
20:54
Az új Nat és szakképzési rendszer ellen tüntetett a PDSZ Budapesten (Infostart)
Az új Nemzeti alaptanterv (Nat) és a szakképzés átalakítása ellen tüntetett a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a fővárosban pénteken.
febr. 14
20:57
Simonka György betoppant Hadházy Ákos korrupcióinfójára (444.hu)
Így végre a helyváltoztató autómosóról, a számla nélküli macskaherélésről és háttérhatalmakról is beszélt valaki.
febr. 14
21:09
Tüntettek az új NAT ellen: Nagy bejelentést ígér a PDSZ elnöke (ATV)
Az új Nemzeti alaptanterv (Nat) és a szakképzés átalakítása ellen tüntetett a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a fővárosban pénteken.
febr. 14
21:21
Az új NAT ellen tüntetett a PDSZ (Alternatív Energia)
Az új Nemzeti alaptanterv
febr. 14
21:23
Kórházi adósság: plusz 6 milliárdos kifizetésről döntött Varga és Kásler (Alternatív Energia)
Február 14-én - a már korábban az intézményekhez utalt dedikált források mellett - további közel 6 milliárd forint kerül kifizetésre az egészségügyi ellátás zavartalanságának biztosítása érdekében - erről döntött a pénzügyminiszter és az emberi erőforrások minisztere.
febr. 14
21:27
Öt népszavazási kérdést nyújtott be az LMP (ATV)
Öt népszavazási kérdést nyújtott be a Nemzeti Választási Irodához az LMP. Kendernay János, a párt társelnöke hangsúlyozta: a jelenlegi kormány klímabarát energiaforrások létesítése helyett a régi és rossz technológiára épülő paksi bővítést erőlteti, miközben például a hazai szélenergia termelést jogszabályi szinten ellehetetleníti. A párt ezért meg
febr. 14
21:27
Gyönyörű kutyás és természetfotókkal gyűjt pénzt a pécsi állatmentőknek egy fotóscsapat (SzMo)
Csodaszép képekre licitálhattok, az összeggel pedig a Pécsi Morpheus Állatmentő Alapítvány munkáját támogathatjátok.
febr. 14
21:57
Ennyit erősödött napközben a forint (ATV)
335 és 337 forintra erősödött napközben a forint az euróval szemben. A magyar deviza tegnap történelmi mélyponton volt, 340 forint volt egy euró. Varga Mihály pénzügyminiszter is kommentálta a hírt: bár hangsúlyozta, hogy a kormány árfolyamkérdésekkel nem foglakozik. Közben: a DK európai parlamenti delegációvezetője bizottságot hozott létre, amely
febr. 14
22:03
Szóvivők bálja: Szöllősi Györgyi nyerte a Média díjat (ATV)
Szöllősi Györgyi nyerte a Média díjat a XVI. alkalommal megrendezett jótékonysági Szóvivő Bálon, melyet a Budapest Marriott Hotel báltermében rendeztek.
febr. 14
22:18
Tavaly éves szinten 4,9 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (Infostart)
Az új Nemzeti alaptanterv és a szakképzés átalakítása ellen tüntetett a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete. Jól vannak a koronavírus-járvány sújtotta kínai Vuhanból hazahozott magyar állampolgárok.

2020. február 15. szombat

febr. 15
0:03
„A kártérítést oktatás formájában kell nyújtani” (Magyar Hírlap)
Rétvári: A felpereseket képviselő alapítvány csak a pénz irányába tolná a gyöngyöspatai ügyet
febr. 15
0:06
Kiberbűnözők próbálkoznak a koronavírussal Magyarországon: ez a módszerük (Blikk)
A koronavírus megjelenése óta egy olyan új kiberbűnözői módszer van kibontakozóban, amely a felhasználók járvánnyal kapcsolatos kíváncsiságára, félelmére épít - hívta fel a figyelmet a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete (NBSZ NKI) pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében.
febr. 15
0:07
Orbán Balázs: Március közepén indulhat az új nemzeti konzultáció (Magyar Hírlap)
Jelenleg a kérdések véglegesítésén dolgoznak, a konzultációt online és papír alapon is ki lehet majd tölteni
febr. 15
0:10
Kerítésbe akadt őzikét mentettek Csömörön (Blikk)
Egy bajba jutott őzikéhez riasztották pár napja a csömöri önkéntes tűzoltókat.
febr. 15
0:11
„A családbarát szülészetet célzó fejlesztések csaknem fele megvalósult” (Magyar Hírlap)
Kásler: Négy helyszínen már a múlt év végén és ez év elején birtokba vehették a családok a felújított kórtermeket és szülőszobákat
febr. 15
0:14
Közleményt adott ki az Emmi: ilyen állapotban vannak most a Vuhanból hazaszállított magyarok (Blikk)
Jól vannak a Vuhan városából 12 nappal ezelőtt hazaszállított magyar állampolgárok
febr. 15
0:15
Orbán Viktor honosította meg az évértékelő műfaját (Magyar Hírlap)
XXI. Század Intézet: A kezdeti kritikákat követően mára ugyanakkor szinte az összes magyarországi párt vezetője tart évértékelő beszédet
febr. 15
0:18
Különleges kiállítás nyílt Budapesten: most Ön is találkozhat kedvenc hőseivel (Blikk)
Különleges kiállítás nyílt a budapesti Savoya Parkban: kalandfilmek hőseinek hatalmas figurái érkeztek Lengyelországból. A Karib-tenger kalózai, az Avatar, a Transformers és Hellboy mását egy lengyel művészcsoport készítette el, mégpedig újrahasznosított anyagokból.
febr. 15
0:19
A baloldalt az a Gyurcsány vezeti, aki tönkre tette az országot (Magyar Hírlap)
Fidesz: Magyarország erősödik, amióta hátat fordított a baloldal rossz gazdaságpolitikájának
febr. 15
0:22
Megduplázódott a hálapénz: a szakértő szerint a fiatal orvosoknak már ciki elfogadni (Blikk)
Kétszer annyit hálapénzt fizetnek a magyarok, mint nyolc évvel korábban.
febr. 15
0:23
Mit kell tudni a nemzeti konzultációról? (Magyar Hírlap)
Az új nemzeti konzultáció segítségével, többek között a börtönbiznisszel kapcsolatban kéri ki a magyar emberek véleményét a kormány
febr. 15
0:26
80 milliós puska is van a FeHoVa Nemzetközi Kiállításon – Látogassa meg Ön is! (Blikk)
Elképesztően színes kavalkád fogadja vasárnap estig a vendégeket FeHoVa Nemzetközi Kiállításon, ahol a Blikk megkereste a legek legjeit.
febr. 15
0:27
Fidesz: Gyurcsány inkább a zavaros vagyonnyilatkozatának tisztázásához kérjen segítséget! (Magyar Hírlap)
A DK-s Molnár Csaba nyilatkozatára reagált a nagyobbik kormánypárt
febr. 15
0:30
Még a szakértőket is meglepte: rekordnövekedésben a magyar gazdaság (Blikk)
Még a szakértőket is meglepte a KSH előzetes gyorsjelentése, ami azt mutatta, hogy – a várakozásokat messze túllépve – csaknem 4,5 százalékkal emelkedett a bruttó nemzeti össztermék, vagyis a GDP 2019 utolsó negyedévében.
febr. 15
0:31
Jól vannak a Vuhanból hazahozott magyarok (Magyar Hírlap)
A hat férfi és egy nő továbbra is láztalanok, panasz- és tünetmentesek
febr. 15
0:34
Zajlik az élet Békéscsabán: Marika démonnak nevezte a szomszédját, majd beszögelte lakása ajtaját (Blikk)
Annyira elege lett a szomszédjából egy asszonynak egy békéscsabai társasházban, hogy beszögelte annak lakásajtaját.
febr. 15
0:38
A szemétre céloz a kabinet klímaakcióterve: zöldre vált a kormány? (Blikk)
A zöldgondolat lesz a miniszterelnök idei évértékelőjének vezérmotívuma? Orbán Viktor idén már beszélt arról, hogyan képzeli el a zöldebb Magyarországot, most pedig Gulyás Gergely kancelláriaminiszter szólt arról, hogy hazánk elkötelezett amellett, hogy 2030-ra klímasemleges legyen az energiatermelés, és 2021-től csak elektromos új buszokat vásáro
febr. 15
0:42
Kiderült: nem félnek a magyarok a koronavírustól, de sokan kerülik az ázsiaiakat (Blikk)
Szerte a világon nagy félelmet keltett a koronavírus megjelenése, azonban a magyarok nem pánikolnak.
febr. 15
4:45
Orbán Viktor vasárnap tartja hagyományos évértékelőjét, európai ügyekről is szól majd (Magyar Hírlap)
Úttörő műfaj, távlatos gondolatok
febr. 15
4:51
„Ilyenkor azért viszket az ember tenyere” (Magyar Hírlap)
Böröcz László: A jó ízlést és az igazságérzetet egyaránt sérti, hogy van, akinek évtizedeket kell dolgoznia egy akkora összegért, amekkorát egyes bűnözők kiperelnek a magyar államtól
febr. 15
4:55
Szeviép-ügy: benyújtották a fellebbezést (Magyar Hírlap)
Törvénysértőnek tartja a Szegedi Törvényszék felmentő ítéletének jogcímét a vádhatóság
febr. 15
4:59
Pikó botrányt botrányra halmoz (Magyar Hírlap)
Vörös Tamás fideszes frakcióvezető szerint megakasztották Józsefváros eddigi dinamikus fejlődését és újjáépítését
febr. 15
5:03
Lehülyézett egy fideszes képviselőt Baranyi (Magyar Hírlap)
Esze ágában sincs a polgármesternek megkérdezni a ferencvárosiakat a vendéglátóhelyek nyitvatartásáról, azt mondta: az érintett helyeken már csak turisták laknak

Keresés