2020. február 24. hétfő

febr. 24
11:06
A Kesma elnöke: Nem szabad elzárkózni az Emberi Jogi Egyezmény felmondásától (ATV)
Úgy tűnik, Szánthó Miklós is osztja a KDNP-s Vejkey Imre álláspontját: nem szabad elzárkózni az Emberi Jogok Európai Bírósága joghatóságának felmondásától, “még akkor sem, ha ez az Emberi jogok európai egyezményéből történő kilépéssel járna együtt”.
febr. 24
11:12
Index: azonnali leltározást rendeltek el a Természettudomány Múzeumban (444.hu)
Pedig legutóbb még arról volt szó, hogy nem kell költöznie az intézménynek.
febr. 24
11:18
Elhunyt Csukás István (ATV)
Csukás Istvánt hétfőn, gyors lefolyású betegség után érte a halál.
febr. 24
11:24
Fürjes Balázs: A kormányzati Budapest Fejlesztési Központ kiírta az 5-ös metró első ütemének tervezésére szóló tendert (444.hu)
A legnyíltabb közbeszerzést ígéri az államtitkár.
febr. 24
11:24
Orbán Viktor: Isten Veled, Titi Bácsi! (BorsOnline)
Göröcs János, az Újpest olimpiai bronzérmes, 62-szeres válogatott labdarúgója nyo
febr. 24
11:30
A nyugdíjkötvény utolsó simításai zajlanak (ATV)
Hamarosan elindul a nyugdíjkötvény, a lekötési kötelezettség legalább tíz év lesz - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az mfor.hu-nak adott interjúban.
febr. 24
11:30
Európai közbeszerzéssel indul a Hév-vonalak megújulása (Igényesférfi.hu)
Az ötös metróról is döntöttek.
febr. 24
11:32
Elhunyt Csukás István (Igényesférfi.hu)
A Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas költő, író 83 éves volt.
febr. 24
11:36
Meghalt Csukás István (Pénzcentrum)
83 éves korában elhunyt Csukás István. Szerencsések vagyunk, akik ismerhettük, dolgozhattunk vele itt az Újszínházban. Csukás István mindig mosolygott, mindenkihez volt egy kedves szava és sohasem fogyott ki az ő semmihez sem fogható...
febr. 24
11:36
Meghalt Csukás István, számtalan magyar mese alkotója (SzMo)
Az író 83 éves volt.
febr. 24
11:38
5 milliárdos fődíj – várhatóan kétszer annyian lottóznak majd ezen a héten (SzMo)
Átlagosan 3,3 millió lottószelvényt vesznek az emberek, az előző héten viszont már 5,4 milliót vásároltak.
febr. 24
11:42
Így búcsúzik Varga Judit és Novák Katalin Csukás Istvántól (ATV)
A Kossuth-díjas író-költő halálhíréről Facebook-oldalán emlékezett meg az igazságügyi miniszter és Novák Katalin, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár.
febr. 24
11:45
Dunai hajótragédia: apróhirdetést adtak fel az utolsó áldozat miatt (Ripost)
A hajóbaleset utolsó áldozatát a májusi tragédia óta nem sikerült megtalálni.
febr. 24
11:47
Most jött a hír: vonattal ütközött egy autó Dabasnál, kimaradnak a járatok (Ripost)
Az utasokat pótlóbuszok szállítják tovább.
febr. 24
11:48
Indul az 5-ös metró koncepciójának fejlesztése, a nyílt uniós közbeszerzési pályázatot írnak ki (ATV)
Nyílt európai uniós közbeszerzéssel indul a HÉV-közlekedés teljes megújítása és bővítése, a kormányzati Budapest Fejlesztési Központ (BFK) kiírta az úgynevezett 5-ös metró első ütemének tervezésére szóló tendert - nyilatkozta Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára hétfőn az MTI-nek.
febr. 24
12:06
Lemaradásban a felzárkózás – Minta van, siker még kevés (Alternatív Energia)
Háromszáz településnek ígérték, harminc faluban indult el, és a kiválasztott községekben is alig észlelhető a leszakadókat segítő program.
febr. 24
12:24
Koronavírus: az új helyzethez új eljárásrend kell Magyarországon (Infostart)
Magyarország még mindig a megelőzés stádiumában van, továbbra sem tudnak fertőzöttről, de a járványügyi helyzet változása, az olaszországi fertőzések miatt új eljárásrendre van szükség. Első lépésben a debreceni repülőtérre is kiterjesztették a hőkamerás ellenőrzést, mert oda is érkeznek Olaszországból gépek.
febr. 24
12:30
Közel húsz ember van már karanténban Magyarországon a koronavírus miatt (ATV)
Csupán a megelőzés a célja, de 18 ember jelenleg is karanténban van a Dél-pesti Centrumkórházban – mondta el az országos tisztifőorvos egy rendkívüli sajtótájékoztatón. Müller Cecília azt is kiemelte, hogy a testhőmérséklet-méréseket Debrecenre is kiterjesztették, miután Olaszországból nem csak Budapestre érkeznek járatok.
febr. 24
12:36
Az új BKK-vezér szerint reális, hogy a Lánchíd kerékpáros híd legyen (Infostart)
Még ebben az évben szeretné elindítani a főváros új e-jegyrendszerének a projektjét, ami néhány éven belül egy működő rendszer lesz – fogalmazott a BKK új vezérigazgatója. Varga Ivett a Lánchíd felújításáról és a mikromobilitási szolgáltatásokról is nyilatkozott.
febr. 24
12:36
Niedermüller: Van, hogy ballagok haza, és valaki odaszól, hogy te rohadt, szemét állat (444.hu)
Niedermüller Péter továbbra sem vonná vissza a rémisztő képződményes kijelentését. Első öt hónapja alatt a bulinegyed és az Airbnb korlátozásain dolgozott, és több zűrös ügyet is feltárt a fideszes vezetés időszakából. Interjú a VII. kerület polgármesterével.
febr. 24
12:36
Továbbra sincs koronavírusos beteg Magyarországon (Igényesférfi.hu)
Aki a napokban tért haza Észak-Olaszországból, az jobb, ha a háziorvosához fordul – hívta fel rá a figyelmet az országos tisztifőorvos.
febr. 24
12:42
MTA: az Állami Számvevőszék nem talált visszaélést a kutatóintézeteknél (444.hu)
Az Akadémia szerint a vizsgálat "az intézményvezetők felelős gazdálkodását támasztja alá."
febr. 24
12:42
Virológus: Tízes skálán tízes a koronavírus veszélye (Igényesférfi.hu)
Kemenesi Gábor szerint az emberiség kipusztulásától nem kell tartani.
febr. 24
12:48
Földrengés volt Szerencsnél (Infostart)
A hírről az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság számolt be a Facebook-oldalán.
febr. 24
12:48
Kovács Zoltán: Hazudnak az új Nemzeti Alaptantervről (Ripost)
Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár válaszolt arra a cikkre, amely néhány nappal ezelőtt jelent meg a zsidó kultúrával és mindennapi élet híreivel foglalkozó, Tablet című amerikai portálon, azt állítva, hogy Kertész Imre Nobel-díjas írót „kilökték” a nemzeti alaptantervből.
febr. 24
12:50
Koronavírus: már a debreceni reptéren is mérik az utasok testhőmérsékletét (Ripost)
Az észak-olaszországi utakról visszatérő emberek testhőmérsékletét a reptéren megmérik.
febr. 24
12:52
Tragikus baleset Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében: szörnyethalt az 56 éves férfi (Ripost)
Egy mikrobusz gázolta el a helyi férfit hétfőn.
febr. 24
13:06
Földrengés volt Magyarországon (Infostart)
Szerencsen mozdult meg a föld, de a Richter-skála szerinti 2,7-es erősségű rengést a lakosság nem érzékelte.
febr. 24
13:06
Koronavírus: egyelőre nem mondják le az olasz utakat a magyarok (Pénzcentrum)
Minimális eddig a koronavírus miatti útlemondások száma ami az utazási irodákhoz érkezett, az érdeklődők inkább telefonon kérnek felvilágosítást a járvány miatti intézkedésekről - mondta Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének...
febr. 24
13:06
Földrengés volt Szerencs közelében (Igényesférfi.hu)
A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint sérülésről vagy anyagi kárról nem érkezett jelentés.
febr. 24
13:06
„A varratszedésre már rendes összeggel készüljön” - hivatali vesztegetéssel vádolnak egy szülészorvost (SzMo)
A volt ügyének szerdai tárgyalásán vallomást tett az összes nő, akitől a vád szerint pénzt kért az elvégzett beavatkozásaiért.
febr. 24
13:12
Földrengés volt Szerencsnél (Alternatív Energia)
Kisebb földrengés volt Szerencs közelében hétfő délelőtt - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a honlapján.
febr. 24
13:12
Földrengés volt Szerencs közelében (ATV)
Kisebb földrengés volt Szerencs közelében hétfő délelőtt - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a honlapján.
febr. 24
13:14
Koronavírusosnak hiszi magát? Hívja fel a háziorvosát - üzeni a kormány (Alternatív Energia)
Konkrét tervek helyett csak a már ismert hírekről számolt be hétfőn az országos tisztifőorvos. Bár Magyarországon nincs ismert fertőzött, a kormány felkészületlennek tűnik a járvány megállítására.
febr. 24
13:18
Kiírták a tendert az 5-ös metró első ütemének tervezésére (SzMo)
A HÉV-ek felújítása és fejlesztése, távlatosan az északi és a déli HÉV-ek Duna alatti összeköttetését jelentő úgynevezett 5-ös-metró gyorsabbá, kényelmesebbé, átszállásmentessé teheti hetente akár egymillió utas közlekedését.
febr. 24
13:24
Gyűlöletről panaszkodik Niedermüller (Igényesférfi.hu)
A Gyurcsány-párt politikusa a 444-nek elárulta azt is, hogy korábbi álláspontjával ellentétben miért vállalta el a polgármesteri pozíciót.
febr. 24
13:30
Állami földeket értékesít az Agrárminisztérium (ATV)
Több mint 13 ezer, 3 hektárnál kisebb területű állami földet hirdet meg eladásra az Agrárminisztérium (AM) és a Nemzeti Földügyi Központ (NFK) március elején, a meghirdetett földekre bárki tehet vételi ajánlatot, az értékesítés elektronikus úton zajlik.
febr. 24
13:42
„Van eredménye a küzdelemnek, de csak akkor, ha együtt tudunk fellépni a csehekkel, lengyelekkel, szlovákokkal” – beszélgetés Vékás Lajossal (Igényesférfi.hu)
A magyar jogrendszer sajátosságairól, a nemzeti jogalkotási szabadság uniós korlátozásáról, illetve a kelet-közép-európai országok közös fellépésének fontosságáról is beszélgetett Vékás Lajos jogászprofesszorral, az új Polgári Törvénykönyvet előkészítő Kodifikációs Főbizottság egykori vezetőjével Orbán Balázs rovatvezető, a Miniszterelnökség parlam
febr. 24
13:48
Tábornok-per: szabadságvesztés és több tízmilliós vagyonelkobzás (Infostart)
Még ketten biztosan börtönbe mennek, többeket felmentettek, négy ember ügye pedig még folytatódik.
febr. 24
14:00
"A kankalin sötétben virágzik" - Karácsony Gergely is megemlékezett Csukás Istvánról (ATV)
A főpolgármester ugyan soha nem találkozott a 83 évesen elhunyt Kossuth-díjas író-költővel - írja Facebook-posztjában, "mégis szinte minden mondata, karaktere nagyon mélyen részévé vált annak, ami vagyok. Imádtam a meséit gyerekként, a gyerekeinek mesélő apaként, és imádom felnőttként, sőt közszereplőként is."
febr. 24
14:06
A DK kevesli a hazai felkészültséget a koronavírussal szemben (ATV)
A Demokratikus Koalíció (DK) kevesli Magyarország felkészültségét koronavírus-fertőzéssel összefüggésben.
febr. 24
14:06
Magyar Nemzet: Egy településen már támogatja a Jobbik a kilakoltatást (Igényesférfi.hu)
Nem lát ellentmondást a párt sajtosztálya abban, hogy amíg országosan kilakoltatási moratóriumot akar a Jobbik, addig Vácon támogatják azt.
febr. 24
14:12
Fidesz: Az Sznt elnöke volt a Fidesz-Kdnp frakcióülésének vendége (Igényesférfi.hu)
A parlament hétfőn tárgyalja azt az ötpárti határozati javaslatot, amely az Országgyűlés támogatásáról biztosítja az európai polgári kezdeményezést.
febr. 24
14:15
Kiírták a pályázatot a budapesti „5-ös metróra” (Alternatív Energia)
A jól hangzó fantázianév a HÉV-hálózat összekapcsolását takarja. Fürjes Balázs szerint a tender is bizonyítja, hogy Budapestet nem zárják el az uniós pénzektől.
febr. 24
14:18
Fát döntött a szél az Uzsoki kórházra (Infostart)
Rengeteg riasztást kaptak a tűzoltók a fővárosban, a VIII. kerületben az Alföldi utcában egy közintézmény tetejét mintegy 100 négyzetméteren bontotta meg a szél.
febr. 24
14:18
Balog Zoltán búcsúzik: Nagy derültség lesz odafönn, ha elkezd mesélni... idelenn gyász (ATV)
Balog Zoltán volt EMMI-miniszter is búcsúzik Csukás Istvántól.
febr. 24
14:24
Itt a HÉV-felújítás menetrendje, nagy változások jönnek (Infostart)
Nyílt európai uniós közbeszerzéssel indul a HÉV-közlekedés teljes megújítása és bővítése, a kormányzati Budapest Fejlesztési Központ (BFK) kiírta az úgynevezett 5-ös metró első ütemének tervezésére szóló tendert.
febr. 24
14:36
Ezek a magyarok itthon is jól élnek: vajon mi a titkuk? (Pénzcentrum)
Az, hogy ki mennyire elégedett saját életével, viszonylag szubjetkív adatnak tekinthető, mégis sokat elárul a közhangulatról. A múlt héten egy friss kutatás eredményit mutattuk be, melyből kiderült, hogy a magyarok nincsenek  éppen...
febr. 24
14:36
Csukás Istvánt a saját halottjának tekinti az Emmi (Igényesférfi.hu)
A meseíró, költő életének 84. évében hunyt el.
febr. 24
14:36
Kisebb földrengés volt Szerencs környékén (SzMo)
A Richter-skála szerinti 2,7-es erősségű rengést a lakosság nem érzékelte. Sem az észlelésről, sem károkról nem érkezett bejelentés.

Keresés