2020. január 27. hétfő

jan. 27
8:09
Még borúlátóbb lett év elején a magyar üzleti szféra (Privátbankár)
Januárban is folytatódott a GKI konjunktúraindexének esése, most már több mint hároméves mélyponton vagyunk.
jan. 27
8:21
Megemelhetik a diákhitel maximális összegét (Privátbankár)
Megnőttek a felsőoktatási hallgatók kiadásai, ezért lehetséges, hogy kitolják a Diákhitel 1 mostani, 70 ezer forintos maximumát.
jan. 27
8:24
Többet költenek az egyetemisták, ezért megemelhetik a diákhitel maximális összegét (Menedzsment Fórum)
A Diákhitel 1 mostani felső határa 70 ezer forint, az új hitelfelvevők 80 százaléka egyből ezzel indít.
jan. 27
8:33
Szinte hivatalos: előbb lesz Bulgáriában euró, mint nálunk (Pénzcentrum)
Szinte készpénznem veszik az IMF-nél, hogy Bulgária 2023-ban csatlakozni fog az eurózónához. Az országban úgyszámolnak, hogy már áprilisban csatlakoznak az euró előszobájának tartott ERM-2 árfolyamrendszerhez. Eközben Horvátország...
jan. 27
8:36
Több mint duplájára nőtt a termelői piacok száma (Agrofórum)
A kormány támogatásainak köszönhetően a helyi termelői piacok száma 2012 és 2019 között a két és félszeresére, 117-ről 298-ra emelkedett - mondta az agrárminiszter szombaton Nagykőrösön.
jan. 27
8:39
Aggódnak a befektetők, nagy eséssel indulhat a hét Európában (Portfolio)
Lefordultak pénteken a tengerentúli tőzsdék, az amerikai részvényindexek eséssel zárták a hét utolsó napját, miután a befektetőket a koronavírus terjedése aggasztotta. Ázsiában az irányadó részvényindexek többsége hétfőn ünnep miatt zárva tartott, míg a japán Nikkei 2 százalékot esett. Európában is eséssel indulhat a hét első napja, a határidős DAX
jan. 27
8:45
Megint mélypontja felé araszol a forint (Portfolio)
Kismértékű gyengüléssel kezdte a hétfői napot a forint az euróval szemben, így továbbra is belátható közelségben van a múlt héten látott történelmi mélypont. Most alig egy egységnyire van az árfolyam a csúcsától, a befektetők az MNB ma délutáni és holnapi üzeneteire figyelnek elsősorban.
jan. 27
9:03
80 millió dollárt öntöttek a fontos fintechcégbe, amiről sosem hallottál (Portfolio)
80 millió dollárnyi tőkére tett szert a Currencycloud, egy nemzetközi fizetésekkel foglalkozó startup. A finanszírozában többek közt a Visa is részt vett – írja a CNBC.
jan. 27
9:06
Emelkedhet a diákhitel maximális összege (AQUA)
A felsőoktatási hallgatók megnőtt kiadásai indokolttá teszik a szabad felhasználású Diákhitel 1 maximális összegének emelését – a témáról hétfői számában ír a Világgazdaság.
jan. 27
9:15
Aggódnak a befektetők, nagy eséssel indul a hét Európában (Portfolio)
Ázsiában az irányadó részvényindexek többsége hétfőn ünnep miatt zárva tartott, míg a japán Nikkei 2 százalékot esett. Európában is eséssel indult a hét első napja, miután a befektetőket a koronavírus terjedése aggasztotta. A magyar tőzsde is lejjebb került a hétfői piacnyitás után.
jan. 27
9:17
Visszavágta a Magyar Telekom célárát a Goldman Sachs (Portfolio)
A Goldman Sachs pénteken 525 forintra csökkentette a Magyar Telekom célárát, az új célár 15,4 százalékkal magasabb a Telekom pénteki záróárához képest. A bankház az ajánlását vételről semlegesre módosította.
jan. 27
9:18
Optimista a német szövetségi kormány (AQUA)
A közelmúltban a német gazdaság még a recesszió szélén állt. A veszély most úgy tűnik, hogy enyhült, legalábbis a szövetségi kormány ezt feltételezi.
jan. 27
9:21
Hiába a magyar vétófenyegetés: rövidesen eldől, mennyivel zuhannak az EU-pénzeink (Portfolio)
A németek és franciák gyorsan döntésre akarják vinni a 2021-2027-es uniós költségvetés kérdését és ebben a helyzetben a magyar álláspont még mindig túl merevnek számít, lényegében illúziókat kerget a kormány arról, hogy mennyiben javítható fel az elhozható EU-pénzek volumene – írja brüsszeli szakértőkkel és diplomatákkal folytatott beszélgetései al
jan. 27
9:24
Februártól összeomolhat a budapesti szemétszállítás, ha Orbán nem tartja magát a megállapodáshoz (444.hu)
A kukaholdingnak 10 milliárd forintot kéne utalnia.
jan. 27
9:24
Valóban bekövetkezett a lakáspiaci fordulat (AQUA)
Már a hivatalos adatok is azt mutatják, hogy a tavalyi év második felében erősen lefékezett a hazai lakáspiac. Megállt az áremelkedés, és a forgalom is jelentősen csökkent a nagyobb városokban.
jan. 27
9:24
A kormány szerint Paks nélkül nincs zöld jövő (NRGreport)
A frissen bemutatott Nemzeti Energiastratégia 2030 szerint a kormány – az 1990-es bázisadathoz képest - 40 százalékkal kívánja mérsékelni az üvegházhatású gázkibocsátást. Ehhez három területen szükséges nagyot változtatni es sok pénzt költeni: villamosenergiatermelés, közlekedés, fűtés-hűtés.
jan. 27
9:24
Menő befektetőtől kap pénzt a Revolut (FinTechRadar)
A TCV nem csak dollármilliókat hoz a cégnek, hanem azt a tudást is, hogyan lehet tőzsdére vinni egy sikeres startupot.
jan. 27
9:24
Műanyag újrahasznosítási forradalmat indítanak a hazai ásványvíz és üdítőital-gyártók (Márkamonitor)
A magyarországi élelmiszergyártó ágazatok közül elsőként tettek fenntarthatósági vállalásokat a hazai ásványvíz- és üdítőital gyártók. A Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség tagjai elkötelezték magukat arra, hogy 2030-ig 50 százalékra növelik az újrahasznosított műanyag alapanyagok arányát a palackokban, továbbá valamennyi ásványvize
jan. 27
9:24
“Szétcsúszva program”: A Diageo támogatásával indult új kezdeményezés a fiatalkori alkoholfogyasztás visszaszorításáért (Biztosító Magazin)
Elindult pénteken a Szétcsúszva program, a Momentán Társulat által indított kezdeményezés célja a fiatalkori alkoholfogyasztás visszaszorítása interaktív színházi edukációs előadások segítségével
jan. 27
9:24
A károsító helyzet alakulása 2019-ben és várható következményei (13. rész) (Agrofórum)
16. Kajszi és szilva
jan. 27
9:24
Még bárki lehet az év fiatal vezetője (KKV Magazin)
Meghosszabbított határidővel keresik az Év Fiatal Vezetőjét azok között, akik már 40 éves koruk előtt kimagasló eredményeket értek el vezetőként.
jan. 27
9:26
Létkérdés, hogy a magyar adómentesen készíthessen pálinkát (444.hu)
Idén harminc százalékkal többen főztek otthon pálinkát.
jan. 27
9:26
Kisebb a repülők zajlábnyoma (AQUA)
A hatékonyabb repülőgép-hajtóművek teszik lehetővé, hogy Ferihegy 16 milliós utasforgalma kevesebb zajlábnyomot hagy maga után, mint amikor csak nyolcmillióan fordultak meg a légikikötőben.
jan. 27
9:26
David Attenborough: A politikusok a fiatalokra sem hallgatnak (NRGreport)
„A világ a válsággal szembesül a klímaváltozás miatt, és nem halogathatjuk tovább a cselekvést” - jelentette ki David Attenborough brit természettudós, filmes egy csütörtökön sugárzott BBC-interjúban.
jan. 27
9:26
Kisboltokkal egyezkedik az Amazon (FinTechRadar)
Az indiai e-kereskedelem alig három százalékát teszi ki az összes kiskereskedelmi forgalomnak. Még a legnagyobb amerikai cég is küzd a növekedésért.
jan. 27
9:26
Dorosz Dávid főpolgármester-helyettes a Márkamonitor rádióműsorban (Márkamonitor)
A Márkamonitor műsorának mai vendége Dorosz Dávid, Budapest klímavédelmi és fejlesztési főpolgármester-helyettese.  Budapest nem csak az ország fővárosa, hanem – marketinges szemel nézve – az egyik legerősebb magyar márka.  A főpolgármester-helyettest egy órában kérdezem az új vezetés terveiről, a várható fejlesztésekről. Megpróbáljuk tisztázni, mi
jan. 27
9:26
Évindító fordulat a lakáspiacon: Csökkenést, drágulást, kínálati boomot hozott az újév (Biztosító Magazin)
Nagyon jelentős visszaesést produkált a lakáspiac a múlt év harmadik negyedévben a hivatalos adatok szerint. Zuhanás A kérdéses időszakban 19 329 használt és új lakás talált gazdára, ez 56 százalékkal marad el a 2018 harmadik negyedévétől, a múlt év első és második negyedévéhez képest pedig 50, illetve 44 százalékos zuhanásnak felel meg – derül ki
jan. 27
9:26
Az Európai Unió agrárszektora járhat rosszul Trump keménykedése miatt (Agrofórum)
Új frontot nyithat Donald Trump, amerikai elnök. Ennek az Európai Unió agrárszektora szempontjából van kiemelt jelentősége. Az Eu nem szeretné megnyitni piacát az amerikai áruk előtt.
jan. 27
9:26
Erősen kezdte az évet a K (KKV Magazin)
20. alkalommal hirdették ki a világ legjobb pénzügyi szolgáltatóit, ahol a K&H elnyerte a Global Finance pénzügyi magazin által odaítélt „Legjobb Kereskedelem Finanszírozó Bank Magyarországon (Best Trade Finance Provider in Hungary) díjat.
jan. 27
9:27
Kivédett egy veszélyt a magyar gazdaság (Infostart)
Drasztikusan csökkent a magyar gazdaság érzékenysége a forint árfolyammozgására - ennek okairól beszélt az InfoRádiónak Madár István, a Portfolio vezető makrogazdasági elemzője.
jan. 27
9:27
Komoly elismerést kapott az Erste (Piac és Profit)
A bankcsoport bekerült a nemek közti egyenlőség terén élen járó vállalatok listájára, amelyet a Bloomberg állított össze.
jan. 27
9:27
Női kézilabda Eb-t rendez Magyarország 2024-ben (Privátbankár)
Magyarország, Ausztria és Svájc rendezheti a 2024-es női kézilabda Európa-bajnokságot a kontinentális szövetség (EHF) Stockholmban meghozott szombati döntése értelmében.
jan. 27
9:27
A vállalkozások adminisztrációs terheinek csökkentése a harmadik Adó-Tanácskozás fókuszában (HR Portál)
Évi 277 órát tölt adminisztrációval egy vállalkozás az adóügyek intézésekor - mondta Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár.
jan. 27
9:27
Így teljesített a hazai tőzsde a héten (ProfitLine)
Csökkenő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 44 515,97 ponton zárt pénteken, 93,16 ponttal, 0,21 százalékkal magasabban előző heti záróértékénél.
jan. 27
9:27
Figyelmeztetést adott ki a magyar kormány a kínai koronavírus miatt (Portfolio)
Jelenleg senkinek nem ajánlott a kínai Hubei tartományba utazni, mert a hatóságok a koronavírus miatt teljesen lezárták, így nem lehet elhagyni sem - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szombaton az MTI-vel.
jan. 27
9:27
Filléres csúcsbort árul az Auchan: ez jobb, mint a szuperdrága palackok (Pénzcentrum)
Már bőven 2 000 forint alatt is találni olyan borokat, amik abszolút "best buynak" minősülnek a szakértő szerint. Sőt egyes nedűk esetében az olcsóbb termékekkel még jobban is járunk, mint a drágábbakkal. Mutatjuk az Auchan aktuális...
jan. 27
9:28
Leköpték, megalázták, sárba tiporták a forintot, de délután fölállt a padlóról, leporolta magát, és elsétált a nemzeti fizetőeszköz (444.hu)
Az év első három hetében a forint volt európa legrosszabb devizája. Tizenegy éve szűkül a háromszög, nem elképzelhetetlen a 350 forintos euró sem.
jan. 27
9:28
Január végéig közli béremelési ajánlatát a MÁV (AQUA)
Februárban kerülhet a kormány elé az új vasútstratégia, a hatékonyságnövelésre 10-15 éves programmal készül a Máv, ezeket a kérdéseket pedig együtt kell kezelni a humán erőforrás hiányából adódó gondokkal.
jan. 27
9:28
Legyen rengeteg! (NRGreport)
World Resources Institute (WRI) szakértői összeállítottak egy listát arról, hogy milyen nagyobb léptékű változások történtek az erdőfogyatkozás területén az elmúlt 10 évben. Hiába indult sok nemzetközi kezdeményezés az elmúlt évtizedben, a trópusi őserdők kiirtását nem sikerült megállítani. Sőt, a 2016 és 2018 közötti időszak a legnagyobb mértékű
jan. 27
9:28
Egy funkció, amit elirigyelünk: kártya nélküli pénzfelvétel (FinTechRadar)
Az indiai Icici Bank nem elsőként valósítja meg a funkciót, de elég ügyesen összerakták. Ki ne vágyna arra, hogy elindulhasson kártya nélkül otthonról.
jan. 27
9:28
Zöld opció a karbonsemleges Telekomnál (Márkamonitor)
A Magyar Telekom Csoport a hazai nagyvállalatok közül elsőként, európai vezető távközlési szolgáltatók körében elsők között vált teljes mértékben karbonsemlegessé 2015-ben, és a tavalyi évben soron következő ötödik karbonsemleges évét zárta. A vállalat fenntarthatósági intézkedésein túl lakossági és üzleti ügyfeleit is bekapcsolta klímavédelmi töre
jan. 27
9:28
Borult hétvége jön: Várható időjárás az ország területén szombat estig (Biztosító Magazin)
Éjszaka a derült tájakon is több helyen köd képződik. Szombaton többnyire erősen felhős vagy borult, párás, néhol ködös idő lesz, főként a magasabb hegyekben lesz napsütés.
jan. 27
9:28
Megnyitotta kapuit a 38. AGROmashEXPO és a 10. AgrárgépShow (Agrofórum)
Megnyílt a 38. AgromashExpo és a 10. AgrárgépShow a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban szerdán.
jan. 27
9:28
A cégvilágban is fogy a magyar (KKV Magazin)
Több mint 5 százalékkal több céget alapítottak, és 3,6 százalékkal kevesebb cég szűnt meg tavaly, mint az előző évben, azonban ez sem volt elég, hogy 2019-ben megforduljon a magyar cégek számának évek óta megfigyelhető csökkenése.
jan. 27
9:29
Átcsomagolás lehet a megoldás a visszaküldött magyar exportbaromfi esetében (Infostart)
Egyelőre még nem lehet megbecsülni, hogy mekkora kárt okozhat a madárinfluenza idei megjelenése itthon a baromfiágazatban. Sok hazai baromfihúst, illetve -terméket exportáló cég kénytelen visszafordítani a már útnak indított árut az elmúlt napokban hozott importkorlátozások miatt.
jan. 27
9:29
Új forrásból juthatnak pénzhez a magyar cégek (Piac és Profit)
A Magyar Fejlesztési Bank három új hitelprogramot hirdetett meg a hazai kis- és középvállalkozásoknak - jelentette be Sipos-Tompa Levente, az MFB Zrt. elnök-vezérigazgatója. A három hiteltermék 205 milliárd forint keretösszeget jelent.
jan. 27
9:29
Lassan aprópénznek tűnik a közmunkások bére (Privátbankár)
Bár a kormány fő célja, hogy a közmunkásokból minél több személyt tereljenek át az elsődleges munkaerőpiacra, aminek érdekében szűkítik a programokat, még mindig kicsivel több mint 100 ezer embert foglalkoztatnak a másodlagos munkaerőpiacon. Az ő anyagi helyzetük évre évre egyre rosszabb lett.
jan. 27
9:29
Ezeket a statisztikai adatokat várjuk a jövőhéten (ProfitLine)
Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, a legnagyobb figyelmet a jegybank januári kamatmeghatározó ülése kaphatja.
jan. 27
9:29
Greta azonnal kivégezné az olajcégeket, de Trump megmentheti őket (Portfolio)
A héten Davosban igencsak két tűz közé szorultak a nagy olajtársaságok, ugyanis Greta Thunberg a fosszilis üzemanyagok felhasználásáank azonnali felfüggesztését követelte, ezzel szemben Donald Trump pedig bátorítja a szénhidrogének felhasználását. Ezzel párhuzamosan európai olajcégek élen járnak a zöldülésben, míg amerikai társaik igencsak lemaradó
jan. 27
9:29
Életbe léptek az új kedvezmények: végre kedveznek a nyugdíjasoknak, nagyszülőknek (Pénzcentrum)
Az idei adójogszabályi változásokat nem mennyiségi, hanem inkább minőségi jellemzőkkel lehet leírni. A módosítások javarészt finomhangolásokat jelentenek: egyszerűsödik az adórendszer, csökkennek a közterhek és megpróbálják hatékonyabban...

Keresés