2022. január 27. csütörtök

jan. 27
12:48
Legolvasottabb hírportálok Magyarországon (ProfitLine)
A 15 és 40 év közöttiek közel száz százaléka netezik, azonban a 75 év felettiek közül kevesen – derül ki egy új dokumentumból, amit a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) Médiatanácsa fogadott el e heti ülésén. A grémium több vidéki rádiós pályázatnál is eredményt hirdetett.
jan. 27
12:48
Felverték a termelői árakat: drágulással indul az év az élelmiszerpiacon (Portfolio)
Drágult a nyerstej, a tejtermékek, a tojás és borsosabb áron kínálták a csirkemellet is a tavalyi év végén, valamint emelkedett a burgonya termelői ára az év első heteiben a Budapesti Nagybani Piacon az Agrárközgazdasági Intézet adatai szerint, amely alapján nőtt a paradicsom és a spanyol tölteni való paprika ára is. Míg a citrusfélék közül némileg
jan. 27
12:54
Élelmiszerárstop: túlárazás esetén rögtön bírságol a hatóság (Portfolio)
A hagyományos üzletek mellett az élelmiszert értékesítő webshopokban is vizsgálja február elsejétől a rögzített árak betartását a fogyasztóvédelem. A kijelölt termékeket a tavaly október közepinél drágábban kínáló, az előírt mennyiséget készleten nem tartó vagy a tájékoztatásban mulasztó kereskedő az első jogsértést sem ússza meg figyelmeztetéssel
jan. 27
12:54
Törvényben rögzítették az üzemanyagok és az élelmiszerek áfájának csökkentését – de nem itthon (Agroinform)
Lengyelországban februártól nullára csökken a földgáz és a műtrágya áfája.
jan. 27
12:54
Az új búza jobban tarthatja az árát, mint az új kukorica (Mezőhír)
Idén a termés kukoricából bőséges lehet, búzából pedig szűkös. Az árakra a háborús veszély is kihat.
jan. 27
12:54
A németek kínjain hízik kövérre a dán sertésexport (Agrárágazat)
Szinte nullára vágta a német sertéshús-exportot az afrikai sertéspestis – a dánok pedig rögtön betörtek az ázsiai piacaikra.
jan. 27
12:54
Új, 11 méteres kaszakombináció a szlovén Sip-től (GépMax)
Az innovatív hajtáslánc nagy, 11 méteres munkaszélességet lágy indítást tesz lehetővé a kaszakombináció számára.
jan. 27
12:54
Románia egyre nagyobb mértékben importból fedezi élelmiszerszükségletét (Magyar Mezőgazdaság)
Románia az ötödik legnagyobb, 13,5 millió hektárnyi mezőgazdasági termőterülettel rendelkezik az Európai Unióban, azonban egyre nagyobb mértékben élelmiszerimportra szorul - mutatott rá az Economica.net gazdasági portál a statisztikai intézet (INS) elemzését ismertetve.
jan. 27
13:06
Nem jó hír, áttörte az 5 százalékos lélektani határt a 20 éves lejáratú államkötvény átlagkamata (Piac és Profit)
A meghirdetett mennyiségnél 5 milliárd forinttal alacsonyabb összegben, 55 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 20 éves lejáratú államkötvényeket aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
jan. 27
13:06
Rasszizmussal és etikátlan viselkedéssel vádolják a WHO egyik igazgatóját (Portfolio)
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelenlegi és egykori alkalmazottjai rasszista, etikátlan és sértő viselkedéssel vádolták meg a szervezet nyugat-csendes-óceáni térségért felelős igazgatóját - írta az AP amerikai hírügynökség csütörtökön belső dokumentumokat ismertetve. Az érintett tagadja a vádakat.
jan. 27
13:06
Fenntarthatatlan irányba tart a napelem-forradalom? (444.hu)
Hiába egyre olcsóbb a napenergia, és hiába termelünk egyre több áramot megújuló forrásból, az sem mindegy, hogy kik és milyen formában termelik ezt az áramot.
jan. 27
13:12
Akár több tízmillió forint befektetésre is szüksége lehet a fejlődő vállalkozásoknak (ProfitLine)
Vannak olyan induló és nemrégen alapított cégek, amelyek pár millió forint tőkéből el tudják érni céljaikat, ám nem ez a jellemző. Ahhoz, hogy a vállalkozások megvalósíthassák fejlesztési terveiket és marketingkampányokat indíthassanak jellemzően több tízmillió forintra van szükségük – derül ki a K&H kutatásából.
jan. 27
13:12
A válság előtti szinten a spanyol munkanélküliség, de még mindig magas (Portfolio)
Spanyolországban a munkanélküliségi ráta 13,3 százalékra csökkent 2021-ben, a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság előtti szintre mérséklődött - közölte a spanyol statisztikai hivatal (INE) csütörtöki jelentésében.
jan. 27
13:12
Lemaradóban a hazai startup ökoszisztéma (MMonline)
Bár viszonylag jó éve volt tavaly a hazai startup ökoszisztémának, régiós összevetésben mégis egyre nagyobb lemaradásban vannak a magyar sikertörténetek – írja elemzésében a Startup Hungary. A szervezet idén ismét elkészíti jelentését a szektorról, a Hungarian Startup Report nem csak az adott év eredményeit rögzíti, hosszú távon a szegmens fejlődés
jan. 27
13:24
Sosem szabott még ki annyi bírságot a Versenyhivatal, mint tavaly (Portfolio)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közzétette a tavalyi év eredményeit összegző Gyorsjelentését a magyar piaci versenyről, amelyet online szakmai konferencia keretében mutatott be a közönség számára.
jan. 27
13:24
Ebben a megyében keres a legjobban egy bolti eladó: nem a fővárosban a legjobbak a bérek (Pénzcentrum)
A megyék boltos eladóinak bérei egy kivétellel elmaradnak az országos átlagtól. Budapesten is. Novemberre persze majdnem mindenütt emelni kellett év közben is, visszaköszönt a munkaerőhiány. A bolti eladók megyés bérollója 118 ezer forint, Fejér és Nógrád között - írja a blokkk.com.
jan. 27
13:24
Gyula ingyen átadta az államnak az Alföldvíz Zrt.-ben lévő részesedését (Agroinform)
A cég 2019-es üzemi eredménye 647,8 millió forint veszteség volt.
jan. 27
13:24
Az európai élmezőnyben szerepel a fővárosi állatkert egy értékelés szerint (Magyar Mezőgazdaság)
A hazai állatkertek közül az első, Európa 126 vezető állatkertje közül pedig a 15. helyen áll a Fővárosi Állat- és Növénykert az európai állatkertek nem hivatalos ranglistáján, az úgynevezett Sheridan-listán - közölte az intézmény szerdán az MTI-vel.
jan. 27
13:26
Az EU megtámadja Kínát a WTO előtt (Portfolio)
Az Európai Unió a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) keretében eljárást kezdeményezett Kínával szemben a Litvániát érintő diszkriminatív kereskedelmi korlátozásai miatt, amely az EU egységes piacáról származó egyéb exporttermékeket is érinti - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.
jan. 27
13:28
Fordulat a lakáshiteleknél: példátlan, ami a törlesztőrészletekkel történik ezekben a hetekben (Portfolio)
Meghatározó MNB-döntésre került sor ma, így lényegében kiderült, mennyivel nő meg a törlesztőrészlet a kamatfordulóhoz érkező változó kamatozású hiteleknél februárban. Pontosabban csak nőne meg, ugyanis a kormány által bevezetett kamatstop közel a felére csökkenti a mélypont óta bekövetkezett kamatemelkedések hatását a jelzáloghiteleknél. Az intézk
jan. 27
13:30
Idén nem dob új autómodelleket a piacra a Tesla (Menedzsment Fórum)
A Tesla profitja csaknem a nyolcszorosára nőtt tavaly.
jan. 27
13:30
Az egyszerű ingatlankiadás ideje lejárt: extra szolgáltatásokkal kényeztetné a bérlőit az ingatlanfejlesztő (Portfolio)
Az itthon is aktív, egyik vezető logisztikai ingatlanfejlesztő, a Prologis, kiegészítő raktárszolgáltatások nyújtásával különböztetné meg magát a versenytársaktól. Jelenleg a vállalat bevételeinek 84%-a a bérleti díjakból származik, de azt tervezik, hogy egyes telephelyeken még jobban felpörgetik az olyan extrákat, mint például napenergia vagy a ta
jan. 27
13:30
Megszólaltak a háziorvosok: nagyon nehéz hetek elé nézünk, tovább fog romlani a járványhelyzet (Pénzcentrum)
Békássy Szabolcs Országos Háziorvosi Kollegiális vezető szerint már csak néhány hét van hátra, de az nehéz lesz. Azután viszont már könnyebb helyzetre számít az egész egészségügyben.
jan. 27
13:30
Lesújtó jelentés készült 11 ország járványkezeléséről, Magyarország is köztük van (Portfolio)
A populista politikai vezetéssel rendelkező országok túlságosan laza koronavírus elleni intézkedései többlethalálozáshoz vezettek – olvasható a Kiel Institute for the World Economy tanulmányában, melyet a Bloomberg szemlézett.
jan. 27
13:42
Magyar fejlesztésű program segíti a látássérülteket (MMonline)
Látássérülteken segít egy szövegeket hangfájlokká konvertáló, magyar fejlesztésű program. A Dramatizált Elektronikus könyvszerkesztő és Hangoskönyv konvertáló (DEX) szoftver az Informatika a Látássérültekért Alapítvány legújabb innovációja. Az előző verzióhoz képest a mostani fejlesztés képes a könyveket és egyéb papíralapú dokumentumokat, illetve
jan. 27
13:48
Rekord közeli év után tud-e idén újrázni a budapesti újlakás-piac? (ProfitLine)
A tavalyi év több szempontból is fordulópont volt a fővárosi újépítésű lakóingatlanok piacán. A 2020-as mélypont után már 2021 első félévében látszottak pozitív változások, azonban éves szinten vizsgálva biztosan kijelenthető, hogy a piac ezen szegmense tavaly újra szárnyra kapott és országos szinten sincs ok aggodalomra. Az OTP legfrissebb Budapes
jan. 27
13:48
Túlértékelt a Wizz Air, eladásra javasolja a Concorde (Portfolio)
Nem változtatott a Wizz Air részvényeire vonatkozó eladási ajánlásán a Concorde elemzője a légitársaság negyedéves gyorsjelentését követően és a céláron sem módosított, továbbra is 39 font, ami 6 százalékkal alacsonyabb a jelenlegi árfolyamnál.
jan. 27
13:48
Nemzetközi agrometeorológiai helyzetkép: milyen termést vetít előre az időjárás? (Agroinform)
Az időjárás világszerte befolyásolja a mezőgazdasági termelést, az OMSZ januári jelentéséből sok adatot szerezhetünk ezzel kapcsolatban.
jan. 27
13:50
Már a munkavállalók diktálják a tempót: Az ingatlanpiacot is felforgatja a "nagy felmondás" kora (Portfolio)
Az Egyesült Államokban még soha annyian nem hagyták el a munkájukat, mint 2021 második félévében, egész pontosan 20 millióan mondtak föl munkahelyükről - derül ki a Linkedin adataiból, amit az amerikai 60 perc című műsorban idéztek. Amerikában a jelenséget már névvel is illetik, "big quit" vagy "great resignation"-nek nevezik a folyamatot, mellyel
jan. 27
14:00
Telenor helyett Yettel - Izgalmas megoldásokkal készülnek (Infostart)
Március 1-től Yettel néven folytatja működését a Telenor Magyarország. A telekommunikációs vállalat számos újdonsággal készül.
jan. 27
14:00
Így vibereztünk 2021-ben (MMonline)
A magyarok összesen 230 millió hívást indítottak, 26 millió órát töltöttek beszélgetéssel és másodpercenként átlagosan 200 üzenetet küldtek a 2021-es évben – derül ki a Rakuten Viber felméréséből. Leggyakrabban a népszerű ünnepek alatt - szilveszter, nőnap, Valentin-nap - telefonáltak és küldtek üzenetet. Az elmúlt egy év tartalmasan telt a Viber s
jan. 27
14:00
A tavalyi rekordév után az idei is rendkívül sikeres lehet gazdaságilag (Demokrata)
Válságos időszakban állami támogatásokra van szükség a cégek fejlesztéseihez – mondta Szijjártó Péter.
jan. 27
14:06
Nem lesz figyelmeztető lövés, egyből bírságol a fogyasztóvédelem, ha valaki átlépi az árstoppot (Piac és Profit)
A hagyományos üzletek mellett az élelmiszert értékesítő webshopokban is vizsgálja február elsejétől a rögzített árak betartását a fogyasztóvédelem. A kijelölt termékeket a tavaly október közepinél drágábban kínáló, az előírt mennyiséget készleten nem tartó vagy a tájékoztatásban mulasztó kereskedő az első jogsértést sem ússza meg figyelmeztetéssel
jan. 27
14:06
Új információs füzet a katáról (Adózóna)
Új információs füzetet jelentetett meg a NAV, ezúttal a katáról.
jan. 27
14:06
Újabb befektetést kapott az adóinformatikai megoldásokat fejlesztő SDSYS (Portfolio)
Január 6-án a GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. növelte a hazai SDSYS Zrt. adóinformatikai megoldásokat fejlesztő vállalat befektetőinek számát: a harmadik körös befektetés az EXIM Exportösztönző Magántőkealap keretéből valósult meg.
jan. 27
14:06
Egyre több ilyen koreai gyár épül a vidéki Magyarországon: vajon mire készülnek? (Pénzcentrum)
Bár jelenleg Magyarország jelenleg nagyjából a tizedik a világ elektromos akkumulátor-exportőrei között, de azt jósolják, hogy 2025-re a harmadik legnagyobbá válhat az EU-ban Németország és Lengyelország után. A kormány tervei ennél is ambiciózusabbak, a második helyet célozták meg – derült ki Palkovics László innovációs és technológiai miniszter o
jan. 27
14:18
Növekvő logisztikai kihívást jelent a hidrogénigény folyamatos emelkedése (ProfitLine)
A tiszta hidrogén egyre népszerűbb, mivel olyan skálázható alternatív üzemanyag, amely a jövőben alapja lehet a klímasemleges gazdaságnak. Mivel azonban a hidrogén sokkal kisebb sűrűségű, mint a legtöbb más energiahordozó, jelentős és gyakran figyelmen kívül hagyott logisztikai problémák vetődnek fel. Ha karbonsemlegessé akarjuk tenni a világot, fo
jan. 27
14:18
Újabb COVID-mellékhatás szedi áldozatait: te is könnyen kikészülhetsz, ha erre nem figyelsz (Pénzcentrum)
Az ötödik hullámnál tartunk a pandémiában, a koronavírus okozta krízisek pedig a mentális egészségünkre is hatással vannak. Szinte minden nap jelennek meg új adatok, információk például az omikron variánsról, amelyek folyamatos követése miatt is megromolhat a mentális egészségünk.
jan. 27
14:18
Akkor ugrott csúcsra a gázfogyasztásunk és esett mélypontra a kitermelésünk, amikor elszállt a gázár (Portfolio)
A hidegebb időjárás és a gyors gazdasági növekedés 2021-ben közel 6%-os növekedéssel új csúcsra emelte a magyarországi földgázfelhasználást, éppen abban az évben, amikor a világpiacon elszabadultak a gázárak – derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) szerdán közzétett előzetes tavalyi évi földgázmérlegéből. Az adatokból az
jan. 27
14:24
Látványosan nőtt a házhoz szállítások száma (MMonline)
2021 az online kereskedelem és a házhoz szállításos rendelések robbanásszerű növekedésének éve volt. A pandémia harmadik hullámának hatására tavasszal 70 százalékkal több házhoz szállításos rendelés teljesült az azt megelőző két hónaphoz képest, a mesterséges intelligencia alapú futárszolgáltatást kínáló DoDo adatai szerint. A novemberi Black Frida
jan. 27
14:36
Mindjárt kész a fényeslitkei gigaberuházás: ez lesz Európa legnagyobb logisztikai központja (Menedzsment Fórum)
Tavasszal befejeződik a 30 milliárd forint értékű logisztikai gigaberuházás az ukrán határ közelében található Fényeslitkén az East-West Gate (EWG) intermodális terminálon.
jan. 27
14:36
Teljesen átformálná a bulinegyed arculatát az önkormányzat (Portfolio)
Gyökeresen átalakítaná a VII. kerület arculatát a helyi önkormányzat egy a héten bemutatott tervezet szerint. Az elképzelést még csak lehetőség szintjén vizsgálják, így semmi biztosat nem lehet még állítani a kerület jövőjéről, de a jelenlegi vezetés gondolatainak irányvonala már látszik: kultúrnegyeddé alakítanák át a hírhedt bulinegyedet, a szter
jan. 27
14:42
Április 3-i népszavazást szeretne az ellenzék (Privátbankár)
A parlamenti választással egy időben.
jan. 27
14:42
Gigantikus iparággá fejlődött az eszközmenedzsment - Magyarországon is elindult a térhódítás (Portfolio)
Világszerte jelentős gazdasági tényezővé váltak az asset management cégek, az iparág látványosan fejlődött az eddigi rövid, mintegy két évtizedes története során. Gazdasági elemzők szerint azonban az igazi áttörést a következő évek hozzák meg: előreláthatólag öt év alatt megduplázódik a már most is százezer milliárd dolláros piac, és Magyarországon
jan. 27
14:48
Gerendai Károly már látja a fényt a vendéglátás alagútjának végén (Portfolio)
A koronavírus által okozott veszteséges időszak után ismét nyereséges pályára állhat a minőségi vendéglátás – mondta Gerendai Károly, a Sziget fesztivál alapítója a Digital Hungarynak.
jan. 27
14:54
Itt a friss GDP-adat: újra szárnyra kapott az amerikai gazdaság (Portfolio)
A harmadik negyedév megtorpanása után a tavalyi negyedik negyedévben ismét jelentős növekedést produkált az amerikai gazdaság, messze meghaladva az elemzői várakozásokat. Az erős GDP-adat alighanem megerősíti a Fedet, hogy kitartson a határozott szigorítási szándéka mellett.
jan. 27
14:54
Horgásztó a pácban: leállt a jegyértékesítés Gyékényesen (Agroinform)
Nem lehet horgászni a Somogy megyei bányatavon, Gyékényesen - a kormányhivatal visszavonta a helyi egyesület halgazdálkodási jogát.
jan. 27
14:54
Gyermekpszichiátriát támogat a Libri (MMonline)
Már él és fogadja a felajánlásokat az a link, amelyen keresztül a vásárlók 200 forinttal, vagy más, egyedi összeggel járulhatnak hozzá a Vadaskert Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Kórház és Szakambulancia munkájához. A segítség nem is jöhetne jobbkor: a Magyarország nyugati felének nagy részét és a főváros budai oldalát ellátó Vadaskert Kórház a ko
jan. 27
14:54
Átlag felett teljesítő silókukoricák (Mezőhír)
A Saaten-Union megújuló kukoricaportfóliója minden termelői igényre tud megoldást nyújtani.
jan. 27
14:54
Táblákon is tájékoztatni kell a vásárlókat az élelmiszerárstopról (Magyar Mezőgazdaság)
Információs táblákon is tájékoztatniuk kell a boltoknak a vásárlókat a február 1-jén életbe lépő élelmiszerárstopról - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) szerdán az MTI-vel.

Keresés