2022. január 27. csütörtök

jan. 27
15:06
Tovább gyorsulhat a verseny a hazai ingatlanokért is - 5 év alatt duplázódhat a piac (Portfolio)
Világszerte jelentős gazdasági tényezővé váltak az asset management cégek, az iparág látványosan fejlődött az eddigi rövid, mintegy két évtizedes története során. Gazdasági elemzők szerint azonban az igazi áttörést a következő évek hozzák meg: előreláthatólag öt év alatt megduplázódik a már most is százezer milliárd dolláros piac, és Magyarországon
jan. 27
15:12
Sok dolga volt a GVH-nak a kartellekkel tavaly (Infostart)
A bírságösszeg közel 90 százalékát, 16,3 milliárd forintot a legsúlyosabb versenyjogi jogsértések, tiltott versenykorlátozó magatartások és kartellek miatt szabták ki.
jan. 27
15:12
30 bázisponttal emelte egyhetes betéti tenderét az MNB (Adózóna)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az előző hetinél 30 bázisponttal magasabban 4,30 százalékon hirdette meg csütörtökön az egyhetes betéti tenderét. Az alapkamat keddi 50 bázispontos emelését követően a piaci elemzők számítottak az irányadó ráta alapkamaténál kisebb emelésére, hogy idővel összeérjen két kamat, de ennél magasabb, 40 bázispontos emelést vár
jan. 27
15:12
Emelkedett az 5, 10 és 20 éves államkötvények aukciós átlaghozama (ProfitLine)
A meghirdetett mennyiségnél 5 milliárd forinttal alacsonyabb összegben, 55 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 20 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
jan. 27
15:12
Nem épülhet óriáskikötő Siófokon, hiába fenyegetőzött perrel a vállalkozó (Portfolio)
A korábbi tervekkel ellentétben mégsem épülhet óriáskikötő a siófoki ezüstpartra - szúrta ki a 24.hu a balatoni város honlapjáról. A 146 férőhelyes, nagy tőkesúlyú hajók tárolására alkalmas kikötő fejlesztését még Kenesei István, a Yolle Kft. ügyvezetője szorgalmazta, a tervezet engedélykérelmét azonban a fővárosi kormányhivatal országos hajózási h
jan. 27
15:24
Felelőtlen német kormány – drámaian alacsony szinten a gáztározók feltöltöttsége (Privátbankár)
Január 23-i adat szerint a német tározók 41 százalékos feltöltöttségen álltak, noha 2020-ban azon a napon 89 százalékon állt a mutató. A német háztartások fele gázzal fűt, mint ahogyan sok ipari létesítmény is arra van utalva. Káncz Csaba jegyzete.
jan. 27
15:24
Keményen odalép februártól a vállakozásnak a NAV: jöhetnek a sorozatos leminősítések? (Pénzcentrum)
2022. február 1-jétől a NAV-nak is jelezhetik a hatóságok és a szolgáltatók, ha ügyfeleik tényleges tulajdonosi (TT) adataiban ellentmondást találnak. Ez pedig az érintettek TT-indexének csökkentéséhez, “megbízhatatlan” státuszhoz és akár szankciókhoz is vezethet - mutat rá a Mazars legfrissebb összefoglalója. Februártól ugyanis az ügyfél-átvilágít
jan. 27
15:24
8% felett volt az orosz infláció tavaly (Portfolio)
Oroszországban tavaly 28,5 százalékkal, 2004 óta a legnagyobb mértékben emelkedtek a termelői árak a 2020. évi 3,6 százalékos növekedés után. A fogyasztói árak 8,4%-kal nőttek 2021-ben.
jan. 27
15:24
Háromezer gyermeknek segített a Nők Lapja (MMonline)
Tavaly hívta életre Te is hős vagy! elnevezésű CSR-kezdeményezését a Central Médiacsoport. A jótékonysági projekt keretében a kiadó vezető magazinja, a Nők Lapja az olvasókkal közös gyűjtést szervezett hátrányos helyzetű gyermekek javára. A kampány során több mint 9 millió forint adomány gyűlt össze, az összeg pedig közel kilencszáz órányi fejleszt
jan. 27
15:24
Favágás, vakolás: csak úgy, hogy az állatoknak is jó legyen (Magyar Mezőgazdaság)
Örüljünk, ha fecske fészket rak az ereszünk alatt, a házunk felújítását pedig úgy időzítsük, hogy lehetőleg ne zavarjuk a kis madarakat. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület nemrég felhívta a figyelmet néhány olyan tevékenységre, amellyel még áprilisig végezni kell. És akkor is nagyon körültekintően, szabályosan dolgozzunk.
jan. 27
15:26
Ijesztő ábrákon mutatjuk, hogyan foglalja el a helyét a világban a vadonatúj mutáns omikron (Portfolio)
Ma reggel tudósítottunk arról, hogy a koronavírus omikron variánsának új alvariánsa (mely BA.2 vagy 21L néven is ismert) dán tapasztalatok szerint 1,5-szer fertőzőbb, mint az "eredeti" omikron, és hogy az országban január közepén átvette az eredeti omikron variáns helyét a fertőzéseket tekintve. Megnéztük, hogyan lett domináns alvariáns az omikron
jan. 27
15:30
Kiszálltak az omániak a Molból (Menedzsment Fórum)
Összesen 58 millió törzsrészvény került a Munkavállalói Résztulajdonosi Programhoz.
jan. 27
15:30
Hihetetlen: kétszer többen választanak vegán ételt, ha az étlap üzen nekik (Agroinform)
Az étlapokra írt rövid üzeneteknek váratlan hatása van: kétszer olyan gyakran választanak a vendégek hús helyett növényi alapú fogást.
jan. 27
15:36
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Semmelweis Egyetem és az AstraZeneca (Portfolio)
Olyan népbetegségek, mint a cukorbetegség, az idült vesebetegség (CKD) és a szívelégtelenség összefüggéseinek további vizsgálata, a közös kutatás-fejlesztési tevekénységük megerősítése és kiterjesztése, valamint a betegek kezelését, edukációját és diagnosztizálását segítő közös programok megvalósítása érdekében stratégiai együttműködési megállapodá
jan. 27
15:42
A háborús készültség közepette is kellene az orosz gáz (Menedzsment Fórum)
A magyar gázkészletek kapcsán a mostani fűtési szezonban a szokásosnál gyakrabban jelennek meg információk, ez részben arra vezethető vissza, hogy a korábbiaknál kevesebb tartalékkal vágott neki az ország a télnek, ráadásul a piaci árak valósággal felrobbantak. A gázellátásért felelős szervezetek ugyanakkor rendre azt kommunikálják, hogy az alacson
jan. 27
15:42
Mától kérhető a külképviseleti szavazás, de a járvány még bezavarhat (Privátbankár)
A szavazás napján külföldön tartózkodó választópolgárok csütörtöktől kérhetik külképviseleti névjegyzékbe vételüket. A járvány miatt változhat a szavazást lebonyolító külképviseletek száma.
jan. 27
15:42
Kilőtt a magyar tőzsde, az OTP vezeti az emelkedést (Portfolio)
A bizonytalan nemzetközi tőkepiaci hangulatban kirobbanó formában van ma a magyar tőzsde, a BUX index jelenleg 2 százalékos pluszban van. A piacnyitásban még az európai trend mentén haladva jóval lejjebbről kezdte a napot a BUX, a meredek emelkedés az MNB első „valódi” kamatemelésének köszönhető, a jegybank ugyanis 4,3%-os kamat mellett hirdette me
jan. 27
15:42
Startupokat támogat a Toyota (MMonline)
Kilenc döntősből öt nyertes vállalkozás került kiválasztásra a Toyota második Startup Accelerator programjában amelyek a ’Mobilitás mindenkinek’ és a ’Fenntarthatóság’ területén rukkoltak elő innovatív megoldásokkal. Az elmúlt hónapokban neves és sikeres vállalkozók és a Toyota vezető beosztású szakembereinek sora osztott meg értékes tapasztalatoka
jan. 27
15:44
Károkozói pótdíjak a kötelező biztosításokban: előrelépést lát a Magyar Autóklub (Portfolio)
A Magyar Autóklub és a Magyar Nemzeti Bank is kifogásolta a korábbi években, hogy a biztosítók túlzott, akár a kötelező biztosítások alapdíjának két-háromszorosát is elérő károkozói pótdíjat számoltak fel a kárt okozó autósoknak, egyes díjosztályokból pedig akár ki is árazták őket. Friss közleménye alapján a Magyar Autóklub előrelépést lát azóta e
jan. 27
15:54
Európa sötétvörös az új járványtérképen (Portfolio)
Gyorsul egész Európában a koronavírus terjedése, a múlt héthez képest a helyzet romlását mutatja az európai járványügyi központ (ECDC) legfrissebb térképe. Már csak néhány „kis sziget” maradt a kontinensen, ami nem vörösen izzik.
jan. 27
15:54
Helytelen öntözéssel és tápanyag-gazdálkodással hatalmas károkat is okozhatunk (Agroinform)
A Szigetköz egyedülálló vízbázisát és a talaj minőségét védik a Széchenyi István Egyetem szakemberei az Insula Magna Programban.
jan. 27
16:06
Fontos, mostantól mindenki 15-35 százalékkal olcsóbban internetezhet Magyarországon (Piac és Profit)
A Digitális Jólét Programban megszűnt az a feltétel, mely szerint a kedvezményes csomagra csak azok jogosultak, akiknek az azt megelőző egy évben nem volt internet-előfizetésük. A Digitális Jólét Alapcsomag (DJA) a szolgáltatók kínálatában meglévő legkedvezőbb árú internet-előfizetés csomagok árához képest is legalább 15%-kal olcsóbb. Az adócsökken
jan. 27
16:06
Effektív az MNB mai kamatemelése (Portfolio)
Az összes benyújtott ajánlatot elfogadta az MNB a csütörtöki egyhetes betéti tenderen, így effektívvé vált a ma reggeli 30 bázispontos kamatemelés – derül ki a jegybank ma délutáni eredményhirdetésből. Több mint 9700 milliárd forintnyi ajánlatot nyújtottak be ma.
jan. 27
16:06
Jelentős átalakulás előtt a munka világa (MMonline)
Jelentős átalakulás indult el a munkavégzés terén az elmúlt években, ami idén tovább erősödik, alapvetően befolyásolva a vállalatok működését. Mivel a munkavégzés már nem helyhez kötött, a rendszereknek és a biztonsági megoldásoknak alkalmazkodniuk kell ehhez. A kibertámadók többek között éppen ezt a biztonsági rést használják ki, így egyre nő a fe
jan. 27
16:08
Négy tényezőt azonosítottak a tudósok, melyek a long Covid kialakulásához vezethetnek (Portfolio)
Friss kutatás közölt a Cell orvosi magazin, melyben négy olyan tényezőt azonosítottak, amely jellemzően elhúzódó, koronavírushoz köthető tüneteket, úgynevezett long Covidot okozhat.
jan. 27
16:10
Kína valósággal habzsolja az aranyat (Portfolio)
Kína aranyfogyasztása tavaly 1120,9 tonna volt, 37 százalékkal nagyobb a 2020. évinél és 12 százalékkal felülmúlta a koronavírus-járvány előtti utolsó év, 2019 fogyasztását is - áll a Kínai Aranyszövetség (China Gold Association, CGA) jelentésében.
jan. 27
16:18
Aláírta az áfacsökkentésről szóló törvényt a lengyel elnök (Adózóna)
Andrzej Duda lengyel elnök aláírta azt a törvényt, amelynek értelmében február 1-jétől július végéig csökkentik egyebek között az üzemanyagok, az élelmiszerek és a földgáz áfáját – közölte szerda éjjel az államfői hivatal.
jan. 27
16:18
Gyula átadta az államnak az Alföldvíz Zrt.-ben lévő részesedését (ProfitLine)
Ingyen átruházza az államra az Alföldvíz Zrt.-ben lévő részesedését a gyulai önkormányzat a képviselő-testület csütörtöki döntése értelmében.
jan. 27
16:18
A 76 alatti nyugdíjasok kétharmada internetezik (Azenpenzem)
A 15 és 40 év közöttiek csaknem száz százaléka internetezik Magyarországon, de a 75 év felettiek közül csak kevesen – közölte friss felmérése alapján a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). Az aktívak a híreket leginkább a munkahelyükön mobilon olvassák.
jan. 27
16:24
Díjnyertes családi gazdaság saját vérvonallal, franciaországi példányokkal (Magyar Mezőgazdaság)
A Hódmezővásárhelyen élő és gazdálkodó Barna Miklós a felmenői életpályáját viszi tovább: a nagyapja és az édesapja is a mezőgazdasággal foglalkozott. Családi farmjukon ile de france , berrichon du cher és magyar merinó juhokat tartanak. Saját tapasztalatából tanult eddig a legtöbbet, mondta a családfő.
jan. 27
16:30
Gigafúzió jöhet az európai távközlésben - Mi köze van ennek a Magyar Telekomhoz? (Portfolio)
A Deutsche Telekom már régóta keresi annak a lehetőségét, hogy - iparági trendeknek megfelelően - leválassza, esetleg értékesítse hálózati infrastruktúrájának egy részét, itt leginkább az adótornyokról van szó. Most úgy tűnik, hogy a német vállalat tényleg komolyan gondolja az esetleges tranzakciót, a Bloomberg értesülései szerint a Vodafone vagy a
jan. 27
16:30
Időjárás: Viharos széllel érkezik a hidegfront. Havazás és eső is várható (Agroinform)
A minimum-hőmérsékletek -3 és +3 között alakulnak.
jan. 27
16:36
Újabb oltási akciónapok jönnek (Menedzsment Fórum)
Februárban tovább folytatódnak a csütörtök és péntek délutáni, valamint a szombati központi oltóhelyi akciónapok.
jan. 27
16:36
A munkaadó szerint a Volánbusznál jelentősen emelkednek a bérek (Piac és Profit)
Több mint 18 ezer munkavállaló bére emelkedik jelentősen a Volánbusznál; az alanyi jogon járó, 10 százalékos alapbéremelésen túl további bérnövekedési intézkedések is életbe lépnek - közölte a társaság, miután a kollektív szerződés megkötésére jogosult Közúti Közlekedési Szakszervezettel aláírták a megállapodást az idei bérfejlesztéséről.
jan. 27
16:36
Megvannak a legjobb digitális pénzügyi megoldások (KKV Magazin)
A Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) kárbejelentő alkalmazása, valamint a Billingo online számlázó nyerte el a Pénzügyminisztérium támogatásával meghirdetett elismerést, az Év technológiai megoldása díjat - jelentette be sajtótájékoztatóján Budapesten a Pénzügyminisztérium pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára.
jan. 27
16:42
Korányi G. Tamás: véget vetett egy korszaknak a Fed (Infostart)
Befejezi eszközvásárlási programját, és elkezdi a kamatemeléseket márciusban az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed – mondta Korányi G. Tamás tőzsdei szakértő, akit a 4iG által nemrégiben végrehajtott tőkeemeléséről is kérdeztük.
jan. 27
16:42
Már embereken tesztelik az omikron-variáns elleni vakcinát (Portfolio)
Megkezdte a Moderna gyógyszercég a koronavírus omikron variánsa ellen hatékony vakcina tesztelését – írja a Wall Street Journal.
jan. 27
16:44
Már 37 ezren kaptak negyedik oltást Magyarországon (Portfolio)
Eddig már 37 ezer negyedik oltást adtak be Magyarországon - mondta György István a közmédiának.
jan. 27
16:54
Döntöttek: jóváhagyta az Európai Gyógyszerügynökség a Pfizer Covid elleni tablettáját (Pénzcentrum)
A Paxlovid nevet viselő gyógyszert a magas kockázati csoportba eső felnőttek kezelésére lehet majd használni.
jan. 27
16:54
200 ezer vakcinát adományoz Magyarország Szudánnak (Portfolio)
Magyarország 200 ezer adag AstraZeneca-vakcinát adományoz Szudánnak - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.
jan. 27
17:00
Drága lesz a túlárazás: minden figyelmeztetés nélkül, rögtön bírságol a hatóság (Agroinform)
Élelmiszerárstop: nem figyelmeztet, túlárazás esetén rögtön bírságol a hatóság, az élelmiszert értékesítő webshopokat is ellenőrzik.
jan. 27
17:12
Koronavírus elleni gyógyszert hagyott jóvá az EMA (Portfolio)
Jóváhagyta az európai gyógyszerügynökség (EMA) a Pfizer koronavírus elleni gyógyszerét - írja a Reuters.
jan. 27
17:18
Ezekre figyeljünk az online piactereken: vásárlási kisokos a Vaterától (Adózóna)
Milyen jogai vannak a használt terméket interneten vásárló felhasználóknak? Elállhatunk-e a vásárlástól, ha magánszemélytől veszünk műszaki cikket? Eltérő-e ilyen esetben a garancia? Hogyan fizethetünk biztonságosan egy ismeretlen eladónak? A Vatera szakértői összegyűjtötték a legfontosabb tudnivalókat az online piactereken való biztonságos vásárlá
jan. 27
17:18
Új szereplők kezelhetik a naperőművek és az áringadozások okozta kihívásokat (Portfolio)
Az aggregátorok tevékenysége elősegítheti, hogy a villamosenergia-rendszer egyre rugalmasabb válaszokat tudjon adni az időjárásfüggő megújuló erőművek kiszabályozására, és ezzel összefüggésben az árvolatilitás, árcsúcsok hatékony piaci kezelésére - hangzott el a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal által rendezett január 27-i online műh
jan. 27
17:24
MNB: komoly pszichológiai hatással bírhat az élelmiszerárstop (Infostart)
Az infláció lehet a koronavírus-válság egyik legmarkánsabb long-Covid tünete, vagyis hosszú távú negatív hatása, mert az első pandémiás évet követően szinte minden gazdaságban megjelent kockázatként az emelkedő inflációs pálya – mondta az InfoRádiónak az MNB közgazdasági előrejelzéssel és elemzéssel foglalkozó igazgatóságának vezetője. Balatoni And
jan. 27
17:24
Ezek most a legolcsóbb elektromos autók Magyarországon: 11 millió alatt is akad választék (Pénzcentrum)
Egyre több tisztán elektromos autó rója a magyar utakat: a Belügyminisztérium adatai szerint tavaly év végén már több mint 20 ezer ilyen járműre adtak ki zöld rendszámot. A 2022-es elektromobilitási pályázat részletei egyelőre ismeretlenek, csupán annyi valószínűsíthető, hogy idén is lehet majd állami támogatást kapni elektromos autók vásárlására.
jan. 27
17:24
Mindenki raktárfejlesztésbe kezdett és ezt már a számok is igazolják (Portfolio)
2021 negyedik negyedévében öt épülettel, összesen 166 350 négyzetméterrel bővült a budapesti és a Budapest környéki agglomeráció spekulatív állománya. Átadtak három épületet két CTParkban (Budapest Airport és Budapest East), de a HelloParks Maglód és a GLP Sziget Logistics egyik épülete is elkészült. Az üresen álló területek aránya 3,2 százalékot t
jan. 27
17:24
Vertikális kert az étteremben (Magyar Mezőgazdaság)
Saját függőleges zöldség- és fűszernövénykertből szedik a friss salátának valót a Hotel Haarhuis új éttermében. A Locals az egészséges, hagyományos holland konyhát képviseli, mindezt korszerű és fenntartható módon.
jan. 27
17:30
Beindult a gépezet: mindenki raktárfejlesztésbe kezdett, sorra dőlnek a rekordok (Portfolio)
2021 negyedik negyedévében öt épülettel, összesen 166 350 négyzetméterrel bővült a budapesti és a Budapest környéki agglomeráció spekulatív állománya. Átadtak három épületet két CTParkban (Budapest Airport és Budapest East), de a HelloParks Maglód és a GLP Sziget Logistics egyik épülete is elkészült. Az üresen álló területek aránya 3,2 százalékot t
jan. 27
17:48
Fontos döntés: kitolták a rendőrök kötelező oltásának határidejét (Menedzsment Fórum)
Az állami érdekeltségű vállalatoknál és szervezeteknél kötelező a koronavírus elleni oltás. Így van ez a rendvédelmi dolgozóknál is, akiknél a kormány január 31-ét szabta meg a vakcina első adagja beadásának határidejeként. Napok óta csiripelték már a verebek, most azonban bizonyossá vált, hogy három hónappal, április 30-ig eltolták a dátumot.

Keresés