Az idei nyár nem kedvezett a kukoricának, és a silókukorica-termelés volumenét is nagyban meghatározta, ami nem kis nehézségek elé állította a gazdákat.
Tavaly decemberben érezhetően csökkent a fogyasztói bizalom Németországban. Mind a gazdasági, mind a jövedelmi várakozások, valamint a vásárlási hajlandóság jelentősen csökkent. Mivel a megtakarítási hajlandóság is újra nőtt, a GfK 2022 januárjára a fogyasztói bizalom -6,8 pontra történő csökkenését prognosztizálja, ami öt ponttal alacsonyabb az id
Kínában a lassuló növekedés és a mind szigorúbb szabályozói környezet hatására romlik a befektetői hangulat. 2022 hajnalán már érzékelhető néhány fontosabb kockázat, amely hatással lehet az ázsiai befektetési minősítésű kötvényekre, a rövid távú piaci volatilitás nagyon jó piacra lépési lehetőséget jelenthet a befektetőknek. A Fidelity Internationa
Linné (1756) szerint „minden rovarnak megvan a maga oroszlánja, amely üldözi és irtja; a növények megtisztítása céljából ezeket a ragadozó rovarokat kellene megszelídíteni és óvni”. Véleményem szerint ez a megállapítás a kórokozókra és a gyomnövényekre is érvényes. A cikket ennek szellemében állítottam össze. Nagyrészt a gyomnövények természetes el
Tovább bővült az szja-kedvezmények köre 2022-ben. Fontos, hogy a kedvezmények nem automatikusak, hanem igényelni kell ezeket az adóelőleg-nyilatkozaton, méghozzá minél előbb, célszerűen még januárban, hogy a bérszámfejtés ezeket már az első szja-előleg levonásakor figyelembe vehesse, hangsúlyozza sajtóközleményében a BDO Magyarország. Hozzátéve: az
A munkaerőpiac stabilan visszatért a járvány kitörése előtti magas foglalkoztatási szinthez - állapították meg a legfrissebb adatok alapján az MTI-nek nyilatkozó elemzők. A munkaerőhiányos helyzet azonban bérversenyt vált ki, amely szítja az inflációt, a csaknem teljes foglalkoztatottság pedig az extenzív növekedési fázis végét is jelzi a hazai mun
Andrzej Duda lengyel elnök aláírta azt a törvényt, amelynek értelmében február 1-jétől július végéig csökkentik egyebek között az üzemanyagok, az élelmiszerek és a földgáz áfáját - közölte szerda éjjel az államfői hivatal.
A munkanélküliek száma 2021 decemberében 179 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,7 százalék volt, tavaly október-decemberben a munkanélküliek átlagos létszáma 180 ezer, a munkanélküliségi ráta pedig szintén 3,7 százalék volt. Az év egészét tekintve tavaly a munkanélküliek átlagos száma 196 ezer, a munkanélküliségi ráta pedig 4,1 százalék volt, ami lény
A nagyobb vállalkozások csaknem fele hajtott végre jelentősebb, legalább 10 millió forint értékű beruházást az elmúlt két évben – derül ki a Magyar Bankholding kis- és középvállalkozásokat vizsgáló kutatásából. A felmérés alapján a beruházási kedv továbbra is magas, a megkérdezett vállalkozások több mint egynegyede tervez további beruházást a követ
A 15 és 40 év közöttiek közel száz százaléka netezik, azonban a 75 év felettiek közül kevesen – derül ki egy új dokumentumból, amit a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa fogadott el e heti ülésén. A grémium több vidéki rádiós pályázatnál is eredményt hirdetett.
A Telenor Magyarország Zrt 2022. március 1-jétől Yettel Magyarország Zrt., röviden Yettel néven folytatja működését. A névváltás egy széleskörű folyamat része, amely a PPF Telecom Csoport három Telenor néven működő telekommunikációs vállalatát érinti, Magyarországon, Szerbiában és Bulgáriában.
Egyre népszerűbbek napjainkban a vásárlási utalványok, mivel az utalvány birtokosa rugalmasan döntheti el, hogy mikor és mire váltja be, a kereskedők számára pedig kedvező lehetőséget biztosít a forgalmuk és ismertségük növelésére. Nem árt azonban az adózási kérdésekkel is tisztában lenni. A Deloitte szakértői összefoglalták, milyen speciális adózá
A magyar állam már a következő hónapban megszerezheti a debreceni repülőteret üzemeltető Debrecen International Airport Kft. 51 százalékos tulajdonrészét, az önkormányzat térítésmentesen adja át a többségi üzletrészt – döntött csütörtökön a cívisváros közgyűlése.
Ingyenesen és egyszerűen, online jelentkezhetnek a Zöld minősítés díjért belföldi szolgáltatók és vállalkozások - jelentette be a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) és a Zöld Követ Egyesület elnöke a minősítést bemutató budapesti konferencián csütörtökön.
Több mint 18 ezer munkavállaló bére emelkedik jelentősen a Volánbusznál; az alanyi jogon járó, 10 százalékos alapbéremelésen túl további bérnövekedési intézkedések is életbe lépnek – közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel, miután a kollektív szerződés megkötésére jogosult Közúti Közlekedési Szakszervezettel aláírták a megállapodást az idei bérfe
A 40. AgromashExpo második napján a gabonapiaci helyzetkörképről és a piac aktualitásairól tartott előadást Potori Norbert, az AKI Agrárgazdasági Igazgatóságának vezetője. A szakember az árakat befolyásoló legfontosabb tényezőket, az EU búza- és kukoricamérlegét, az olajmagvak piacát vette górcső alá, valamint a műtrágyapiac változásaira is kitekin
Újra emelkedik a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja, ami Rusvai Miklós víruskutató szerint arra utalhat, hogy hamarosan tetőzik az ötödik hullám – írja az Infostart.
Újra emelkedik a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja, ami Rusvai Miklós víruskutató szerint arra utalhat, hogy hamarosan tetőzik az ötödik hullám – írja az Infostart.
Az európaiak szerint az Európai Unió előtt álló legnagyobb kihívások között az éghajlatváltozás (49 százalék), a társadalmi egyenlőtlenségek (36 százalék), a munkanélküliség (32 százalék) és a migrációs nyomás (31 százalék) szerepel - derült ki az Európai Parlament és az Európai Bizottság közös, Európa jövőjéről szóló és szerdán közzétett Eurobarom
Spanyolországban a munkanélküliségi ráta 13,3 százalékra csökkent 2021-ben, a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság előtti szintre mérséklődött - közölte a spanyol statisztikai hivatal (INE) csütörtöki jelentésében.
Ingyenesen és egyszerűen, online jelentkezhetnek a Zöld minősítés díjért belföldi szolgáltatók és vállalkozások - jelentette be a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) és a Zöld Követ Egyesület elnöke a minősítést bemutató budapesti konferencián csütörtökön.
Több tízezer francia vonult utcára csütörtökön az ország 170 városában, fizetésemelést követelve. A szakszervezetek és diákszervezetek felhívására köztisztviselők, a magánszektorban dolgozók, nyugdíjasok és gimnazisták együtt tüntettek.
Egy neves nemzetközi szaklapban megjelent magyar kutatás bizonyítja, hogy azoknak a 60 év felettieknek, akiket a kínai Sinopharm vakcinával oltottak, kevesebb az antitestük, ez pedig összefüggésben van azzal, hogy kevésbé védettek – írja az RTL.hu.
A versenyhatóság 2021-ben az előző évinél csaknem 25 százalékkal több, 51 versenyfelügyeleti eljárást indított, melyekben 124 vállalkozással szemben kezdődött vizsgálat. Az elmúlt év hatósági munkájából kiemelkedtek a kartellekkel szembeni fellépések, az építőiparral kapcsolatos elemzések és beavatkozások, valamint a magyar emberek érdekében a Covi
Együttműködési megállapodást kötött az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (Elkh) Titkársága és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (Nkfi) a hatékonyabb, nemzetközi szinten is versenyképes kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenység támogatása érdekében csütörtökön Budapesten.
Maruzsa Zoltán, Emmi-államtitkár levelet írt az intézményvezetőknek, amiben arra figyelmeztet, hogy nem törvényes jelenleg a sztrájk megszervezése. A szakszervezetek nyílt levélben reagáltak.
Büntetést kapott a Pesti Tv és a Vörösmarty Rádió szolgáltatója, és több vidéki rádiós pályázatnál is eredményt hirdetett a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) Médiatanácsa - közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.
Az Eurizon Asset Management Hungary szakértői szerint a világ tőkepiacainak az idén több szempontból is erős ellenszéllel kell számolniuk, ám a részvénybefektetések 2022-ben is tartogathatnak kedvező lehetőségeket. A társaság felkészülten áll a várható lehetőségek elé, amit jól mutat, hogy 2021-ben szilárdan tartotta negyedik helyét a hazai alapkez
Az Eurizon Asset Management Hungary szakértői szerint a világ tőkepiacainak az idén erős ellenszéllel kell számolniuk, ám a részvénybefektetések 2022-ben is tartogathatnak kedvező lehetőségeket. Azok a minőségi, értékalapú részvények, illetve cégek teljesíthetnek jól, amelyek a munkaerőpiaci versenyre, az ESG kritériumokra és a Biden adminisztráció
Éppen ötven éve lesz annak, hogy 1972. március elsején Donella és Dennis Meadows, valamint Jorgen Randers bemutatták a Limits to Growth (A növekedés határai) c. könyvüket Washingtonban a Smithsonian Intézetben. A könyv jelentősége és hatása mára megkérdőjelezhetetlen. Az 50. évfordulón, 2022. március 1-jén, kedden 14 órától a Magyar Közgazdasági Tá
Az omikron a Wizz Airt is megütötte: harmadik pénzügyi negyedévük utolsó felében már ismét érezték a vírushatást, veszteségük meghaladta a 213 millió eurót. A magyar diszkont légitársaság azzal számol, hogy
18 milliárd forint összértékben szabott ki bírságot a GVH, 62 vállalkozással szemben. Ez az összeg rekordnak számít a hatóság történetében. A kartellek miatt vetették ki a büntetések összegének 90 százalékát, azonban az építőipar és a koronavírus járvánnyal összefüggésben történt visszaélések is kiemelt figyelmet kaptak. A fogyasztók felé is fontos
Alaposan rálép idén a Fed a fékre, el is rontotta a hangulatot a tőkepiacokon. Az amerikai szigorítás és a dollár erősödése hagyományosan rosszat tesz a fejlődő piaci devizáknak, de mi várhat a forintra, ha az MNB is rohamléptekben emeli a kamatot?
A Magyar Divat & Design Ügynökség január 31. és február 6. között ismét megrendezi a Budapest Central European Fashion Weeket. Az Ügynökség idén egy igazán exkluzív élménnyel készül, a BCEFW Pre-Fall Collection során még a nemzetközi divathetek előtt mutatja be több mint 30 magyar és régiós tervező legújabb kollekciójának limitált válogatását a nem
Rég volt ilyen, de tavaly megtörtént: a midcapek, vagyis a közepes méretű vállalatok sokkal jobban teljesítettek, mint a négy nagy blue chip. Természetesen mindez nem determinálja azt, hogy ez az idén is így lesz, de a jelenség több mint érdekes.