2008. május 17. szombat

máj. 17
17:20
Elmozdították a szerb ortodox egyház éléről Pavle pátriárkát (Kripto Akadémia)
Elmozdították a szerb ortodox egyház éléről a súlyos beteg Pavle pátriárkát a püspökök és maguk vették át az irányítást az egyház internetes oldalán szombaton megjelent hír szerint. A 93 éves Pavle pátriárka feladatait átmenetileg a szent püspöki szinódus látja el. A fél éve kórházban fekvő Pavle elutasította a visszavonulását szorgalmazó kérést és a püspökök küldöttje előtt hangsúlyozta, hogy…
máj. 17
17:21
Göncz további együttműködést szorgalmaz (Infostart)
Az Európai Unió és Latin-Amerika további együttműködésére van szükség a szegénység és az egyenlőtlenség elleni küzdelem, illetve a fenntartható fejlődés, és a megújuló energiaforrások ügyében - fejtette ki a magyar külügyminiszter a két régió országainak perui csúcstalálkozóján.
máj. 17
17:52
Hillaryn már Florida és Michigan sem segíthet (Index)
A korábban a kérdésben nem ilyen egységes demokraták már egyetértenek abban, hogy valamilyen formában be kell számítani az augusztusi jelöltállító gyűlésről büntetésből kitiltott Florida és Michigan delegáltjait, hiszen a párt nem fordíthatja maga ellen a novemberi elnökválasztáson kulcsfontosságú két állam lakosait.
máj. 17
18:56
Szélütés tünetével kórházba szállították Kennedy szenátort (Index)
A 76 éves szenátort hordágyra szíjazva vitték ki a család birtokáról.
máj. 17
19:00
Göncz Kinga az EU-latin-amerikai-karibi-csúcsról (Kripto Akadémia)
Szükség van az Európai Unió és Latin-Amerika további együttműködésére a szegénység, egyenlőtlenség, illetve a fenntartható fejlődés, megújuló energia ügyében - emelte ki a két régió limai csúcstalálkozójának fő következtetését Göncz Kinga külügyminiszter, az MTI-nek a perui fővárosból szombaton, telefonon adott nyilatkozatában. Az EU és a latin-amerikai-karibi országok állam- és kormányfőinek…
máj. 17
19:31
Megnősült a királynő legidősebb unokája (Metropol)
Fényes vendégsereg előtt esküdött örök hűséget szombat délután kanadai arájának Peter Phillips, II. Erzsébet brit királynő legidősebb unokája.
máj. 17
20:41
Újabb földrengés Szecsuan tartományban (Infostart)
Kínában 6,1-es fokozatú földrengés rázta meg Szecsuan tartományt szombaton, öt nappal a pusztító erejű, tízezrek életét kioltó 7,9-es földrengés után - jelentette az amerikai geológiai intézet (USGS). A szombati földlökés fészke 80 kilométeres mélységben volt, epicentruma 80 kilométerre volt Guangyuantól.
máj. 17
21:42
Szélütés tünetével kórházba szállították Kennedy amerikai szenátort (Kripto Akadémia)
Szélütés tünetével kórházba szállították Edward Kennedy amerikai szenátort szombaton a massachusettsi Cape Codban a CNN hírtelevízió jelentése szerint. A 76 éves massachusettsi szenátort hordágyra szíjazva vitték ki a család hyannisi birtokáról. A nap folyamán a Cape Cod-i kórházból átszállítják egy bostoni kórházba. Kennedy tavaly októberben műtéten esett át, mivel részlegesen elzáródott egy…
máj. 17
21:44
Hillary Clintont briliáns, de hideg elme (Kripto Akadémia)
Briliáns, de hideg elme; idealista, de kolerikus; karizmatikus, de rejtélyes - ilyen jellemzéseket adtak az amerikai grafológusok a Fehér Házra pályázó jelöltekről: az első ellentétpár Hillary Clintont, a második John McCaint, a harmadik Barack Obamát írja le. Noha az Egyesült Államokban nem annyira használatos, mint Európában, az írás elemzése mindig foglalkoztatja a médiát, minden választásnál…

2008. május 18. vasárnap

máj. 18
8:16
Majdnem egy hét után újabb túlélőt találtak Kínában (Kripto Akadémia)
Élve találtak rá a romok alatt egy férfira vasárnap reggel a délnyugat-kínai Vejcsuanban (Beichuan), 139 órával a térségben pusztító földrengés után - jelentette az Új Kína hírügynökség. A mentőalakulatok szerint a férfi csak kisebb zúzódásokat szenvedett a rengés következtében és jó pszichikai állapotban találtak rá.
máj. 18
10:32
Kitelepítések Tokióban egy második világháborús bomba miatt (Infostart)
Japánban több mint 16 ezer embert kellett kitelepíteni Tokió egyik külvárosában, miután egy fel nem robbant, egy tonnás második világháborús amerikai bombát találtak.
máj. 18
10:48
Mauzóleumot és pagodákat látogatott Sólyom László Hanoiban (Infostart)
A Ho Si Minh Mauzóleumot és három híres pagodát látogatott meg Sólyom László köztársasági elnök Vietnam fővárosában.
máj. 18
11:36
Úttörőket avattak vasárnap a Vörös téren (Kripto Akadémia)
Mintegy 4500 gyereket avattak úttörővé vasárnap a Vörös Téren a kommunista párt kezdeményezésére. A gyerekek Moszkvából és a főváros környékéről vannak, s autóbuszokon vitték őket a város központjába.
máj. 18
12:05
A görögöknél is tilos lesz rágyújtani (Infostart)
Görögországban is hamarosan betiltják a dohányzást a nyilvános épületek zárt helyiségeiben.
máj. 18
12:20
Izrael hamarosan dönt a Gázai övezetről (Infostart)
Közeleg az izraeli döntés időpontja a Gázai övezetről - jelentette ki Ehud Olmert izraeli miniszterelnök a heti kormányülés elején.
máj. 18
12:52
Szélütés gyanújával került kórházba Kennedy amerikai szenátor (Metropol)
Szélütés tünetével kórházba szállították Edward Kennedy amerikai szenátort szombaton a massachusettsi Cape Codban a CNN hírtelevízió jelentése szerint.
máj. 18
14:07
Juscsenko reméli, javulnak a kapcsolatok Oroszországgal (Infostart)
Ukrajna arra számít, hogy javulnak kapcsolatai Oroszországgal Dmitrij Medvegyev elnöksége alatt - mondta az ukrán államfő.
máj. 18
15:55
A Hamász kész tárgyalni (Infostart)
Kész tárgyalni a Hamász Egyiptomban azokról a feltételekről, amelyek mellett Izrael hajlandó volna tűzszünetet kötni a radikális palesztin szervezettel - mondta a mozgalom második számú vezetője Damaszkuszban.
máj. 18
16:41
Már 32 ezerre teszik a kínai földrengés áldozatainak számát (Infostart)
A legfrissebb adatok szerint több mint 32 ezer ember vesztette életét a hétfői kínai földrengésben.
máj. 18
16:42
Őrizetbe vették a BAE Systems vezetőit (Metropol)
Őrizetbe vették egy időre a Gripen harci repülőgépek értékesítésében is érdekelt brit BAE Systems – a legnagyobb európai hadiipari csoport – vezérigazgatóját és egy másik magas rangú vezetőjét a cégre hosszú ideje árnyékot vető korrupciós gyanú kapcsán.
máj. 18
17:12
Őrizetbe vették a BAE Systems két vezetőjét (Infostart)
Az Egyesült Államokban őrizetbe vették egy időre a Gripen harci repülőgépek értékesítésében is érdekelt brit BAE Systems vezérigazgatóját és egy másik magas rangú vezetőjét a céget érintő korrupciós ügyek miatt.
máj. 18
17:13
Bush optimista a közel-keleti békével kapcsolatban (Index)
Még idén megköthetik az izraeli-palesztin békemegállapodást, de ehhez mindkét félnek engedményeket kell tennie - hangoztatta az amerikai elnök vasárnap, több demokráciát és nagyobb szabadságot sürgetve a Közel-Keleten.
máj. 18
17:27
Bush: Az év végéig létre kell jönnie az izraeli-palesztin békének (Infostart)
Az amerikai elnök szerint az év végéig létre kell jönnie az izraeli-palesztin békemegállapodásnak, de ehhez mindkét félnek engedményeket kell tennie.
máj. 18
18:29
A Károlyi-házaspár kapta az Amerikai Magyar Alapítvány Lincoln-díját (Infostart)
A világhírű tornászedző Károlyi-házaspár, Károlyi Béla és Károlyi Márta kapta az Amerikai Magyar Alapítvány idei Abraham Lincoln-díját.
máj. 18
18:48
Nehéz az ukrán nőknek (Index)
Egy kutatás szerint az ukrán nők helyzete az arabokéval vetekszik.
máj. 18
20:17
Halálra ítélték Irakban a moszuli érsek gyilkosát (Index)
Az elítélt férfi az al-Kaida terrorhálózat iraki szárnyának egyik vezetője.
máj. 18
22:33
Ukrajnában erős a nemi diszkrimináció (Infostart)
Egy felmérés szerint Ukrajnában a férfidominancia szintje megközelíti az arab országokéban tapasztalhatót, és a nemi alapú megkülönböztetés jelen van az élet minden területén.

2008. május 19. hétfő

máj. 19
7:31
NATO-atompolitika: Moszkva és Washington egyetértési kényszere (Infostart)
"Zwischenzeit" (Időköz) címmel a Frankfurter Allgemeine Zeitung figyelemre méltó eszmefuttatást közölt a bukaresti NATO-csúcsértekezlet után maradt stratégiai, biztonságpolitikai és fegyverzetkorlátozási kérdésekről a neves katonai szakértő, Lothar Rühl tollából.
máj. 19
8:17
"Berlusconinak sikerült megszabadulnia néhány koloncától" (Infostart)
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem olasz tanszékének docense szerint az előrehozott választások eredményeként az olasz parlamentben a korábbinál kiegyensúlyozottabb és hatékonyabb kormányzás várható. A parlament egyértelműen két pólusra szakadt, és mindkét oldal megszabadult a sokszor csak koloncot jelentő, szélsőséges kispártok egy részétől - mondta Szabó Győző az InfoRádió Aréna című műsorában.
máj. 19
8:24
Elhagyta Indonéziát a legkeresettebb délkelet-ázsiai terroristavezér (Index)
Egy algériai férfi segít szökni a terroristáknak.
máj. 19
8:32
Kína: a földrengésnek akár 50 ezer halálos áldozata lehet (Infostart)
A múlt heti kínai földrengésnek a hivatalos adatok szerint egyedül Szecsuán tartományban 32 ezer 173 halottja volt - közölte hétfőn a helyi kormányzat. A földrengés halálos áldozatainak száma meghaladhatja majd az ötvenezret is.
máj. 19
10:24
Beengedik a külföldi orvoscsoportokat a földrengés sújtotta Kínába (Infostart)
A kínai kormány bejelentette hétfőn, hogy beengedi az országba azokat a külföldi orvoscsoportokat, amelyek részt vennének az egy héttel ezelőtti földrengés utáni mentési munkálatokban. A CNN hírtelevízió jelentése szerint a halálos áldozatok száma már 34 ezer fő.
máj. 19
10:30
Ötven halott a Sri Lanka-i harcokban (Index)
Egy budhista ünnep kapcsán csaptak össze a kormányerők a tamil lázadókkal.
máj. 19
10:57
Lidové Noviny: "A problémákkal küszködő Magyarország könnyű céltábla" (Infostart)
A problémákkal küszködő Magyarország könnyű céltábla, és egynéhány szlovák nem tud ellenállni a kísértésnek, hogy bele ne rúgjon - írja a cseh a Lidové Noviny. Ezen "faragatlanok" közül kitűnik Ján Slota, aki "lovas bohócnak" nevezte Szent István királyt. Robert Fico hallgatott, de Gyurcsány Ferenc lemondta szlovákiai látogatását.
máj. 19
12:53
A német fejlesztési miniszter szerint ki kell állni a dalai láma mellett (Infostart)
A dalai láma nem zárta ki Tibetben újabb zavargások kirobbanását. A béke Nobel-díjjal kitüntetett tibeti vallási vezető szerint honfitársai idővel ismét kifejezésre juttatják tiltakozásukat a tűrhetetlen életkörülmények miatt. A dalai láma csütörtök óta németországi körúton van, ahol ma találkozott a berlini kormány fejlesztési miniszterével.
máj. 19
12:55
A hágai börtönből hagyta jóvá a kormányalakítási terveket Seselj (Infostart)
A hágai nemzetközi börtönben lévő szerb radikális pártvezér üzenetben tudatta híveivel, hogy támogatná az Európa-ellenes szerb jobboldali kormány megalakítását.
máj. 19
13:10
Ismét előkerül a vagyonadó bevezetése (Infostart)
Németországban a lakosság 13 százaléka szegénységben él és hasonló arányú réteget fenyeget az elszegényedés veszélye. Erről a kormány munkaügyi minisztere tájékoztatta a képviselőházat a lakosság szociális helyzetéről készült jelentésében.
máj. 19
14:32
"A cégvezetők egyötöde szabályos bűnöző" (Infostart)
A cégvezetők egyötöde szabályos bűnöző Észak-Rajna-Vesztfáliában - számolt be egy gazdasági könyvvizsgáló intézet jelentéséről a Westdeutsche Allgemeine Zeitung című német napilap.
máj. 19
15:51
Vasúton viszik Németországba Nápoly több ezer tonnányi szemetét (Index)
Sok helyen még mindig égnek az olasz város utcáin fölhalmozódott hulladékhegyek, amikből a haragos nápolyiak barikádokat emeltek.
máj. 19
15:56
Franciaország egy másik Sarkozy lábai előtt hever (Infostart)
Bár a franciák már rég kiszerettek energikus, reformgondolkodású elnökükből, Nicolas Sarkozyből, beleestek huszonéves fiába, aki egy gazdag párizsi elővárosban ötletes kezdeményezéssel állt elő. Az ambiciózus Sarkozy-utód még akár népszerűtlen apja segítségére is lehet.
máj. 19
16:14
Clintonnak már csak egy botrány segíthet? (Infostart)
Hillary Clintonnak már csak egy Barack Obamát érintő botrány kirobbanása esetén van esélye a demokrata párti elnökjelöltségre - véli a Magyar Külügyi Intézet tudományos munkatársa. Romsics Gergely hozzátette: Hillary Clinton a napokban változtatott hangnemén, és már nem támadja riválisát.
máj. 19
17:06
Moszulban elfogták az al-Kaida egyik helyi főnökét (Kripto Akadémia)
Az észak-iraki Moszulban elfogták az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet iraki szárnyának egyik katonai vezetőjét - jelentette be hétfőn az iraki hadsereg. A hatóságok a múlt csütörtökön nagyszabású akciót indítottak a térségben a terrorista hálózatok felszámolására. Abdel Halik Aveid Szebavit vasárnap tartóztatták le egy Tikrít közelében fekvő faluban az iraki hadsereg és rendőrség közös…
máj. 19
17:15
Vízháború a spanyol tartományok között (Infostart)
Barcelonában 66 hajórakomány ivóvizet rendelt meg a város vezetése a nyárra, mert a hétvégi várva várt eső sem hozott enyhülést a hetek óta tartó súlyos aszályban. Közben Spanyolország tartományai között már "vízháború" dúl.
máj. 19
17:49
Rekordáron vásárolt festményeket szerelmének Abramovics (Metropol)
Roman Abramovics a titokzatos vásárló, aki rekordáron vett meg két festményt a múlt héten New Yorkban - jelentette a The Art Newspaper című művészeti szaklap hétfőn.
máj. 19
18:53
Tojással dobálták meg a Microsoft vezérigazgatóját (Kripto Akadémia)
Tojással dobálta meg egy fiatalember Steven Ballmert, a Microsoft vezérigazgatóját hétfőn Budapesten a Corvinus Egyetemen; a szoftveróriás vezetője a Te változtatod meg a világot című előadását tartotta éppen. Steven Ballmer azt követően kezdte el beszédét, hogy átvette a Corvinus Egyetem díszpolgári címét. A vezérigazgató néhány mondata után a nézőtéren felállt egy fiatalember és angolul…
máj. 19
19:02
"Fellázadt" az ENSZ személyzete a főtitkár ellen (Infostart)
"Fellázadt" az ENSZ New York-i székházának személyzete Ban Ki Mun ellen: a világszervezetben dolgozók szakszervezete megvonta bizalmát a főtitkártól.
máj. 19
19:39
Imával az ukrán politikai válság megoldásáért (Kripto Akadémia)
Imaakciót hirdetett az elhúzódó ukrajnai belpolitikai válság megoldásáért az Ukrán Görög Katolikus Egyház (UGKC). Az UGKC kijev-halicsi nagyérsekségének püspöki szinódusa a hétvégén Ternopilban megtartott soron kívüli ülésén határozott a június 1-ig tartó imaakció meghirdetéséről, tekintettel az ukrán politikai élet krízisére. Az egyházi testület szerint a válság nagyon könnyen és gyorsan…
máj. 19
20:52
Álsebész operált meg száz román beteget (Metropol)
Álsebész operált meg mintegy száz román beteget, majd mielőtt leleplezhették volna, továbbállt - jelentették romániai napilapok hétfőn a rendőrségtől kapott tájékoztatásra hivatkozva.
máj. 19
21:51
Két újabb túlélőt találtak Szecsuanban (Infostart)
Két újabb túlélőt találtak hétfőn a délnyugat-kínai Szecsuan tartományban, 164 órával a régiót letaroló földrengés után.
máj. 19
21:53
Youtube-on lehet kérdőre vonni a miniszterelnököt (Infostart)
A brit politikusok többek között arról híresek, hogy igyekeznek lépést tartani a technikai fejlődéssel, így próbálva elérni minél több szavazót. Ezúttal a népszerűtlen kormányfő, Gordon Brown nyit a polgárok felé úgy, hogy a Youtube-on válaszolja meg a neki feltett kérdéseket.

Keresés