Az Egyesült Államokban méreginjekcióval kivégeztek egy férfit, aki 20 évvel ezelőtt megölte barátnőjét. Ez a kivégzés volt az első azóta, hogy a halálbüntetések végrehajtását 7 hónapja leállító moratóriumot eltörölték.
A szakszervezeti sztrájk és a kormányellenes tüntetés miatt szerdán járatok törlésére fog kényszerülni a bejrúti nemzetközi repülőtér - közölték libanoni tisztségviselők.
A kommandósok Londonban agyonlőtték azt a fegyverest, aki a brit főváros központjában lövöldözött kedden. A délnyugat-londoni Chelsea elegáns bevásárlóutcájában, a King's Roadon a fegyveres egy lakásban barikádozta el magát, de túszokat nem ejtett, a tárgyalások során nem követelt semmit.
Úttorlaszokat emeltek Bejrútban a síita Hezbollah vezette libanoni ellenzék hívei. Így akarják kikényszeríteni, hogy a kormány ellen tiltakozó munkabeszüntetés kezdődjön.
A magyarországi antiszemitizmusról írt cikket szerdai számában a The New York Times című amerikai napilap, felidézve a budapesti Hollán Ernő utcai jegyirodát ért atrocitásokat és az ezekkel kapcsolatos tüntetéseket.
A nemzetközi vöröskereszt felhívást tett közzé szerdán, amelyben közel 4 millió euró támogatást kér a világ országaitól a Mianmarban végigsöpört ciklon áldozatainak megsegítésére.
A valaha az egész Közel-Keleten irigyelt iraki oktatási rendszer romjaiban hever. Az erőszak, az iskolai infrastruktúra összeomlása, a diákok és a tanárok tömeges áttelepülése nyomán számos iraki iskola már csak túlzsúfolt, bűzös romépület, több millió gyerek jövője veszélybe került.
Hillary Clintonnak nem sikerült közelebb kerülnie az amerikai demokrata párt elnökjelöltségéhez az előválasztási kampány két utolsó nagy állomásán. A fő esélyes továbbra is ellenfele, Barack Obama, ugyanakkor Hillary Clinton jelezte: továbbra sem adja fel a versenyt.
A kormányzó brit Munkáspárt szavazótáborának egyértelmű többsége Gordon Brown miniszterelnök távozását kívánja a párt által a múlt heti helyhatósági választáson elszenvedett súlyos vereség után.
Iskoláit tekintve a konzervatívok között is az elitcsapatba tartozik, eddigi élete és politikai karrierje mégsem volt zökkenőmentes. Boris Johnsont, az egykori etoni diákot gyakornokként kirúgták a Timestól, házasságtörésével is botrányt kavart, pártján belül mégis ő az egyik legismertebb politikus. A hétvégén pedig a londoniak megválasztották polgármesterüknek.
A rendszeresen ismétlődő felvilágosító kampányok ellenére Németországban tavaly is tovább emelkedett az AIDS-fertőzöttek száma. A járványok megfékezésére létesült Robert Koch Intézet közlése szerint a szerzett immunhiány betegséget a múlt évben 2752-en kapták meg.
Bangkokban várja a Baptista Szeretetszolgálat mentőcsapata, hogy megkapja a beutazási engedélyt a ciklon sújtotta szomszédos Mianmarba, ahol a szervezet munkatársai a mentési munkálatokban fognak segédkezni - tájékoztatta telefonon az MTI-t Pavelcze László, a mentőcsapat vezetője a thaiföldi fővárosból.
Szlovákia 2009. január elsején bevezeti az eurót. Az unió illetékes szerve úgy találta, hogy Szlovákia teljesítette a közös pénz bevezetéséhez szükséges kritériumokat.
A bizottság úgy ítélte meg, hogy Szlovákia teljesítette az euró bevezetéséhez szükséges maastrichti kritériumokat. Szlovákia lesz az euróövezet 16. tagja. Ugyanakkor a bejelentéssel egyidejűleg az Európai Központi Bank "komoly aggodalmának" adott hangot amiatt, hogy Szlovákia tartósan képes lesz-e teljesíteni az eurózónabeli tagság feltételeit.
Azért mégiscsak vicces, hogy egy politikai menekült fiából köztársasági elnök lett - mondta Andrée Sarkozy, az egy éve francia elnökké választott Nicolas Sarkozy édesanyja, aki az Omega TV nevű internetes csatornának adott negyven perces interjúban először beszélt részletesen fiához fűződő kapcsolatáról.
Az Európai Központi Bank (EKB) "komoly aggodalmának" adott hangot szerdán Szlovákia jövő évi eurozónabeli tagságával kapcsolatban, tekintettel az ország inflációs kockázataira.
Az előzetes forgatókönyvnek megfelelően Dmitrij Medvegyev új orosz elnök hivatalba lépése utáni nyomban Vlagyimir Putyint javasolta a kormányfői tisztségre. Az állami duma a javaslatot a tervek szerint csütörtöki ülésén vitatja meg.
Születés, oktatás, hadsereg, házasság, válás: hatvan évvel a zsidó állam létrehozása után ezek a kérdések még mindig éles viták tárgyát képezik világiak és vallásosok között.
Dmitrij Medvegyev új orosz elnök hivatalba lépése utáni első intézkedéseként Vlagyimir Putyint javasolta a kormányfői tisztségre szerdán az állami dumának.
Szerdán letette az esküt az új orosz elnök, Dmitrij Medvegyev, aki Vlagyimir Putyint váltja az államfői poszton. Azonban még az orosz közvélemény sem gondolja, hogy az új fiatal vezető elődje utasításai és jóváhagyásai nélkül, önállóan fogja irányítani a nagyhatalmat. Az új orosz elnök hivatalba lépése utáni nyomban Vlagyimir Putyint javasolta a kormányfői tisztségre.
Gordon Brown brit miniszterelnök szigorítani akarja hazája drogtörvényét, pedig még orvosi szakértők egy csoportja és a rendőrség is ellenzi ezt. A kormányfő elképzelése szerint kettőről öt évre nőne a börtönbüntetése annak, akit kannabisz birtoklásán érnek. A szigetországban újra fellángolt a vita, milyen hatásai vannak a füvesciginek.
Dmitrij Medvegyev új orosz elnök letette az esküt, és ezzel hivatalba lépett szerdán a moszkvai Kreml Nagy Palotájának András-termében. Az államfő Valerij Zorkin, az alkotmánybíróság elnöke előtt, kezét az alkotmányra helyezve mondta el: "Esküszöm, hogy az Oroszországi Föderáció elnöki felhatalmazásait gyakorolva tiszteletben tartom és őrzöm az ember és az állampolgár jogait és szabadságjogait,…
Az elmúlt évtized során 2007-ben volt a legalacsonyabb az ózonszennyeződés szintje Európában, ez részben a tavalyi nedves és hűvös nyárnak köszönhető - állapította meg az Európai Környezetvédelmi Ügynökség.
XVI. Benedek pápa sms üzeneteket fog küldeni annak a több tízezer fiatalnak, akik júliusban az Ifjúsági Világnapon vesznek részt Ausztráliában - ám ez csak az egyik olyan modern újítás lesz, amit a katolikus egyház bevezet a nagy eseményre.
Dmitrij Medvegyev új orosz elnök tegnap Valerij Zorkin, az alkotmánybíróság elnöke előtt, kezét az alkotmányra helyezve letette a hivatali esküt a moszkvai Kreml Nagy Palotájának András-termében.
Miközben szinte az egész világ az élelmiszerválság hatásaitól szenved, meglepő adatok láttak napvilágot a britek pazarló fogyasztási szokásairól. Az Egyesült Királyság polgárai naponta 220 ezer félkilós kenyeret, 1,6 millió banánt, 550 ezer adag csirkehúst, 5,1 millió darab burgonyát, 660 ezer tojást, 1,2 millió darab kolbászt és 1,3 millió doboz joghurtot dobnak ki a szemétbe.
Oroszország növelni fogja katonai kontingensét Abháziában, a szakadár grúziai régióban, ha Tbiliszi folytatja katonai jelenlétének megerősítését az abház határ mentén - közölte csütörtökön az orosz védelmi minisztérium.
Pakisztán sikeres kísérletet hajtott végre szombaton új, légi indítású robotrepülőgépével, egy nappal azután, hogy a rivális ország, India közepes hatótávolságú rakétát próbált ki.
A márciusi tibeti zavargások idején letartóztatott foglyok szabadon bocsátását és a Tibetben folytatott kínai átnevelő kampány beszüntetését kérte a pekingi kormány képviselőitől a dalai láma két megbízottja.
A mianmari kormány engedélyt adott csütörtökön az amerikai erőkeak arra, hogy repülőgépeikkel segélyt szállítsanak az országot sújtó természeti katasztrófa túlélőinek - közölte Bangkokban a thaiföldi hadsereg főparancsnoka.
A mianmari kormány engedélyt adott csütörtökön az amerikai erőknek arra, hogy repülőgépeikkel segélyt szállítsanak az országot sújtó természeti katasztrófa túlélőinek - közölte Bangkokban a thaiföldi hadsereg főparancsnoka.
A kínai elnök japáni látogatása ellen tiltakozók csaptak össze csütörtökön rendőrökkel egy tokiói egyetemnél, ahol a tervek szerint előadást tart Hu Csin-tao (Hu Jintao) a kétoldalú viszony javítása jegyében zajló útja harmadik napján.
Hivatalos tárgyalások újabb sorozata kezdődik meg hamarosan a dalai láma küldöttei és Peking képviselői között - jelentette be csütörtökön a dalai láma egyik megbízottja.
Továbbra is Thaiföldön vesztegelt és a beutazási engedélyre várt a Baptista Szeretetszolgálat Mianmarba készülő mentőcsapata magyar idő szerint csütörtök reggel.