2008. augusztus 20. szerda

aug. 20
12:09
Kettős merénylet Algériában (Infostart)
Algériában tizenegyen meghaltak, harmincan megsebesültek egy kettős merényletben.
aug. 20
13:39
Nem használt az orosz fenyegetés (Infostart)
Az Egyesült Államok és Lengyelország képviselői aláírták azt a megállapodást, amelynek értelmében Lengyelországba telepítik az átfogó amerikai rakétaelhárító rakétarendszer egyes elemeit.
aug. 20
14:51
A harmadik világháborútól féltek 1968-ban (Infostart)
A bonni kormány 1968-ban tartott attól, hogy a Varsói Szerződés csapatai Nyugat-Németországba is bevonulnak - közölte Egon Bahr, aki akkoriban a bonni külügyminisztérium tervezési részlegének a főnöke volt.
aug. 20
15:27
Váratlan fordulat az amerikai elnöki versenyben (Infostart)
Öt százalékpontos előnyre tett szert John McCain, az amerikai republikánus párti elnökjelölt Barack Obamával, a Demokrata Párt valószínű jelöltjével szemben, amit elemzők váratlan fordulatként értékelnek.
aug. 20
16:03
Olajtankert foglaltak el a kalózok (Infostart)
Szomáliai kalózok a hatalmukba kerítettek egy malajziai tartályhajót, amelyen 39 főnyi legénység és 2,5 millió dollár értékű áru van - közölte a Nemzetközi Tengerhajózási Iroda.
aug. 20
16:05
Súlyos katasztrófa a madridi repülőtéren - 153 halott (Infostart)
Százötvenhárom ember halt meg a madridi repülőgép-szerencsétlenségben a spanyol mentőszolgálat adatai szerint. A katasztrófát tizenkilencen élték túl. A Spanair spanyol légitársaság MD-82 típusú repülőgépe felszállás közben csúszott ki a betonról. A madridi konzulátus nem tud magyar áldozatokról.
aug. 20
16:07
Újabb áldozatok a Fülöp-szigeteken (Infostart)
Már hét halálos áldozata van a Nuri tájfunnak a Fülöp-szigetek északi részén.
aug. 20
17:51
Hivatalosan is függetlenek lennének a szakadár tartományok (Infostart)
Függetlenségének elismerésére kérte Oroszországot Abházia és Dél-Oszétia. A két grúziai szakadár terület kezdeményezéséről hétfőn, rendkívüli ülésen tárgyal az orosz parlament felsőháza.
aug. 20
21:27
Nem kímélik az újságírókat a Kaukázusban (Infostart)
A grúz-orosz konfliktusról tudósító újságírókat ért támadásokra hívta fel a figyelmet a Nemzetközi Sajtóintézet.

2008. augusztus 21. csütörtök

aug. 21
6:51
Juscsenko szigorított a szevasztopoli orosz hajókkal szemben (Kripto Akadémia)
Ukrajna nem kíván beleszólni a fekete-tengeri orosz hadiflotta dolgaiba, de jogot formál arra, hogy felügyelje a felségterületén közlekedő hajókat - közölte az ukrán külügyminisztérium.
aug. 21
6:53
Hágában is napirenden a grúziai konfliktus (Kripto Akadémia)
Elemzi a grúziai helyzetet a háborús bűnök kivizsgálásában illetékes Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) - jelentette be a hágai székhelyű nemzetközi testület főügyésze, Luís Moreno-Ocampo közleményben.
aug. 21
6:55
Három lengyel tűzszerész halt meg Afganisztánban (Kripto Akadémia)
Aknarobbanásban életét vesztette Afganisztánban három lengyel katona.
aug. 21
7:09
Közpénzből raftingoltak az öngyilkos merénylők (Infostart)
Egy brit jótékonysági szervezet több mint 6 millió forintnak megfelelő összeget adományozott annak a leedsi könyvesboltnak, ahol a 2005-ös londoni robbantások elkövetői kidolgozták a merénylet terveit.
aug. 21
7:27
Áldozatokat szed a monszun (Infostart)
Legkevesebb 74 ember vesztette életét az indiai északi részére zúdult hatalmas monszunesőzésben - közölte a helyi rendőrség.
aug. 21
7:45
Megtalálták Obama nyomorban élő testvérét (Infostart)
Barack Obama demokrata párti elnökjelölt féltestvérével készített interjút egy olasz magazin, amelynek újságírói egy kenyai város kunyhójában akadtak rá a remeteként élő férfira.
aug. 21
8:21
Adósságaival küzd a Malév tulajdonosa (Infostart)
Egy nappal később indítja moszkvai járatait az AiRUnion szövetség, mivel adósságai miatt nem tudja feltankolni a gépeket. Az Interfax orosz hírügynökség tájékoztatása szerint Domogyedovo repülőtéren szerdán tablókon tájékoztatták az utasokat arról, hogy a szövetség mind a 16 járatát törölték.
aug. 21
8:39
Gyurcsány szeptemberben találkozik Ficóval (Infostart)
Szlovák médiaértesülések szerint szeptemberben, Pozsonyban kerülhet sor a szlovák és a magyar miniszterelnök hivatalos találkozójára.
aug. 21
8:57
Szlovák-magyar csúcstalálkozó szeptemberben (Kripto Akadémia)
Gyurcsány Ferenc magyar és Robert Fico szlovák miniszterelnök szeptemberben kerít sort egy éve esedékes találkozójukra - jelentették be Pozsonyban.
aug. 21
9:51
Nem volt magyar a lezuhant gép utasai között (Infostart)
Nincs magyar áldozata a madridi repülőgép-szerencsétlenségnek - mondta a kormányszóvivő. Budai Bernadett közölte: Gyurcsány Ferenc miniszterelnök táviratban fejezte ki részvétét a spanyol kormányfőnek.
aug. 21
11:03
Rasszizmus Ausztriában (Kripto Akadémia)
Kisebbfajta vihart kavart az osztrák politikai közegben az ENSZ fajüldözés-ellenes bizottságának (CERD) jelentése, amely súlyos kifogásokat támasztott az alpesi országnak a rasszizmus elleni küzdelemben nyújtott teljesítményével szemben.
aug. 21
11:21
Eörsi Mátyás: Oroszország nem vonul ki Grúziából (Kripto Akadémia)
Nem látni az orosz kivonulás jeleit Grúziában - mondta Eörsi Mátyás, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének Grúzia-raportőre és Kostantin Zhgenti, Grúzia magyarországi nagykövete csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
aug. 21
11:39
Újabb orosz egységek vonulnak ki Grúziából (Kripto Akadémia)
Az orosz észak-kaukázusi 58. hadsereg újabb egységei vonultak vissza Grúzia területéről csütörtökön - közölték az Interfax hírügynökséggel a moszkvai védelmi minisztériumban.
aug. 21
11:57
Már tárgyalnak Hodorkovszkij szabadlábra helyezéséről (Infostart)
Oroszországban megkezdte Mihail Hodorkovszkij, az egykori Jukosz olajbirodalom volt főrészvényese idő előtti feltételes szabadlábra helyezésére vonatkozó kérelmének tárgyalását a bíróság. Az ügyészség ellenzi a kérelem teljesítését.
aug. 21
11:57
Gordon Brown váratlan afganisztáni látogatása (Kripto Akadémia)
Afganisztáni kitérőt tett csütörtökön Gordon Brown brit kormányfő, aki Pekingbe, az olimpia záróünnepségére tart.
aug. 21
12:15
Orbán: Grúziát és Ukrajnát minél előbb fel kellene venni a NATO tagjai közé (Kripto Akadémia)
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke levelet írt Grúzia, Ukrajna, Lengyelország, valamint a három balti állam vezetőinek, amelyben elítélte az orosz katonai agressziót - mondta Németh Zsolt, az ellenzéki párt külügyi kabinetvezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján.
aug. 21
12:33
Kettős merénylet egy pakisztáni fegyvergyárnál, közel húsz halott (Kripto Akadémia)
Öngyilkos merénylők két pokolgépet robbantottak egy észak-pakisztáni fegyvergyárnál, a kettős merényletben legalább tizennyolcan meghaltak, ötvenen megsebesültek - közölték a biztonsági erők.
aug. 21
12:51
Nem látni az orosz kivonulás jeleit (Infostart)
Nem látni az orosz kivonulás jeleit Grúziában - mondta az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének Grúzia-raportőre Budapesten.
aug. 21
12:51
Péntek estére kivonulnak az oroszok Grúziából (Kripto Akadémia)
Az orosz fegyveres erők egységei péntek estére visszavonulnak a Dél-Oszétiát övező grúz területekről a békefenntartók hatáskörébe tartozó területekre - jelentette be csütörtökön Moszkvában a vezérkari főnök helyettese.
aug. 21
13:09
Megosztottak a szlovák pártok a prágai tavasz kérdésében (Infostart)
Csehországban és Szlovákiában is csütörtökön emlékeznek meg a Varsói Szerződés hadseregeinek 40 évvel ezelőtti inváziójáról. A prágai tavasz megítélésében azonban nem egységesek a szlovákiai politikai pártok.
aug. 21
13:27
Londonnak fele annyi forrás sincs az olimpiára, mint Pekingnek volt (Infostart)
A londoni polgármester Kínába utazik, hogy a záróünnepségen átvegye az olimpiai zászlót Peking polgármesterétől. 2012-ben London lesz az olimpia színhelye. A brit főváros költségkerete a pekingi olimpiára fordított összegnek a felét sem teszi ki, de a szervező bizottságot vezető Lord Coe ígéri, hogy London nem fog lemaradni Peking mögött.
aug. 21
13:27
Törökország átengedi az amerikai segélyszállító hajókat (Kripto Akadémia)
A NATO-tag Törökország engedélyt adott arra, hogy három amerikai hajó a törökországi Boszporusz és Dardanellák tengerszorosokon átkelve a Feteke-tengeren segélyszállítmányokat juttassanak el Grúziába - közölték csütörtökön amerikai és török tisztségviselők.
aug. 21
14:03
Az oroszok állítják: visszavonultak Grúziából (Infostart)
Visszavonultak az orosz fegyveres erők a Dél-Oszétiát övező grúz területekről a békefenntartók hatáskörébe tartozó területekre - jelentette be Moszkvában az orosz vezérkari főnök helyettese.
aug. 21
14:21
Dalai láma: a kínai hadsereg rálőtt a tibeti tüntetőkre (Kripto Akadémia)
A dalai láma azzal vádolta meg a kínai hadsereget, hogy augusztus 18-án tibeti tüntetőkre nyitott tüzet, aminek következtében 140 ember vesztette életét.
aug. 21
15:15
Tömegmészárlásról számolt be a dalai láma (Infostart)
A dalai láma szerint 140 ember halt meg, amikor augusztus 18-án tibeti tüntetőkre nyitott tüzet a kínai hadsereg. A kéthetes franciaországi látogatáson tartózkodó vallási vezető a párizsi Le Monde-nak azt mondta: az adatot még ellenőrizni kell.
aug. 21
18:15
Kisebb hibát azonosítottak a szerencsétlenül járt gépen (Infostart)
Hibás volt a katasztrófát szenvedett repülőgép egyik hajtóműszelepe - mondták el nyomozók a 153 ember életét követelő szerdai madridi tragédia után. Egyelőre azonban nem világos, hogy a szelephiba okolható-e a balesetért.
aug. 21
19:09
Teljesül Radovan Karadzic kívánsága (Infostart)
Hágai sajtójelentések szerint másik bírói csoportra bízták Radovan Karadzic egykori boszniai szerb vezető ügyét a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszéken.
aug. 21
19:45
Még nem hidegháború, de egyre hűvösebb a viszony (Infostart)
Egy nappal a kivonulás beígért befejezése előtt az orosz erők blokád alá vonták Grúzia fő kikötőjét, Potit. A városhoz vezető utat páncélosok zárták le, a katonák pedig a városra irányított aknavetőket ástak be. Közben Oroszország úgy döntött, hogy felfüggeszti katonai együttműködését a NATO-val.

2008. augusztus 22. péntek

aug. 22
5:57
Ha túl szoros a verseny, nem lesz "földcsuszamlás" novemberben (Kripto Akadémia)
Rossz hír az amerikai demokrata elnökjelöltség várományosa számára, hogy a hivatalos jelölést megelőző héten republikánus vetélytársa átvette a vezetést, de legalábbis látványosan felzárkózott a friss felmérések szerint. Barack Obamát tanácsadói arra próbálják rávenni, hogy agresszívebben verje vissza John McCain támadásait.
aug. 22
6:15
Az oroszok ismét fogadkoznak (Infostart)
Helyi idő szerint reggel 6 órakor kezdik meg a kivonulást Grúziából a katonák - jelentette be az orosz védelmi miniszter Moszkvában. Anatolij Szergyukov azt mondta: a csapatok kivonása még ma befejeződik.
aug. 22
6:33
Az al-Kaida vállalta az algériai merényleteket (Infostart)
Az al-Kaida nemzetközi terrorista hálózat észak-afrikai szervezete vállalta magára a szerdai, algériai kettős merénylet végrehajtását. A robbanásokban 12 ember meghalt, 42-en megsebesültek.
aug. 22
7:27
Már megint titkos adatokat hagytak el Nagy-Britanniában (Infostart)
Elveszett az összes, több mint százezer angliai és walesi elítélt személyi adatait tartalmazó adattár, amely tartalmazza a visszaeső bűnözők címét is - közölte a brit kormány.
aug. 22
7:45
Egymást érik a földrengések Kínában (Infostart)
Kínában két nap alatt két földrengés volt ugyanabban a térségben; hárman meghaltak, több mint százan megsérültek. Házak dőltek össze, megszakadt a telefon- és az áramszolgáltatás; 120 ezer embernek kellett elhagynia otthonát.
aug. 22
8:39
Dermesztő vád a spanyol légitársaság ellen (Infostart)
A személyzet nem engedte leszállni az utasok egyikét a később szerencsétlenül járt gépről - állítja a balesetben elhunyt férfi családja. Közben egyre több verzió lát napvilágot arról, hogy mi okozhatta az MD-82-es szerdai madridi megsemmisülését.
aug. 22
10:09
Fogalma sincs az elnökjelöltnek, hány házzal rendelkezik (Infostart)
Egy interjúban kiderült, hogy John McCain amerikai republikánus elnökjelölt nincs tisztában azzal, mennyi ingatlannal rendelkezik. Az ellenfél, Barack Obama kampánystábja azonnal lecsapott a váratlan lehetőségre.
aug. 22
10:45
Marad a börtönben az egykori olajmágnás (Infostart)
Elutasította a bíróság a Jukos egykori olajbirodalom volt többségi tulajdonosának idő előtti feltételes szabadlábra helyezését célzó kérelmét - közölte Mihail Hodorkovszkij ügyvédje.
aug. 22
14:39
Az ENSZ visszatér Irakba (Metropol)
Visszatér az ENSZ Irakba öt évvel azután, hogy egy súlyos merénylet miatt kivonulni kényszerült az országból, ahová most az újjáépítésben készül segíteni az olajjövedelmei hatékony elköltésére képtelen kormányt.
aug. 22
14:41
Nigéria átadta a Bakassi-félszigetet Kamerunnak (Metropol)
Nigéria csütörtökön átadta Kamerunnak az olajban gazdag Bakassi-félszigetet, amelynek hovatartozása hosszú éveken át a két nyugat-afrikai ország vitájának a tárgya volt.
aug. 22
14:43
Ki kicsoda? (Metropol)
Az amerikai nemzeti archívum csütörtökön kutathatóvá tett 35 ezer dokumentumot és személyi lapot, nyilvánosságra hozva több ezer olyan hírszerző nevét, aki a II. világháború idején a Stratégiai Szolgálatok Hivatala (OSS), a mai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) elődje számára dolgozott.
aug. 22
14:45
Visszatértek az orosz tankok Csehországba (Metropol)
Visszatértek az orosz tankok Csehországba. Ellentétben 1968. augusztus 21-ével, amikor a harckocsik gyűlöletet keltettek a lakosságban, most szinte rokonszenvvel kerültek az érdeklődés és a figyelem középpontjába.
aug. 22
14:47
Még több segítség, még több afgán katona (Metropol)
Afganisztáni kitérőt tett csütörtökön Gordon Brown brit kormányfő, aki Pekingbe, az olimpia záróünnepségére tart és Hamid Karzai elnökkel találkozva több támogatást ígért az országnak.

Keresés