Becslések szerint minden tizedik nő szenved az endometriózis kellemetlen tüneteitől, ám sok esetben azért nem kerül sor diagnózisra, mert a panaszokat gyakran „normális” menstruációs fájdalomként kezelik. Érdemes azonban tudni, hogy az egyik tanulmány szerint, ha négy dolgot elhagyunk az étrendünkből, az csökkentheti az endometriózis miatt kialakul
Hajdú Péter Beköltözve című műsorának legutóbbi vendége A Konyhafőnök zsűritagja, Rácz Jenő volt. A sztárséf - egyebek mellett - őszintén beszélt arról, hogy pályája kezdetén milyen megaláztatások és bántalmazások érték, és hogy ez mennyire elfogadott volt akkoriban a vendéglátásban.
A tavaszi meleggel együtt megérkezett a tulipánszezon is. A szedd magad tulipánkertek nemcsak szemet gyönyörködtető látványt nyújtanak, hanem különleges élményt is kínálnak: saját kezűleg válogathatjuk össze a legszebb virágokat. Cikkünkben összegyűjtöttük, hova érdemes menni, ha színes tulipáncsokorral díszítenéd a húsvéti ünnepi asztalt.
Elhunyt Tiffán Zsolt borász, a villányi Tiffán’s Pincészet egyik alapítója, a Fidesz volt országgyűlési képviselője, aki Baranya megyének szentelte életét és tudását.
Ha a Zöld erdőben jártam… kezdetű költeményt már betéve tudod, eljött az idő, hogy megismerj néhány új locsolóverset. Mutatunk 5 klasszikus rímes köszöntőt, amit idén bevethetsz a hímes tojásért cserébe.
Sokszor csak egy apróság választja el a jó levest a kiválótól. Van egy egyszerű hozzávaló, amely nem tolakodó, mégis képes új szintre emelni a leveseket, és minden háztartásban megtalálható. Van tipped, hogy mi lehet az?
Mindenki életében eljön az a pillanat, amikor olyan recepttel dolgozik, amiben követendő lépésként szerepel a tojás szétválasztása. Elsőre, főleg gyerekként ez rémisztő feladatnak tűnik, de kis gyakorlással hamar mesterévé válik az ember, persze így is előfordulhat, hogy a sárgája beleesik a fehérjébe.
A húsvéti menüből nem hiányozhat a kalács, ami lehet desszert, de az ünnepi reggeli alapja is. Ha eddig nem döntötted el, melyik változatban készítsd, akkor javasoljuk, hogy próbáld ki az ostoros kalácsot. Ez a hagyományos magyar fonott kalács egyik legszebb és legfinomabb változata. Válogatásunkban négy isteni finom receptet is találsz!
Ha szeretnéd a gyerekek számára még vonzóbbá tenni a húsvéti menüt, készítsd el ezt a kalácsot. A benne lévő krémtől eleve édes, és ami még izgalmasabbá teszi: a koszorúba tehetsz csokitojást vagy tojáscukrot!
Puha, foszlós belső, pirult külső, és szép, repedésmentes fonatok. Ezek jellemzik a tökéletes fonott kalácsot, ami nemcsak húsvétra, de az év bármely szakában isteni lesz, feltéve, ha elkészíted!
Mitől full extrás ez a húsvéti kalács? Attól, hogy füstölt sonkával, tormás sajtkrémmel és fürjtojással töltöttük meg, vagyis belekerült minden, amitől egy fullos húsvéti kaja igazán finom!
A kávézókkal, brunchozókkal és éttermekkel teli Pozsonyi úton találjuk a Mütyür névre keresztelt, bájos kis kürtőskalácsot áruló üzletet, amely azonnal belopja magát az emberek szívébe. A kis családi vállalkozásban a kürtőskalácsok tésztájának alapjául egy hagyományos, erdélyi receptúra szolgál, amit a tulajdonos picit a sajátjára formált.
Téged is úgy berántott a sorozat új évada, mint egy kezdő túlélőt maguk közé a clickerek? A sorozatnak köszönhetően a gomba most menő. Vagyis hát... nem minden formájában. :D
A természet kimeríthetetlen eszköztárral segíti a kertészeket - és gyakran éppen a legegyszerűbb dolgok bizonyulnak a leghasznosabbnak. A tej, ez a minden háztartásban megtalálható alapélelmiszer nem csupán tápláló, fehérjékben, ásványi anyagokban és vitaminokban gazdag ital, hanem szuper természetes növényvédőszer is.
„Álmaimban Amerika nem mondhat nemet” – ennek a sonkának sem mondhattam nemet, amikor a nemzetközi húsvéti kajákról ötletelgettem. Nagyon megéri kivárni az időt, nálam függőséget okozott.
Az ünnepi ebédek, vacsorák fontos eleme az előétel. Ha húsvét, akkor elsősorban a tojásos receptek a nyerők, de nyugodtan kínálhatsz mást is a családnak és a vendégeknek.
A citromos minyon egy igazi klasszikus édesség, amiről gyerekkorunk cukrászdai élményei jutnak eszünkbe. Ez a viszonylag kis méretű, mégis ízben rendkívül gazdag édesség kiemelkedő helyet foglal el a retró sütemények között.
Az ALDI glutén lehetséges jelenléte miatt visszahívott a forgalomból egy proteinszeletet, mely az üzletlánc áruházaiban is kapható. Közölték, hogy a megvásárolt termék bármely magyarországi üzletükben visszaváltható, és a vételárat a vásárlást igazoló blokk hiányában is visszatérítik.
Kevés dolog ér fel azzal az élménnyel, amikor a saját nevelésű palántákról szedjük le az első érett, illatos gyümölcsöt. Az eper ültetése nem bonyolult feladat, bárki hozzáláthat, és otthon is nevelhet friss, zamatos szamócát. Mutatjuk is hozzá a részletes útmutatót.
A húsvét sokkal több a csokinyuszinál és a sonkánál. A tavasz ünnepeként is emlegetett alkalmat évszázados hagyományok teszik színessé, amik az újjászületést, megújulást és az életet szimbolizálják.
Indul a Mindmegette.hu húsvéti nyereményjátéka! Nincs más dolgod, mint naponta játszani különböző játékainkkal, és bezsebelni jobbnál jobb ajándékaink egyikét vagy a végén megnyerni a fődíjat, egy multifunkciós robotgépet.
Azt már megszokhattuk, hogy a Lidl szinte minden héten készül valami izgalmas újdonsággal - de természetesen a jól megszokott, kedvenc termékeinket is megtalálhatjuk az üzlet polcain. Ilyenek például a Milbona által forgalmazott tejtermékek is, amelyek kizárólag a Lidlben érhetőek el.
A boltok hétről hétre előrukkolnak új akciókkal, ám nem csak a szórólap böngészésével tudunk spórolni. Számtalan olyan praktika és trükk létezik, amikkel akár több ezret is megtakaríthatunk. A Lidl spórolás tekintetében ugyanis remek hely.
A bárányhús egy igazi ünnepi fogás, ami húsvétkor hagyományos ételnek számít, amit vasárnap szoktak a szépen terített asztalra helyezni. Bárányhúst sütni nem olyan nagy ördöngösség, videón mutatjuk a receptet.
Mivel húsvétkor sokan terveznek szabadtéri programokat, ezért egyáltalán nem mindegy, hogy milyen időjárásra számíthatunk. Már mutatjuk is a legfrissebb előrejelzést!
Egy jól összeállított hidegtál nemcsak látványos, hanem rendkívül praktikus is: egyszerre több fogással kínálhatjuk meg a vendégeket, így mindenki megtalálhatja a kedvencét. Az alábbiakban olyan klasszikus recepteket ajánlunk, amelyek segítségével tökéletes lesz a húsvéti hidegtál.
Folyton fáradt vagy, mert keveset alszol és nem érzed kipihentnek magad? Ilyenkor a legtöbben vagy magnéziumot, vagy melatonint szednek - mindkettő olyan étrend-kiegészítő, amely segíthet az alvás minőségének javításában. Hogy mikor melyiket érdemes választani, cikkünkből kiderül.
Nincs is annál jobb, mint amikor átjárja a lakást a kalács finom illata. És milyen nagy dolog az, amikor saját magunk sütjük meg a húsvéti kalácsot, amit rögtön akár hatos fonattal is elkészíthetünk.
Ez a három desszert tökéletes példája annak, mennyi minden kihozható egyetlen csomag leveles tésztából – csak egy kis kreativitás kell, és kész is a francia hangulatú epres tarte, a túrós-gyümölcsös galette vagy a karamellszószos mille-feuille. Mentsd el a recepteket, és süss magadnak vagy a vendégeidnek valami igazán különlegeset – anélkül, hogy ó
Ha szereted az igazán jó kaját, ezt az eseményt nem hagyhatod ki: érkezik a foodora Selection x Street Kitchen Fesztivál! Június 20–22. között három napra a budapesti Dürer Kert lesz a gasztrofanatikusok Mekkája, ahol több mint húsz menő vendéglátóhely települ ki – köztük a Street Kitchen által korábban díjazott kedvencek!
A Vietnámigulyás nevű étterem tökéletes bizonyítéka annak, hogy ha valaki jó helyet csinál lelkesedéssel és profin, akkor az működni fog. Az idén éppen ötéves étterem némi ráncfelvarráson és étlapújításon esett át, vibrálóan színes falak között járnak csúcsra az ebédek, vacsorák, hétvégi reggelik.
Ahogy megérkezik a tavasz, úgy kezd el éledezni a spárga is – ez a szuperzöldség általában április végétől nagyjából június közepéig terem, vagyis elég szűkös a szezonja. Ráadásul nemcsak az íze miatt érdemes enni, hanem mert tele van hasznos tápanyagokkal. Nézzük is, miért rajong érte a tested!
Az egészségtudatos életmód hívei körében egyre nagyobb a népszerűsége a melengető kávéhelyettesítőnek. Az aranytej egy kurkumával készült ital, amely támogatja az immunrendszert, csökkenti a gyulladást, és akár a fogyásban is segíthet. A rendszeres fogyasztása természetes módon járulhat hozzá a testi-lelki egyensúly megőrzéséhez.
A grillezés szerelmeseinek most igazán jó hírrel szolgálhatunk: a Lidl egy stílusos és praktikus kompakt kerámiagrillt dobott piacra mindössze 39 999 forintért. A minőségi anyaghasználat és a sokoldalú felhasználhatóság miatt ez a készülék remek választás lehet kezdők és haladó grillmestereknek egyaránt.
Kimondott büszkeséggel töltött el, hogy sikerült minden alkotóelemét hasznosítani a húsvétra vásárolt füstölt csülöknek. Nem ment semmi sem pocsékba, sőt három fogást is asztalra varázsoltam két főre, három napra.
Csinos kis monodesszerteket könnyedén lehet készíteni akár air fryerben is. Íme egy házias, mégis kicsit fenszibb húsvéti süti, aminek a lelke a nagyon könnyű krém.
Ezekkel az isteni sós falatokkal új szintre emelheted az ünnepi menüt! A pogácsától a hasén át egészen a krémes rolóig mindenki talál magának kedvére valót.
Mindenki gyönyörű és egészséges zöldségekre vágyik, akik kertet gondoz. Most megmutatjuk azokat az egyszerű növénytársítási módszereket, amivel ez könnyen megvalósulhat.