A hivatalos iratok megőrzési ideje Magyarországon jogszabályok által meghatározott, és az irat típusától függően változik. Emellett a mindennapi életben használt otthoni iratok megőrzése is fontos. Összefoglaltuk a leggyakoribb háztartási dokumentumok ajánlott megőrzési idejét, ha ennek megfelelően gyűjtöd a számlákat, nem érhet meglepetés.
Tojás szinte mindenki otthonában található, ugyanis az egyik legsokoldalúbb alapanyag. Könnyű, változatos reggeli is készülhet belőle, de főételek, sütemények és mártások fontos összetevője is.
Egyre több az influenzás beteg, és sokan küzdenek náthával, felső légúti panaszokkal. Ugyan a változatos, vitamindús étkezésre és az immunerősítésre érdemes már ősztől figyelni, most sem késő támogatni szervezetedet a vírusokkal folytatott harcban.
A sertésháj a mai fiatalság számára talán már semmit sem mond, pedig egykoron fontos szerepe volt a népi magyar gasztronómiában, és télen, a disznóvágások idején minden alkalommal ebből az alapanyagból készültek a legfinomabb, porhanyós sütemények.
A tésztaételek a rohanós hétköznapok megmentői. Egyszerűek, gyorsan elkészíthetők, és végtelen variációban kombinálhatók. Legyen szó egy krémes, sajtos tésztáról, egy könnyed, zöldséges vagy épp egy pikáns paradicsomos verzióról, mindegyik gyorsan az asztalra kerülhet. És mindegyikre hoztunk is egy tuti receptet, amit jobb, ha azonnal elmentesz, me
A füstölt szalonna zsírja elképesztően finom ízt kölcsönöz a magyaros fogásoknak. A hagymát dinsztelhetjük sima sertészsíron is, de akkor lesz igazán finom az étel, ha frissen olvasztjuk ki a szalonnában található zsiradékot. Mutatunk egy praktikát, amivel se leégni nem fog a szalonna, és még a konyha sem telik meg füsttel.
Ha jól szellőzik a konyhád, és a természetes fény se hiányzik belőle, akkor tökéletes hely lehet például különféle zöldfűszerek, mikrozöldségek vagy légtisztító növények számára. De nézzük, hogy mit kell tudni részletesebben ezeknek a termesztéséről, neveléséről!
Ha hinni lehet az előrejelzéseknek, mától visszatér a hideg, téli időjárás. Ilyenkor különösen jólesik a finom házi koszt, legyen szó egyszerű levesről vagy finom sültről. Most szokás szerint két menüvel készültünk, hogy megkönnyítsük a dolgod.
Lassan egy év eltelt már azóta, hogy az orosz kiskereskedelmi lánc, a Mere bejelentette, boltot nyit Magyarországon, ráadásul nem is egy, hanem rögtön több üzlettel kezdené meg a működését. A nyitás azonban eddig elmaradt, de bizakodásra adhat okot, hogy kiszivárgott a magyar sajtóba a Mere lehetséges hazai árlistája.
Görhe vagy málé, hívhatjuk több néven is ezt az egyszerű, mégis finom, kissé talán elfeledett népi süteményt. A kevert tészta egyik fontos alkotóeleme a kukoricaliszt, ami különleges ízt kölcsönöz a desszertnek. Videón mutatjuk a receptet.
A hűtőszekrény takarítása nem tartozik a kellemes háztartási feladatok közé, de mivel nem lehet megúszni, ezért adunk néhány hasznos tippet, amelyek megkönnyítik a munkát.
A sajttorta egyszerű, tartalmas, igazán sokat nem kell vele pepecselni, és nehéz elrontani, arról nem beszélve, hogy előre elkészíthető, így vendégvárásra is tökéletesen alkalmas. Most összegyűjtöttük a kedvenc videós receptjeinket, hogy ti is sikert arassatok, ha sajttortát készítenétek.
Nem tudni, hogyan történt, de a gyártás során idegen fémes anyag került a kedvelt étrend-kiegészítőbe, ami a fogyasztó számára fizikai sérülés kockázatát jelentheti.
A puffadás az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, ami igen kellemetlen érzés lehet. Létezik azonban egy házi csodaszer, ami pillantok alatt megnyugtatja az irritált emésztőrendszer. Mutatjuk, mi a legjobb gyógymód a puffadás ellen.
Csokoládés Utasellátó szelet, csatos üveges üdítő, vagy a jó öreg téliszalámis zsemle - csak néhány csemege a teljesség igénye nélkül, melyek örökre nyomot hagytak az idősebb korosztály emlékeiben. Ilyen, és ehhez hasonló finomságokkal csillapíthattuk étvágyunkat, illetve szomjunkat úton Nyíregyháza, Miskolc, vagy a Balaton felé az úttörőtáborba a
Egy divatos sablondiéta nem működik mindenkinek, hiszen nem vagyunk egyformák, nem ugyanolyanok a táplálkozási szokásaink. A következő átfogó fogyókúrateszt kitöltésével megtudhatod, milyen étkezési típusba tartozol, így az ennek megfelelő diétát is megismerheted.
A legváratlanabb pillanatban tör ránk, sokszor kellemetlen helyzetbe hozva minket. Szeretnénk mielőbb abbahagyni? Íme néhány tipp, amelyek között biztosan találunk olyat, ami segítségünkre lehet.
A Séfek séfe jelenleg talán a legnépszerűbb tévés gasztroreality, mely nyolc éve látható a képernyőn kisebb-nagyobb megszakításokkal. A műsor a sikerét hatalmas részben három állandó zsűritagjának, Wolf Andrásnak, Vomberg Frigyesnek és Krausz Gábornak köszönheti, ám a hat évadot leforgatott trió felbomlik.
A tavalyi évben rengeteg terméket érintett a zsugorinfláció, vagy magyarosabban fogalmazva a legrammozás jelensége. Ennek lényege, hogy egy termék ára változatlan marad, ám a csomagolásba kevesebb kerül, így első pillantásra nem is vesszük észre a drágulást, ez azonban csak talmi érzékelés.
Bár az angol pogácsa, vagyis a scone hagyományosan édes, azért léteznek sós változatai is. Az alábbi receptben például sajttal, baconnel és újhagymával készül, ezért, ha szereted a fűszeresebb péksüteményeket, akkor ezt az angol pogácsát mindenképpen érdemes kipróbálnod.
Az igazi baklava őrületesen édes, a tésztája puha, mint a vaj, dióból nagyjából ugyanannyi van benne, mint tésztából és mindenekelőtt tocsogósan szirupos. Mutatunk 7 szuper baklavareceptet.
Kamaszkora óta szenvedett a plusz kilóktól Irázi Ágota, míg végül külső segítség nélkül indult el az életmódváltás nehéz útján. Bevallása szerint nem volt könnyű dolga, de a kitartása meghozta az eredményt, és szinte újjászületett a fiatal nő.
A szakértők ajánlása szerint minden étkezésünknek tartalmaznia kellene zöldséget, sőt ezeknek kellene kitöltenie a tányér nagy részét. Ha azonban nem megfelelően bánunk a leveles növényekkel, akár az életünket is kockára tehetjük.
Ha te is unod a klasszikus rántott húst beborító panírt, itt van néhány tipp, amivel megbolondíthatod nemcsak a húst, de a zöldségeidet vagy akár sajtjaidat is. Íme néhány recept, amik bebizonyítják, hogy van élet a zsemlemorzsán túl is!
Nem ismerünk senkit, aki ne imádná a tárkonyos leveseket. Mindegy, hogy szárnyasból, vöröshúsból vagy vadhúsból készül, és mindegy, hogy milyen zöldségek vannak benne. A tárkony semmihez nem hasonlítóan komplex íze csodásan harmonizál a leves savanykás aromáját adó tejföllel, de akár az édeskésebb tejszínnel is. A raguleves valódi életmentő a hideg
Úgy érzed, zsúfolt az otthonod és képtelen vagy rendet tenni? A tavaszi nagytakarítás jó alkalom arra, hogy megszabadulj jó néhány felesleges tárgytól, amelyek túl sok helyet foglalnak el.
Szokatlan módszert tesztelnek az Aldi egyik üzletében, ahol már sorban állás nélkül szerezhetjük be a szükséges alapanyagokat. A kényelemnek azonban ára van, és ezt az Aldi szó szerint vette.
Az otthon termesztett zöldség mindig finomabb, mint a bolti, a kertészkedés pedig remek hobbi: kikapcsol, enyhíti a stresszt, és fitten tart bennünket. Még javában benne vagyunk a télben, de a hobbikertészek máris kézbe vehetik a ceruzát, papírt; hiszen az átgondolt tervezés a bő termés titka!
Egy két évtizedes amerikai kutatásnak köszönhetően bebizonyosodott, hogy a családi étkezések - legyen szó ebédről vagy vacsoráról - nem véletlenül esnek olyan jól a lelkünknek.
Nem biztos, hogy közismert tény, ezért most kihirdetjük: mindenki kedvenc mogyorókrémjének is van világnapja, amikor, mondjuk azt: lelkiismeretfurdalás nélkül kanalazhatjuk ez a nem éppen kalóraszegény, viszont annál finomabb csokoládés krémet, a Nutellát. Ennek méltó megünepléséhez most megosztjuk veletek a mi kedvenc, nutellás receptjeinket - gar
Hideg, téli napokon ritkábban engedjük be a friss levegőt az otthonunkba, pedig ebben az időszakban sem szabad megfeledkezni a rendszeres és helyes szellőztetésről.
Sütés és főzés során mindig lehet újat tanulni, és ez a szép ebben a szakmában, hobbiban, hogy az ember minden egyes nap felfedezhet valami újdonságot, új fogást, addig nem használt alapanyagot. Sokak számára ilyen ismeretlen praktika lehet, hogy tegyen alkoholt a süteménytésztába.
A túró az egyik legsokoldalúbb alapanyag a konyhában, amely egyaránt tökéletes édes és sós sütemények készítéséhez. Krémes állaga és enyhén savanykás íze remekül harmonizál más hozzávalókkal, így változatos és ízletes fogások alapja lehet. Legújabb válogatásunkban olyan klasszikus és különleges túrós süteményeket gyűjtöttünk össze, amelyek garantál
Bár nehéz, mégsem lehetetlen vállalkozás negyven felett leadni a plusz kiókat. Mutatjuk, hogy milyen életmódbeli és étrendi változtatások segíthetnek céljaid elérésében.
Megfázás vagy köhögés esetén nem kell azonnal a patikába szaladni. Számtalan olyan házi csodaszer létezik, amelyek kiválóan működnek a meghűlés, a nátha vagy az influenza tüneteinek enyhítésére.
A szívtipró David Beckham teljesen lázba hozta a rajongóit, amikor egy szál alsónadrágban pózolt a kamerák előtt, és megmutatta tökéletesen kidolgozott izmait.
A krumplisaláta az, amiből még a kissé unalmas ízű, menzás változatnak is örülünk, de némi kreativitással, pár apróságra odafigyelve a burgonyából valóságos csodát varázsolhatunk! Következzen a mi 5 kedvencünk a hagyományos majonézestől a bécsi változatig!
Az apró túrós fánkok pofonegyszerűen elkészülnek, mint a csöröge, mégis picit extrábbak a klasszikus fánkváltozatnál. Ha csak egyfélét sütsz az idei szezonban, ez a túrós fánk legyen az!
Szabálytalanságok, az általános higiénia hiánya és számtalan egyéb probléma miatt azonnali hatállyal bezáratta a túrkevei húsüzemet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, és több tonna húst vontak ki a forgalomból.
Hogy repül az idő! Olyan, mintha tegnap történt volna, hogy Rúzsa Magdi bejelentette, hármas ikreket vár. Aztán 2022. február elsején meg is születtek a csöppségek: Lujza, Keve és Zalán.
Lékai-Kiss Ramóna nem akármibe vágott bele a hétvégén: a Facebook tanúsága szerint a manapság igen népszerű koreai fermentált savanyúságot, kimchit készített - amit a kommentelők, természetesen, nem hagyhattak szó nélkül.
Olajspray vagy olajpermetező, nevezzük bárhogy, de rendkívül hasznos és népszerű konyhai eszköz. Használatával pont a megfelelő mennyiségű olajat tudjuk a formába vagy tepsibe juttatni, ám meglepően drága dolog. Szerencsére házilag is elkészíthető!
A francia hatóságok tavaly év végén több tonna szildenafillel kevert mézet foglaltak le. Ez a veszélyes anyag a viagra fő hatóanyaga, így nem kérdés, hogy a „gyártók” kiket céloztak meg a dúsított mézzel - ahogy az sem, hogy milyen súlyos következményekkel is járhat ennek a finomságnak a fogyasztása.
A steak költséges, de fantasztikus alapanyag, ami tökéletesen készítve mennyei fogás. Nem hiába szeretik olyan sokan, és nem véletlenül szerepel ott a legjobb éttermek étlapján. Nemcsak az íze, az ára is borsos, épp ezért érdemes ismerni a steaksütés minden fortélyát.
A legtöbb ember egyáltalán nincs tisztában azzal, mennyi kalóriát visz be egy nap, és szinte biztos, hogy alábecsülik az ételek energiatartalmát. Pedig a sikeres fogyáshoz nem árt, ha tudjuk, miből mennyit eszünk egy nap.
Miközben tavaly év végén hónapok teltek el úgy, hogy nem érkezett friss hír a Mere magyarországi terjeszkedésével kapcsolatban, most alig pár hét alatt több új információ is érkezett az orosz Lidl hazai megjelenéséről.
A forró levegős sütők népszerűsége egyre csak nő, ami nem meglepő, hiszen gyorsan készíthetünk benne finom és egészséges fogásokat. Ráadásul az air fryer nem csak a sütőt válthatja fel - kitalálod, melyik konyhai eszközt helyettesítheti még?
A sós pitékben az a jó, hogy tényleg gyorsan elkészíthetők, és a legtöbb recept egyszerű, jól variálható. Nincs otthon gomba, de van egy kis spenót? Használd fel bátran! De hogy keresgetni se kelljen a millió recept között, összegyűjtöttünk 7 isteni finom sós pite receptet - íme!