A spanyol futballbajnokság éllovasa, az FC Barcelona szívesen szerződtetné David Villát, ám az FC Valencia legalább 40 millió eurót akar kapni válogatott támadójáért.
Két évvel ezelőtt 3 ezer euróért vette Mikóczy Zoltán Overdose-t, ma már 4 millió euróra taksálják a csodalovat. A veretlen ló tulajdonosa kiemelte: minden pénznél többet ér, hogy Overdose-zal megadatik a lehetőség, hogy a világ legjobbjai között szerepeljünk. Mikóczy Zoltán november 22-én volt az InfoRádió Aréna című műsorának vendége.
Vlagyimir Putyin orosz kormyányfő, Vladimir Voronin moldovai elnök és Angelo Zomegnan, a Giro d'Italia kerékpáros körverseny igazgatója is részt vett az első orosz Pro Tour-csapat, a Katyusa bemutatóján. Reményeink szerint a Katyusa az orosz kerékpározás világítótornya lesz - nyilatkozta a főszponzor elnöke.
Sir Alex Ferguson, a labdarúgó Premier League-ben szereplő Manchester United vezetőedzője nem kíván játékost szerződtetni a téli átigazolási időszakban.
A játékosként Európa-bajnok, edzőként Kupagyőztesek Európa Kupája-győztes Luis Fernandez a francia másodosztályban szereplő Stade Reims vezetőedzője lett.
A hagyományoknak megfelelően idén is rendeznek december 26-án bajnoki mérkoőzéseket Angliában és Skóciában. A sztárcsapatok közül az Arsenal helyzete a legnehezebb, a londoni együttes legértékesebb játékosai nélkül lép pályára Birminghamben.
Hogy mi volt a nagyobb meglepetés: a magyar vízilabda válogatott sorozatban harmadik olimpiai győzelme, vagy a magyar küldöttség csúfos szereplése Pekingben, azt máig nem döntötte el a sportközvélemény. Kétféle magyarázat él, az egyik szerint a 3 arany, 6 ezüst, 2 bronz pontosan azt mutatja, amire ma a magyar sport képes; a másik felelősöket keres és abban bízik, hogy a kínai fővárosban…
Csodálatos évet tudhat maga mögött a spanyol válogatott. Mi több: története legszebb esztendejét. 2008-ban a Selección Española megnyerte az Európa-bajnokságot, átvette a vezetést a FIFA világranglistáján, s immár huszonnyolc mérkőzésre növelte veretlenségi sorozatát. A legkedvezőbb számítás szerint sem volt huszonnégy év óta olyan esztendő, amelyben a válogatott sikerei elhomályosították volna a…
Bár a pekingi olimpia meghatározta a 2008-as év sportnaptárát, nemcsak erre az eseményre figyelt a sportközvélemény. Az osztrák-svájci futball Európa-bajnokság, a Forma 1-es küzdelem vagy - nem utolsó sorban - Talmácsi Gábor szereplése miatt a MotoGP futamai is nagy érdeklődést váltottak ki. A 2008-es év fontosabb sporteseményeiről olvashatják az inforadio.hu összefoglalójának II. részét.
RIO DE JANEIRO – Tökéletes karácsonya volt Ronaldónak (32). A kétszeres világbajnok brazil futballsztár súlyos sérülése után decemberben egyéves szerződést kötött a hazája bajnokságában szereplő Corinthians együttesével, majd szenteste újabb hatalmas ajándékot kapott: menyasszonya egészséges kislányt szült neki.
Az Aston Villa kétgólos hátrányból egyenlített és ért el 2-2-es döntetlent a vendég Arsenal ellen az angol labdarúgó-bajnokság 19. fordulójának rangadóján.
A Liverpool, a Chelsea és a Manchester United gólt sem kapva győzött, az Aston Villa és az Arsenal döntetlent játszott egymással az angol labdarúgó-bajnokság utolsó "őszi" fordulójában, karácsony másnapján. Remek játékkal adott ajándékot híveinek a Manchester City, amelybe visszatért Robinho.
VESZPRÉM – Ez aztán különleges csemege: két Éles is a pályára lép a keddi évzáró kézilabdagálán, amelynek a nyáron megnyitott Veszprém Aréna ad otthont.
LONDON – Nicole Scherzinger (30) meg akarja mutatni Lewis Hamiltonnak (23) szülőhazáját. A Pussycat Dolls együttes énekesnője egy hawaii úttal lepte meg szerelmét szilveszter s az autóversenyző január 7-i születésnapja alkalmából.
BUDAPEST – Fájdalmasan telik Kiss Gergely (31) karácsonya. A Kotor háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázója két nappal az ünnepek előtt a Montenegrói Kupa döntőjében szerepelt csapatával, és az a meccs duplán is rosszul sikerült a játékosnak.
STOKE-ON-TRENT – Angliában az ajándékbontás napján sem áll meg az élet. Talán a futball egyik őshazájában azért is rendeznek december 26-án labdarúgó-bajnokikat, hogy a játékosok megajándékozzák a szurkolókat gólokkal. Carlos Tévez (24) is tett arról, hogy a Manchester United fanatikusainak örömteli legyen a karácsony másnapja.
A Dakar-ralit szervező cég kelet-európai képviselője szerint a szokottnál többen érhetnek célba a világ leghíresebb tereprali-versenyén. Szalay Balázs az InfoRádió Aréna című műsorában hangsúlyozta, hogy a Szaharában kijelölt szakaszok nehézségét máshol nem lehet megközelíteni. A viadalt most először Argentínában és Chilében rendezik. Bár a 2008-as verseny terrorfenyegetettség miatt elmaradt, ez…
Ma kora délután megkezdődik az angol labdarúgó-bajnokság 2008-2009-es idényének második fele. A Liverpool várja az élen a "tavaszi" idényt - s ez jó ómen a Vörösök bajnoki reményeinek valóra váltásához. A legutóbbi négy szezonban mindössze egyszer fordult elő, hogy nem az a csapat lett a bajnok, amelyik félidőben vezetett.
Az angol Daily Star értesülése szerint terrorista-fenyegetettségnek lesz kitéve Dubajban a jövő hét elején az AC Milan labdarúgó-csapata. David Beckhamet, a klub új (kölcsön)játékosát saját biztonsági szolgálata védi majd.
A világ legnézettebb és legtekintélyesebb labdarúgó-klubkupa-sorozatában, a Bajnokok Ligájában már a nyolcaddöntőben is legalább három, akár döntőnek is beillő párharcot rendeznek majd. Sokat mondó adat, hogy mindössze egy olyan csata (Villarreal-Panathinaikosz) lesz, amelynek résztvevői korábban nem nyerték meg a hajdani három nagy kupasorozat, a BEK/BL, a KEK, vagy az UEFA-kupa, illetve elődei…
A tabella második helyén álló Chelsea 2-2-es döntetlent játszott a Fulham elleni idegenbeli derbin az angol labdarúgó-bajnokság 20. fordulójában. Gera Zoltán sérülése miatt nem lépett pályára a városi rangadón.
LONDON — Három tekintélyes újság is állítja: komoly bajban van Roman Abramovics (42), az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban jelenleg második Chelsea orosz tulajdonosa.
VESZPRÉM — Már a hajrájánál tartanak a sportág év végi show-jának előkészületei, ma rendezik a hagyományos szezonbúcsúztató kézilabdagálát a Veszprém Arénában.
OBERSTDORF — A svájci Simon Ammann (27) holnap Garmisch-Partenkirchenben folytathatja győzelmi sorozatát, hiszen ott rendezik az 57. síugrónégysáncverseny második viadalát.