KTE-Phoenix Mecano–Videoton találkozó percről percre: gólok, helyzetek, érdekességek – kövesse figyelemmel a mérkőzést a Nemzeti Sport Online élő, szöveges tudósítása segítségével, majd olvassa el a meccs összefoglalóját, kommenteljen, mondja el a véleményét a találkozóról!
A Primera División 32. fordulójában a tabella utolsó helyén álló Betis az FC Barcelona vendége lesz. A sevillaiak sorozatban öt vereségnél tartanak a katalánokkal szemben, akiknek ráadásul most létfontosságú lenne a győzelem a bajnoki címért folytatott harc miatt. Kövesse velünk a mérkőzés alakulását élő, szöveges tudósításunk segítségével!
A Roger Federer, Stanislas Wawrinka páros négy játszmában kikapott a kazah Alekszandr Nedovjeszov, Andrej Golubjov duótól a teniszezők Davis-kupájában a Világcsoport negyeddöntőjének szombati játéknapján, amelynek következtében a svájciak 2:1-es hátrányba kerültek a három nyert meccsig tartó párharcban. Így vasárnap mindkét korábbi Grand Slam-győztes játékosnak le kell győznie ellenfelét…
Mint arról már beszámoltunk, elszenvedte első vereségét a Bayern München a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 2013–2014-es kiírásában: a címvédő bajorok az Augsburg otthonában kaptak ki 1–0-ra a 29. forduló szombati játéknapján. Íme, a mindent eldöntő gól!
A labdarúgó NB II 22. fordulójában a listavezető Nyíregyháza 1–1-es döntetlent játszott Cegléden, így megszakadt hosszú győzelmi sorozata. A Kisvárda hazai pályán legyőzte a Szigetszentmiklóst, míg a Békéscsaba magabiztos sikert ért el Balmazújvárosban.
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 29. fordulójának utolsó szombati mérkőzésén a második Borussia Dortmund a BL-selejtezős helyre pályázó Wolfsburgot fogadja. Kövesse a találkozót élő, szöveges tudósításunk segítségével!
Az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 33. fordulójának szombati játéknapjának záró mérkőzésén a Chelsea a Stoke Cityt látja vendégül. José Mourinho együttese nincs jó formában: a hét közepén kikapott a PSG elleni BL-negyeddöntőben, ami legutóbbi négy mérkőzésen a harmadik veresége volt. A Stoke ezzel szemben menetel: az Arsenal legyőzése óta veretlen, az elmúlt öt fordulóban 13 pontot…
Mint arról már beszámoltunk, a labdarúgó NB I 23. fordulójában a Diósgyőr 2–1-es győzelmet aratott a Budapest Honvéd otthonában. Íme, a találkozó összefoglalója!
Sebastian Vettel az idén másodszor esett ki az időmérő edzés második szakaszában, s csak csapattársa, a kvalifikációt a 3. helyen záró Daniel Ricciardo büntetésének köszönheti, hogy a 10. helyről rajtolhat. Vannak gondok az autójával, de a 3. szabadedzésen történt megcsúszása is sokat számít.
Szavazóink magasan a ferencvárosiak brazil légiósát, Leonardót látták a pénteki Újpest–FTC (1–2) derbi legjobb játékosának. A lendületes, kreatív, szabályos eszközökkel idehaza jóformán tarthatatlan Leonardo ezúttal is állandó munkát adott az újpesti védelemnek, majd a 88. percben az ő remek szólója után értékesített ziccer döntötte el a három pont sorsát.
A második helyen álló ZF-Eger nehezen, egy góllal győzött a középmezőnyhöz tartozó BVSC otthonában a férfi vízilabda ob I 25. fordulójának szombati játéknapján.
Fernando Alonso Ferrarijának ereje az egyenesekben körről körre csökkent a Bahreini Nagydíj időmérő edzésén, s ennek nagy szerepe volt abban, hogy a spanyol csak a 10. helyet szerezte meg – bár Daniel Ricciardo büntetése miatt a 9. helyről rajtol.
Mint arról már beszámoltunk, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 33. fordulójában a Manchester United Juan Mata vezérletével 4–0-s győzelmet aratott a Newcastle otthonában. Íme, a találkozó összefoglalója!
A Paris Saint-Germain hazai pályán 3–0-ra legyőzte a Reims legénységét a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 32. fordulójának szombati játéknapján, amivel újabb lépést tett a bajnoki cím elhódítása felé.
Lám Bálint ötödik helyen végzett a kötöttfogásúak 130 kilogrammos súlycsoportjában a finnországi Vantaában zajló birkózó Európa-bajnokság szombati versenynapján.
Torghelle Sándor remeklésével az MTK 3–1-re győzött idegenben a Paks ellen a labdarúgó NB I 23. fordulójában. Torghelle két góllal vette ki részét a sikerből, különösen a második találata lett szép. Íme, a találkozó összefoglalója!
A Keleti első Létavértes Kertész Tamás duplájának köszönhetően 3–1-re győzött Jászapátiban, míg a Középcsoport listavezetője, a kisebb hullámvölgyből kiláboló Soroksár Lisztes Krisztián két góljára alapozva 6–0-ra kiütötte a Bölcskét a labdarúgó NB III 22. fordulójának szombati játéknapján. A Nyugati csoportban első, vasárnap pályára lépő Csákvár üldözői közül a Győri ETO II, a BKV Előre és a…
Gera Zoltán sérülése nem súlyos. A West Bromwich Albion magyar légiósa arról tájékoztatta a Nemzeti Sportot, hogy csak meghúzódott a Norwich elleni mérkőzésen.
A Primera División 32. fordulójában az FC Barcelona hazai pályán 3–1-re legyőzte a Betist, így nem szakadt le a listavezető Atlético Madridról. Lionel Messi duplázott a mérkőzésen, pedig még büntetőt is rontott a kilencven perc során.
Honvéd három góllal legyőzte a vendég OSC-Újbudát, míg az utolsó előtti Szentes 11-10-re nyert a sereghajtó Hegyvidék otthonában a férfi vízilabda ob I 25. fordulójának szombati játéknapján.
Debreceni VSC-Teva–Győri ETO FC találkozó percről percre: gólok, helyzetek, érdekességek – kövesse figyelemmel a mérkőzést a Nemzeti Sport Online élő, szöveges tudósítása segítségével, majd olvassa el a meccs összefoglalóját, kommenteljen, mondja el a véleményét a találkozóról!
A női kosárlabda NB I középszakaszának utolsó fordulójában a listavezető DVTK huszáros hajrájának köszönheti, hogy fölényes győzelmet aratott az Atomerőmű ellen. A két pécsi csapat is könnyedén nyert, a PEAC-nak az is belefért, hogy az utolsó negyedben már csak félgőzzel játszott. A Sopron pontgazdag meccsen nyert a ZTE NKK vendégeként.
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 32. fordulójában Luca Toni 65. percben szerzett találata döntötte el a veronai derbit, amelyen a Hellas a pályaválasztó Chievo fölé kerekedett.
Miután az Atlético Madrid és a Barcelona is győzött a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 32. fordulójában, a bajnoki címre szintén pályázó Real Madridnak három pontot kellene szereznie a baszk Real Sociedad otthonában – mindezt a sérült Cristiano Ronaldo nélkül. A találkozó alakulását nyomon követhetik élő, szöveges tudósításunk segítségével!
A labdarúgó NB II 22. fordulójában a Siófok pontvesztése után nagy esély adódott a Dunaújváros előtt, de Dobos Barna együttese 1–0-ra kikapott Gyirmóton, így nem tudott ellépni üldözőjétől.
Mint arról már beszámoltunk, a Paris Saint-Germain hazai pályán 3–0-ra legyőzte a Reims legénységét a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 32. fordulójának szombati játéknapján. Íme, a mérkőzés góljai!
A pénteki, négygólos vereség (28–24) után ezúttal Lingenben játszik felkészülési mérkőzést a magyar és a német férfi kézilabda-válogatott. A csapatok a júniusi vb-pótselejtezőre hangolnak a bajnoki szezon hajráját megelőzően, a mieink majd Szlovéniával, a németek pedig Lengyelországgal küzdenek meg a vb-részvételért.
A labdarúgó NB II 22. fordulójának záró mérkőzésén véget vetett negatív sorozatának a Szolnoki MÁV. Kis Károly csapata Hamar Ádám büntetőjével 1–0-ra legyőzte az Ajkát.
Az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 33. fordulójában a Chelsea sima győzelmet aratott a Stoke City ellen, s három góljának és három szerzett pontjának köszönhetően (holnapig biztosan) a tabella élére ugrott. Mohamed Szalah góljának köszönhetően már az első félidőben vezettek a hazaiak, a második játékrészben pedig Frank Lampard és Willian állította be a végeredményt a kevés ellenállást…
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 29. fordulójának utolsó szombati mérkőzésén a második Borussia Dortmund 2–1-re legyőzte a BL-selejtezős helyre pályázó Wolfsburgot.
Otigba Kenneth csapata, a Heerenveen hazai pályán 3–0-ra legyőzte a PSV-t a holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Eredivisie) 31. fordulójának szombati játéknapján.
A Barcelona 3–1-re legyőzte a Real Betist a spanyol labdarúgó-bajnokság 32. fordulójában. Lionel Messi belőtt egy büntetőt, majd kihagyott egy másikat, de utóbbinál a kipattanót értékesítette. Íme, a mérkőzés góljai!
Debrecen és Stuttgart után harmadik, lisszaboni állomásához ért a ritmikus gimnasztikázók világkupa-sorozata, a portugál verseny pedig sportágtörténeti sikert hozott. Az egyéni összetett versenyt megdöbbentő fölénnyel nyerte meg a dél-koreaiak Ázsia-bajnok, világbajnoki 5. kedvence, Szon Jeon Dzse. Szon ezzel az első távol-keleti ritmikus gimnasztikázó, aki egyéni vk-viadalt nyert, elsősége…
Mint arról már beszámoltunk, a labdarúgó NB I 23. fordulójában a Kecskemét hazai pályán 3–1-re legyőzte a tavasszal igen gyenge formát mutató Videotont. Íme, a találkozó összefoglalója!