Biacsi Ilona ezüstérmet szerzett a riói paralimpián női 1500 méteres síkfutásban – a T20-as kategóriában. A magyar sportoló a magyar küldöttség 15. érmét szerezte Brazíliában.
Tomasz Zielinski, lengyel súlyemelő hamarosan kap egy olimpiai bronzérmet, annak ellenére, hogy 2012-ben Londonban kilencedik lett, Rióban pedig el sem indulhatott doppingolás miatt – írja a BBC.
A Mercedes az idén nem lesz akkora bajban Szingapúrban, mint egy évvel ezelőtt. A második szabadedzés alapján ezt lehet sejteni, Lewis Hamilton és Nico Rosberg ugyanis mindhárom gumikeveréken a leggyorsabb volt a mezőnyben. Rosberg mögött Kimi Räikkönen és Max Verstappen zárta a tréninget, Hamilton elrontotta gyors körét, majd elromlott az autója, így csak hetedik lett.
A bb1.hu Hanga Ádámmal készített interjújából kiderült, a magyar klasszis kihagyja a szombati, Macedónia elleni selejtezős meccset, mert visszautazik Spanyolországba, hogy megkezdje a felkészülést a Baskoniával.
Ma pontosan húsz éve nevezték ki Arsene Wengert az Arsenal menedzserének. A francia szakember az európai topfutballban ritkán tapasztalható módon immár két évtizede irányítja ugyanazt a csapatot. Az 1996-os bemutatásáról készült videóval tisztelgünk előtte.
Lewis Hamilton szóban is megerősítette, hogy a Mercedes az idén sokkal jobb Szingapúrban, mint tavaly. Daniel Ricciardo és Kimi Räikkönen ennek ellenére nem tett le róla, hogy ő és csapata a pole-ért és esetleg a győzelemért küzdjön.
Emlékszik még Émile Mpenzára? A 2014-ben visszavonuló, 57-szeres belga válogatott csatár közel húszéves pályafutása során 12 klubban is megfordult, többek között Vanczák Vilmos csapattársa is volt a svájci Sionban, előtt pedig Angliában kereste a kenyerét. Erről az időszakról került elő most egy nem mindennapi történet.
A mostani szezont kihagyja, a soros világ-, illetve Európa-bajnokságon nem áll rajthoz, a 2018-as téli olimpián azonban még indulni akar Jevgenyij Pljuscsenko, a kétszeres olimpiai bajnok orosz műkorcsolyázó.
Az élvonalbeli női kézilabda-bajnokság első fordulójában az erőviszonyoknak megfelelően magabiztos győzelmet aratott a Győri Audi ETO és a Debrecen. Előbbi a Kisvárdát szórta meg, a debreceniek jó hangulatú találkozón őrölték fel a Békéscsabát, miután előnyüket folyamatosan növelni tudták.
Az élvonalbeli férfi kézilabda-bajnokság második fordulójában Cegléden egy gól döntött, Balmazújvárosban három. Előbbi meccsen a házigazdák nagyot mentettek a mérkőzés nagy részében többgólos előnnyel vezető Mezőkövesd ellen, amely így továbbra is pont nélkül áll.
Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda-szövetség elnöke nem ment el szó nélkül amellett, ami a magyar juniorválogatottal történt a hollandiai Európa-bajnokságon.
A kedden Gyirmóton pályára lépő német női labdarúgó-válogatott 4–0-ra nyert az oroszok vendégeként Európa-bajnoki selejtezőn, ezzel az új szövetségi kapitány, Steffi Jones győzelemmel debütált a nemzeti csapat kispadján.
Három évvel meghosszabbította a brazil labdarúgó, Paulo Vinícius szerződését a Videoton. A 2011 nyarán érkezett, 26 éves védő szerződése jövő nyáron járt volna le, így viszont már 2020-ban.
Döntőt vívhat a Krajnyák Zsuzsanna, Dani Gyöngyi, Hajmási Éva összeállítású tőrcsapatunk a riói paralimpián, miután az elődöntőben legyőzte Hongkongot.
Szeptember 21-én, az Ajax–Willem II Holland Kupa-találkozón debütál klubcsapatok tétmérkőzésén a videobíró rendszer (Video Assistant Referee, VAR), amely a játékvezető munkáját segíti és az elkerülhetetlen emberi tévedéseket hivatott kiszűrni.
Pénteken Chelsea–Liverpool rangadót rendeznek az angol labdarúgó-bajnokság 5. fordulójában. A Chelsea négy forduló után tíz megszerzett pontjával a második helyen áll a Premier League-ben, míg a Liverpool hét ponttal a hatodik, kövesse a rangadót onlive, szöveges közvetítésünk segítségével!
A jégkorong Mol Liga alapszakaszában a Dunaújváros és az újonc Beograd is vendégként jutott előnyhöz, de előbbi végül Debrecenben kapott ki három góllal, a szerbek pedig a Ferencvárostól nyolccal.
Dejan Lovren szerezte meg a péntek esti Chelsea–Liverpool Premier League–rangadó első gólját, kihasználva a „kékek” védelmi megingását. A gól pillanatában azonnal felpattant az addig nyugodtan üldögélő Jürgen Klopp és tőle egyáltalán nem váratlan mozdulatokkal ünnepelte a liverpooli találatot. Nem akart kiszaladni a világból, de teljesen visszafogni sem tudta érzelmeit, feszes pumpálás lett…
Jordan Henderson inkább okos, mint erős lövéséből elképesztően nagy gól lett az első félidő 36. percében, ezzel kettőre nőtt a Liverpool előnye a Chelsea elleni Premier League-mérkőzésen a Stamford Bridge-en. Thibaut Courtois, a Chelsea belga válogatott kapusa egy ideig emlegetni fogja...
A Köln hazai pályán 3–0-ra legyőzte a Freiburg együttesét a német labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) harmadik fordulójának első, péntek esti mérkőzésén. A Köln ezzel egy napra biztosan átvette a vezetést a tabellán.
Tite, a brazil labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte keretét az októberi vb-selejtezőkre, amelyeken csapata október 7-én Bolíviát fogadja, október 20-én pedig Venezuelába látogat.
Hatalmas életigazságot fogalmazott meg Zsótér Donát, a Honvéd (igazából Újpest) játékosa, aki Twitter-oldalán posztolt képéhez írt szöveget. A magyar futballista minden idők talán legnagyobb rapperétől, Tupac Shakurtól idézett.
Két vesztes bajnoki után ismét nyert a Milan a Serie A-ban. Vincenzo Montella együttese a Sampdoria vendégeként tudott győzni az olasz bajnokság 4. fordulójának péntek esti mérkőzésén, a mindent eldöntő gólt a második félidőben csereként pályára lépő Carlos Bacca szerezte. A kolumbiai támadónak már négy gólja van a bajnokságban.
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 4. fordulójában a Granada kétgólos előnyről ért el döntetlent, mindezt úgy, hogy büntetőt hagyott ki. Bosszús azonban nem lehet, hiszen negyven percen keresztül tíz emberrel kellett helytállnia.
Tóth Tamás aranyérmet nyert a riói paralimpián a 100 méteres hátúszók versenyében. Az esti programban Vereczkei Zsolt az S5-ös sérültségi kategóriában bronzérmes lett 50 méter háton a riói paralimpián. A rutinos úszó hetedik olimpiáján vesz részt – ezúttal szabadkártyával indulhatott –, mindegyiken sikerült érmet szereznie, sor ezúttal sem szakadt meg.
Chelsea–Liverpool rangadóval indult az angol labdarúgó-bajnokság 5. fordulója, és a mérkőzést a vendégek nyerték, köszönhetően első félidőben rúgott két góljuknak. A londoniak mestere, Antonio Conte előző 21 bajnokiját zsinórban megnyerte klubjaival, így megszakadt ez a szép sorozat.
Juan Martín del Potro legyőzte Andy Murray-t, és miután honfitársa, Guido Pella is jobbnak bizonyult Kyle Edmundnál, az argentinok az első nap után 2–0-ra vezetnek a címvédő britek ellen a Davis-kupa glasgow-i elődöntőjében.
A PSG nagyon magabiztos játékkal kiütéses, 6–0-s győzelmet aratott a Caen otthonában. A találkozón Edinson Cavani „klasszikus” mesternégyest szerzett – egy félidő alatt.
Már két év sincs hátra a pjongcsangi téli olimpiáig, amelyen a rövid pályás gyorskorcsolya válogatott több tagja is esélyes lehet a dobogóra. Az NSO Tv stábja két feltörekvő tehetséggel, Liu Shaoanggal és Jászapáti Petrával beszélgetett, ők már felnőtt világversenyen is szereztek érmet. A két ígéret elárulta, milyen mentális, fizikai és technikai segítséget kapnak ahhoz, hogy a legjobb formájukat…