Az elkövetkező napokban nagy melegre számíthatunk, s a Sziget orvosa felhívja a figyelmet, hogy minél több folyadékot fogyasszanak a látogatók, és lehetőleg hordjanak fejfedőt.
A magyar gazdaságpolitika, ill. gyakorlatelméletének politikai háttere tisztázatlan, a magyar közgazdasági gondolkodás válságban van, semmilyen használható program nincs az ország jövőjét illetően? Még a várakozásaink is pazarlóak, csak a jelennek szólnak, és nem törődnek a gyermekeink jövőjével?!
Miután túl lesz négy legfontosabb műtétjén, megházasodna az a férfi, akinek egy betegség következtében a fa ágaira hasonlító kinövései nőttek. A daganatok nagy részét már eltávolították, de még mindig sok megpróbáltatás vár Dedére.
A címvédőként indult Igaly Diána nem jutott be a döntőbe a női skeetesek között a pekingi olimpián, miután az alapversenyben csak 66 korongot ért el és ez kevés volt a legjobb hat közé kerüléshez.
Kínába utazása előtt összehívta az MSZP elnökségét Gyurcsány Ferenc pártelnök-miniszterelnök. A kormányfő a párt és a frakció őszi menetrendjéről egyeztet a pártvezetéssel, valamint arról, hogy milyen álláspontot képviseljen az MSZP tárgyalódelegációja az SZDSZ vezetésével az augusztus 25-i politikai egyeztetésen.
Idén is megtartják Monoron az immár méltán népszerű Szüreti Sokadalmat. Pontosan úgy, ahogy azt a hagyomány is diktálja: felvonulással, táncházzal, és mindenféle mókával fűszerezve. Persze az elmaradhatatlan kellék, vagyis a bor sem hiányozhat egy szüreti bálról. Erről pedig a Strázsa hegyi pincék bőven gondoskodnak.
Az Oroszországgal támadt konfliktus idején a grúzok felsorakoztak vezetőik mögött, ám a harcok csillapodásával kritikus hangok kezdenek hallatszani. A bírálók a szemére vetik Miheil Szaakasvili elnöknek, hogy olyan háborúba vitte bele az országot, amelyet az soha nem nyerhetett meg.
Csökkenéssel zártak az amerikai piacok a szerdai kereskedés során a kiskereskedelmi értékesítési adatok és a pénzügyi szektor vállalatainak vezetésével. A DJIA index 109.51 ponttal, 0.94 százalékkal 11,532.96 pontra csökkent. Az S&P 500 index 3.76 pontot, 0.29 százalékot csökkenve 1,285.83 ponton zárt, míg a Nasdaq composite index 1.99 ponttal, 0.08 százalék mellett 2,428.62 pontra enyhült.…
Grúziába utazik két amerikai szenátor, a várható republikánus párti amerikai elnökjelölt John McCain két támogatója. A hírt McCain jelentette be egy washingtoni sajtótájékoztatón.
Az olaj ára a ma reggeli ázsiai kereskedés során tovább emelkedett 117 dollárig, miután a tegnapi amerikai készlet adatok jelentős csökkenést mutattak a kormányzati jelentésben. (ProfitLine.hu)
Az OTP csoport a II. negyedévben 74 milliárd forint konszolidált, adózott profitot ért el, ez éves szinten 46,6% növekedést jelent, ami jóval meghaladja az elemzői várakozásokat.
Szaporodik azoknak a bűnözői vállalkozásoknak a száma, amelyek hamis címek és akár hamis bankok mögé bújva a világhálón keresztül kínálnak lejárt, vagy az eredetitől eltérő összetételű gyógyszereket. Ráadásul újabb és újabb módszerekkel hatolnak be mások számítógépeibe, hogy felhasználhassák azokat.
Egy internetes oldal szerint Bauer Miklós volt ÁVH-s alezredes Nagy Imre kivégzésének ötvenedik évfordulója előtt pár nappal elhunyt. Az államvédelmi hatóság tisztjének fia, Bauer Tamás a Magyar Nemzet érdeklődésére nem erősítette meg a haláleset tényét, a lap kérdésére ugyanakkor közölte, nem kíván lépéseket tenni azért, hogy a honlapról eltávolítsák az információt.
Azok a gyerekek, akiknek ügyetlen a kezük és gyengébb a koordinációjuk, nagyobb valószínűséggel válnak túlsúlyos felnőtté - állítják svéd és brit kutatók a British Medical Journal című szaklapban....
Sikeresen fejeződött be 35, többszörösen hátrányos helyzetű, zömében értelmi fogyatékos ember visszavezetése a munkaerőpiacra annak az uniós támogatással megvalósult programnak az eredményeként, amely mostantól modellként szolgálhat az önkormányzatok számára - közölte a módszert kidolgozó civil szervezet helyettes ügyvezetője szerdán az MTI-vel.
2007 februárja óta nem látott mértékben lassult Kína ipari termelése a gyenge export megrendelések és az Olimpiai Játékok alatti levegőtisztasági okokból történő gyárbezárások hatására. (ProfitLine.hu)
A Borsod megyei SZDSZ-alapszervezet négy tagját gyanúsítja magánokirat-hamisítással a rendőrség - erősítette meg a BRFK kommunikációs osztályának szóvivője.
Az egyházi fenntartású kórházak vezetői szerint intézményeiket hátrányos megkülönböztetés éri, és ezt a vatikáni megállapodás megsértésének tartják, ezért az egészségügyi miniszterhez fordultak - írta csütörtöki számában a Népszabadság.
Elfogadhatatlannak tartják a szakszervezeti szövetségek az adószakértők adómódosítási javaslatait. Szerintük az csak a magas jövedelműeknek lenne kedvező
BUDAPEST – Nem akar találkozni a fiával Kamarás Iván (35)! A színész a legutóbbi bírósági tárgyaláson lemondott a láthatási jogáról, sem hét végi, sem szünidei apuka nem akar lenni a kis Tormás (5) életében. A gyerektartás alól persze nem tud kibújni, úgy tudjuk, havonta 50 ezer forintot fizet kisfia után.
A grúz belügyminisztérium szerint az orosz csapatok kivonulnak Gori városából, a Dél-Oszétia elleni grúz offenzíva kiindulópontjáról. Közben amerikai segély érkezett Grúziába, ami azt is jelenti, hogy amerikai katonák léptek grúz földre.
Az ázsiai kereskedésben oldalazásba kezdett az EUR/USD, 1,4842 és 1,4976 között, majd később megállapodott 1.49 fölött. Nem egyértelmű, meddig juthat az árfolyam. több tényező is hatással van a jegyzésekre. Ellenállás 1,4963-nál, támogatás pedig 1,4859-nél található. A nyitáskor 37 pippel 109,52-re emelkedett az USD/JPY, majd minimumot ért el 109,15-nél, mégsem egyértelmű mozgásának iránya. A…
Megkezdték a kivonulást Gori grúz városból az orosz csapatok - közölte csütörtökön a kaukázusi ország belügyminisztériuma. Az orosz haderő távoztával a grúz erők átveszik az ellenőrzést a város...
Tavaly hosszú idő óta először csökkent a hazai háztartások borfogyasztása. A vásárlások visszafogása az alacsonyabb árkategóriájú termékcsoportban volt jellemző, miközben az átlagárak növekedtek – áll a GFK Hungária piackutató, a háztartások fogyasztását mérő Háztartáspanel jelentésében.
Több lövést is leadott egy férfi csütörtökön hajnalban Budapesten, az Üllői út VIII. kerületi szakaszán egy gázriasztó fegyverből. Senkinek sem esett baja, a garázda fiatalt előállították.
A vízszolgáltatás monopóliumát köztulajdonban kellene tartani, így legjobb megoldásként a regionális vízműveket az állam átadhatná a vízgazdálkodásért törvényileg felelős önkormányzatoknak. Ellenkező esetben elszabadulhatnak az árak - írja a Magyar Hírlap.
Vannak dinamikusan fejlődő középvállaltok - még Magyarországon is. A cégek közül nem egy, akár az ezer százalékot is megközelítő dinamikával növekedik.
Ittas állapotban hajtott ki a telephelyről egy buszvezető Kecskeméten, és balesetet okozott. Elütött egy segédmotor-kerékpárral közlekedő nőt, akit súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba.
A nyugat-indiai Mumbai városában a hatóságok gyógynövényekből nyert "parfümmel" locsolják a szemétdombokat, hogy így csökkentsék a szeméttelepek elviselhetetlen bűzét.
Azoknak a károsultaknak, akiknek olyan gépjárművel okoztak kárt, amelynek üzembentartója a MÁV ÁBE biztosítónál kötött kötelező gépjármű- felelősségbiztosítást (kgfb), de augusztus 16-ától nem...
Több mint ezerháromszáz dolgozó és több száz beszállító veszítheti el munkáját Pápán és környékén, amennyiben a felszámoló nem tudja eladni a Pápai Hús Zrt.-t.
A tokiói értéktőzsde fő mutatója a Nikkei 225 a csütörtöki kereskedés során 66.25 pontos, 0.51 százalékos csökkenéssel 13,000 pont alá 12,956.8 pontra süllyedt. A Topix index 7.55 ponttal 1238.93 pontra mérséklődött. (ProfitLine.hu)
Megérkezett Pekingbe az olimpiai játékokra Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök a Nemzeti Úszóközpontban előbb az úszószámokat nézte meg, majd megtekintette a Magyarország-Spanyolország férfi vízilabda-mérkőzést. A délutáni programja annak függvényében alakul, hogy napközben hogyan szerepelnek a magyar sportolók.