Hatalmasat kaszálnak a pekingi olimpia eseményeire belépőket áruló jegyüzérek, hiába fogadkozott a kínai vezetés, hogy szigorúan fellép majd az illegális árusítók ellen.
Bár a Győri ETO FC alig fél óra alatt kétgólos hátrányba került a VfB Stuttgart otthonában, a folytatásban nem omlott össze Egervári Sándor csapata, sőt a szépíteni is sikerült.
Donald Tusk lengyel kormányfő bejelentette csütörtökön, hogy megszületett a megállapodás az amerikai hadászati rakétapajzs egy részének Lengyelországba telepítéséről.
A honvédelmi miniszter szerint évente másfél-kétmilliárd forint megtakarítást jelent a MiG-29-es vadászrepülőgépek és az L-39-es gyakorló-repülőgépek hadrendből való kivonása.
Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter és Nicolas Sarkozy francia államfő felszólította csütörtökön Moszkvát és Tbiliszit, hogy "haladéktalanul" írják alá a már jóváhagyott béketervet...
Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter és Nicolas Sarkozy francia államfő felszólította csütörtökön Moszkvát és Tbiliszit, hogy "haladéktalanul" írják alá a már jóváhagyott béketervet a grúziai válság megoldása érdekében.
Kikapcsolták az egyik baranyai falu, Egerág iskolájában és óvodájában az áramot, díjtartozás miatt. A település az államkincstártól kapott normatív támogatásból fizeti közüzemi számláit, a polgármester viszont azt mondja: a nekik átutalt pénz minden hónapban jóval kevesebb az előírtnál.
Legalább 18 halottja van annak a tömeggyilkos merényletnek, amelyet egyelőre ismeretlenek hajtottak végre az iraki Iszkandiríja városában - adta hírül az AFP csütörtökön. Az akció célpontjai egy síita ünnepre tartó zarándokok voltak.
A vagyongyarapodási vizsgálatok szabályainak felülvizsgálatát szorgalmazza Bárándy Gergely, az MSZP országgyűlési képviselője, aki ez ügyben írásbeli kérdéssel fordult Veres János pénzügyminiszterhez csütörtökön.
Egy indiai miniszter, történetesen a "jóléti", azt tanácsolja a szegény embereknek, hogy létesítsenek patkányfarmokat, így felvehetik a küzdelmet a növekvő élelmiszerárakkal szemben.
Bezárja a keleci jegyző azt a diszkót, ahonnan több fiatalt is kórházba vittek a múlt héten drogfogyasztás miatt. Mivel a rendőrség egy ombudsmani rendelet alapján nem zavarhatja meg a kábítószerrel nem élő fiatalok szórakozását, ezért csak a diszkón kívül tudnak ellenőrizni. A fiatalok egyébként egy GHB nevű szer miatt kerültek magatehetetlen állapotba. Egy hasonló szerrel már az Európai Uniónak…
Tömeges lázadás történt a grúziai harcok idején egy szigorúan őrzött fegyintézetben a kaukázusi ország nyugati részén, és mintegy 150 fogva tartottnak sikerült kitörnie az épületből. Az elítéltek -...
Újabb tüntetést szerveznek pénteken az egri kórházvédők. A szocialisták szerint politikai hisztériakeltés folyik a HospInvest Zrt. ellen. A Heves megyében monopolhelyzetre törekvő egészségügyi vállalkozás működteti tavaly óta a gyöngyösi kórházat is, és a város MSZP-s polgármestere szerint a HospInvest maradéktalanul teljesítette ígéreteit. Kiderült azonban, hogy még a polgármester is egy másik…
Az elhízás veszélye a terrorizmuséval egyenlő - vélik brit egészségügyi szakemberek, rámutatva arra, hogy jelentős megelőző kampányra lenne szükség. Ellenkező esetben általánosak lesznek a túlsúlyból adódó betegségek, ez pedig jelentős terheket ró majd az államra.
A sorsolás pillanatában felsóhajthattak a Loki drukkerei, mivel a Young Boys személyében verhető ellenfelet kapott kedvenc csapatuk az UEFA-kupában. A svájciak meglehetősen pocsékul kezdték az idei bajnokságot: négy ponttal az utolsó előtti helyen állnak a tabellán.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter lemondta szeptemberre beütemezett varsói látogatását - jelentette be Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter röviddel azután, hogy csütörtökön este aláírták a megállapodást az amerikai hadászati rakétapajzs egy részének Lengyelországba telepítéséről.
Nem ellenségei egymásnak a lőkösháziak, a cigányság és a többség, s az erőszakos cselekményekkel szemben közös megoldást kell találni. Erről a község polgármestere beszélt a csütörtöki indulatoktól sem mentes falugyűlésen, amelyet azért hívtak össze, mert nemrég tömegverekedés tört ki a faluban.
Dr. Antal Noémi törékeny alkatú fiatalasszony, férjével, Antal Györggyel néhány hónapja költöztek haza Tübingenből Háromszékre, ahol Noémi az ősztől, minden jel szerint a kolozsvári Babeş-Bolyai Egyetem Sepsiszentgyörgyre kihelyezett tagozatán tanít biotechnológiát.
Elkészültek a külső Váci út négysávosra bővítésével Budapesten a Fóti út és a Szilas-patak között - közölte Demszky Gábor a helyszínen. A főpolgármester elmondta: a beruházás mintegy 1,2 milliárd...
Moszkva célszerűnek tartja, hogy a dél-oszétiai konfliktusövezetben (nem orosz) nemzetközi megfigyelők tevékenykedjenek - jelentette ki csütörtökön Szergej Lavrov az Eho Moszkvi rádiónak adott...
Az idei év második negyedévében jobban teljesített az ipar, az építőipar és a mezőgazdaság, s ennek eredménye, hogy a bruttó hazai termék (GDP) a KSH legfrissebb adatai szerint a várakozásoknál...
Terrorizmus gyanújával őrizetbe vettek két férfit a manchesteri repülőtéren csütörtök este - közölte a rendőrség. A lancastershire-i rendőrség internetes honlapján közzétett közleményében tudatta,...
A szabad demokraták nem vonulnak ki és nem is hiányoznak majd a költségvetés parlamenti szavazásáról, erre a nem létező forgatókönyvre a szocialisták ne is számítsanak - mondta a Magyar Hírlap...
Vitalij Csurkin, Oroszország állandó ENSZ-képviselője csütörtök este közölte: derűlátó a Grúzia és Oroszország közötti tűzszünetre vonatkozó ENSZ biztonsági tanácsi határozattervezet elfogadását...
A brókerbotránnyal összefüggésben csütörtökön feljelentés érkezett a Nemzeti Nyomozó Irodához (NNI) - közölte a Népszabadsággal Bartha László, a szervezet szóvivője, ám részleteket nem árult el. A...
George Bush amerikai elnök elégedettségét fejezte ki az amerikai-lengyel rakétavédelmi megállapodás kapcsán - jelentette be csütörtökön a Fehér Ház. "Az elnök igen elégedett ezzel a...
Grúzia kérte a hágai Nemzetközi Bíróságot (ICJ), utasítsa Oroszországot a civilek elleni támadások azonnali beszüntetésére - jelentette be csütörtökön a bíróság. Grúzia a héten immár másodszor...
A szegénység annak ellenére nagy tömegeket érint, hogy az átlagjövedelmek és az általános életszínvonal sokat javult az elmúlt tíz-tizenöt évben - olvasható a Világgazdaság pénteki számában. A lap...
A budapesti irodapiacon 90.600 négyzetméter irodaterületet adtak át 2008. második negyedévében, ezzel a kínálat a háromszorosára emelkedett az előző év azonos időszakához képest - olvasható az...
A betegséggel bajlódó Hatos Gábor helyett Veréb István indulhat a szabadfogású birkózók 74 kg-os súlycsoportjában a pekingi olimpián - közölte a Magyar Olimpiai Bizottság.
Cseh László harmadik ezüstérmét szerezte meg a pekingi olimpián, ugyanis a 200 méteres vegyesúszás döntőjében is a második helyen végzett. A magyar versenyző új Európa-csúcsot ért el a fináléban, és egy századmásodperccel előzte meg a harmadik Ryan Lochte-t. A számot az amerikai Michael Phelps nyerte új világcsúccsal, így Pekingben a hatodik, összesítésben a 12. aranyérmét szerezte meg.
Fél furgonnyi aprópénzt gyűjtött egy férfi az Egyesült Államokban, mert nem bízik a papírpénzek valódiságában. A 70 éves illető értékben gyűjtött fél autóravalót, nem mennyiségre, de vett is egy...
Nagyon várom, hogy akkor most valamelyik Fidesz-szóvivő előpattanjon és harsány hangon kiáltsa világgá, hogy a kisebbségbe szorult, népnyúzó kormány ismét bebizonyította alkalmatlanságát, azt, hogy csak a magyar emberek kárára tud tenni direkte. Ugyanis a világ egyik legjelentősebb gumiabroncsgyártója, az indiai Apollo Tyres úgy döntött, mégsem épít gyárat Gyöngyösön.
Minden lehetséges fórumon tiltakozni fognak a szakszervezetek a kormány által most létrehozott Gazdasági Egyeztető Fórum ellen. Attól tartanak, ha a kormány előre megállapodik a fórumon a gazdasági folyamatokról, abba a munkavállalók már ne szólhatnak bele. A vállalkozók viszont úgy látják, joguk van külön is tárgyalni a kormánnyal a makrogazdasági, költségvetési kérdésekről. A kormányszóvivő…
Lévai Katalin kezdeményezésére elindítja a Móricka című vicclap ellen a vizsgálatot a Legfőbb Ügyészség. Az iratot már postázták az illetékes Fővárosi Főügyészségnek tudta meg lapunk. Az Európai Parlament szocialista képviselőcsoportjának romaügyi szóvivője a napokban írt levelet a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség vezetőjének, Sódor Istvánnak, mert szerinte a lap legújabb számában megjelent…
Az MSZP szerint történelmi csúsztatások és éles nyilatkozatok helyett a Fidesznek inkább a béke elősegítésén kellene fáradoznia, míg a külpolitikai elemző álláspontja az, hogy a jobboldal ezúttal túllőtt a célon. Orbán Viktor pártelnök és Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke ugyanis kemény hangú nyilatkozataikban úgy vélték, az oroszok nekünk is üzentek grúziai…
Ígéretük ellenére nemhogy nem vonultak ki az orosz csapatok a Grúziához tartozó Goriból, hanem éppen ellenkezőleg erősítést küldtek oda hangsúlyozta a tbiliszi külügyminisztérium tegnapi közleménye. Ugyanez a forrás elismerte, hogy az oroszok egy időre elhagyták Poti kikötővárost, de hozzátette: később visszatértek. Bush amerikai elnök ugyanakkor visszautasította Lavrov orosz…
Hatvanháromezer látogatót vonzott a Sziget első napja, és alighanem legtöbben Alanis Morissette nagyszínpadi fellépését várták. Az amerikaikanadai énekesnő azonban alulmúlta a várakozásokat. A magyar származású zenész ugyan már nem nevezhető fiatalnak karrierje is több mint tíz éve szárnyal , de ez az Iron Maiden koncertje után nem lehet kifogás.
Vannak olyan jelek, amelyekre figyelnünk kell: egy négyéves kerecsensólyom Magyarországról Kazahsztánba repült, jelenleg is ott van olvasom a Magyar Hírlap címet viselő, boldogabb napokat látott országos napilap riportjában, és figyelek. A kiskapukat ki kell nyitnunk magunkban, és hagyni kell a gondviselésnek, hogy megsegítsen minket. Nem szabad az államra várnunk. Nekünk kell újságot írni,…
Az Egyesült Államok sürgősen kérni fogja Oroszországot, biztosítson szabad bejutást a grúziai kikötőkbe, illetve akadálytalan mozgást a volt szovjetköztársaságból kihajózók számára - közölte egy...