Megérkezett Pekingbe a magyar olimpiai csapat 125 versenyzője. Öt évvel meghosszabbították a Hungaroring 2011-ig szóló szerződését. Ötvenezer látogató vett részt a Kapolcsi Bűvészeti Napok 600 programján. A nap legfontosabb hírei augusztus 3-án, vasárnap.
A Tel Aviv-i Ben Gurion nemzetközi repülőtéren felejtettek párizsi vakációra induló szülei egy négyéves kislányt. A szülők nem vették észre, hogy az utazás előtti rohanásban öt gyerekük helyett csak négy szállt fel velük a repülőgépre - közölte az izraeli rendőrség vasárnap.
A koalíciós partner szocialistákkal való nemzeti megbékélést hirdetett, az EU-integráció folytatása és a Koszovó megtartásáért vívott harc mellett tett hitet vasárnapi - nagyon várt, de végül...
Többnapos szünet után vasárnap folytatódtak a tárgyalások a zimbabwei belpolitikai válság megoldásáról. A szünetet azért tartották a felek, hogy konzultálhassanak vezetőikkel: Robert Mugabe...
Nem viszi ki a küldeményeket a brit királyi posta egy apró faluba, mert a postások túl meredeknek, keskenynek és veszélyesnek tartják az ottani utakat.
Egy személyautó és egy motoros ütközött vasárnap este Alsópáhok és Keszthely között - mondta el a Független Hírügynökségnek Salamon Róbert, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője.
Meghalt egy motoros, aki személyautóval ütközött össze vasárnap késő délután Keszthely és Alsópáhok között - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyletese az MTI-vel. Salamon Róbert...
Nem javasolják pácienseiknek a vagina "megfiatalítását" célzó plasztikai műtéteket ausztrál nőgyógyászok, a beavatkozás ugyanis egyáltalán nem veszélymentes, és egyre több nőnél végződik sérüléssel, szövődménnyel.
Az 1848-49-es szabadságharc egyik utolsó ütközetére emlékeztek a Szeged melletti Szőregen, ahol 159 évvel ezelőtt Dembinski tábornok vezetésével magyar, lengyel és olasz egységek ütköztek meg a Haynau által irányított osztrák katonákkal, amelyet a szintén az országra törő orosz cári hadsereg is erősített.
Az al-Kaida megerősítette, hogy meghalt a terrorszervezet fő vegyi- és biológiaifegyver-szakértője. Az egyiptomi Abu Khabab al-Maszri néven ismert fegyverszakértő halálhíréről szóló közleményt egy iszlamista szervezet honlapján tették közzé vasárnap. Az al-Kaida egyik parancsnoka által aláírt közlemény szerint - amelynek hitelességét egyelőre vizsgálják - Abu Khabab hős volt, aki a "mártírok…
A Kapolcsi Bűvészeti Napok 600 programján mintegy kétezer szereplő lépett fel, s a rendezvényeken 50 ezer látogató vett részt - mondta Márta István, a fesztivál igazgatója a tíznapos...
Az ételfüggőség ugyanolyan halálos lehet, mint a heroin - legalábbis az olyanok számára, mint Georgia Davis: a 15 éves lány 210 kilót nyom, és az orvosok szerint bármelyik percben meghalhat.
Az üzemanyagok árának drasztikus emelkedése, a szállítás drágulása miatt veszíthet lendületéből a globalizációs folyamat, amely az elmúlt negyed évszázadban meghatározta a világgazdaság fejlődésének az irányát. A The New York Times vasárnapi számában megjelent elemzés rámutat: ha a kőolaj ára a jelenlegi szinten marad, akkor gyökeres változások, jelentős hangsúlyeltolódások következhetnek be a…
Legkevesebb 145 embert, többségükben nőt és gyermeket tapostak agyon vasárnap egy hindu templomnál történt tülekedésben India északi részén - közölte a rendőrség. Mint egy magas rangú rendőri...
Villámcsapások sebesítettek meg 91 nézőt vasárnap a norvég fővárostól, Oslótól keletre fekvő Flisában egy raliversenyen. A rendőrség közlése szerint 41 embert kellett kórházba szállítani, de...
Az Egyesült Államok szerint az ENSZ-nek fokoznia kell szankcióit Irán ellen, mert az nem hajlandó befagyasztani nukleáris tevékenységét, ahogy azt a Biztonsági Tanács követelte - mondta vasárnap egy amerikai szóvivő.
Érvényes és eredményes volt a helyi népszavazás vasárnap a Zala megyei Petőhenyén: a résztvevők többsége nem támogatta a község Zalaegerszeghez való csatlakozását - közölte Erdélyi Gábor körjegyző, a helyi választási iroda vezetője az esti szavazatszámlálás után az MTI-vel.
Az Egyesült Államok szerint az ENSZ-nek fokoznia kell szankcióit Irán ellen, mert az nem hajlandó befagyasztani nukleáris tevékenységét, ahogy azt a Biztonsági Tanács követelte - mondta vasárnap...
"Ne aggódjanak, sovány vagyok, de kőkemény" - bíztatta híveit Barack Obama egy júliusi adománygyűjtő rendezvényen. De vajon előnyt jelent-e ez egy olyan országban, ahol a szavazókorú lakosság 66 százaléka túlsúlyos, egyharmada pedig kimondottan kövér?
1. Amikor már a végtisztességre sincs pénz. Képviselők ásták a sírt egy pusztaottlakai asszony temetésén.2. Mellékvonalakból térségi vasút, avagy újra kényszerhelyzetben az önkormányzatok.3. Jó szomszédi viszony. Tiltakoznak az új hajléktalanszálló ellen a kecskemétiek.4. Vízummentesség. Újra Kanadába utaznak a mohácsi romák.
Érvényes és eredményes volt a helyi népszavazás vasárnap a Zala megyei Petőhenyén: a résztvevők többsége nem támogatta a község Zalaegerszeghez való csatlakozását - közölte Erdélyi Gábor körjegyző,...
A New York-iak hamarosan maguk is részt vehetnek a bűnözés elleni harcban: a tervek szerint közvetlenül küldhetnek majd mobilon fényképet vagy videofelvételt a városi rendőrség számítógépeire.
Gépkocsiba rejtett pokolgép robban fel vasárnap egy algériai város rendőrőrsénél, a detonációban 21 ember - közöttük 6 rendőr - megsebesült. A robbanás az ország északi részén fekvő Kabília...
Schmitt elnök úr hat aranyat vár. Optimista. Hivatalból is annak kell lennie. De mi, akik hajnalban odaülünk a képernyő elé, legalább magunknak valljuk be: már egy arany is csoda lenne, ekkora objektív hátránnyal a tarisznyában. Mert a sportsiker nem ok, hanem következmény. Pekingben bizonyítványt kapunk. Majd megnézhetjük.
A kávézóban felkapcsolta az összes lámpát. Egyáltalán nem örült a sötét téli hónapoknak, amikor nyolckor kel a nap és négykor nyugszik. Egy autó állt meg a kávézó előtt, és Hannah szaladt ajtót nyitni, amikor felismerte Bill régi járgányát.
Életének 90. évében az este Moszkvában elhunyt Alekszandr Szolzsenyicin világhírű orosz író. Halálhírét fia közölte. Beszámolója szerint édesapja otthonában, szívelégtelenség következtében halt meg.
Az orvosi pecsétszámok alapján szeretnének meggyőződni az egri "kórházvédők" arról, hogy valóban hitelesek-e a Heves megyei kórház működtetését elnyert HospInvest Zrt.-vel aláírt...
A világ csaknem minden eddig írt és ezután alkotott könyve elérhető lesz mindenki számára egy egyszerű ráklikkeléssel. A virtuális könyvtárban, amelyet a Google ki akar építeni, már egymillió,...
Németországban újabb csúcsra emelkedett a személygépkocsik ára az idei év első felében. A Center Automotive Research (CAR) kutatóinak a Welt am Sonntag című lapban megjelent tanulmánya szerint egy...
Gépkocsijával ittasan a járdára hajtott egy 21 éves férfi Tatán, és elütötte az ott álló 65 éves asszonyt, aki a helyszínen életét vesztette - tájékoztatta a rendőrség vasárnap az MTI-t. A vezető...
Pokolgép robbant fel Kabul mellett vasárnap az afganisztáni koalíciós erők gépkocsioszlopánál, a támadásban egy katona meghalt és egy megsebesült. Egy helyi rendőrparancsnok szerint az...
Mindkét irányban jelentős várakozás alakult ki a röszkei határátkelőhelyen a gépkocsiforgalomban, a kilépő oldalon kettő, a belépőn három órát kell várakozni - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t....
A vagyongyarapodási vizsgálat során az APEH becsül, azaz a meglévő adatok alapján az adóalapot valószínűsíti, amellyel az eltitkolt jövedelmeket próbálja meg felderíteni. Ezt kétféleképpen teheti meg: vagy a bevételeket keresi meg, vagy a kiadások felől közelít, és forráshiányt keres. Az APEH az utóbbit használja a gyakorlatban. De hol a buktató?
Nagyon sok sanyarú sorsú ember kap az alkalmon: a segélyen való tengődés helyett közhasznú munkát vállal. A munka a fővárosban legtöbbször utcaseprés, de azok, akiket az élet megrugdosott, megnyugvással ragadják meg a seprűnyelet. Elítélteket is vár az ilyesfajta munka. Ők azonban sokszor eltűnnek vagy inkább bemasíroznak a börtönbe.
Nem volt jogalapjuk idén Művészetek Völgyének nevezni a rendezvényt számolt be lapunknak Márta István igazgató a tegnap bezárt kapolcsi fesztivál eseményeiről , hiszen nem a korábbi évek sokszínűsége fogadta a látogatókat. A fesztivál csendesebbre, családiasabbra sikerült, az esték pedig a régi kapolcsi napok hangulatát idézték. A szervezők reménykednek, hogy jövőre sikerül méltóan megünnepelni…