Az éjszaka a kórházban meghalt annak a mentőhelikopternek a pilótája, amelyik a múlt hét csütörtökön zuhant le a Pest megyei Ráckeve térségében. A férfi a a szerencsétlenség második áldozata, korábban a mentőszolgálat ápolója vesztette életét.
A műsorvezető azt állította, hogy volt férje egy vázát vágott hozzá és ez nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozott neki; Bástyt ellen a vádat ejtették
Az első félévi 253,6 forintos euró árfolyam után 2008 egészére 245 forintos átlagos árfolyamot prognosztizál a GKI Gazdaságkutató Zrt. az Erste Bank együttműködésével készült legújabb előrejelzésében. A GKI a jó mezőgazdasági termés nyomán némileg javította az idei GDP-re vonatkozó 3,0 százalékos előrejelzését, amely májusban még a 2,5-3,0 százalékos sávban mozgott.
MOGYORÓD – A Magyar Néphadsereg katonái egy páncélozott harci szállítójárműn (pszh) feszítenek: ezt a pillanatot kapta el – látszólag – szemfüles olvasó-riporterünk.
Hétfő estére vagy kedd hajnalra állhat helyre a vonatközlekedés a Tolna megyei Hőgyész közelében, ahol pénteken egy személyvonat több kocsija is kisiklott. A szakemberek még vizsgálódnak, de minden bizonnyal a meleg miatt felhevült és eldeformálódott sínek okozták a balesetet.
Tizenhat rendőr meghalt, másik tizenhat pedig megsebesült hétfő reggel, a pekingi olimpiai játékok kezdete előtt négy nappal Kína nyugati részén egy határrendészeti állomást ért támadásban.
Nem támogatta a petőhenyeiek többsége a vasárnapi népszavazáson, hogy a település Zalaegerszeghez csatlakozzon. Erdélyi Gábor körjegyző tájékoztatása szerint a referendum érvényes és eredményes volt; Petőhenye 368 szavazásra jogosult lakója közül 229-en adták le voksukat, közülük 125-en nem értettek egyet az egyesüléssel.
A tokiói részvénypiac fő indexe, a Nikkei 225 a hétfői kereskedés során 161.41 ponttal, 1.23 százalékos csökkenéssel két hetes mélypontján 12,933.18 ponton zárt. A Topix index értéke 1.9 százalékkal 1,248.25 pontra csökkent. (ProfitLine.hu)
Pécs – Nyolcszor tapsolta vissza a hétezer fős tömeg múlt szombaton Placido Domingót Pécsett a Világsztárok Pécs színpadán elnevezésű rendezvényen. A világhírű spanyol tenor hosszú pályafutása ellenére még most is megkönnyezte sikerét, többször is megköszönte a rajongóknak lelkesedésüket.
A felsőoktatási intézmények szerint még mindig jellemző, hogy a diákok egy része azért nem kapja kézhez diplomáját, mert nem rendelkezik az ehhez szükséges nyelvvizsgával.
A Duna Televízió együttműködési megállapodást készül kötni a kínai Csöcsiang tartományban működő Zhejiang Rádió és Televízió Csoporttal. A szerződés két évre szólna.
Lapinformációk szerint több mint tíz százalékkal kevesebb fehéráru - háztartási gép - fogyott hazánkban az év első hat hónapjában a tavalyi eladásokhoz képest.
Már a pénzügyi felügyelet figyelmét is felkeltették azok az esetek, amikor az ING-hez tartozó ügynökök úgy toboroztak új tagokat a csoport magánnyugdíjpénztárába, hogy diákoknak ígértek könnyű nyári pénzkereseti lehetőséget.
Négyéves csúcsra, 5,7 százalékra emelkedett júliusban a munkanélküliség az Egyesült Államokban, miután a hetedik egymást követő hónapban csökkent a munkahelyek száma.
"Csak néhány kattintás, és itt a lehetőség, hogy megtaláljam életem párját a világhálón!"- vélekednak sokan, és rögtön regisztrálnak is különböző társkereső oldalakon az interneten. A partner után kajtató civilek azonban könnyen találkozhatnak híres emberekkel ezeken a portálokon, hiszen a mai világban már a celebek is rákényszerülnek, hogy a neten ismerkedjenek. Sokszor azonban ők is pórul…
A rendőrség egy kábítószer-kereskedőt vett őrizetbe az Antiguán történt gyilkosság ügyében. A karibi országban egy nászúton lévő párra támadtak, a nő meghalt, férje kómában van.
Az izraeli biztonsági szolgálat arra kényszeríti a kórházban kezelt palesztinokat, hogy váljanak a szervezet informátorává. A tel-avivi székhelyű Orvosok az Emberi Jogokért nevű szervezet harminc ilyen esetről tud. Egy izraeli tisztviselő szerint azonban csupán biztonsági okokból faggatják ki a betegeket.
Különös dolog történt George Michael magánrepülőjével: a sztár amerikai turnéjának állomásai között repült volna, azonban a felszállást háromszor is elhalasztották.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 33,51 pontos emelkedéssel, 21.729,63 ponton nyitott hétfőn. A mutató így a legutóbbi, pénteki záróértékéhez képest 0,15 százalékkal erősödött. Elemzők ko...
Újabb fegyverkísérletet hajtott végre az iráni Forradalmi Gárda, saját hétfői közlése szerint ezúttal egy háromszáz kilométer hatótávolságú haditengerészeti eszközzel. A Forradalmi Gárda nemrég...
Már működik az egyetemeken és főiskolákon az oktatók értékelésének a rendszere. Ha a tanárok kirívóan rossz értékelést kapnak a kérdőívet kitöltő hallgatóktól, az az állásukba is kerülhet - írja a Népszabadság.
16 határőrt öltek meg fegyveresek Kína nyugati, muszlimok lakta tartományában - közölte az Új Kína hírügynökség. A merénylet négy nappal az olimpia megnyitója előtt történt.
A Merrill Lynch & Co. csökkentette a 2008-ra vonatkozó részvényenkénti nyereség előrejelzését a Deutsche Bank esetében 50 százalékkal és a most elfogadott osztalék mértékét 4 euróról 3.5 euróra csökkentette. (ProfitLine.hu)
Összesen kétszázezren lépték át a magyar-szerb határt a hétvégén, ami csúcsot jelent a röszkei átkelőn. Hét kilométeres kocsisor torlódott fel a M5-ös autópályán szombaton, a kilépő oldalon öt órát, míg a belépő résznél 3,5 órás várakozásra számítottak az autósok. Szeptemberig marad a hétvégi óriás dugó a befelé tartó oldalon.
Fáradtnak érzi magát? Hajtsa le a fejét az asztalra, most rögtön, és aludjon! Tegnap biztosan túl későn került ágyba, nem tudott elaludni, és ma reggel túl korán kelt. És ne legyenek kétségei, ez ma is meg fog ismétlődni - ha csak el nem olvassa, mit kell tudnia az alvásról.
Hirtelen hagytuk ott Kaliforniát, talán túl hirtelen. Az a tíz év úgy elröppent, mintha meg sem történt volna. Maradt nyolcvan doboznyi, szívünkhöz nőtt kacat, és sok-sok, mindennél többet érő, szép élmény.
Növekszik azoknak a német cégeknek a száma, amelyek elhagyják Kínát a bérek emelkedése, illetve minőségi problémák miatt. A német mérnökkamara becslése szerint a Kínában termelő tevékenységet folytató...
Valószínűleg szennyezett, a korábbinál erősebb hatóanyagú heroin okozta annak a négy embernek a halálát, akinek a holttestét szombat éjjel Budapest különböző helyszínein találták meg, mondta Bencze József országos rendőrfőkapitány a Magyar televízióban, a hétfő reggeli Napkeltében.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 33,51 pontos emelkedéssel, 21.729,63 ponton nyitott hétfőn. A legutóbbi, pénteki záró értékéhez képest 0,15 százalékkal erősödött.