Ellopták az Iron Maiden együttes gitárosának, Adrian Smith-nek a hangszerét a banda szombati athéni koncertje után. A legendás brit csapat honlapján arra szólította fel rajongóit, hogy vegyenek részt a gitár fellelésére indított nyomozásban.
Vádat emeltek a Jersey szigetén, Haut de la Garenne-ben található egykori árvaházban elkövetett gyermekbántalmazási ügyekben az otthon egykori gondnoka, a 77 éves Gordon Claude Wateridge ellen. A férfit korábban három kislány elleni, most tizenhat rendbeli erőszakkal állították bíróság elé.
Hátrányos helyzetű gyermekek nyaralási pénzével tűnt el egy civil szervezet. A 24 szolnoki iskolást - két kísérőjükkel együtt - reggel kitették a balatoni panzióból. A csoportot végül befogadta a balatonfenyvesi önkormányzat, de hogy a következő három nap költségeit miből fedezik a szülők, még nem tudni.
Több mint kétezer hektáron pusztít az idei első erdőtűz Spanyolország északkeleti részén - közölte szerdán az AFP francia hírügynökség. A lángok még kedd délután csaptak fel egy fenyőerdőben, Zuera város közelében. A mentésben 250 tűzoltó, valamint 16 helikopter és repülőgép vesz részt. A helyi önkormányzat közleménye szerint a tűz akkor keletkezett, amikor egy autó nekiütközött egy fának. Az…
Könnyen hamisítható a negyvenöt országban bevezetett e-útlevél. A hatóságok eddig az okmány mindenek felett álló hamisíthatatlanságát bizonygatták, a The Times által felkért holland szakember azonban nem egészen egy óra alatt legyártott két új, a nemzetközi felismerőrendszer által valódinak elfogadott útlevelet.
Ponthatárok, pótfelvételik. Sikerek és elbukások. Túlképzés és hiányszakmák, valamint megszűnő egyetemek és főiskolák. Megannyi kérdés a tanévkezdés előtt a felsőoktatásban.hírTV
Eloltották szerda estére a dél körül kigyulladt borókást a Bács-Kiskun megyei Bócsánál. Mint ismert, a feltámadt szél, a nehezen járható terület és a vízhiány miatt tíz tűzoltókocsi személyzetét kellett a területre vezényelni.
A Budapesti Belvárosi Főplébánia-templom közel 1000 esztendős történelme során számos kiemelkedő történelmi és zenetörténeti esemény színhelyéül szolgált. Ezen események sorába kíván illeszkedni Liszt Ferenc Esztergomi-miséje Vatikáni változatának koncertszerű előadása – a zenetörténelemben először.
Mindenkit kiköltöztetnek a fővárosban a VIII. kerületi Dobozi utca egyik házának harmadik és negyedik emeletéről, mert az épület lépcsője életveszélyessé vált; az önkormányzat 29 embert helyez el...
Nem egészen értem, miért nem éri meg jelezni a kereskedelmi csatornáknak, ha egy műsorsorozatuk ismétlésben megy. Mint például az RTL Klubnak a Vacsoracsatája - amelyről már korábban is írtunk. Nézi az ember, és azonnal látja, hogy valami nem egészen stimmel az öltözködéssel, miközben a kedves Marsi Anikó pár perccel előtte, a friss napi hírműsorban azt mondja, hogy folytatódik a műsor. Tessék…
A Mol vezérigazgatója az Este műsorában elmondta, más külföldi olajtársaságok, például orosz cégek nem fognak hasonló ellenséges felvásárlási akciót kezdeményezni
Idén újdonságként, a lakók kérésének eleget téve, az önkormányzattal közösen a szervezők lezárják a rendezvény gépkocsi forgalma elől a Sziget bejárata körüli kis utcákat és oda csak az ott lakók hajthatnak majd be
A Fenerbahce fölényesen, 5-0-ra nyert idegenben az MTK ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének második körében, így 7:0-s összesítéssel jutott tovább.
A ''Nyitva'' felirat alig két perce mutatta arcát az utca felé, amikor elkezdtek szállingózni Hannah törzsvendégei. Ő pedig két teljes órán át csevegett, kávét töltött, süteményt szolgált fel. A hírek kiszivárogtak, és mindenki hallani akarta, mit tud Hannah Max meggyilkolásáról, no meg arról, hogy ez miként hozható kapcsolatba Ron halálával.
A Madárfészek, Vízikocka, az Ufó és a Homokféreg a legfejlettebb technikát képviselik, kérdés, mit kezdenek a 2,5 milliárdos épületekkel a kínaiak az olimpia után.
Megadásra szólította fel a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) által háborús bűncselekményekért körözött Ratko Mladic tábornokot szerdán Dragan Sutanovac szerb védelmi miniszter. Rasim Ljajic, a...
Könnyű, nyári, egyszerű, mégis megállná a helyét bármelyik elegáns étterem étlapján. Bár... Magyarországon évekkel ezelőtt még panaszkönyvbe is bekerült mai ajánlatunk!
Az öngyilkosságok számát tekintve törtünk az élre. A hivatalos adatok a 2006. év „eredményét” teszik közkinccsé, azt is nehezen hozzáférhetően. A szombathelyi kettős öngyilkosság és gyermekgyilkosság olyan felsikoltás, mint amilyen Jan Palach, Bauer Sándor és Moyses Márton önégetése volt.
Mauritániában szerdán puccsot hajtott végre az elnöki testőrgárda. amely elfogta az államfőt, kormányfőt és a védelmi minisztert. Az al-Dzsazíra katari székhelyű arab hírtelevízió jelentése...
A hagyományos kínai orvoslásnak nemcsak a kánikula kivédésére van praktikája, hanem a viharok előtti fájdalmak és más tünetek enyhítésére is - mondta dr. Chen Zen kínai természetgyógyász. Az idei...
Helikopterrel kimentették az utóbbi 15 év legsúlyosabb himalájai hegymászó-tragédiájának utolsó túlélőjét szerdán a pakisztáni K-2-hegycsúcsról, a világ második legmagasabb hegyéről. Az olasz...
Az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjai és Németország megfontolja, hogy újabb büntető határozatot hozzon Irán ellen, mert nem állítja le gyanús nukleáris tevékenységét - jelentette be...
Saját aktfotóját ábrázoló poszterrel a kezében tiltakozott az állatvédők nevében Amanda Beard, az amerikaiak kétszeres olimpiai bajnok úszónője Pekingben. A különleges mutatványt a 200 méteres...
A korábbi hetekhez hasonlóan a szabadságról hazatérő török és szerb vendégmunkások miatt erős a határforgalom Röszkén, szerda délben a belépő oldalon kétórás várakozás alakult ki - közölte a...
A náci üldöztetés utáni kárpótlásokkal foglalkozó Claims Conference összességében 12 millió forintot juttat a holokauszt budapesti túlélőinek. Az összeget a német kormány ajánlotta fel a szervezet...
Népszavazások, kisebbségi kormányzás, néhány eredményes és sok eredménytelen jelölés - ezek az ügyek jól jelzik, hogy Sólyom László elnöki időszakának harmadik éve sem telt el eseménytelenül és konfliktusok nélkül. A lapunknak nyilatkozó politológusok szerint az elnöki időszak első felében kialakított keretek és viselkedési minták megmaradtak, sőt, erősödtek, hiszen tágította az államfői poszt…
Nincs tovább helye a turulszobornak a XII. kerületi világháborús áldozatok emlékművén - határozott a Fővárosi Bíróság, elutasítva a műalkotást jogsértő módon elhelyező önkormányzatnak a jogerős bontási határozat felfüggesztésére vonatkozó keresetét. Mégsem hajtható egyelőre végre a bontás, mert a végzés ellen a fideszes vezetésű helyhatóság a Fővárosi Ítélőtáblánál fellebbez. Szakértők szerint…
Az győzte meg az amerikai hatóságokat a kuruc.info nevű szélsőséges portál beszüntetésének szükségességéről, hogy sikerült terrorfenyegetésre utaló bizonyítékokat felmutatni - közölte Szilvásy György titokminiszter a vele készült, ma a Magyar Narancsban megjelenő interjúban. Ahogy arról már lapunk is beszámolt, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) korábban próbálkozott a radikális…
Sok helyen harmadolta vagy negyedelte az idei szőlőtermést a tavaszi-nyári jégeső - mondta az InfoRádiónak a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának szaktanácsadója. Urbán András szerint az előző évekhez képest több lehet a peronoszpóra, és nagyobb a fertőzésveszély. Az uniós szabályozásnak megfelelően pedig legalább két-háromezer gazda vágja ki a szőlőtőkéket.
A szeptember elsejei becsöngetés az általános- és a középiskolákban 1 689 659 diáknak szól majd, közülük 98 ezer életében először ül majd iskolapadba. A számok, ha enyhe csökkenést is mutatnak, nagyjából megegyeznek a tavalyival. A diákoknak különböző támogatásokat és juttatásokat biztosít az állam. Ezenkívül a szülők gyerekenként egyszeri iskolakezdési támogatást kaphatnak a munkáltatójuktól,…
Egyre kuszább, homályosabb a Hír Tv-s drogügy. Baráth Miklós, az állítólagos díler a Népszavának saját verzióját megerősítve kijelentette, a sztorit a csatorna munkatársai közösen találták ki. Szikszai Péter, a kereskedelmi televízió hírigazgatója azonban azt állította, több hangfelvétel bizonyítja, hogy a kokainos történetről Baráth számolt be nekik. A "díler" fél, mert úgy érzi, az ügyből végül…