Az áfa általános kulcsa 25-ről 27 százalékra emelkedett, az új cégek fokozott adóhatósági felügyelet alá kerülhetnek, a saját főzésű pálinka árulható a szűkebb környezetben - egyebek mellet ezt tartalmazzák a január 1-től hatályos adótörvények.
Ebrendészeti hozzájárulás néven a parlament január 1-től - az állatvédelmi törvény módosításával - bevezette az ebadót, amit a helyi önkormányzat vet ki, és alapesetben nem haladhatja meg az évi 6 ezer forintot.
Őrizetbe vette a rendőrség az amerikai Occupy mozgalom 68 tagját, mert szilveszter éjjelén a tüntetők ledöntötték a Wall Street-i tőzsdéhez közeli Zucotti Parkot körülvevő úttorlaszokat - közölték a hatóságok helyi idő szerint vasárnap.
Bár a vízügyi szakemberek szerint a természet a jövőben is megoldja a Balaton vízállásának gondját, egyes Balaton-szakértők aggódnak a tó kiszáradása miatt, ugyanis hetek óta hetven centis vízállással és zárt zsilipkapukkal várja az esőt - írja a Magyar Nemzet.
Végzett a kolumbiai rendőrség az ország egyik befolyásos drogbárójával, aki több tonna kokaint csempészett Mexikóba, jelentette be a bogotái kormány helyi idő szerint vasárnap. A rendőrök a kolumbiai-panamai határ mentén fekvő Choco tartományban ölték meg Juan Úsuga Davidot, a Los Urabenos drogkartell vezetőjét, több társát pedig elfogták.
Mary Zsuzsit egy ország zárta szívébe, amikor elénekelte a Mama című dalt, és ezzel megnyerte a táncdalfesztivált. Sorozatunk első részében a sikerhez vezető útról olvashatnak.
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az 52. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták: 19, 32, 36, 52, 76.
Ma nyílik meg az új alaptörvény hatályba lépésének alkalmából a több mint száz, javarészt nagyméretű történelmi tablót, portrét és dokumentumot - többek között Munkácsy Mihály Honfoglalás című festményét - felvonultató Hősök, királyok, szentek - A magyar történelem képei és emlékei című kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában (MNG).
Hatályba lépett Magyarország új alkotmánya. Minden nemzetnek jogában áll a saját útját járni - mondta az államfő újévi köszöntőjében. Több szolgáltatás és az üzemanyagok ára is emelkedett január elsejétől az áfa-emelés és az infláció miatt. A nap legfontosabb hírei január elsején.
Mint beszámoltunk róla, angol lapértesülések szerint a Premier League-ben szereplő Bolton és Fulham is szeretné megszerezni Tőzsér Dánielt, akinek a nyáron lejár a szerződése a belga Genknél. A londoniaknak nagy szükségük van egy belső középpályásra.
Új adatgyűjtő ellenőrzésfajta a gazdasági esemény valódiságának vizsgálata. Célja a szerződéses kapcsolatban álló ellenőrzése, vagy bűncselekmény elkövetési értékének felderítése.
Vérbe fagyva talált rá férje egy 35 éves szigethalmi asszonyra az év utolsó napjának reggelén. A fiatal anyukát meggyilkolták, de azt majd a boncolás dönti el, pontosan mi okozta a halálát.
Kiállították azt a futballkapust, aki az Ajax-AZ holland bajnokin megrugdalta a rá rontó szurkolót, Arséne Wenger GPS-nyomkövetőt szereltetett játékosaira, a 46 éves Kunkli Tivadar pedig jól megverte a nála száz kilóval nehezebb, Szörny becenevű Bob Sappet - elképesztő események az idén is történtek a sportvilágban. Szilveszter alkalmából kevéssé közismert sztorikból szemezgettünk. Íme!
A svájci UBS bank elemzőcsapata ismét összeállította a legnagyobb meglepetések listáját a 2012-es évre készülve. Ezek között szerepel például az euró szárnyalása, az euróövezet vagy az Európai Unió...
Szalay Balázs a 22. helyen ért célba az autósok versenyében a Dakar-rali vasárnapi első mért szakaszán, melyen az orosz Leonyid Novickij volt a leggyorsabb.
Ri Mjong Bak dél-koreai elnök hétfőn országa nevében készségét fejezte ki arra, hogy tárgyalásokat folytassanak a rivális Észak-Korea atomprogramjának leszereléséről, de figyelmeztetett, hogy Szöul minden provokatív lépésre kemény választ ad.
Rekord mennyiségű, összesen 213 törvényt fogadott el az elmúlt évben az Országgyűlés. Emellett a kormány- és miniszteri rendeletek száma is több volt, mint 2010-ben.
Az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszának 8. játéknapján a Miami Heat és a Chicago Bulls is parkettbe döngölte soros riválisát. Előbbi együttes a Charlotte Bobcats ellen nyert 39 ponttal, míg a Bulls a Memphis Grizzliesnél bizonyult jobbnak 40 ponttal.
Több tízezer ember szórakozott szilveszter éjjelén országszerte az utcákon, a fővárosban a Vörösmarty téren és a Váci utcában, valamint a Blaha Lujza téren köszöntötték ezrek az új évet.
Az észak-amerikai jégkorongbajnokság (NHL) alapszakaszának 83. játéknapján a Nashville Predators hazai környezetben kétgólos győzelmet aratott a Calgary Flames ellen.
Tegnap elrajtolt a 33. Dakar, melyen ezúttal magyarok is indultak. A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős két év kihagyás után próbál meg el eljutni a végcélig. A csapat Darázsi Zsolt irányításával versenykamiont is indít, és az alakulatot szervizkamion segíti. Szalayék - akik ezúttal a legjobb tíz között szeretnének végezni - mellett egy másik magyar kettős, a Sebestyén Sándor, Bognár József duó…
A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) elemzése szerint a kormány által szorgalmazott béremelés olyan teher, amit a vállalatok jelentős része nem tud kigazdálkodni, és nem lesz képes kifizetni az első öt százalékot sem - jelentette ki az MTI-nek adott interjúban Rolek Ferenc a szervezet alelnöke.
Az áfa általános kulcsa 25-ről 27 százalékra emelkedett, az új cégek fokozott adóhatósági felügyelet alá kerülhetnek, a saját főzésű pálinka árulható a szűkebb környezetben - egyebek mellet ezt tartalmazzák a január 1-től hatályos adótörvények.
Az érzékeny lelkű lány markáns győzelmet aratott a párbajon... ...a szavazatok 67%-át szerezte meg. A nézők a balhét szeretik, a Dukai család pedig örülhet, hogy visszakapták gyermeküket. Nevetés és könnyek jellemezték az év utolsó napját a villában, a lakók elengedhették felgyűlt konfliktusaikat - nemcsak képletesen, szó szerint is. Kaptak ugyanis néhány léggömböt, mindegyiken egy-egy papírral.…
Egyes Balaton-szakértők határozottan állítják, másfél évtized múlva megkezdődhet a legnagyobb magyarországi tó kiszáradása. A Magyar Nemzet cikke szerint a vízügyi szakemberek kitartanak amellett, hogy a természet a jövőben is megoldja majd a Balaton vízellátását, azt viszont aggasztónak tartják, hogy hetek óta hetven centiméter a tó átlagos vízállása.
Elhagyhatta a kórházat és csapattársaival szilveszterezhetett a Tim Hilde. Amint arról korábban már beszámoltunk: a norvég síugró pénteken hatalmasat bukott a Négysáncverseny első, oberstdorfi állomásán. Hordágyon hagyta el a terepet, majd azonnal kórházba szállították, ahol megállapították nála a csigolyatörést.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) lassan már egy éve dolgozik a dugódíj mielőbbi bevezetésén, azonban a Napi Gazdaságban hétfőn meg jelent cikk szerint úgy tűnik, még számos kérdés megválaszolatlan.
Petra Kvitová két, míg Tomás Berdych három szettben nyert bolgár riválisa, Cvetana Pironkova, illetve Grigor Dimitrov ellen a Hopman-kupa első fordulójában, így Csehország kezdésnek máris elkönyvelhetett magának egy 2–0-s győzelmet.
A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent a víziközmű-szolgáltatásról szóló törvény, amely záró rendelkezéseiben szól a katasztrófa-egészségügyi ellátásról, de ezzel együtt megjelent a törvény egyes részletszabályait tartalmazó kormányrendelet is.
Főállasú alkalmazott vagyok egy cégnél ,de mellette egy evás Bt.tulajdonosa,ügyvezető és 1 Kft.tulajdonosa és ügyvezetője.A vállalkozás ból nem veszek ki jövedelmet.Osztalékért dolgozom.Kérdésem lenne ,hogy a cégekben kell e utána bármit is fizetni?Milyen címen dolgozhatok a vállalkozásokba ,hogy ne kelljen járulékokat fizetnem.köszönettel