Hozzávalók: 1 nagy fej hagyma 2 evőkanál olaj 1,5 kg sertéslapocka 1 db kicsi füstölt csülök 3 kg savanyú káposzta tejföl a tálaláshoz A zsemlegombóchoz: 1 zsemle 15 dkg liszt 1 tojás
Futács Márkó ismét gólt szerzett: az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokság 25. fordulójában a Portsmouth a magyar támadó találatával szerezte meg a vezetést a Watford ellen, végül 2–0-ra megnyerte a mérkőzést. Futács végigjátszotta az összecsapást, s csapata legjobbja volt.
Alaposan felkavarta a magyar lakossági hitelpiac állóvizét a devizahitelek kedvezményes végtörlesztése. A bankok 2004 áprilisa óta nem folyósítottak annyi forint alapú lakáshitelt, mint a mostani időszakban, holott csaknem két éve nem voltak olyan drágák a lakáshitelek, mint manapság. A végtörlesztés miatt a szabad felhasználású és személyi hitelek is népszerűek, és most már a lekötött betéteikhez…
Ellenzéki pártok és civilek szerveztek kormányellenes tüntetést a budapesti Operaház elé hétfő este hat órától. Az épületben a kormány az új alkotmányt ünnepli, amely 2012. január elsején lépett hatályba. A civilek ellen a szélsőjobb is szerveződni kezdett, helyszíni tudósítónk szerint az Oktogon környékén verődött össze egy körülbelül 20 fős csoport. Tudósítás percről percre.
Mint arról beszámoltunk, kiszabadított az afgán rendőrség egy 15 éves lányt, akit öt hónapon át tartott bezárva a férje és szexuális szolgáltatásra kényszerítette. Most közzétettek egy fotót, melyen jól látszik, milyen brutálisan bántak vele.
Idén is drágul az életünk: többet fizetünk a fűtésért, a vízért, a villanyért, a boltban, a benzinkúton, és drágul az autópálya-használat is. A Pénzcentrum.hu 12 spórolási tippet ad 2012-re, amelyeket akár már ma is elkezdhetünk használni.
Véget ért a Chelsea négy meccs óta tartó vesszőfutása az angol labdarúgó-bajnokság 20. fordulójában: a londoni Kékek Frank Lampard 89.percben szerzett góljával győztek hétfőn este a Wolverhampton vendégeként.
A Magyar Nemzeti Bank közleményben utasította vissza Selmeczi Gabriella szavait, miszerint függetleníteni kell az árfolyamoktól az államadósság számítását.
A hírességeknek nem okoz gondot, hol töltsék az év utolsó napját, hiszen partimeghívások százait kapják, és pénztárcájuk sem szab határt a nagyszabású buliknak.
Az Európai Központi Bank (EKB) 462 millió euró értékben vásárolt államkötvényeket az elmúlt héten másodlagos értékpapír-piaci intervenciós programjának (SMP) keretében - jelentette be a bank hétfőn.
Litvánia nem csatlakozik 2014-ben az euróövezethez, ahogyan azt korábban tervezte - közölte hétfőn az ország államfője az MTI beszámolója szerint. Dalia Grybauskaite szerint a 2014-es dátum nem...
Szeged - Ismét apa lesz Székhelyi József (65)! A Szegedi Nemzeti Színház egykori igazgatójának felesége márciusra várja kislányát, Sárikát – tudta meg a Szeged24.
Fordulatos hajrát hozott a Wolverhampton–Chelsea Premier League-összecsapás. A Wolves nem sokkal a játékidő vége előtt egyenlített, de a londoniak pár perccel később látványos támadás végén belőtték a győztes gólt (1–2).
Lökdösődés is volt tüntetők és ellentüntetők között az Andrássy úton a kormányellenes tüntetésen. Az Opera előtt – ahol Schmitt Pál köztársasági elnök meghívására a vezető politikusok az új alkotmány életbe lépését ünnepelték – több ezren gyűltek össze. Egy kisebb tömeg az épület előtt kormányellenes jelszavakat skandált, a hivatalos demonstráció zárása után sokan oda mentek át, a környéken…
Folyamatosan érkeztek a tüntetők az Andrássy útra, sok ezer ember gyűlt össze. Kónya szerint rég nem látott összefogás jött létre. A demonstrálók az alaptörvény és a sarkalatos törvények visszavonását követelték.
Jövőre minden más lesz! Leteszem, leszokom, megcsinálom, és sorolhatnánk a temérdek ígéretet, amiből legtöbbször semmi nem lesz. Az újévi fogadalmak feleslegessé váltak?
A St. Louis Rams és a Tampa Bay Buccaneers is megszabadult vezetőedzőjétől az NFL idényzáró napját követő napon. A Rams Steve Spangoulo mellett Billy Devaney általános igazgatótól is elköszönt, míg a Bucs Raheem Morris teljes stábjának megköszönte a munkát. A pittsburghi Rashard Mendenhall vasárnapi sérülése miatt veszélybe került a rájátszásban való részvétele, míg a New York Jetsnél Santonio…
A Nemzeti Sport információi szerint Futó Tamás lesz a labdarúgó NB II Keleti csoportjában szereplő Szeged vezetőedzője. A hivatalos bejelentésre szerdán kerül sor.
A csak regisztrációs számmal rendelkező magánszemély nem tekinthető őstermelőnek; az őstermelői igazolvány helyett az adóévre hitelesített értékesítési betétlapot kell bemutatni a kifizetőnek; a tárgyévi jövedelem nem csökkenthető maradéktalanul a korábbi években elhatárolt veszteség összegével - hívja fel a figyelmet az adóhatóság a mezőgazdasági őstermelőket érintő legfontosabb változásokra.
The new disaster management system which was introduced on January 1 will make Hungary a safer country, Prime Minister Viktor Orban said on Monday, addressing a ceremonial staff meeting of the newly integrated organisation.
Nagyobb eséllyel - vagyis kisebb nyereményígérettel - kínálják játékra a londoni fogadóirodák azt, hogy 2012-ben az euróövezet részlegesen felbomlik, mint azt, hogy Vilmos herceg elválik feleségétől. Barack Obama amerikai elnök pedig bizton számíthat újjáválasztására, ha helyesnek bizonyulnak az erre jelenleg érvényes oddsok....
Budapest - Ráférne az akadálymentesítés a krisztinavárosi Déryné-szobor környékére - jegyzik meg gonoszkodva a Horváth-kertbe tévedő helybéliek, akiknek sajnos igazuk van: a slágerben is megénekelt, patinás park csücskében frissen lerakott díszburkolat kövei máris kimozdultak a helyükről.
A francia mellimplantátumokat gyártó PIP cég bevizsgálatlan üzemanyag-adalékot használt fel a mára betiltott, világméretű riadalmat kiváltott szilikonbetétekben - közölte a francia RTL rádióállomás.
Orbán Viktor miniszterelnök nyitotta meg a Hősök, királyok, szentek - A magyar történelem képei és emlékei című kiállítást hétfő este a Magyar Nemzeti Galériában. A tárlat historikus tablókon, portrékon, ritkán látható történelmi dokumentumokon és tárgyakon keresztül idézi fel a magyar államiság ezer évét. A kormány az Operaházban ünnepli meg az új alkotmányt, az Andrássy úton ellenzéki pártok…