Az Arab Liga (Liga) 88 tagú parlamentje vasárnap visszahívta megfigyelőit Szíriából, mivel azok állítólag Basár el-Asszad elnök kezére játszanak, jelenlétük pedig a tüntetők elleni erőszak folytatására bátorítja a szír rezsimet.
Az utóbbi időben egyre sűrűbben jöttek az üzeanyagár-emelések: múlt csürörtökön is nőttek az árak, vasárnap az ÁFA 27 %-osra duzzadása hozott magával drágulást, e hét szerdától pedig újabb történelmi csúcsra emelkedik mind a 95-ös, mind a gázolaj literenkénti ára. Mindkét üzemanyagtípus 6-6 forinttal drágul a hét közepétől.
A 2012-es évben a részvénypiactól heves mozgásokra számíthatunk, hiszen az általunk figyelt fő piacok mind kimozdultak a korábbi szűkülő alakzataikból. Az év első hónapjához különös szerepet...
Hamarosan szolgálatba állnak az Országos Mentőszolgálat flottájában az új, sárga színű mentőautók - esetkocsik -, melyek 2008 óta az első jelentős járműpark fejlesztés részét képezik. A 37 jármű...
Két embert gázolta halálra egy személyvonat hétfő reggel Kengyel és Tiszatenyő között - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.
Nehéz elfutni télen, ha nincs meg a cipő... 2011-nek is megvoltak a maga speciális bűnesetei és szakmájuk szempontjából "bűnrossz" bűnözői.Az eseteket csak sorszámozni tudtuk, rangsorolni ugyanis igen nehéz lett volna... Íme a top10 válogatás! 1) Eldugatta a szomszédjával szerelme cipőjét egy nő Németországban, hogy könnyebben elfogathassa a férfit a rendőrséggel. A nő a neten ismerkedett meg a…
Bátor döntésnek tartja Thierry Henry részéről az Arsenalhoz való visszatérést Robin van Persie, a londoni klub holland csatára, aki örül neki, hogy ismét együtt játszhat korábbi csapattársával. Az „ágyúsokat” 2007-ben a Barcelona kedvéért elhagyó francia két hónapra tér vissza Londonba a New York Red Bullstól.
Húsz kolontári lakos is részt vesz a hétfő esti operaházi gálaünnepségen, amelyet az új alaptörvény 2012. január 1-jei életbe lépésének alkalmából rendeznek meg. Tili Károly, a település független polgármestere az MTI-nek azt mondta: megtiszteltetésnek érzik a meghívást.
Lionel Messi ma érkezik vissza Barcelonába, így az argentin először csak kedden edzhet együtt a társakkal. A hazalátogató aranylabdás plusz szabadnapokat kapott spanyol klubjánál – az eredeti tervekhez képest így egy napot csúszott az érkezése és az első idei munkanapja –, szerdán viszont aligha lép pályára az Osasuna ellen, a spanyol Király-kupa negyeddöntőjének első, hazai felvonásán.
Nem a szeméttárolókból kell jóalknia a legszegényebnek sem - mondja Szita Károly kaposvári polgármester. Szabó Máté ombudsman szerint a guberálás tiltásának nincs értelme.
A 2012-es évben a részvénypiactól heves mozgásokra számíthatunk, hiszen az általunk figyelt fő piacok mind kimozdultak a korábbi szűkülő alakzataikból. Az év első hónapjához különös szerepet...
Az elmúlt órákban Magyarország megváltozott, immár egy diktatúra kiépülésének első intézményes időszakát éljük – ezt Szanyi Tibor mondta hétfőn az ATV reggeli műsorában.
Dr. Erdős Ákos, az Állami Nyomda Nyrt. Igazgatósági Elnöke a Concorde Értékpapír Zrt., mint befektetési szolgáltató közreműködésével 2011. december 29-én 8056 darab Állami Nyomda részvényt vásárolt...
Hárommilliárd forintos pályázatot hirdet a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) mezőgazdasági utak építésére, felújítására - közölte a VM a kormányzati honlapon.
Estek decemberben a hazai autóértékesítések, az elmúlt hónapban 14,6%-kal regisztráltak kevesebb újautót, mint az előző év azonos időszakában. Ennek ellenére a 2011-es évben még így is növekedtek az...
Hirtelen jött házasságuk óta többször is találkozhattunk olyan hírrel, hogy szakítottak, de ezt a hírt mindeddig tagadták. Most azonban a dolog komolyra fordult, ráadásul Katy rengeteg pénzt elbukhat.
Kínos téma, de egyáltalán nem ismeretlen: sok nő panaszkodik arra, hogy képtelen lenyelni kedvese spermáját. Valaki egyszerűen csak undorodik a kilövellt ondótól, léteznek azonban olyanok is, akik allergiás tüneteket is képesek produkálni, ha kapcsolatba kerülnek az anyaggal. Utánajártunk, mit lehet kezdeni a spermaundorral – már ami az orális szexet illeti.
Ötvenhárom ülésnapon mintegy száz törvényjavaslatot fogadott el tavaly szeptember 12-én kezdődött őszi rendes, valamint a december 30-án zárult téli rendkívüli ülésszakán az Országgyűlés, amely az elmúlt évben összesen több mint kétszáztíz, 2010. májusi megalakulása óta pedig mintegy háromszázhetven új törvényről, illetve törvénymódosításról döntött eddig - derül ki a parlamenti honlapon…
A Haladás labdarúgócsapatának hivatalos honlapja szerint az együttes 23 éves támadója, Simon Attila kölcsönben az NB II-es Sopronban folytathatja pályafutását.
Az elkövető halála miatt megszűnt a nyomozás annak a hat halálos áldozattal járó buszbalesetnek az ügyében, amely tavaly nyáron történt az M70-es autóúton - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A foglalkoztatottság az 1990-ben történt újraegyesítés óta először haladta meg a 41 milliós határt, a 82 milliós Németországban tavaly már minden második ember dolgozott.
Megfenyegette a Nigéria északi részén élő keresztényeket és távozásra szólította fel őket hétfőn a Boko Haram nevű iszlamista csoport, az al-Kaida egyik afrikai hajtása.
Az Európai Bizottság januári ülésén önálló napirendi pont lehet Magyarország. Ilyenre eddig csak egyszer volt példa, amikor az osztrák kormánykoalíció tagja lett a szélsőjobboldali párt - írja saját...
Január elsején megszületett Rogán Antal kisfia. A fideszes polgármester feleségével, Cecíliával éjfélkor még mit sem sejtve koccintott az új évre egy vendégségben, fél négykor elfolyt a magzatvíz, reggel 9 órára pedig megszületett az egészséges Rogán Áron - írja a Blikk.
Mivel az egerészölyvet választotta a lakosság a 2012-es év madarának, ezért a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) idén e ragadozómadár védelmével foglalkozik kiemelten.
Színházi és filmszerepeiben is maradandót alkotott mindenki Minarik Edéje Ahogyan beszámoltunk róla, december 30-án 77 éves korában, hosszan tartó betegség után elhunyt Garas Dezső. A Kossuth-díjas színművész, a nemzet színésze előre gondoskodott szerepeinek utóéletéről, miközben titokban saját otthonában ápolták. Garas Dezső évek óta súlyos vesebeteg volt - írja a Bors. A bulvárlap úgy tudja,…
London tökéletes helyszíne lesz a nyári olimpiának - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Dénes Ferenc sportközgazdász, aki szerint a nagy televíziós nézettségű sportágakat kevésbé viselte meg a válság. A labdarúgás és az amerikai futball a versenyből megerősödve kerül ki.
Az ötödosztályú angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Luton Town kiütéses, 5–0-s sikert aratott a Kettering Town otthonában. A csapat magyar védője, Kovács János is eredményes volt, egy szöglet után közelről fejelt a kapuba. Negyedórával később csapattársa, a csereként beálló Robbie Willmott is gólt szerezhetett volna, de öt méterről az üres kapu helyett a lécet találta el.