Az Audi-féle friss fejlesztésű V8-as turbómotort a Continental széria lemezei alá ültetve új típust hozott létre a Bentley. Méghozzá nem is akármilyet: az újdonság a sorozat modernkori történelmének leggyengébb darabja. Ám már az orrtolós, nehézkes 630 lóerős Supersports óta tudjuk, hogy nem minden a teljesítmény. Ezt az újdonság is igazolja: véleményünk és a külföldi menetpróbák szerint is a…
Az állami tulajdonú Hollóházi Hungarikum Nonprofit Kft. tulajdonába kerülnek a felszámolás alatt álló Hollóházi Porcelán Manufaktúra Zrt. vagyontárgyai.
Elnézte a tizenhatos vonalát az Afrikai Nemzetek Kupájában szereplő Zambia válogatottjának kapusa, Kennedy Mweene. A Szenegál elleni mérkőzésen megkaparintott egy feléje pattanó labdát, de amikor megfogta, már a tizenhatoson kívülre került. Csalódottan eldobta a lasztit, amiért a játékvezető sárgát adott.
Ötszázadik élvonalbeli bajnoki meccsén védett a volt válogatott kapus. A játékostársai vállukon vitték a szurkolók elé a tribünhöz a Vitesse ellen idegenben, 1-0-ra megnyert találkozón jubiláló 37 éves labdarúgót.
A profi golfozók európai PGA-körversenyének hét végi george-i viadalán a dél-afrikai Branden Grace ért be győztesként a klubházba, amivel ritka bravúrt ért el, míg a tengerentúli Touron az amerikai Mark Wilson diadalmaskodott.
Az általános ügyek tanácsaként eljáró uniós külügyminiszterek pénteki értekezletén ugyan hivatalos napirendi pontként nem szerepel Magyarország, de a "bármi egyéb téma" keretében bárki felvetheti az elmúlt időszak magyar törvényalkotási folyamatáról az EU-val folytatott párbeszéd ügyét - közölte Martonyi János, a magyar diplomácia irányítója hétfőn Brüsszelben.
Még a februárban kezdődő parlamenti ciklus előtt tárgyalni fogja a kormány a BKV finanszírozásának kérdését, az ügy várhatóan már a héten is szóba kerülhet a kormányülésen - mondta Szatmáry Kristóf államtitkár.
Az EU-országok külügyminisztereinek brüsszeli tanácskozásán lényegében általános támogatást élvezett az a célkitűzés, hogy Szerbia nyerje el a hivatalos uniós tagjelölti státust - közölte hétfőn újságírókkal Martonyi János, a magyar diplomácia irányítója.
A társaságok a saját tevékenységük körében végzett kutatás-fejlesztési tevékenység közvetlen költségeit, valamint az ahhoz megrendelt kutatás-fejlesztési tevékenység költségeit még levonhatják 2011-es járulékfizetési kötelezettségük bevallásakor - hívja fel a figyelmet az adóhatóság.
Többféle olyan gyümölcs és zöldség is van az áruházak polcain, melyet látásból már jól ismerünk, viszont felhasználásukkal és ízükkel nem mindenki van tisztában. Hétfőnként jelentkező Gyümölcskosár nevű sorozatunk második részében az avokádót mutatjuk be.
Budapest – Harmadszor került Eszter (29) kezére a kiválasztottságot jelző zöld kendő. A ValóVilág karrierista játékosa a leggyakorlottabb párbajozónak mondható, édesanyja pedig éppen ezért örül is annak, hogy a lánya ismét bizonyíthat.
Hozzávalók: 5 db csirkecomb só bors majoránna mustár olaj 3-4 fej vöröshagyma 1 pár virsli szalonna 15-20 dkg gomba pár szem csemege uborka Körethez: burgonya tej vaj
Macedónia válogatottja 27–25-re győzött a lengyelek ellen a férfi kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjének I. csoportjában. A macedónok a kontinenstorna során többször is jelentős előnyről vesztettek pontokat, most viszont ők örülhettek a végén, hiába zárkóztak fel a lengyelek hétgólos hátrányból.
Parányi mennyiségekben az alkohol megduplázza a fonalférgek élettartamát - derítették ki a Kaliforniai Egyetem, Los Angeles biokémikusai, akik eredményeikről a PLoS ONE online tudományos folyóiratban számoltak be.
Megtört a magyar férfiválogatott álomszerű menetelése a szerbiai kézilabda Európa-bajnokságon, Izland hatgólos vereséget mért Mocsai Lajos kapitány csapatára a középdöntő első mérkőzésén.
Az alapellátásban a "szakellátás" kifejezés nem értelmezhető, annak módosítása viszont nem több, mint "technikai javítás", amelynek semmilyen munkajogi következménye nincs.
Christiane Lagarde úgy látja: az euróövezetben az eddiginél erősebb ütemű gazdasági növekedésre, magasabb tűzfalra és mélyebb integrációra van szükség.
Valamennyi dolgozójától megvált az edelényi Lux Gold Kft., a szakszervezet szerint azonban a társaság tulajdonosa megtévesztette a 180 embert, akik még tavaly decemberi bérüket sem kapták meg. Az ágazati szakszervezeti tömörülés peren kívüli megállapodásra törekszik a munkavállalók érdekében - közölte Varga Éva, az MSZOSZ-hez tartozó Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezetének alelnöke…
A tavalyi év nagy részére rányomta a bélyegét az európai adósságválság. Ebben a helyzetben egy rakétavetőt hiányoltak az Európai Központi Bank részéről a befektetők, decemberben mégsem ezt kapták. A...
Január 19-én immár hetedik alakommal adták át az Év Étterme díjat. A tavaszi első forduló során a nemzetközi éttermi választékot is jól ismerő, szakértőkből álló zsűri először a 100 legjobbnak ítélt hazai helyet választotta ki, majd a Dining Guide étteremkalauz szakmai zsűrije kiemelte közülük a Top 10 illetve a Top 20 éttermet....
Thomas Curtis családja bizarr búcsút vett a férfitől, akit fegyveres rablás miatt tartottak börtönben és, aki a büntetés alatt öngyilkosságot követett el.
Az olaszországi hajószerencsétlenséget követően a Külügyminisztérium és a római nagykövetség konzuli hivatala számos hozzátartozói bejelentést kapott magyar állampolgárokra vonatkozóan, akik a hajó személyzetének tagjaiként vagy utasokként tartózkodtak a zátonyra futott hajón. A közelmúltig egy kivétellel a hajón tartózkodott magyar állampolgárok sorsa tisztázódott - közölte a tárca.
Komoly aggodalomra ad okot az Egyesült Államok fegyverrendszereinek megbízhatósága az amerikai védelmi minisztérium legújabb éves jelentése szerint - írta a The Washington Post blogja.
A Demokratikus Koalíció vezetői mától három napra leköltöztek a borsodi megyeszékhelyre - tudta meg az atv.hu. Az ötletet az adta, hogy Gyurcsány Ferenc egyik miskolci tisztelője felajánlotta: ha úgy gondolja, szeretné megismerni az Avas lakótelep valóságát, a helyiek életét, lakjon nála pár napig.