2012. január 26. csütörtök

jan. 26
12:36
Horror! Megette áldozata agyát és szemét! (Blikk)
Lynn Haven - Baltával támadt egy hajléktalanra, majd miután megölte, kivette és megette áldozata agyát illetve szemét egy elvetemült férfi az Egyesült Államokban.
jan. 26
12:36
Őrizetbe vették a PIP-mellimplantátumot gyártó cég alapítóját (Infostart)
Őrizetbe vette a francia rendőrség csütörtök reggel a PIP-mellimplantátumot gyártó francia cég alapítóját.
jan. 26
12:38
Visszaugatta az életbe gazdáját Monty (Blikk)
Cornwall - A labrador megmentette szakadékba zuhant gazdájának az életét.
jan. 26
12:42
Egyes veszprémi övezetekben máris csökkent a telekadó (Privátbankár)
Veszprém város önkormányzata jelentősen csökkentette a tavaly decemberben bevezetett telekadó mértékét bizonyos övezetekre vonatkozóan. A módosítás többek között tartalmazza, hogy azok a tulajdonosok, akiknek telke tényleges mezőgazdasági művelés alatt áll adómentességet kapnak.
jan. 26
12:42
"Csapdahelyzetbe sodorták a szocialisták a Malévot" (Gondola)
Budai Gyula: a légitársaság 2007-es privatizációjával, majd 2010-es visszaállamosításával a vállalat mára működőképességének határára ért.
jan. 26
12:42
Raiffeisen: visszakeressük a pénzt Magyarországon (Portfolio)
Belátható időn belül visszakeresi a Raiffeisen Magyarországon elveszett pénzét - mondta a Wirtschaftsblattnak adott interjújában Herbert Stepic, a Raiffeisen Bank International vezérigazgatója. A...
jan. 26
12:44
Tizenhárom milliárd forinttal több magyar kötvényt adtak el a tervezettnél (Privátbankár)
Sikeres volt a csütörtöki kötényaukció, a jó tőkepiaci hangulatban a tervezettnél 13 milliárd forinttal több kötvényt adtak el, ráadásul lényegesen csökkenő átlaghozamok mellett.
jan. 26
12:48
Kicsit savanyú a szánk íze - Mocsai Lajos (Agroinform)
A magyar férfi kézilabda-válogatott a minimális célkitűzést teljesítette a szerbiai Európa-bajnokságon.
jan. 26
12:51
Kartellgyanú miatt eljárás indult két kereskedő cég ellen (ProfitLine)
Kartellgyanú miatt eljárást indított két kereskedő cég, az Andosa Market Kft. és a Mortak Fruit Kft. ellen a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
jan. 26
12:53
Megemelt értékesítés, csökkenő hozamok a 3, 5 és 10 éves kötvényaukción (ProfitLine)
A meghirdetettnél magasabb összegben értékesített 3, 5 és 10 éves kötvényeket az előző aukciónál és a másodpiacinál is jóval alacsonyabb hozamon az Államadósság Kezelő központ (ÁKK) kétheti rendszerességgel tartott aukcióján.
jan. 26
12:54
Őrizetbe vették a PIP-mellimplantátumot gyártó cég alapítóját (Infostart)
Őrizetbe vette a francia rendőrség csütörtök reggel a PIP-mellimplantátumot gyártó francia cég alapítóját.
jan. 26
12:54
Villamosmegállóban gázolták el (Blikk)
jan. 26
12:54
EB: korlátozó a médiaszabályozás (Kreatív Online)
Az NMHH bírálja a bizottság véleményét.
jan. 26
13:00
Kétezer közfoglalkoztatottat vár a szabolcsi vízügyi igazgatóság (Privátbankár)
Kétezren kapnak munkát az idei közfoglalkoztatási program keretében a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóságnál. A program február elsején indul, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei munkanélküli emberek időszakos alkalmazására 2,4 milliárd forint központi támogatást használható fel.
jan. 26
13:00
Demonstrálnak a BKV szakszervezetek február 7-én (Gondola)
Demonstrációt hirdettek a BKV szakszervezeti szövetségei február 7-ére a cég Akácfa utcai székháza elé - jelentették be szakszervezeti vezetők.
jan. 26
13:00
Tízezrek veszíthetik el a munkájukat az adóemelés miatt (Pénzcentrum)
Jelentősen lecsökkent év elejére a nyerőgép-automaták száma, de így is több mint havi hárommilliárd forint adót szed be utánuk az állam....
jan. 26
13:00
Kórházba került az államfő fia Ukrajnában (ATV)
Hivatalos jelentések szerint Pierre, Nicolas Sarkozy francia elnök legidősebb fia az ukrajnai Odesszában ételmérgezés miatt kórházba került– közölte szerdán az AFP francia hírügynökség.
jan. 26
13:02
Több száz rab varrta össze a száját (ATV)
A rabok panaszkodnak a börtönőrök durvasága miatt, és emberhez méltó körülményeket követelnek.
jan. 26
13:06
Nagyon jó dolgokat csináltunk a pályán - Brachi az 0-5-ről (Agroinform)
A Videoton védője szerint sokszor nagyon jó megoldásokat választottak, de aztán kijött a Dinamo Kijev erőssége.
jan. 26
13:12
Drogot csempészett a filmsztár (Blikk)
jan. 26
13:15
Demonstrálnak a BKV-szakszervezetek február 7-én (Alternatív Energia)
Demonstrációt hirdettek a BKV szakszervezeti szövetségei február 7-ére a közlekedési cég Akácfa utcai székháza elé - jelentették be szakszervezeti vezetők csütörtökön Budapesten.
jan. 26
13:18
Pénteken kezdik nyomni a Balatoni koronát (Privátbankár)
Az észak-balatoni térség helyi pénzét, a Balatoni koronát pénteken kezdik nyomni, és várhatóan március végén kerül forgalomba - mondta Leitold László, a Kinizsi Bank vezérigazgató-helyettese csütörtökön a veszprémi közgyűlésben.
jan. 26
13:18
Gyurcsány elvette a táblát... (Gondola)
jan. 26
13:18
Hatalmasat zuhant a Nokia eredményessége (Portfolio)
6%-os pluszba rántották hirtelen a Nokia árfolyamát azt követően, hogy a társaság közzétette negyedik negyedéves eredményeit. A finn mobilgyártó egy részvényre jutó eredménye 0,06 eurót tett ki az...
jan. 26
13:18
Régen volt ennyi természetes hó a szlovák hegyekben (Pénzcentrum)
A szlovákiai hegyekben ideális feltételek várnak a téli sportok kedvelőire. A kiadós havazásnak köszönhetően az alacsonyabban fekvő síközpontokban is üzemelnek a felvonók....
jan. 26
13:24
A takarékok nyújtják a végtörlesztéshez szükséges forinthitel harmadát (ProfitLine)
A lakossági hitelezésben mintegy 5 százalékos piaci részt képviselő hazai takarékok nyújtják majd a devizahitel-kiváltáshoz felvett forinthitel több mint harmadát, ennek összege január 20-án elérte a 40 milliárd forintot - közölte az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) csütörtökön az MTI-vel.
jan. 26
13:24
Indiába költözhet a Land Rover új Defenderének gyártósora (Auto Pult)
A költséghatékony előállítás minden gyártó álma, így a lehetőségek számba vételét követően a Land Rover is bizonyos szintű átszervezést tervez. Az anyacég, a Tata Motors adhat majd otthont az indiai Pune-ben a teljes egészében új Land Rover Defender gyártósorainak.
jan. 26
13:24
Schumacher ismét szögre akasztja a sisakot? (Sport365)
Lejár év végén a hétszeres világbajnok szerződése a Mercedes csapatánál, ám Schumacher még nem döntötte el, hogy azt követően is folytatja a versenyzést. A német rekorder már alig várja a márciusi rajtot.
jan. 26
13:26
Olaszország a terveknek megfelelően értékesített kötvényt (ProfitLine)
tervezett 3,75-5 milliárd eurós sáv felső határán, csökkenő hozamszint mellett értékesített állampapírt csütörtökön Olaszország.
jan. 26
13:28
Raiffeisen: Visszakeressük, amit Magyarországon veszítettünk (ProfitLine)
A Raiffeisen Bankcsoport le fogja dolgozni a Magyarországon elszenvedett veszteségeit az RBI vezérigazgatója szerint.
jan. 26
13:30
Cafeteria 2012: kevesebben kapnak (Piac és Profit)
A kkv vezetők nyilatkozatai alapján a cafeteria rendszer átalakítása jelentősen csökkentette azoknak a vállalkozásoknak az arányát, amelyek béren kívüli juttatást nyújtanak alkalmazottaiknak, de ezzel együtt is a vállalkozások többsége beépíti azokat a juttatási rendszerébe. Az elmúlt években már megszokott étkezési, valamint közlekedési hozzájárulás mellett a gyakorlatban idén debütáló SZÉP…
jan. 26
13:30
Öngyilkos akart lenni a gyerekgyilkos anya (Blikk)
Őrei attól félnek, hogy megöli magát a börtönben a reménytelenül szerelmes nő, miután megtudta: párja -  akit pedofil vádakkal tartottak fogva -  felakasztotta magát cellájában. Lianne Smith (45) egyébként szintén szörnyű tett miatt van börtönben: megölte saját gyermekeit.
jan. 26
13:30
Interjút közölt Orbán Viktorral a WSJ (Infostart)
Interjút közölt Orbán Viktor miniszterelnökkel a The Wall Street Journal (WSJ) című vezető amerikai gazdasági napilap európai kiadásának csütörtöki száma. Az írás címe szerint Magyarország enyhíti az EU-val és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) szembeni hangnemét.
jan. 26
13:30
Van Rompuy: Biztosítani kell a pénzügyi stabilitást (Infostart)
A jelenlegi gazdasági helyzet alapján tovább kell folytatni az Európai Unióban a pénzügyi stabilitás és az államháztartási konszolidáció biztosítására irányuló erőfeszítéseket - szögezte le Herman Van Rompuy, az EU-tagországok állam- és kormányfői tanácsának elnöke a jövő hétfőn rendezendő csúcsértekezletre küldött meghívólevelében.
jan. 26
13:30
Katonai puccsot kíséreltek meg Pápua Új-Guineában (Blikk)
jan. 26
13:32
Elhagyhatja a kórházat Gina túlélője (Blikk)
jan. 26
13:36
Raiffeisen: visszanyerjük, amit Magyarországon veszítettünk (Privátbankár)
Herbert Stepic, a Raiffeisen Bank International vezérigazgatója elmondta, hogy a csoport le fogja dolgozni a Magyarországon elszenvedett veszteségeit, majd hozzátette, hogy a bank nem tervezi magyarországi kivonulását.
jan. 26
13:36
Közölte dolgozóival az Erste a szomorú hírt (Portfolio)
Dolgozóival is tudatta az Erste Bank a már korábban bejelentett elbocsátásokat - derül ki az Index cikkéből. Az Erste dolgozói a hét elején kapták meg a leépítésről tájékoztató leveleket. A...
jan. 26
13:36
Havazik: több száz település áram nélkül, száz út járhatatlan (ATV)
Az erőteljes viharos havazás csaknem teljes mértékben ellehetetlenítette a közlekedést Románia déli részén, ahol több megyében a katonaságot kellett bevetni a hó eltakarítására és az elakadt autók utasainak kimentésére.
jan. 26
13:38
Politikai pályájának legkomolyabb kihívása vár Orbánra (ATV)
Interjút közölt Orbán Viktor miniszterelnökkel a The Wall Street Journal (WSJ) című vezető amerikai gazdasági napilap európai kiadásának csütörtöki száma. Az írás címe szerint Magyarország enyhíti az EU-val és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) szembeni hangnemét.
jan. 26
13:42
Íme Trulliék 2012-es Caterhamje - kép (Agroinform)
A Forma-1-es Caterham istálló az F1Racing címlapján mutatja meg először a nagyközönségnek 2012-es versenygépét.
jan. 26
13:44
Nadal nagy csatában legyőzte Federert és bejutott a döntőbe (Agroinform)
Nagy küzdelemben Rafael Nadal győzött az Australian Open első férfi elődöntőjében.
jan. 26
13:48
Újra egy pártban Eörsi Mátyás és Bauer Tamás (Infostart)
Belépett a Demokratikus Koalícióba (DK) Eörsi Mátyás korábbi szabad demokrata országgyűlési képviselő az atv.hu értesülése szerint.
jan. 26
13:48
Számítógépes játékra ír dalt Paul McCartney (Blikk)
jan. 26
13:50
Hol tart a Széll Kálmán tér rendezése? (Infostart)
Júniusig kell lebonyolítani a Széll Kálmán tér rendezésére vonatkozó műszaki, építészeti pályázatokat ahhoz, hogy az engedélyezési eljárás még az idén befejeződhessen. A budai közlekedési csomópont átalakítása már régóta napirenden van. Hiába nyert korábban a Finta Stúdió terve a tér átalakítását célzó koncepciópályázaton, ugyanis a budai közlekedési csomópont arculatát meghatározó nyílt…
jan. 26
13:54
Megsínylette a chipsadót a Chio árbevétele (Privátbankár)
Tavaly 5 százalékkal csökkent a Chio árbevétele az előző évhez képest. A társaság ügyvezető igazgatója szerint a csökkenés oka a tavaly szeptemberben bevezetett népegészségügyi termékadó, más néven chipadó, melyből az államnak 3,3 milliárd forintos bevétele származott.
jan. 26
13:54
Új ajánlatot kapott Görögország, folytatódnak a tárgyalások (Portfolio)
Immár 4%-nál kisebb kamatfizetésű államkötvényt is elfogadnak Görögországtól a magánpiaci hitelezők az önkéntes kötvénycsere keretében egy görög lapinformáció szerint. A hitelezők ezen új ajánlatával...
jan. 26
13:54
10 millió dollárral támogatta Gingrich kampányát egy Izrael-barát milliárdos (ATV)
Sheldon Adelson a legnagyobb támogatója Newt Gingrichnek, aki támogatottságban utolérte Mitt Romneyt Floridában, ahol a következő előválasztási fordulót tartják. Adelson Izrael elkötelezett támogatója, a milliárdos magát tartja a „leggazdagabb zsidónak a világon” - számolt be az Associated Press (AP) hírügynökség.
jan. 26
13:56
Átverte a Jobbik a magyar zenészt (ATV)
Az ismert rockzenész a Jobbik tüntetésén énekelte a Nemzeti dalt, de azt nem tudta, hogy zászlóégetés is lesz. Azzal hívták, hogy a kormányt támogató eseményen kellene fellépni. Interjú.
jan. 26
13:57
Demonstrálnak a BKV-dolgozók február 7-én (HR Portál)
Demonstrációt hirdettek a BKV szakszervezeti szövetségei február 7-ére a közlekedési cég Akácfa utcai székháza elé.

Keresés