Csökkentette a Chio Magyarország Élelmiszeripari és Kereskedelmi Kft. 2011. évi árbevételét a tavaly szeptemberben bevezetett népegészségügyi termékadó - mondta Merkler Róbert ügyvezető igazgató csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
Hivatalosan, a Hotel Stars európai minősítő rendszer alapján is megkapta a négycsillagos minősítést a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) telkiben található technikai centruma.
Meghalt egy gépkocsivezető a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóságának mátészalkai telepén szerdán, miután a rakodás közben elinduló járműve a kerítésnek nyomta - közölte a rendőrség.
A végtörlesztés miatt csökkenő lakásárak és a bizonytalan gazdasági környezet sok befektetési célú vásárlót vonzott a lakáspiacra, az arányuk decemberben már elérte a 24 százalékot, januárban pedig eddig az összes vevő 31 százaléka vásárolt lakást befektetési céllal - közölte a Duna House ingatlan franchise hálózat az MTI-vel csütörtökön.
Más sportágakban (főleg az NFL-ben) már megszokhattuk, hogy a "slow motion" technikával rögzített és visszajátszott lassításokból egészen elképesztő felvételeket és videókat lehet összevágni. Nos, ezúttal az Ausztrál Open szervezői örvendeztettek meg minket egy ilyen csodálatos videóval!
Pénteken ér véget az olasz fuvarozók hétfőtől tartó országos sztrájkja, melyen a római kormány által ígért ágazati támogatások enyhítettek, ugyanakkor a vasutasok csütörtök estétől munkabeszüntetésbe fognak.
Bizalomerősítő magyar gazdaságpolitikát és a kiigazítási folyamat stabilizálását tartja szükségesnek a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a négyes cikkely szerinti országjelentéshez kapcsolódó igazgatótanácsi értékelésében.
Kilakoltathatnak egy brit családot az otthonukból, miután a szomszédok összefogtak ellenük. arra panaszkodva, hogy túl hangosan sír a pár két éves kislánya.
Tisztázzák, hogy milyen nyugdíjmodellt akarnak - erre szólította fel a kormányt Korózs Lajos. A szocialista szakpolitikus a többi között kiemelte, hogy Svédországban 9 évig dolgozták ki az új rendszert, amelyre a magyar kormány fél évet adott magának. A nyugdíjkorhatár rugalmassá tételéről beszélnek, miközben megszüntették a korhatár előtti nyugdíjakat. Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője arra…
Chopok - Szlovákia eddig is olcsó síparadicsomnak számított, de lassacskán színvonalban is beéri a nyugati konkurenciát. A legnagyobb síterepen, a jasnái régióban például az enyhe tél ellenére is kiválóan lehet síelni, a pályákról hóágyúk gondoskodnak.
Interjút közölt Orbán Viktor miniszterelnökkel a The Wall Street Journal vezető amerikai gazdasági napilap európai kiadásának csütörtöki száma. Az írás címe szerint Magyarország enyhíti az EU-val és a Nemzetközi Valutaalappal szembeni hangnemét. Orbán szerint február végére végezhetik el az összes szükséges jogi módosítást, március végéig pedig nyélbe üthető a megállapodás.
Közös nyilatkozatban álltak ki Magyarország mellett és bírálták a Magyarországot érő külföldi politikusi és sajtótámadásokat a csehországi magyar szervezetek.
A 2011 szeptembere és decembere közti időszakban láthatóan megugrott a befektetési céllal vásárlók aránya, és a trend 2012 januárjában is folytatódik - álla Duna House legfrissebb elemzésében. Nagy kérdés ugyanakkor, hogy kik is a befektetők, illetve hol, és mit vásárolnak....
Mekkora tényleges terhet jelent az elvárt béremelés? Utólag megtérülhet a bérkompenzáció? Cikkünkből ennél sokkal több, az elvárt béremelést érintő választ is megtudhat.
A Peugeot a 24 órás viadalon elismerésre méltó sikereket ért el, ám a nehéz gazdasági környezetre hivatkozva a gyártó mégis visszavonulót fújt, az általa hagyott űrt azonban a Toyota töltheti ki. Miután fény derült arra, hogy a japánok egy hibrid üzemű versenyautóval indulnának a leginkább embert-, és gépet próbáló futamon, máris hírt kaptunk az újdonság műszaki hátteréről.
Az ex-világelsők csatájában Rafael Nadal négy szettben, 6:7 (5-7), 6:2, 7:6 (7-5), 6:4 arányban legyőzte Roger Federert az ausztrál nyílt teniszbajnokság férfi versenyének elődöntőjében.
Február elsejétől a gyógyszerészeknek írásban is fel kell hívniuk a beteg figyelmét arra, hogy az általa kért gyógyszer helyettesíthető olcsóbb készítménnyel - közölte az egészségügy államtitkárság szerdán az MTI-vel.
Kétezren kapnak munkát az idei közfoglalkoztatási program keretében a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóságnál - közölte Pesel Antal gazdasági igazgatóhelyettes csütörtökön.
Ellátási nehézségek kezdenek mutatkozni Ausztriában is az olasz kamionosok hétfő óta tartó demonstrációja miatt, több osztrák élelmiszerlánc a szállítások akadozásáról számolt be csütörtökön.
A végtörlesztési időszak lassan kezd a végéhez közeledni. A jelentkezési időszak ugyan már lezárult, de a szükséges forrás előteremtésére még mindig van pár napja a végtörlesztőknek, így a...
A Costa Crociere hajótársaság elnöke és az olasz kikötői hatóságok parancsnoka is nyilatkozott arról, hogy a január 13-án zátonyra futott Costa Concordia luxushajó miért haladt annyira közel a parthoz.
Németh Krisztián a holland első osztályú RKC Waalwijk együtteséhez szerződött, adta hírül a klub honlapja. A játékos szerződése a tavaszi szezonra szól.
A japán kormány ezer milliárd jen (12,8 milliárd dollár) tőkejuttatásban részesíti a fukushimai atomerőmű üzemeltetőjét, a Tepco energiaipari konszernt, ami gyakorlatilag a vállalat államosítását jelenti.
Decemberben 3 százalékkal nőtt a tartós cikkek erendelésállománya az Egyesült Államokban, ami kisebb meglepetést okozott, hiszen az elemzők 2-2,4 százalék körüli emelkedésre számítottak. Az...
Az amerikai tőzsdék örömmel fogadták a FED kamatdöntését, a hír ma is tovább fűtheti az árfolyamokat a tengerentúlon. Nagy figyelem kíséri a makrogazdasági adatokat, így a munkanélküli segélykérelmek...
A pénisz mérete már régóta nem tabutéma. A legnagyobb hímvesszővel egy seattle-i színes bőrű férfi, Long Dong Silver büszkélkedhet. Az ő szerszáma pontosan 45 cm hosszú, míg a legkisebb valaha mért pénisz csupán 1 cm. Akad azonban néhány olyan világrekord, mely még ennél is megdöbbentőbb.
Tony Blair volt brit miniszterelnök és szövetségesei jóváhagyták egy titkos csoport létrehozását, amelynek az euró bevezetésével kapcsolatos népszavazás előkészítése volt a feladata - adta hírül a The Guardian című brit napilap hírportálja egy nemrég megjelent könyvre hivatkozva.
Március végén megszűnik azoknak az igazgatóknak a megbízatása, akik a megyei önkormányzatoktól az államhoz átkerülő középiskolákat vezetik - írja az Index.hu, amely szerint az érintett 210 igazgató között több olyan is van, akit tavaly szeptembertől neveztek ki.
Az Egyesült Államokban első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma a múlt héten 21.000 fővel 377.000 főre emelkedett az előző héten mért felülvizsgált adatok szerint mért 356.000 főről, holott az elemzők 487.000 főre történő csökkenésre számítottak.
December folyamán az Egyesült Államokban a tartós fogyasztási cikkek megrendelésállománya 6,2 milliárd dollárral, 3 százalékkal 214,5 milliárd dollárra emelkedett a novemberben mért 4,3 százalékos emelkedés után. Elemzők 2,1 százalékos bővülésre számítottak.
Még mindig sok a valószínűleg megtévesztő eredetjelölés plakátokon, polccímkéken, akciós-kiadványokban és termékeken. Jó néhány üzletlánc él olyan jelölésekkel, melyek vélhetően nem magyar termékeket takarnak, elsősorban az alapanyagok külföldi származása miatt. Azt javasolják a fogyasztóknak, hogy ne a trikolórral párosuló, hangzatos reklámszlogenek, hanem a kötelező jelölések és a…
A frankfurti bemutatót követően is a Volkswagen kisautójának egyre több változata lépett a bűnékre, ám mostanra kiteljesedni látszik a paletta, mely öt tagot számlál, s a következő két évben ezek mindegyike az utcákat rója majd.
Már korábban is hírt adtunk arról, hogy legszívesebben megóvnánk Önöket a McLaren legújabb típusának megvásárlásától, hiszen az MP4-12C bizony gyermekbetegségekkel küszködött. Mostanra azonban a kis ’csöppség’ bizonyára megkapta a szükséges oltásokat, ráadásul az unalmas kupé helyett hamarosan bemutatkozik az izgalmasabb Spyder változat is.
A költséghatékony előállítás minden gyártó álma, így a lehetőségek számba vételét követően a Land Rover is bizonyos szintű átszervezést tervez. Az anyacég, a Tata Motors adhat majd otthont az indiai Pune-ben a teljes egészében új Land Rover Defender gyártósorainak.