Az amerikai republikánusok elnökjelölt-aspiránsa, Mitt Romney vagyona 190 és 250 millió dollárt tesz ki, de ha sikerülne is az elnöki székbe kerülnie, gazdagsága akkor sem szárnyalná túl George Washingtonét.
Végre hazatérhetett Győrfiné Szabó Emese, az a kismama, aki tavaly július 17-én szülés után kómába esett. Életét hat falu lakosságának összefogása mentette meg: ők adták a ritka „A” Rh negatív vért, amire Emesének szüksége volt.
Ha az adós hitelből végtörleszt, akkor a hitelt nyújtó pénzügyi intézmény által kiállított feltétlen és visszavonhatatlan kötelezettségvállaló nyilatkozattal igazolnia kell, hogy rendelkezésére áll a fedezet.
A magyar férfi kézilabda-válogatott a legjobbak közé, azaz az első kalapba került a világbajnoki pótselejtező sorsolásán, melyet az Eb helyszínén, Belgrádban tartanak meg vasárnap 13 órától.
Lime, rozmaring, majoranna, zab, kókuszolaj vagy grapefruit – jól ismert növények, gyümölcsök, amelyeknek azonban vannak olyan tulajdonságaik is, amit csak kevesen ismernek. Alvásproblémák, fogfájás vagy candidia – van rá természetes megoldás is.
Christoph Rosenberg, az IMF magyar misszióvezetője elmondta, hogy Magyarországnak fenn kell tartania gazdasága stabilitását, javítania kell költségvetési politikájának tervezésén és a gazdasági kormányzáson. Az egykulcsos adóról elmondta, hogy az optimálisnál kedvezőtlenebb eredményeket hozott, és túl nagy terhet jelent a leginkább veszélyeztetettek számára.
Egy ország ismeri az Aranycsapatot, de máig vannak olyan titkok az együttes körül, amelyeket szinte senki nem ismer. A februárban 86. születésnapját ünneplő Grosics Gyula elárult egyet.
A Magyar Nemzet szerint visszakérné Bokros Lajos európai parlamenti mandátumát a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség, tehát az MDF jogutód pártja, mert úgy vélik, hogy a politikus, aki az MDF listavezetőjeként került ki Brüsszelbe, nem az ő programjukat valósítja meg.
A tanári pályára készülőket tájékoztatták a felvételiről, illetve a mesterképzés követelményeiről az ELTE BTK által 2012. január 24-én megrendezett Tanárképzési Fórumon. A Múzeum körúti kampuszon összegyűlt 135 hallgató közül többen vidékről érkeztek a programra, ahol megtudhatták a szak zárásaként két és fél éves egyetemi munkájukat is be kell mutatni egy portfolió keretében.
Egy újabb végtörlesztési határidő jár le hétfőn, azoknak ugyanis, akik jelezték végtörlesztési igényüket, január 30-ig be kell fizetniük a szükséges összeget, illetve igazolniuk kell, hogy rendelkezésükre áll az ehhez szükséges fedezet.
A gyenge forint ellenére tömegesen indultak meg január eleje óta a magyarok a környező országok síterepei felé. A hómentes december után januárban már több mint 40%-kal növekedett a síbiztosítások száma az előző év hasonló időszakához képest. A síterepek népszerűségi listáját továbbra is Ausztria vezeti, de a síelők a hazai pályákat is egyre szívesebben keresik fel - áll a Biztosítás.hu…
Richard Schaefer és Gary Shaw múlt hét pénteken megegyezett egymással, így az érdekesnek ígérkező Bernard Hopkins – Chad Dawson visszavágó mérkőzést április 28-án Atlantic Cityben rendezik meg.
Lejár egy újabb végtörlesztési határidő hétfőn, azoknak ugyanis, akik jelezték végtörlesztési igényüket, január 30-ig be kell fizetniük a szükséges összeget, illetve igazolniuk kell, hogy rendelkezésükre áll az ehhez szükséges fedezet.
Fiala János nem rejtette véka alá a véleményét. Hajdú Péternek szemtől szemben megmondta, hogy felkészületlennek tarja. A rádiós szerint nem a megfelelő emberektől tanulta a szakmát.
Február 7-re demonstrációt hirdettek meg a fővárosi tömegközlekedési szakszervezetek. Eközben a kormányszóvivő azt mondta, hogy csak a fővárossal közösen lehet megoldani a BKV gondjait.
Ha megválasztanák, akkor sem a multimilliomos Mitt Romney lenne a leggazdagabb amerikai elnök. A mindenkori rekorder a Egyesült Államok első államfője, George Washington - írta csütörtöki számában a The Washington Post.
Március végén meszűnik annak a 210 igazgatónak a megbízatása, akik a megyei önkormányzatoktól az államhoz átkerülő középiskolákat vezetik – értesült az Index. A vezetők helyére rövid határidővel a kormányhivatalok már kiírták a pályázatot, amelyen a jelenlegi igazgatók is indulhatnak.
Az első 11 esetkocsi már levizsgázott, érvényes rendszámmal rendelkezik, így hétfőtől szolgálatba állhatnak mentőállomásainkon – derült ki az Országos Mentőszolgálat által lapunknak eljuttatott közleményből.
A megváltozott jogász és közgazdász keretszámokat illetően jelenleg egyeztetés folyik egy olyan megoldásról, hogy az ezeken a szakokon végzett hallgatók egy része az elhelyezkedés után visszakapná a befizetett költséget - mondta el Princzinger Péter, az Oktatási Hivatal (OH) elnöke a XII. Educatio Szakkiállításon.
Ki kell dolgozni január 31-ig a munkabérek nettó értékének 2012. évi megőrzését elősegítő kiegészítő munkáltatói kompenzáció igénybevételére szolgáló pályázatot a kormány január 26-ra datált határozata szerint, amely a csütörtöki Magyar Közlönyben jelent meg.
A GKI Gazdaságkutató Zrt. szerint a gazdaságban elkezdődött a fordulat, noha az intézet nem módosította a 2012-re szóló, 1,5 százalékos GDP-csökkenést jelző prognózisát. Az elemzés szerint az IMF-EU tárgyalások sikeres befejezése is csak a gazdasági visszaesés csökkentéséhez lesz elegendő,valamint a pénz- és különösen a működőtőke bizalmának visszaszerzése legjobb esetben is csak 2013-ra hozhat…
Bizottság vizsgálja a katonai kézigránátos baleset körülményeit: a Hajdúhadházon folytatott szerdai európai uniós hadgyakorlat során egy 35 éves katona kezében robbant fel egy 96M típusú gránát, s emiatt jobb alkarját amputálni kellett.
A tokiói értéktőzsde fő mutatója pénteken az előző napinál lejjebb zárt, napközi előretörés után. Napközben még kitartott a remény, amelyet a Fed folytatódó zérókamat-politikája és a javuló amerikai gazdasági kilátások keltenek, de később profitkivételt ösztönzött néhány gyenge vállalati eredmény, közte a Nippon Steelé.
Veszteséggel zártak a New York-i értéktőzsde vezető mutatói csütörtökön, a vegyes vállalati eredmények, a vártnál kedvezőtlenebb gazdasági mutatók miatt.
Várhatóan márciusban tárgyalhatja a kormány az új nemzeti alaptantervről (nat) szóló előterjesztést, amely többi között tartalmazza az erkölcstan oktatását, a hazafias és a családi életre nevelést is.
Ma tartják a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapját az auschwitz-birkenaui haláltábor 1945-ös felszabadításának 67. évfordulóján. Budapesten megemlékezés lesz a Holokauszt Emlékközpont és az Élet Menete Alapítvány szervezésében a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban.
Az Auto-Szoft Automatizálási és Gépgyártó Kft. saját gyártócsarnokot épített 109 milliós - felerészben az Új Széchenyi Terv pályázati forrásából finanszírozott - beruházással a Győri Ipari Parkban -...
Összesen hétszázötven millió dollárral (kb. 165 milliárd forint) segíti a súlyos anyagi gondokkal küzdő Globális AIDS Alapítvány munkáját Bill Gates, és a világ kormányait is arra buzdítja, hogy támogassák az emberéletekért vívott harcot.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 480,43 pontos, 2,57 százalékos emelkedéssel, 19.141,28 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma megélénkült, 30,9 milliárd forint értékben születtek üzletek, míg év eleje óta 17 milliárd forint körül mozog az átlagos napi forgalom. A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest, a legjobban az OTP…
A legtöbb gyógyszer bármikor bevehető, és nem kell odafigyelni az étkezésekhez fűződő időbeli viszonyára. Ha azonban Ön levodopát szed, mindenképpen beszéljen kezelőorvosával az étrendjéről, hiszen az elfogyasztott táplálék befolyásolja a levodopa felszívódását.
Az elmúlt hetekben ismét előtérbe kerültek a befektetési piacokon a Közel-Kelet feszültségei, egyes hírek szerint India és Irán megállapodtak abban, hogy India dollár helyett aranyban fizetne az importált olajért. Mindezek mellett a HSBC befektetési bank is arra számít, hogy egy tartósan magas olajár az arany árfolyamának emelkedését okozhatja.
Stratégiát váltott az iGO My way navigációs szoftvert fejlesztő budapesti NNG Kft., a cég ma már több mint húsz nagy európai, ázsiai és amerikai autóipari cég beszállítója, az idén az árbevétele 60...
Egy cégautó kiválasztása során a szabad szemmel is jól látható formáknál, illetve a katalógusokban, internetes oldalakon olvasható műszaki adatoknál, méreteknél is fontosabb egy olyan mutatószám,...
George Clooney új filmje, A hatalom árnyékában cinikus pillantást vet az amerikai politikai helyzetre, de ez nem jelenti azt, hogy a rendező és színész – az örök optimista – teljesen feladta volna a rendszerbe vetett hitét.
A tőzsdén kereskedett alapok (ETF-ek) jelenleg a befektetési alapok egyik leggyorsabban fejlődő szegmensét adják, vagyonuk évente 20-30 százalékkal nő, amivel egyre nagyobb szeletet hasítanak ki a...
Veszélyes, egészségre ártalmas környezetben, embertelen munkakörülmények között dolgoztatják Kínában a világ legnagyobb és legsikeresebb vállalata, az Apple beszállítónak alkalmazottjait - írta csütörtöki számában a The New York Times.
Az IBM kétmilliárd forintból bővítette az egész Európát és Észak-Amerikát kiszolgáló szolgáltató-központjának kapacitását, és 250 fővel növelte létszámát Székesfehérváron jelentették be a projekt csütörtöki záró rendezvényén.