Pozitív irányú nyitást láthattunk hetfő délelőtt a hazai parketten, miután a görög parlamenti pártok reformintézkedésekkel kapcsolatos megegyezésének hatására jelentősen javult ma reggel a nemzetközi...
Németországban a nagykereskedelmi árak emelkedésének mértéke januárban a decemberivel megegyező mértékű volt a Szövetségi Statisztikai Hivatal ma közzétett adatai alapján.
Az ÖKO-Pannon Nonprofit Kft. tavaly 323 ezer tonna csomagolási hulladékot gyűjtött be, amivel 61 százalékos hasznosítási arányt ért el. Ezzel az eredménnyel Magyarország megfelel az uniós követelményeknek, és teljesítette a 2011-re vonatkozó előírásokat is. A szelektív hulladékgyűjtési rendszerhez tartozó 6 millió lakos 58 ezer tonna szemetet gyűjtött szelektíven.
Bár egyelőre még egy idő előtt kiszivárgott brosúra oldalain láthatjuk csak, de frissítést kapott a Lexus SUV-je: a hároméves RX leginkább a külső megjelenésében változott sokat.
1120 lóerőnyi újdonsággal ajándékozza meg rajongóit a BMW gyári tuningrészlege a márciusi Genfi Autószalonon, a bajorok ugyanis a svájci kiállításon fogják leleplezni a friss 6-os sorozat sportmodelljeit, az M6 kupét és kabriót. Ahogy vártuk, a nemrégiben bemutatott, F10-es kódjelű BMW M5 jól bevált technikáját köszönthetjük a kétajtós luxus-sportautók második generációjának karosszériái alatt.
Átmentek a megszorítások a görög parlamenten, öröm a tőkepiacokon. Emelkedik az olaj és az arany ára a pénteki csökkenés után. A görög parlamenti jóváhagyás emeli az ázsiai piacokat is. A forint kissé visszaerősödött a pénteki esésből. Az árfolyamok emelkedésére számítunk ma a BÉT-en.
A novemberi és decemberi visszafogottabb érdeklődés után januárban megugrott a kereskedelmi bankok Magyar Nemzeti Banktól kért euró forrása - derül ki a jegybank ma közzétett statisztikai mérlegéből....
Az utóbbi években már csak különböző kerülő-szoftverek segítségével lehetett Iránban elérni bizonyos nemzetközi közösségi oldalakat, megkerülve az egyre erősebb állami tűzfalat. Azonban a szoftver, amely mindeddig lehetővé tette az olyan oldalak elérését, mint a gmail.com vagy a Facebook, már nem működik. Amikor mégis sikerül rákapcsolódni például a Balatarin.com oldalra, ahol fárszi nyelven lehet…
Furcsa dolgokat produkál az élet: 2003 őszén Oroszország leggazdagabb emberét, Mihail Hodorkovszkij olajmágnást azért tartóztatták le kommandósok egy látványos akcióval, mert szűk baráti körben...
Tokió a tavalyi földrengés után, ha lehet, még töretlenebb fejlődést mutat, amire igazán büszkék lehetnek a megapolisz lakói. Annak ellenére, hogy a város Rio de Janeiro ellenében elvesztette a 2016-os nyári olimpia megrendezésének jogát, az arra tervezett infrastrukturális fejlesztések még így is megérik a pénzüket, és jó részük megvalósulhat.
Egyes településeken, például Zalaegerszegen és Szolnokon már bevezették a gondozási díjat a városi fenntartású bölcsődékben, sok helyen azonban csak a költségvetés elfogadása után döntenek arról, hogy a jogszabályi lehetőséggel élve az étkezési hozzájáruláson túlmenően kérjenek-e ilyen díjat a gyermekek után a szülőktől.
Várhatóan Bolla Tibort, a BKV gazdasági vezérigazgató-helyettesét bízza meg Tarlós István főpolgármester ideiglenesen a tömegközlekedési társaság vezérigazgatói feladataival. A BKV szakszervezeti szövetségei szerint várható volt Várszegi Gyula BKV-vezérigazgató lemondása a prémiumok kifizetése miatt.
Hiába a jelentős, 11 százalék körüli munkanélküliség, idén is számos szakma művelője után kapva kapnak majd a munkaadók. A felmérések szerint a mérnökök, szakmunkások és rakodómunkások válogathatnak leginkább az állások között.
Kaszás Helga ízig-vérig HR-es, szereti a kihívásokat, újdonságokat. A székesfehérvári Philips-nél tanulta ki a szakmát, majd egy japán, autóipari beszállítónál tett rövid kitérő után épp a cég éttermi szolgáltatójához váltott, amelynek egykor nagy kritikusa volt. Miközben megtanulta a vendéglátás csínját-bínját, szakdolgozati konzultációkat vezetett, s államvizsgáztatta a Zsigmond Király Főiskola…
Svájcban január folyamán a termelői és import árak az elemzők várakozásainál nagyobb mértékben csökkentek a svájci Szövetségi Statisztikai Hivatal adatai alapján.
A K&H biztosító is külön segítséget ajánl a Malév leállása miatt pórul járt utasoknak, elsősorban azok járhatnak jól, akiknek időközben lejárt a biztosításuk, de a kialakult helyzet miatt nem tudtak hazatérni. A biztosító adott feltételek esetén még azoknak is tud segíteni, akik el sem tudtak utazni a Malév-csőd miatt.
Aki valamilyen okból lemaradt a végtörlesztésről a "hajrában", annak sem kell aggódnia, az árfolyamgát várhatóan áprilistól belépő új rendszere megoldást jelenthet a még mindig jelentős devizahitellel rendelkező adósoknak - mondta Bába Ágnes, a K&H Bank vezérigazgató-helyettese.
Megerősítette az Európai Unió Törvényszéke hétfőn kimondott ítéletében, hogy a Budapesti Erőmű Zrt. és az állami Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) között létrejött, hosszú távú villamosenergia-vásárlási megállapodás jogellenes állami támogatást tartalmaz.
Az eurózóna pénzügyminiszterek második görög hitelprogramról szóló szerdai döntése lesz a hét legfontosabb fejleménye, addig oldalazás, kivárás lehet jellemző a devizapiacokon - írja ma délelőtti...
További 100 millió eurós veszteséget vár görög állampapírjainak leírásából az UniCredit csoporthoz tartozó Bank Austria - nyilatkozta Willibald Cernko vezérigazgató a Wirtschaftsblattnak, hozzátéve:...
A végtörlesztés kapcsán a jegybank januárban 707 millió eurót fizetett ki a kereskedelmi bankoknak, amely jelentős megugrást mutat a korábbi hónapokhoz képest. Októbertől januárig tartó időszak alatt a végtörlesztéshez kapcsolódó eurótendereken 1,56 milliárd eurót adott az MNB a devizatartalékokból a kereskedelmi bankoknak.
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) alapszakaszának 120. játéknapján a Detroit Red Wings legyőzte a Philadelphia Flyers csapatát, ezzel sorozatban 20. győzelmét aratta hazai pályán, amely liga rekord. Nyert a NY Rangers és a Pittsburgh Penguins is.
Az orosz Marija Sarapova feljött a harmadikról a második helyre a női teniszezők világranglistáján, amelyet változatlanul az idény első Grand Slam-tornáján, az Australian Openen diadalmaskodó fehérorosz Viktorija Azarenka vezet
Oliver Galata, a CBRE irodapiaci szakértője úgy véli, térségünkben az ingatlanbefektetők körében Lengyelország iránt a legnagyobb az érdeklődés, Magyarország viszont a viharos fejlemények következtében hátrébb szorult. Mivel Szlovákiában magas a fiatal és képzett állástalanok aránya, a meghatározó "játékosok" (IBM, az AT&T, a SwissRe vagy a Hewlett-Packard) a közép-európai térségbe telepítendő…
Mintegy 200 millió forinttal tartozik a Malév a Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft.-nek, amelytől több száz munkavállalót kölcsönzött. A légitársaság "saját" munkavállalóinak kifizette a munkabéreket, ám a Trenkwalderen keresztül kölcsönzöttek után nem utalt a cég - írja a Népszabadság nyomán a hirado.hu.
A proaktivitás mindig is fontos volt a sikeres karrier építésében, legyen az alkalmazotti vagy self-employed professional. A 2000-es évek első évtizede végétől azonban már nemcsak fontos, hanem nélkülözhetetlen. Van, aki veleszületetten proaktív, van, aki nem vagy nem eléggé. Ez a cikk utóbbiaknak igyekszik segíteni azáltal, hogy felhívja a figyelmet a proaktivitás mibenlétére és szükségességére.
Az alapvető jogok országgyűlési biztosához fordul az MSZP szakpolitikusa, Korózs Lajos a rokkantnyugdíjak megszüntetése miatt, azt remélve, hogy Szabó Máté az Alkotmánybírósághoz (Ab) továbbítja az ügyet.
Mától Ádám Péter tölti be az EST MEDIA értékesítési igazgatói posztját, ő fogja irányítani a cégcsoport jól ismert, stabil márkáinak reklám- és szponzorációs tevékenységét. Az új vezető alapvető feladata az értékesítési tevékenység megerősítése lesz, melyet részben a csapat átalakítása és újraépítése révén, részben a cégcsoport által gondozott multiplatform out-of-home médiaeszközök megfelelő…
A világ boldogabb lett 2007 óta, a magyarok nem - állapítható meg az Ipsos2011 végén elvégzett, és a napokban publikált "boldogságfelméréséből". A válság és a konfliktusok ellenére a boldogságindex...
Megerősítette az Európai Unió Törvényszéke hétfőn kimondott ítéletében, hogy a Budapesti Erőmű Zrt. és az állami Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) között létrejött, hosszú távú villamosenergia-vásárlási megállapodás jogellenes állami támogatást tartalmaz.
Egy bíboros szerint XVI. Benedek "egy éven belül meghal" - írja a brit Guardian internetes portálja az olasz Il Fatto Quotidiano napilapra hivatkozva, amely a múlt hét pénteken, a vatikáni "hatalmi harccal" foglalkozva közzétett egy bizarr levelet.
Nem tartja alkalmasnak az európai államkötvényeket hosszú távra szóló befektetésre a kínai állami vagyonalap. A China Investment Corp (CIC) elnöke ezzel szemben jó lehetőségnek látja európai infrastrukturális és ipari termelő beruházásokban való részvételt.
Európában csökken a megakoncertek látogatottsága, a világsztárok pedig a bizonytalan dollár-euró árfolyam miatt sokszor más földrészekre mennek turnézni. Budapesten a környező országok városaihoz képest is nehezebb koncertet szervezni. Az okokról Brády Márton, a Showtime Budapest ügyvezető igazgatója beszélt az InfoRádiónak.