Medgyessy Péter miniszterelnökként kiállt a parlamentben a Terror Háza Múzeumért, kormányát pedig utasította, hogy ne szavazza meg a múzeum ellehetetlenítését indítványozó javaslatot, és saját miniszterelnöki keretéből ajánlott fel 100 millió forintot működésük biztosítására - közölte Schmidt Mária és Balás-Piri László csütörtökön az MTI-vel.
Hivatalosan is bejelentette, hogy harcba száll az amerikai képviselőházi mandátumért csütörtökön Joseph Kennedy III, az 1968-ban meggyilkolt demokratapárti elnökjelölt és volt igazságügyi miniszter, Robert Fitzgerald Kennedy unokája.
A kormány 2011-ben elvégzett vizsgálatai alapján egy új hitelintézet alapításával vagy egy már működő bank részvényeinek megvásárlásával lenne lehetőség az állami agrárbank létrehozására.
Az Universum Box Promotion új tulajdonosa, Waldemar Kluch arról beszélt, hogy Balzsay Károly Budapesten bokszolhat, ha legyőzi következő ellenfelét. A tervek szerint a labdarúgó Európa-bajnokság és a londoni olimpia közötti időpontban lehet a magyar világbajnok hazai fellépése.
A K&H Bankcsoport 1 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el 2011-ben - mondta Hendrik Scheerlinck, a csoport vezérigazgatója csütörtökön Budapesten, a bank sajtótájékoztatóján.
Európa a görög helyzettel kapcsolatos megoldás további halogatásával ágyazott meg szerdán a piaci rossz hangulatnak, amit délután az amerikai jó hírek részben feloldottak. Ez ezúttal nem segített a budapesti tőzsdén és a forinton: az OTP vezérletével 2 százalékot esett a BUX, 294 forint fölött járt az euró jegyzése.
Magyarország — Alaposan próbára tett bennünket tegnap is a téli időjárás! Ezúttal nem a hideg és a havazás, hanem a rendkívül erős szél okozott komoly kellemetlenségeket, hiszen a nagy nehezen eltakarított havat ismét visszafújta az utakra.
New York — Édesanyja és nagymamája után a „vizsladinasztia" legfiatalabb képviselője, Kato (4) is az élre tört az amerikai Westminster Kennel Klub szépségversenyén.
Hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt csütörtökön a vádirat ismertetésével folytatódott a taktaközi "szocpolcsalásként" ismertté vált ügy tárgyalása a Miskolci Törvényszéken. Az ügyészség Csanádi Bélát, a szerencsi polgármesteri hivatal volt osztályvezetőjét és 201 társát vádolja.
Bár a nemzetközi hangulatban némi javulás volt megfigyelhető a délután folyamán, a magyar tőzsde teljesítményén ez nem tükröződött vissza. A hazai benchmark, jelentős lemaradással a többi régiós...
A kkv-k továbbra sem használják ki az internet által nyújtott számos kedvező lehetőséget. Pedig példák igazolják, hogy pluszvevőt, hatékonyabb működést és számos más előnyt jelentene az online megjelenés.
Súlyos következményei lennének az euróövezet egészének jövőjére, ha Görögországot hagynák rendezetlen körülmények között csődbe menni - vélekedtek csütörtöki helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.
Járóka Lívia levélben fordult Neelie Kroes digitális és médiaügyekért felelős EU-biztoshoz az Európai Parlament (EP) állampolgári, bel- és igazságügyi szakbizottságában tett múlt heti kijelentései miatt - közölte csütörtökön a fideszes EP-képviselő.
Hiába, az idő múlását bizony sehogyan sem lehet elkerülni, egyszer eljön a pillanat, amikor még a szépségkirálynők szemei alatt is megjelennek az első ráncok. A Ferrari California mostanság érte el életének eme periódusát, amit a szakértők több oldalról orvosoltak. Ahogy azt már korábban is tudtuk, nem csupán a külső újult meg, izmai is frissebbek lettek.
A Škoda konkrét elképzelésekkel tekint a jövőbe, így igyekszik elkerülni a Volkswagen és a Hyundai véres amerikai csatamezejét. A cseh márka a gyors terjeszkedés során nem is kíván a konkurensekkel gazdagon tarkított régiókban viaskodni, mint inkább olyan tömegtermékkel lép a színre, amivel eláraszthatja a villámgyorsan fejlődő Kínát, és Indiát, s amivel nyithat az egyre kisebb pénztárcájú, de…
Ma hosszú napunk volt, mert munkaidőben a versenypályán körözgettünk a világ legjobb versenyautóival. Ferrarik, Porschék, BMW-k nyers üvöltésétől zeng a fülünk, és a szemünk kipirosodott az égett gumi, és a benzin gőzétől. A fejünkről lehúzzuk a bukósisakot, a kezünkről lerántgatjuk a kesztyűt, és a derekunkra hajtjuk a tűzálló overált.
Már számos alkalommal digitális papírra vetettük az aktuális információhalmazt a Porsche érkezőfélben lévő SUV-járól, azonban ezúttal közölhetjük talán a legnagyobb durranást. Egészen eddig Cajun néven emlegette a nemzetközi autós média a jövevényt, zuffenhausenban azonban inkább a Macan nevet választották a német szakemberek.
Budapest – Hétfőtől újra teljes létszámmal „üzemel" a ValóVilág Villa! Az elmúlt öt hónap folyamán kiesett játékosok ugyanis visszaköltöznek a villába, hogy egy kicsit feldobják a hangulatot a finalisták utolsó hetében.
A legtöbbünk életében elérkezik az a pont, amikor felnő. Ezt mindenki a saját maga módján definiálja, de sokaknak talán a "felelősség" szóval fonódik össze. Egykori álmaink felelőtlenné válnak, és nehéz munkával összekuporgatott pénzünkön a kétüléses kisautó helyett veszünk valamit, ami mindenkit boldoggá tesz. Egy józan, takarékos szedánt.
A jegybankelnök esküjével és fizetésével kapcsolatban további vitákra lehet számítani az Európai Unióval - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes csütörtökön Balatonfüreden az MTI-nek.
A Wizz Air a mai napon elindította negyedik repülőgépét Budapestről. A járat ma reggel repült új otthonából, a magyar fővárosból a Brüsszel-Charleroi-ra Belgiumba - közölte a társaság. A...
A jegybankelnök esküjével és fizetésével kapcsolatban további vitákra lehet számítani az Európai Unióval - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes csütörtökön Balatonfüreden az MTI-nek.
Csehov — Nagy bajban van az MKB Veszprém férfikézilabdacsapata. A bakonyiak a Bajnokok Ligája-csoportkör 9. fordulójában 30-26-ra alulmaradtak a Csehovszkije Medvegyivel szemben, így az is előfordulhat, hogy nem jutnak be a legjobb 16 közé, vagyis nem lesznek érdekeltek az egyenes kieséses szakaszban.
Hivatalosan is bejelentette, hogy harcba száll az amerikai képviselőházi mandátumért csütörtökön Joseph Kennedy III, az 1968-ban meggyilkolt demokratapárti elnökjelölt és volt igazságügyi miniszter, Robert Fitzgerald Kennedy unokája.
Az emelkedést választották ma az amerikai indexek, főként a vártnál jobb makroadatoknak köszönhetően. A Moody's negatív véleménye ellenére a pénzügyi szektor felfelé vette az irányt ma az amerikai...
Ma folytatódik az Európa Liga legjobb harminckét csapatának küzdelemsorozata. A Manchester United és a Manchester City mellett szurkolhatunk Juhász Roland Anderlechtjének is.
A pénzt persze senki nem égeti el csak úgy, a Magyar Nemzeti Bank akciójáról van szó, melyben a leselejtezett papírpénzekből készült brikettet rászorulóknak ajánlották fel.
Debrecen - Az anyagi nehézségek miatt visszalépő Antwerpen helyett Debrecen rendezheti meg az úszók idei Európa-bajnokságát, így rövid időn belül immár harmadszor Magyarország lesz az esemény házigazdája, hiszen 2006-ban és 2010-ben Budapesten randevúztak a kontinens legjobbjai.
Rómában és a Vatikánban tárgyalt csütörtökön Martonyi János külügyminiszter, aki az MTI-nek az Európai Parlament négypárti állásfoglalásáról is nyilatkozott.
A szíriai hadsereg támadást indított csütörtökön Deraa, Homsz és Hama, a 11 hónapja tartó kormányellenes felkelések fellegvárai ellen - közölték ellenzéki aktivisták.
Sokféle szervezet és szervezeti gyakorlat keretében működhet a mentorálás. Másképp támogat a vezető, a kijelölt és az önkéntes mentor, más a tartalma, ha a vezető-utánpótlás program része, vagy a belépők, esetleg átszervezés közben a munkatársak kapnak mentort. A közös az, hogy az egyéni támogatás mellett a szervezet érdekét is szolgálja ez a fajta együttműködés.