Tragikus véget ért az egyiptomi bajnokságban az Al Masry és az Al Ahly csapatainak bajnokija. A mérkőzés után a hazai szurkolók betódultak a pályára és megtámadták a vendégtábort. Az eredmény 74 halott és mintegy 1000 sérült.
A Napi Gazdaság szerint Hódmezővásárhely "tőzsdézett" a kötvénypénzzel. A külföldi bankok célja Lázár János szerint ugyanakkor az, hogy kikényszerítsék az állami konszolidációt - nyilatkozta a polgármester a Magyar Hírlapnak.
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája országos figyelemfelkeltő akciót szervez február 8-án a keretszámok csökkentése és hallgatói szerződések ellen.
Őrzi szerdán szerzett nyereségét a forint: az eurót csütörtök délelőtt tíz órakor 291,49 forinton jegyezték a bankközi deviza kereskedelemben a szerda délutáni 291,50 forint után.
Budapest - Kirúgás fenyegetheti a Gézát alakító Németh Kristófot, esetleg valamelyik szépség, Kiss Ramóna vagy Balogh Edina esik áldozatul a leépítéseknek?
Visszatér elemzőként Somogyi Zoltán, az MDF volt kampánystratégája - írja a Népszabadság. A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy tavasszal változhatnak a fegyvertartás szabályai.
Mentsük meg az oktatást a f(AGY)haláltól! mottóval figyelemfelkeltő akciót és virrasztást tart a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) február 8-án a fővárosi Deák téren a magyar oktatás védelmében. A budapesti demonstráció egy országos rendezvénysorozat nyitóállomása.
Emelkedéssel zártak a New York-i értéktőzsde vezető mutatói szerdán, a befektetők derűlátását ugyanis erősítette több kedvező amerikai makrogazdasági adat, illetve azok a hírek, melyek szerint nagyon közeli a megállapodás Görögország és magánhitelezői között, amivel Athén elkerülheti a csődöt.
A 290-291 forintos sávban mozgott csütörtökre virradó éjjel az euró forint árfolyama azt követően, hogy szerda késő délután rövid időre 290 forint alá csökkent az európai közös fizetőeszköz forint jegyzése.
A fenntartható költségvetés és a nemzetközi befektetői bizalom helyreállítása létfontosságú Magyarország számára - jelentette ki Kovács Árpád. A Költségvetési Tanács új elnöke szerint idén nem nő a magyar GDP, jövőre viszont 1-2 százalékos plusszal számol.
Péntektől tizenegy megyére adott ki elsőfokú figyelmeztető jelzést az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtök reggel a fagy, illetve a várható havazás miatt.
Tizenöt vezető nyelvoktatási szakember nyílt levélben hívja fel a Magyar Rektori Konferencia figyelmét a "nyelvvizsga amnesztia" lehetősége kapcsán arra, hogy az egyetemek hatáskörében végzett belső vizsgáztatás során is ragaszkodni kell a közös európai nyelvi szintrendszer standardjaihoz, és annak fontosságára, hogy az idegen nyelvek használta a jövőben mindenütt épüljön be a rendes tanulmányi…
Hungaroring Akadémiát indít felsőoktatási hallgatók részére a Szent István Egyetem gödöllői Gépészmérnöki Kara és a Hungaroring Sport Zrt. a 2012/2013-as tanévben. Az egyszemeszteres, kredit alapú graduális kurzus három témakört ölel majd fel. Ezek a műszaki innováció a technikai sportokban, a műszaki és menedzsment ismeretek, továbbá az ember és a technika biztonsága.
Péntektől tizenegy megyére adott ki elsőfokú figyelmeztető jelzést az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtök reggel a fagy, illetve a várható havazás miatt.
A Szentkirályi Ásványvíz Kft.-nél 2012. január 1-től Sándor Benedek (30) tölti be a gazdasági igazgatói pozíciót. Pályafutását Frankfurtban kezdte az Európai Központi Banknál, majd itthon a Magyar Nemzeti Bankban, illetve a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Ügynökségnél (ITDH) folytatta.
Mentsük meg az oktatást a f(AGY)haláltól! mottóval figyelemfelkeltő akciót és virrasztást tart a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) február 8-án a fővárosi Deák téren a magyar oktatás védelmében. A budapesti demonstráció egy országos rendezvénysorozat nyitóállomása.
A harmadik legnagyobb amerikai légitársaság, az American Airlines szerdán közölte a szakszervezetekkel, hogy 88 ezer alkalmazottjából 13 ezret el kíván bocsátani.
A harmadik legnagyobb amerikai légitársaság, az American Airlines szerdán közölte a szakszervezetekkel, hogy 88 ezer alkalmazottjából 13 ezret el kíván bocsátani, alulfinanszírozott nyugdíjprogramjait pedig az állami nyugellátási vállalatra ruháznák át.
Európai uniós támogatással újul meg Székesfehérváron a Fő utca; az önkormányzat a belváros rehabilitációjának folytatására mintegy 1,8 milliárd forint támogatást nyert - közölte az önkormányzati kommunikációs központ az MTI-vel.
A Fővárosi Bíróság, mint illetékes bíróság 2012. február 2-án végzést hozott a Malévot megillető rendkívüli moratórium elrendeléséről, emellett rendkívüli vagyonfelügyelőt rendelt ki a vállalat mellé...
Az általános forgalmi adó (áfa) két százalékos emelkedése miatt szerdától változtak a helyközi viteldíjak a BKV-nál; átlagosan 1,6 százalékkal kell többet fizetni egyes környéki és HÉV-jegyekért....
Lázár János Fidesz-frakcióvezető szerint felmerül a kérdés, hogy a bankok az önkormányzatokkal kapcsolatban miért nem vállalják a kockázatot, ha a lakossági hiteleknél ezt megtették. A politikus a...
Erősödni tudtak csütörtökön az ázsiai részvénypiacok, miután a tegnap közzétett adatok alapkán a feldolgozóipari aktivitás világszerte javulni tudott január folyamán. Előtérbe kerültek és emelkedésnek indultak az IT szektorban szereplő vállalatok részvények a Facebook részvénypiacra lépése ürügyén.
A társaság tegnap a már korábban bejelentett 10 097 darabon felül további 3300 darab saját részvényt értékesített a szükséges mennyiségű határidős vételi pozíciói lezárásával. Az E-Starnál a...
Bíróságon folytatódik az új berlini repülőtér építésénél becsapott magyar munkások ügye, a károsultak nagyjából másfél év múlva juthatnak az elmaradt bérükhöz - közölte szerdán az MTI-vel a magyar munkásokat képviselő német szakszervezeti szövetség (DGB).
Jövedelempótlékot kapnak azok a kismamák, akiket hátrányosan érint az adójóváírás lehetőségének megszűnése - tájékoztatott a kormány döntéséről a Nemzeti Erőforrás Minisztérium.
A Sport365.hu videó-híradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
Nincs könnyű helyzetben az a munkáltató, aki dolgozóinak igazi költhető cafetériát szeretne nyújtani, és nem kívánja a két új elem rohamtempóban történő bevezetésében rejlő kockázatokat viselni. Számukra nyújt hasznos alternatívát a Patikapénztárral stratégiai szövetségben álló, többfunkciós Multi-Pay.
Az elemzői várakozásokat jelentősen alulmúló, 147 millió eurós nettó eredményről számolt be negyedik negyedéves gyorsjelentésében a Deutsche Bank, ami 76%-kal alacsonyabb az egy évvel korábbinál. A...
A piaci pletykáknak megfelelően benyújtotta tegnap az elsődleges részvénykibocsátáshoz szükséges dokumentumokat az amerikai pénzügyi felügyelethez a Facebook. A több mint 800 millió aktív...
Rendkívüli moratóriumot rendelt el és rendkívüli vagyonfelügyelőt rendelt ki a Malév Zrt. mellé a Fővárosi Bíróság csütörtöki végzésében - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM). A Malévre elrendelt moratórium, illetve a céghez kirendelt rendkívüli vagyonfelügyelő megbízatása a légitársaság pénzügyi helyzetének rendezéséig, vagy a legrosszabb esetben a felszámolás megindításáig tart.
A tegnapi szárnyalás után ma stabilan a 290-es szint közelében kezdte a kereskedést a forint az euróval szemben, majd gyorsan az erősödés felé mozdult. A jegyzések ismét a 290-es szint alá buktak,...
A Fővárosi Bíróság, mint illetékes bíróság 2012. február 2-án végzést hozott a társaságot megillető rendkívüli moratórium elrendeléséről, emellett rendkívüli vagyonfelügyelőt rendelt ki a vállalat mellé - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.