2012. február 23. csütörtök

febr. 23
17:45
Színésznő lett Ripli Zsuzsi (Blikk)
Nemsokára indul a Marslakók című napi sorozat az m1-en, amelyben a hat főszereplő mellett számos olyan karakter is rendszeresen feltűnik, akik a hirtelen kialakult szerkesztőség tagjainak életében fontos szerepet játszanak. Ilyen például Ripli Zsuzsi (30), aki korábban modellként vonta magára a figyelmet, egy ideje azonban színészmesterséget tanul.
febr. 23
17:45
Vádat emelnek a volt IMF-vezér ellen (Infostart)
Vádat emelnek Franciaországban Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutalap (IMF) volt vezérigazgatója ellen üzletszerű kéjelgés elősegítésében való bűnrészesség és hűtlen kezelés bűntette miatt - közölte egy igazságügyi forrás.
febr. 23
17:45
Majd a Juli segít! (Kreatív Online)
Kollégák és barátok emlékeznek, és mesélnek történeteket Nemes Juliról.
febr. 23
17:45
Drogterjesztőket fogtak el Jászberényben (Blikk)
febr. 23
17:45
Más kapta volna Fanni (8) szívét (Blikk)
Budapest – A várakozásokat felülmúlja ez a kicsi lány. Már fel is ébresztették az altatásból és a lélegeztetőgépre sincs szüksége – mesélte lapunknak boldogan Ambarus Sándorné Balogi Melinda (31), annak a kislánynak az édesanyja, aki kedden kapott új szívet.
febr. 23
17:47
Kiállnak Vastag Csaba mellett a rajongói (Blikk)
Budapest — Kiállnak rajongói Vastag Csaba (30) mellett!
febr. 23
17:48
A Telekom sem tudta pluszba rántani a piacot (Portfolio)
Nem volt határozott iránya a kereskedésnek a pesti parketten a mai nap során. A magyar piacot a pozitívat jelentő Magyar Telekom cipelte a hátán 1%-os emelkedésével. A többi magyar blue chip nem...
febr. 23
17:54
Commerzbank - Meredeken lefordult az árfolyam a gyorsjelentés után (ProfitLine)
A Commerzbank mai gyorsjelentése a vártnál kissé jobb eredményszámokat tartalmaz, de jelentős negatív hírt is hozott. A bank ugyanis a jelenlegi részvényesek tulajdonhányadát 10%-kal hígító tőkeszerkezet átalakításról döntött. A mai közel 7 százalékos esés a technikai képet is elrontotta, rövidtávon folytatódhat a lejtmenet - olvasható az Erste elemzésében.
febr. 23
17:54
Talmácsi: irány az Országos Rally Bajnokság (Sport365)
Az egykori gyorsaságimotoros-világbajnok Talmácsi Gábor az országos ralibajnokságban indul idén, a Maricsek Team színeiben.
febr. 23
17:56
2013-tól kötelező lesz a duális szakképzés bevezetése (ProfitLine)
A munkaerőpiac igényeinek megfelelő, vagy ahhoz a mostaninál sokkal jobban közelítő oktatási rendszerre van szükség ezért 2013. szeptemberétől kötelező lesz a duális szakképzés bevezetése - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Kecskeméten.
febr. 23
17:56
Válogatott: Rudolf nem jön haza a bolgárok elleni meccsre (Sport365)
A görög Panathinaikosz játékosa, Rudolf Gergely az elmúlt időszakban szinte folyamatosan sérülésekkel bajlódott, emiatt kihagyja a magyar válogatott jövő heti, Bulgária elleni felkészülési mérkőzését.
febr. 23
17:57
Ezt már művészet volt kihagyni - videó (Agroinform)
A Flamengo játékos valószínűleg maga sem tudja, 3 méterről, hogy nem tudta a labdát bepasszolni az üres kapuba.
febr. 23
17:58
Áprilisban lezárulhatnak a tárgyalások a Valutaalappal (ProfitLine)
Lezárulhatnak a tárgyalások áprilisban a Magyarországnak nyújtandó biztonsági hálóról az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal, miután márciusban várhatóan megkezdődik az egyeztetés - tudatta Fellegi Tamás sajtóirodája a Dow Jones hírügynökséggel.
febr. 23
17:59
Di María újabb egy hónapra kidőlt (Agroinform)
A Real Madrid argentinja a hétvégén tért vissza bő egy hónapos kihagyás után, de a Santander ellen ismét megsérült.
febr. 23
18:03
Apás szülése volt Dobó Katának (Blikk)
Budapest — Apás szüléssel hozta világra első gyermekét Dobó Kata (37) a hét elején, a népszerű színésznő kezét ugyanis végig fogta párja a szülőszobában. Kata a hot! magazinnak adott interjújában mesélt földöntúli boldogságukról, és a kis Szofiról.
febr. 23
18:03
324 milliárdos csúcstechnika (Blikk)
Barcelona - Csillagászati összegből fejleszti tökélyre autóit a Forma–1 mezőnye. A tizenkét istálló összesen 1,14 milliárd eurót (325 milliárd forintot) költött arra, hogy az űrtechnikát is alkalmazó versenygépei még jobbak legyenek a március 18-ai Ausztrál Nagydíjjal kezdődő idei szezonra.
febr. 23
18:03
"Swoboda a saját portája előtt söprögessen!" (Gondola)
A Magyar Néppárti Képviselőcsoport felszólítja Hannes Swobodát, hogy ne osztogasson tanácsokat a magyar kormány vagy más frakciók részére.
febr. 23
18:06
4 dolog, amire érdemes vigyázni szülői értekezleten! (Éva Magazin)
Ezeket az alapszabályokat minden kisiskolás szülei nagyon hamar elsajátítják, de azért nem árt, ha összefoglaljuk őket.
febr. 23
18:06
Ázsiába is repülhetünk majd Debrecenből (Portfolio)
Még az idén közvetlen repülőjárat kötheti össze Debrecent egy ázsiai várossal - erősítette meg az MTI információját Meleghegyi Tamás, az Airport Debrecen Kft. ügyvezető igazgatója csütörtökön. Az...
febr. 23
18:06
Balázs: a rossz költségvetési politika és az EU-ellenes „kapálózás” miatt büntetnek (ATV)
Magyarország számára megérett az uniós figyelmeztetés a volt külügyminiszter szerint.
febr. 23
18:08
Az örökzöld farmer (Éva Magazin)
Létezik ember a földön, aki ne viselne farmert? Aligha! Ötféle felső ugyanahhoz a nadrághoz és cipőhöz, a változatosság kedvéért.
febr. 23
18:09
Iránykeresésben a BUX, nincs ami húzza a piacokat (Privátbankár)
Az MTelekom ma is 1 milliárd forintot meghaladó forgalomban tudott erősödni, ami már csak azért is figyelemre méltó teljesítmény, mert az egész részvényszekció forgalma 8 milliárd volt. Az elemző szerint a likviditás továbbra is óriási, de egyelőre nincs, ami húzza a piacokat, a közelmúlt jó hírei már beépültek.
febr. 23
18:11
Orbán az uniós büntetésről: tőlünk elveszik, máshova zsákszámra öntik a pénzt (Privátbankár)
Teljesen ésszerűtlennek tartja Orbán Viktor miniszterelnök a Magyarországnak szánt kohéziós pénzek felfüggesztésére vonatkozó európai bizottsági javaslatot. A miniszterelnök először beszélt az Európai Bizottság döntéséről. Azt mondta, a magyar kormány ki fog tartani gazdasági céljai mellett. "Tőlünk elveszik a pénzt, máshova meg szákszámra öntik" - mondta a kormányfő.
febr. 23
18:15
A Győr simán jutott a négy közé (Agroinform)
A Győr 21 ponttal győzött csütörtökön Szekszárdon, így magabiztosan jutott tovább a női kosárlabda MK negyeddöntőjéből.
febr. 23
18:21
Ünnepeltek a bázeli kalózok (Blikk)
Bázel — Kasszasikert, óriási nemzetközi elismerést hozott a „bázeli kalózoknak” a labdarúgó-Bajnokok Ligája. Az FC Basel focistái eddig 22 millió frankot (5,3 milliárd forintot) kerestek a klubnak a kupában, és a Manchester United kiverése után szerda este a nyolcaddöntő első meccsén 1-0-ra győzték le a Bayern Münchent.
febr. 23
18:21
Orbán: A kormány kitart gazdasági céljai mellett (Infostart)
Teljesen ésszerűtlennek tartja Orbán Viktor miniszterelnök a Magyarországnak szánt kohéziós pénzek felfüggesztésére vonatkozó európai bizottsági javaslatot. A kormányfő a Német Gazdasági Klub húszéves évfordulója alkalmából tartott budapesti ünnepségen azt a kérdést tette fel: "miért tőlünk akarnak pénzt elvenni, miközben máshová zsákszámra öntik azt?"
febr. 23
18:23
Feljelentették a melegek Mourinhót (Blikk)
Nyon - Eljárást kezdeményeztek a melegek José Mourinho (49) ellen. A Real Madrid labdarúgócsapatának portugál vezetőedzője ugyanis „leb...zta” a keddi CSZKA Moszkva elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés (1-1) holland játékvezetőit.
febr. 23
18:24
2012 fekete év lesz (Piac és Profit)
Gyakorlatilag megszűntek a magánmegrendelések az építőiparban. A kiesést állami beruházásokkal kompenzálnák a cégek, azonban így is létszámleépítésre kényszerülhet a cégek jelentős része. Összességében romlást várnak erre az évre az ÉVOSZ tagjai.
febr. 23
18:24
Elmarasztalták a Lázár Jánost rágalmazó férfit (ATV)
Rágalmazás vétségében nem jogerősen bűnösnek találta a Szegedi Városi Bíróság Raguczki Gábort, akit a Magyar Jelen című újságban megjelent interjúja miatt Lázár János (Fidesz), Hódmezővásárhely polgármestere perelt be.
febr. 23
18:26
A Klubrádió helyreigazítást vár a Magyar Nemzettől és a Hír TV-től (ATV)
Helyreigazítást vár a Magyar Nemzettől és a Hír TV-től a Klubrádió, vezérigazgatójuk szerint ugyanis a két médium nem megfelelően számolt be a Megbeszéljük című műsorukban múlt szerdán elhangzottakról. Arató András szerint műsorvezetőjük a betelefonáló hallgató "sajátos felvetéseit" "a megfelelő helyre rakta".
febr. 23
18:27
Hibás kábel miatt mértek a fénynél gyorsabb neutrínókat? (Infostart)
Meghibásodás miatt mérhettek tavaly szeptemberben a fénynél gyorsabb neutrínókat: a téves mérésekért a GPS-egység és a komputer közötti meglazult kábelösszeköttetés okolható.
febr. 23
18:27
Megnyílt az út a görög adósságleírás előtt (ProfitLine)
A görög parlament csütörtökön megszavazta az adósságleírást a magánhitelezőkkel. Az elfogadott törvény megnyitja az utat a kötvénycserére, amellyel mintegy 107 milliárd eurót törölnek el a magánhitelezők kezében levő görög adósságból.
febr. 23
18:33
Ibrahimovic nélkül áll ki a Milan a Juve ellen (Agroinform)
Ibra a Napoli játékosát, Salvatore Aronicát vágta pofon, amiért három meccsre meszelték el, az ítéleten nem enyhítettek.
febr. 23
18:35
Talmácsi Gábor megtalálta új csapatát (Agroinform)
A Maricsek Team színeiben áll rajthoz Talmácsi Gábor az Országos Rally Bajnokság idei szezonjában.
febr. 23
18:37
Wozniacki és Radwanska is elődöntős (Agroinform)
A harmadik helyen kiemelt dán hölgy két szettben nyert csütörtökön a szerb Ana Ivanovics ellen.
febr. 23
18:39
Így működik a testünk (Blikk)
Budapest — Már a gyerekeket is foglalkoztatja, hogy vajon mi is rejlik a bőrünk alatt, hogyan mozognak végtagjaink, vagy egyáltalán milyen is egy emberi szív. Most a The Human Body, vagyis Az emberi test című kiállításon végre választ kaphatunk kérdéseinkre.
febr. 23
18:39
Éger: Tovább csökken az orvosok maradási kedve (Infostart)
Napokon belül a kormány elé viszi béremelési javaslatait az egészségügyi államtitkár. Nem mindenki bízik azonban a megegyezésben - hangzott el a Figyelő által szervezett egészségügyi konferencián.
febr. 23
18:41
Ellopták Koleszár Balázs művégtagjait (Blikk)
Budapest - A szívemet-lelkemet beletettem ezeknek a karoknak a kifejlesztésébe, s ez most percek alatt köddé vált – mondta megtörten Koleszár Balázs (27).
febr. 23
18:42
Baleset Tompaládonynál: 6 életveszélyes sérült (ATV)
Súlyos, életveszélyes állapotban van a 84-es számú főúton Tompaládony és Sajtoskál között történt baleset hat sérültje - közölte a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
febr. 23
18:43
Nincs vészjeladója az eltűnt kenusnak (Blikk)
Atlanti-óceán — Utolsó bejelentkezése, vagyis február hatodika óta nem kapcsolta be műholdas telefonját Rakonczay Gábor (31), az Atlanti-óceánt egyedül átevező kenus – állapította meg az amerikai Iridium műholdas telefonszolgáltató társaság.
febr. 23
18:45
Irodájában tesztelte a modellek szextudását (Blikk)
BUDAPEST — Szexmunkára közvetített nőket és lányokat R. Lajos, a Miss Hungary szépségversenyek szervezője – ezzel gyanúsította meg az ismert üzletembert a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI). A rendőrség gyanúja szerint az őrizetbe vett szépségguru több lányt „ki is próbált”, mielőtt gazdag üzletembereknek Olaszországba, Németországba, sőt a Közel-Keletre közvetítette volna őket.
febr. 23
18:47
Szemben a forgalommal! (Blikk)
Magyarország – Százharmincas tempóval az autópályán még a vér is meghűl az erekben, ha szemben álló autót pillantunk meg a horizonton.
febr. 23
18:51
Telki tábor után választják ki az U15-ös válogatott tagjait (Agroinform)
Csütörtöktől vasárnapig tart az 1997-es korosztály kiválasztó tábora az MLSZ telki edzőközpontjában.
febr. 23
18:57
Így juthatsz a Blikk Bónuszhoz (Blikk)
Magyarország — Ha MÁZLI-ja lesz, már akkor is 10 ezer forint üti a markát, ám az EXTRA már 25 ezret jelent. 50 ezret nyer, akinek MALAC-a van, és 100 ezret söpörhet be, akinek BLIKK-je. A BÓNUSZ pedig 500 ezret hoz a legszerencsésebbek konyhájára.
febr. 23
18:59
Lippai Ákos tagad és focizni akar (Blikk)
Budapest – Előzetes letartóztatás helyett házi őrizetbe került Lippai Ákos (32), a hazai focifogadási botrány 19. gyanúsítottja. Az NB I-ben szereplő Diósgyőr csapatkapitányát kedden edzés előtt vették őrizetbe, a Központi Nyomozó Főügyészég indítványozta is előzetes letartóztatását, de a Pesti Központi Kerületi Bíróság tegnap másként döntött.
febr. 23
19:00
Iránykeresés érezhető a magyar részvénypiacon (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 8,02 pontos, 0,04 százalékos emelkedéssel, 19.063,72 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma mindössze 8 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest: a Mol és a Magyar Telekom erősödött, az OTP árfolyama csökkent, míg a Richter változatlan árfolyamon zárt.
febr. 23
19:00
USA: emelkedésre hangolódva (Portfolio)
A tegnapi csökkenés után emelkedésekkel indították a csütörtöki kereskedést az irányadó amerikai indexek, amit egy vártnál jobb munkaerőpiaci statisztika is segített. A befektetőket még a gyengébbre...
febr. 23
19:00
A hétvégén is síelhetünk a magyar pályákon (Pénzcentrum)
Az idei szezon még korántsem ért véget, ezen a hétvégén még biztosan várják a sízőket, és a pályák fenntartói abban reménykednek, hogy a magasabban fekvő északi pályák március közepéig-végéig nyitva tarthatnak....
febr. 23
19:00
Orbán szerint ésszerűtlen és méltatlan a Magyarországot sújtó javaslat (ATV)
Orbán Viktor szerint teljesen ésszerűtlen és méltatlan lépés, hogy az Európai Bizottság kilátásba helyezte a kohéziós alap zárolását. A miniszterelnök a Német Gazdasági Klub húszéves évfordulója alkalmából tartott ünnepségen azt mondta: nem érti, hogy az Unió miért a magyar embereket akarja megbüntetni. Edmund Stoibert, Bajorország volt tartományi miniszterelnöke szerint pedig az európaiak,…
febr. 23
19:00
Felfoghatatlan! Szlovén bíró a Fehérvár EBEL mérkőzésén (Sport365)
Az osztrák jégkorongliga (EBEL) vezetősége ismét egy érdekes döntést hozott. A ma esti Sapa Fehérvár AV19 – Olimpija Ljubljana mérkőzésen az egyik vonalbíró szlovén nemzetiségű lesz.

Keresés