Az emberekre kell bízni annak eldöntését, hogy kivel kötnek házasságot - írta szombaton megjelent cikkében a brit kormány esélyegyenlőségi államtitkára, aki hitet tett az azonos neműek házasságának egyenjogúsítását célzó kormányzati tervek megvalósítása mellett.
Nincs is annál jobb, amikor egy fárasztó hét után vasárnap összeül a család, és együtt ebédel. Úgy gondolom a téli hónapokban nem gond, ha egy kicsit több kalóriát viszünk be, hiszen nem szabad, hogy legyengüljön a szervezetünk, kell az energia! A tápanyagokban gazdag zöldborsólevest követően tepsis burgonyát, majd egy könnyű gyümölcssalátát javaslok. A menünk így 1370 kcal/ fő értéket…
Moammer Kadhafi négy évtizedes uralma után sem akarnak demokráciát a líbiaiak egy friss kutatás szerint. A többség egy erőskezű vezető vagy vezetői csoport irányítását reméli.
A vagyonosodást vizsgáló ellenőrök sűrűn találkoznak azzal a magyarázattal, hogy örököltek, mióta a hagyaték megszerzése közvetlen rokoni kapcsolatban illetékmentes lett.
Budapest - Nem lepődnek meg az alsóvízivárosi Árpád-házi Szent Erzsébet-plébániatemplom környékén élők, ha barna csuhás, hosszú fehér szakállú szerzetesek jönnek velük szemben a Fő utcában. Itt élnek rendházukban az olasz kapucinusok, akik a magyar és a nálunk élő olasz hívőket egyaránt szolgálják.
Szörnyű síbaleset történt szombaton Ausztriában, Gerlitze-n. Egy 12 éves magyar kislány nem tudott lefékezni a lejtő végén, és nagy sebességgel a kassza faépületének csapódott. A gyermeket helikopterrel a klangenfurti kórházba szállították, de már nem tudták megmenteni - írja a sielok.hu.
A miniszterelnök azt szeretné, ha a kommunizmus áldozataira való emlékezés beépülne a közéletbe; Orbán Viktor szerint ehhez arra van szükség, hogy a fiatalok továbbvigyék az emléknap hagyományait.
Orbán Viktor miniszterelnökkel is találkozott budapesti látogatásán az amerikai törvényhozás külügyi bizottságának küldöttsége, amely tájékozódott az utóbbi másfél évben végrehajtott magyarországi reformokról és egyebek mellett azt kérte a magyar kormánytól, hogy a továbbiakban is biztosítsa a befektető- és üzletbarát gazdasági környezetet.
A szombati tragédia a karintiai Gerlitzen síterepén történt. A kislány nem tudott lefékezni a lejtő végén, és nagy sebességgel a kassza faépületének csapódott. Életveszélyes sérülésekkel szállították a klangenfurti kórházba és már nem tudták az életét megmenteni.
Az idei szezonban gyengén szerepelő osztrákok közül Bernhard Gruber végre győzni tudott. Mögötte Frenzel a második, a szintén osztrák Denifl pedig életében először állhatott a dobogóra.
Az LMP-s politikus szerint a Fidesz azért nem tartja be a Velencei Bizottság ajánlásait, mert olyan választókerületi besorolást akartak kialakítani, ami nekik jó.
A Kosártól a pakkig című rovatunk előzetesében összegyűjtjük a hétvége sporteseményeit. A magyar kosárlabda, kézilabda, jégkorong, vízilabda és röplabda teljes programja egy helyen!
Bokros Lajos úgy véli, elképzelhetetlen az, amit kormánypárti politikusok állítanak, hogy az Európai Bizottság döntése, vagyis a kohéziós alapok egyharmadának befagyasztása mögött a pénzvilág bosszúja állna.
Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy legyőztük a káros baktériumokat az antibiotikumok sokaságával. A valóságban azonban az orvosok és a tudósok manapság attól tartanak, hogy az úgynevezett "szuperbaktériumok" világméretű terjedése az antibiotikumok előtti érába taszíthatja újra az emberiséget, amikor banális fertőzések nem kezelhetők, rutin műtétek és beavatkozások életveszélyesek lehetnek.
Magyar idő szerint holnap hajnalban adják át az Oscar-díjakat. A BORS most megpróbálja megtippelni, kik lesznek a befutók. Az egyik kategóriában Brad Pitt legjobb barátjával, George Clooney-val harcol. És nagy kérdés, elveheti-e a szobrot Meryl Streep elől valamelyik nagy riválisa.
A Vasas legyőzte az Egert csoportjuk zárókörének szombati összecsapásán 13-9-re a Komjádi uszodában, s bejutott a férfi vízilabda Bajnokok Ligája legjobb nyolc együttese közé.
Az emberekre kell bízni annak eldöntését, hogy kivel kötnek házasságot - írta szombaton megjelent cikkében a brit kormány esélyegyenlőségi államtitkára, aki hitet tett az azonos neműek házasságának egyenjogúsítását célzó kormányzati tervek megvalósítása mellett.
Ma este 20:45-kor kezdődik a Milan-Juventus mérkőzés, az olasz labdarúgás csúcsrangadója. A tét óriási, amennyiben a zebrák nyernek, leszakíthatják magukról az üldöző lombardokat. Ellenkező esetben tovább folytatódik a kiélezett csata. Kövesd nálunk élőben a meccs alakulását!