A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) négy ügycsoportban, összesen 12 tényállás alapján csalás, sikkasztás, közokirat-hamisítás, hűtlen kezelés, környezetkárosítás és hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűncselekmények gyanúja miatt tett feljelentést a Legfőbb Ügyészségen - közölte a hivatal.
Az országosan indított valamint a kistérségekben és a településeken tervezett közfoglalkoztatási programok megvalósítására 8 milliárd forintot kapnak 2012-ben támogatásként a Szolnok megyei cégek, társulatok, szervezetek és önkormányzatok, ezzel 9 ezer ember közfoglalkoztatása érhető el - közölte Deák Miklósné, a megyei kormányhivatal munkaügyi központjának igazgatója.
Rekorderedményt és értékesítési bevétel ért el a Lenovo számítógépgyártó vállalat üzleti évének 2011. december 31-én zárult harmadik negyedévében, piaci részesedését pedig sorban a 11-ik egymást követő negyedévben növelte.
Mérsékelt pluszban kezdték a mai kereskedést az amerikai részvényindexek, miután a rétestésztaként nyúló görög ügyben ma egy újabb döntést tudhatunk magunk mögött. A görögök megállapodtak a...
Akárcsak szerdán, csütörtökön is fél négy körül érkezett meg a Miskolcról hétfőn indult, és Budapestre tartó éhségmenet az aktuális, aznapi célállomásra, ezúttal Detkre.
Csalás, sikkasztás, közokirat-hamisítás, hűtlen kezelés, környezetkárosítás és hulladékgazdálkodás rendjének megsértésének gyanúja miatt tizenkét feljelentést tett a Kehi.
Én, József Attila (Attila szerelmei) címmel József Attiláról szóló zenés játékot tűz műsorra a Madách Színház: a kettős szereposztásban látható musical bemutatóját pénteken és szombaton tartják.
Az új Btk. szigorítaná a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményeket, és a tervezet kizárná az elterelésből azokat a fiatalokat, akik rendszeres fogyasztók, és két éven belül többször is előállította őket a rendőr.
Világsztárok álltak ki a doppingvétség miatt eltiltott Alberto Contador mellett. Fernando Alonso, Rafael Nadal vagy az ítélet egyik haszonélvezője, Andy Schleck szerint is ártatlan a spanyol kerekes.
Los Angeles – Mégis lehet visszaút Lewis Hamilton (27) számára? A Forma-1-es McLaren jelenleg Jerezben tesztelő brit pilótáját ismét együtt látták korábbi szerelmével, Nicole Scherzingerrel (33).
Egy sor egyértelműen jobboldali kötelezettségvállalásra tett ígéretet Nicolas Sarkozy francia államfő egy lapinterjúban az alig három hónap múlva esedékes elnökválasztás előtt.
A Heves Megyei Online arról ír, hogy míg a gyöngyöspatai önkormányzat kazánt vásárolt, addig a közmunkások nem vihetik haza a patakmeder tisztításakor kivágott fát.
Sebastian Vettel úgy gondolja, hogy egyelőre még túl korai lenne bármit is mondani az új Red Bull teljesítményéről, miután csütörtökön kipróbálta az autót Jerezben. Tovább »
Lewis Hamilton elégedetten nyilatkozott, miután először nyílt alkalma kipróbálni a McLaren új versenygépét, ám hozzátette, sok munka vár még rájuk, hogy felkészülten érkezhessenek meg a szezonnyitóra. Tovább »
Jerez – Újrakezdődött a harc a Forma–1-ben egymással és a másodpercekkel, a tesztelések már zajlanak. Olykor az életüket is kockáztatják a pilóták, de nem csak az F1-ben! A Blikk utánajárt, hol száguldanak a legszédítőbb iramban a pilóták, s más szakágban is iszonyatos tempóban hajtanak az indulók.
Ellenzék és kormánypárt egy pályán – ritka pillanatok egyike, de ahogy az elmúlt 13 évben, úgy idén is ütőt ragadnak az ismert emberek a XIV. Valentin-napi Páros Teniszversenyen és megvívják egymással a csatáikat február 11-én. Regőci Attila, a verseny szervezője adott interjút a Blikknek.
Több mint egy tucat értékes, egykori fővárosi egészségügyi ingatlan áll kihasználatlanul, az eladásukból remélt milliárdos bevétel egyelőre álom. Közben az őrzésük évi több százmillió forintba kerül – tudta meg a Világgazdaság.
A festékkazetta a nyomtató lelke, így fontos a kiváló minőségű, eredeti festékkazetta a nyomtató hosszú távú, kifogástalan működéséhez - mondta Leobert Faessler, a Hewlett-Packard (HP) EMEA-régiós LaserJet Supplies Product Marketing Menedzsere. A három állomásból álló, európai bemutató része volt a mai budapesti esemény, ahol a szakember szemléletes példákon keresztül és látványos bemutatókkal…
A mexikói katonaság "történelmi fogást" csinált: 15 tonna tiszta metamfetamint foglalt le egy birtokon, Jalisco államban - jelentette be csütörtökön az illetékes, guadalajarai katonai körzet parancsnoka.
Egyre nagyobb lendülettel szabadulnak meg saját cégük részvényeitől a bennfentesek Amerikában - írja a Marketwatch publicisztája, Mark Hulbert. Tavaly július óta nem lehetett a mostanihoz fogható...
Ha valakinek veszélyesen lassú a szívműködése, vagy akár szívmegállás is bekövetkezhet, annak a mellkasába beültetnek egy szívet ingerlő elektromos eszközt, angol nevén pacemakert. Ez kevés áramot fogyaszt, de azért a benne lévő elemet időnként cserélni kell, kutatók most eredeti megoldást dolgoztak ki: maga a dobogó szív az elektromos áramforrás.
Kérsz egy pohár vizet? A kérdést ma már nem csak azzal kell kiegészíteni, hogy mennyire legyen hideg. A csapvíz mellett ott vannak az ásványvizek, a gyógyvizek, a „programozott” vagy éppen a funkcionális vizek. És már azon sem kell meglepődnünk, ha a vizesflakonon H2O helyett ezt látjuk: H2O3.
A mexikói katonaság "történelmi fogást" csinált: 15 tonna tiszta metamfetamint foglalt le egy birtokon, Jalisco államban - jelentette be csütörtökön az illetékes, guadalajarai katonai körzet parancsnoka.
Orosz vezetőként összes erejét kimerítette már Vlagyimir Putyin, és az arra való képtelensége, hogy változtasson a Kreml politikai rendszerén, csak újabb kormányellenes tömegtüntetések kiváltó oka lesz - vélekedett csütörtökön Mihail Gorbacsov.
Nico Rosberg úgy gondolja, hogy az új Pirelli gumik komoly szerepet játszanak majd az idei évben a Forma-1-ben, miután teljesítette második tesztnapját Jerezben. Tovább »
Oszkó Péter volt pénzügyminiszter szerint 2010-ben, a Malév visszaállamosításával éppen a légitársaság túlélését és megmentésének lehetőségét biztosították. Közlése szerint minisztersége után kevesebb mint egy évvel ugyan valóban szakmai munkát vállalt egy másik légitársaság, a Wizz Air igazgatóságában, de azóta is folyamatosan a Malév megmentésének szükségessége mellett érvelt.
A horkolás és az alvási apnoe kialakulásában az egészségtelen táplálkozás, az elhízás és a mozgásszegény életmód is szerepet játszik. Rendszeres mozgással nem csak a cukorbetegség és szív-és érrendszeri elváltozások előzhetők meg, de az alvászavarok, horkolás is kezelhetők.
A "Keresd a helyit!" kampány 12 hete alatt sikerült ismertebbé tenni a helyi élelmiszerek fogyasztásának előnyeit, az elvégzett felmérés szerint 80 százalékra nőtt azon válaszadók száma, akik szerint a helyi termékek minősége jobb a távolról érkező árukénál - mondta el Oláh Péter, a VAN Alapítvány kommunikációs vezetője Tatabányán, a kampányt lezáró csütörtöki sajtótájékoztatón.
Zalaegerszeg — A tavasszal fel is számolhatják a ZTE focicsapatát. A Zalaegerszeg éppen tíz éve ünnepelte első, s ez idáig egyetlen élvonalbeli bajnoki címét, ám mostanában a jubileum helyett csak szenved a gárda.
Vonakodtak dönteni az egyházzá nyilvánítási kérelmekről a Magyar Tudományos Akadémia elnöki tanácsadó testületének tagjai, emiatt a Fidesz módosítani lesz kénytelen saját egyházügyi törvényét. Közben kiderült: Semjén Zsolt miniszerelnök-helyettes újraírná a Magyarország és a Vatikán közötti államközi egyezményt, mivel az egykulcsos adórendszer miatt a katolikus egyház (is) kevesebb pénzt kap idén…
A görög megállapodás a világ legnagyobb kötvényalapját kezelő PIMCO vezérigazgatója szerint megkérdőjelezhető. A megszorításokról szóló megegyezést nagyon nehezen lehet majd elfogadtatni a...