Csádi katonák ütöttek rajta egy al-Kaida-táboron Maliban, ahol megölték Mokhtar Belmokhtar iszlamista vezért is. Ő volt a felelős az algériai gázkitermelő elleni túszejtő akcióért, melyben 37 túsz vesztette életét.
Befejeződött a szennyező anyagok elszállítása az egykori simontornyai bőrgyár területéről, amelynek során mintegy 12 milliárd forintos ráfordítással 260 ezer tonna hulladékot vittek el - közölte a kivitelező Simontornya 2009 Konzorcium.
Most először lehetett bemenni 30 olyan intézménybe, épületbe, amelyet nagyrészt uniós pénzből újítottak fel, alakítottak át. A fővárosban a legtöbben a 4-es metró tétényi úti állomására voltak kíváncsiak. De meg lehetett nézni a zeneakadémia új épületét, a Korda filmparkot, a fertődi Esterházy-kastélyt is. Azt tervezik, hogy május 9-én, az európai napon is megrendezik az uniós fejlesztések nyílt…
A görög tőzsde indexe (ATHEX Composite Index) a 2007-es csúcsához képest közel 90%-ot zuhant, míg 2012 júniusában elérte a mélypontját. Az azóta eltelt időszakban mintegy 100%-ot emelkedett, kevesebb mint egy év alatt... Halásszunk a zavarosban!
Mi kell ahhoz, hogy egy férfiból Casanova legyen? Nem sok: pénz és hírnév. Ha ez megvan, már könnyű. Nem csoda, hogy Hollywood termeli ki a legnagyobb nőfalókat is, akik ezrekben mérik hódításaikat. Bemutatjuk Jack Nicholson módszerét.
Az amerikai elnök a melegházasságok engedélyezéséért próbál közbenjárni az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságánál. Obama azt szeretné, ha Kaliforniában nem tilthatnák a melegházasságot.
Nem tört meg a negatív irányú tendencia a Budapesti Értéktőzsde azonnali piacán, így a duplikált forgalom az előző hónapban is tovább esett, és 2012-es év azonos időszaki adatához képest mintegy 20...
Moszkva és Sármellék között hetente közlekedő új charterjáratot indít április közepétől november elejéig az 1000 Út utazási és ingatlaniroda - tájékoztatta az orosz tulajdonú vállalkozás hévízi menedzsere az MTI-t.
Befejeződött a szennyező anyagok elszállítása az egykori simontornyai bőrgyár területéről, amelynek során mintegy 12 milliárd forintos ráfordítással 260 ezer tonna hulladékot vittek el - közölte a kivitelező Simontornya 2009 Konzorcium az MTI-vel.
Szerdán kezdődik a repülőtéri vesztegetés büntetőpere, melyben tucatnyi vádlott áll a Fővárosi Törvényszék elé, miután az ügyészség szerint egyes cégvezetők az ügyvédi irodáknak "túlszámláztak", hogy aztán a kenőpénzből részesüljenek.
Az üzemanyagárak hétfői csökkenésére számít a Portfolio.hu. A gazdasági portál szerint 4-5 forinttal mérséklődhet a gázolaj és a benzin literenkénti ára.
Húszéves a magyar ufókutatás. Ebből az alkalomból egy egész napos kongresszuson osztották meg egymással tapasztalataikat a téma iránt érdeklődők. Az előadók között volt olyan, aki vadászpilótaként kétszer is találkozott ufóval. A magyar ufókutatók azt szeretnék, ha Magyarországon is nyilvánosságra kerülnének az ufó-akták. Már ha vannak ilyenek.
Moszkva és Sármellék között hetente közlekedő új charterjáratot indít április közepétől november elejéig az 1000 Út utazási és ingatlaniroda - tájékoztatta az orosz tulajdonú vállalkozás hévízi menedzsere az MTI-t.
Hatvan éve gyászba borult a kommunista világ – meghalt Sztálin, a szovjet birodalom véreskezű ura. Halálos áldozatainak számát tíz-negyven millióra saccolják a történészek: egyszerre volt Bin Laden és al Capone.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma ezúton tájékoztatja szülőket, hogy médiában megjelent téves beszámolókkal szemben, az óvodai beiratkozáshoz a szülőknek nem kell"személyi igazolványt" készíttetniük gyermekük számára - olvasható az Oktatásért Felelős Államtitkárság közleményében.
Hozzávalók: A tésztához: 40 dkg liszt 1 csomag instant élesztő 1 evőkanál só 2,5 dl víz A feltéthez: 3 fej lilahagyma felszeletelve 10 dkg kolozsvári szalonna csíkokra vágva 5 gerezd fokhagyma 1 nagy pohár tejföl bors
Moszkva és Sármellék között hetente közlekedő új charterjáratot indít április közepétől november elejéig az 1000 Út utazási és ingatlaniroda - tájékoztatta az orosz tulajdonú vállalkozás hévízi menedzsere az MTI-t.
Az iskolai hittan oktatásban nem minden gyerek választhat saját vallása szerint hitoktatót, mert ahhoz egy osztályból legalább hét gyereknek kellene. Erre csak a katolikusoknak van esélyük. Erről Donáth László evangélikus lelkész beszélt azon a vitán a Millenárison, ahol a hit és erkölcstan őszi oktatásának bevezetéséről volt szó. Rétvári Bence államtitkár viszont azt mondta, hogy senki sem akarja…
Hét év, kétezer érem és félszáz országos bajnoki cím – tömören így lehetne összefoglalni a kiskunhalasi utánpótlás korú úszók eddigi történetét. A nagynevű klubokat is zavarba ejtő sikerek fényét növeli, hogy az utánpótláskorú tehetségek az év túlnyomó részében egy 19 méteres medencében edzenek, ahol célba csapni soha nem tudnak: a százméteres távhoz például öt hosszt és néhány plusz métert kell…
A kormány pénteken elfogadta a Nemzeti Eszközkezelő (NET) Zrt.-vel kapcsolatos egyes jogszabályok módosításáról szóló fejlesztési minisztériumi előterjesztést. Az Országgyűlés támogatásával a változásoknak köszönhetően még több rászoruló kapcsolódhat majd be a devizahitel-adósok megsegítésére létrehozott programba.
A rendszerváltást követő többpárti parlamentáris politika önmagában működőképes, a piacgazdaság és a nyilvános érdekegyeztetés rendszere vallott kudarcot - mondta az MTI-nek Bihari Mihály, aki 70. életévének betöltése miatt a napokban vonult nyugállományba az Alkotmánybíróságról (Ab), amelynek korábban elnöke is volt.
London legújabb nevezetessége a The Shard (Cserép) nevű, 310 méter magas felhőkarcoló, amely a második legmagasabb egész Európában, csak a moszkvai Mercury Tower (339 méter) körözi le.
Nem okozott meglepetést Matolcsy György jelölése a jegybank élére - mondták a péntek reggel kérdezett elemzők, akik további kamatcsökkentésre számítanak, amely előbb-utóbb negatív hatással lesz a forint árfolyamára.
Az Elmű-ÉMÁSZ cégcsoportnál nem bánnák, a kormány által kijelölt könyvvizsgáló vagy az Állami Számvevőszék (ÁSZ) is áttekintené adataikat – nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Marie-Theres Thiell, a vállalat igazgatóságának elnöke, aki szerint a terhek aránytalan megosztása miatt a cégcsoport veszteségessé vált.
Bőséggel borzolják a kedélyeket! Visszaható hatállyal megsemmisítették az egyházi törvény több rendelkezését, köztük azokat, amelyek az egyházak parlament általi elismerésének eljárására vonatkoznak.
A szíriai rezsim biztonsági erőinek legalább 34 tagja halt meg, miután felkelők vasárnap hajnalban támadást intéztek egy rendőrakadémia ellen az északi Aleppó tartományban - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja.
"A teljesítmény és a tények egyetlen ember felé mutatnak" - így indokolta a miniszterelnök Matolcsy György kinevezését a Magyar Nemzeti Bank élére. Rajta kívül mindenki úgy látja, hogy a Matolcsy György tevékenységét jellemző tények legfeljebb a kijárat felé mutatnak. "Ez a legkevésbé kockázatos döntés" - tette még hozzá Orbán, ami fideszül azt jelenti: a legkevésbé kockázatos Orbán saját hatalma…
A kormány számít az önkormányzatokra azoknak a devizahiteleseknek a megsegítésében, akiket a kilakoltatás veszélye fenyeget - mondta Soltész Miklós az MTI-nek. Kiemelte, a kormány azokon a...