2008. december 26. péntek

dec. 26
12:39
Életveszélyes az éjszakai munka (Metropol)
Az éjszakai műszakban végzett munka, valamint a repülőgépeken teljesített rendszeres szolgálat jelentős mértékben emeli a daganatos betegségek kialakulásának a kockázatát - tűnik ki harminc nemzetközi felmérésből, amelyeknek eredményeit a kölni egyetem munkaegészségügyi intézete összegezte.
dec. 26
13:48
Nyolc emberrel végzett a Mikulás (Infostart)
Furcsa tragédiát hozott a Karácsony Los Angelesben: immár nyolc halálos áldozatról tudnak a városban, azt követően, hogy egy Mikulásnak öltözött támadó lövöldözni kezdett egy otthonban, majd fel is gyújtotta azt. A hatóságok szerint családi vita áll a háttérben.
dec. 26
14:06
Szülinapos próféták (Blikk)
A kereszténység karácsonykor Jézus születését ünnepli, de rajta kívül még sok más prófétáról emlékeznek meg a világ különböző vallásaiban. Hitéleti körkép.
dec. 26
14:51
Meghalt a sziámi ikerpár életben maradt tagja is (WebBeteg)
Egy hónappal születése után meghalt a december elején Londonban szétválasztott brit ikerpár életben maradt tagja is - közölte pénteken a gyereket kezelő londoni kórház.
dec. 26
15:18
Meghalt a brit sziámi ikerpár második tagja is (Infostart)
Meghalt a Londonban december elején szétválasztott sziámi ikrek második tagja is - jelentette be a szétválasztást végző Great Ormond Street kórház.
dec. 26
15:54
Megtiltják a tanároknak a piros toll használatát (Infostart)
Rengeteg brit iskola tiltotta meg az ott dolgozó tanároknak a piros toll használatát: sokak szerint az ilyen színnel végzett javítások elveszik a gyerekek kedvét az iskolai munkától. Mások ugyanakkor amellett érvelnek, hogy a diákok így könnyebben átlátják, milyen hibákat követtek el dolgozataikban.
dec. 26
18:00
"A kezei teljesen megfeketedtek" - felgyújtotta volt barátnőjét (Infostart)
Felgyújtott egy brit nőt volt barátja karácsony előtti este: az "élő tűzgolyóvá változott" háromgyerekes anyukához szomszédai hívták ki a mentőket.
dec. 26
18:02
Öt dolog, amit rosszul tudtunk a karácsony káros voltáról (Infostart)
Sokan hiszik, hogy a karácsonyi ünnepek komoly veszélyt jelentenek az egészségünkre. Vannak dolgok, amelyek valóban ártalmasak lehetnek - például a hatalmas lakomák és a nagy ivászatok - ám, akadnak olyan hiedelmek is, amelyeknek semmi alapjuk nincs.
dec. 26
20:06
Felrepítette a vihar a fára a férfit - képpel (Infostart)
A tűzoltóknak kellett megmenteniük azt a kínai férfit, akit állítólag egy viharos erejű szélroham repített fel egy fa ágai közé.
dec. 26
21:18
"Ilyen rendetlen autóval nem lehet járni" - képpel (Infostart)
Kitiltotta a németországi utakról a rendőrség egy nő autóját - mert az túlságosan rendetlen.

2008. december 27. szombat

dec. 27
6:18
Jobb a szex természetes vágyfokozókkal (Blikk)
A szexuális együttlétek sikeréhez természetes vágyfokozókat is latba vethetünk, dr. Rusz Edit szexológus segítségével most ezekből szemezgettünk!
dec. 27
6:20
Űzzük el az ünnepek utáni depressziót! (Blikk)
Az ünnepek elmúltával lehet, hogy hangulatunk is szomorkásabb lesz egy kissé. A nagy karácsonyi rohanás közepette talán nem is vettük észre, mennyire elfáradtunk, s most úgy érezzük magunkat, mint akit kifacsartak. Nem kell azonban megadni magunkat az „ünnep utáni depressziónak”, vegyük elő a már jól bevált, régi hangulatjavító módszereket. Öt tippel mi is segítünk!
dec. 27
6:22
Szilveszteri szerelmi babonák (Blikk)
Régi hiedelmek segítenek eligazodni a párkapcsolatban
dec. 27
8:42
Egy vagyont adtak a tragikus sorsú rockzenész összetört gitárjáért (Infostart)
Százezer dollárt (csaknem 19 millió forintot) fizetett egy ismeretlen magángyűjtő Kurt Cobain gitárjáért. A Nirvana együttes néhai frontemberének hangszerét egy Sluggo nevű punkrockzenész, a The Grannies and Hullabaloo együttes tagja bocsátotta árverésre.
dec. 27
9:18
Lapátra kerültek, mert elaludtak az értekezleten (Infostart)
Hat tisztségviselőt kirúgott a helyi kormányzat a dél-kínai Hunan tartományban, mert elszundítottak egy értekezleten, és az ezt bizonyító fényképek az interneten is megjelentek.
dec. 27
9:36
Többen haltak meg tűz miatt, mint tavaly (Infostart)
December végéig 136-an, azaz 8-al többen haltak meg tűzeset miatt az országban, mint tavaly ugyanebben az időszakban - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
dec. 27
10:18
Láttál már ilyet? Exkluzív gyorsított növényfelvételek (Édenkert)
Még, hogy a növények unalmasak, nem mozognak, nem kommunikálnak. Csak mi vagyunk türelmetlenek, a gyorsított felvételek bebizonyítják.
dec. 27
13:57
Hogyan készüljünk fel a síszezonra? (WebBeteg)
A síelés az egyik legjobb stresszoldó, élettani hatásai kiemelkedőek. Szinte mindenkinek ajánlható sport, de azért van néhány szempont, amit nem árt figyelembe venni. Szakértőkkel beszélgettünk.
dec. 27
15:18
"Rémisztő a gondolat, hogy egy robot dönthet emberi élet kioltásáról" (Infostart)
A robotok rohamos fejlődése és terjedése szükségessé teszi etikai szabályok kidolgozását a számukra - figyelmeztet több kutató.
dec. 27
15:54
Eloltották a fővárosi lakástüzet - életveszélyes az épület (Infostart)
Eloltották a főváros XV. kerületében, egy lakóházban délután keletkezett tüzet.
dec. 27
17:06
Egymilliót kereshet az autós gyújtogatás nyomravezetője (Infostart)
Egymillió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel a Csepelen felgyújtott autók ügyében Budapest rendőrfőkapitánya.
dec. 27
20:24
Az ötös lottó 52. heti nyerőszámai - nyereményekkel (Infostart)
Az ötös lottó 52. heti sorsolásán a következő számokat húzták ki: 26, 34, 66, 67, 83.

2008. december 28. vasárnap

dec. 28
7:48
Aranyat érnek a dugipénzt kiszimatoló kutyák (Infostart)
Több mint 200 ezer euró (mintegy 50 millió forint) elrejtett pénzt talált meg a milánói Malpensa repülőtéren dolgozó brit keresőkutya. A sikeren felbuzdulva az olasz rendőrség is kiképez ebeket erre a célra.
dec. 28
8:06
Idén is vagyonok cseréltek gazdát a műkincsek árverésein (Infostart)
A 2008. év úgy kerül be az árverések évkönyveibe, mint amelyben rekordáron kelt el Viktória brit királynő bugyija és Damien Hirst polgárpukkasztó brit művész Aranyborjúja.
dec. 28
9:18
Elmenekült, miután megoldotta Amerika két legnagyobb gondját (Infostart)
A pácienseiből nyert zsírral hajtotta meg saját és barátnője terepkáróját egy felkapott kaliforniai plasztikai sebész, ám az ellene indított perek miatt fel kellett hagynia praxisával.
dec. 28
9:54
Szépülj velünk szilveszterre! (Blikk)
Még a legrutinosabb háziasszonynak is kihívást jelent, hogy az ünnepek alatt ő maga is formába lendüljön.
dec. 28
10:06
Szerencsét hoz a szilveszteri mákvetés? (Édenkert)
A mák hidegtűrő növény, ezért a magját minél korábban kell a finoman elmunkált talajba elvetni.
dec. 28
10:57
Amikor a családtag halálos beteg (WebBeteg)
Mindenki másként reagál, mikor megtudja, hogy halálos kórban szenved. A reakció függ a személyiségtől, a kapcsolatok minőségétől, a vallási hiedelmektől illetve attól, hogyan reagáltak korábban a nehézségekre.
dec. 28
11:06
Tizenöten haltak meg az ünnepek alatt (Infostart)
Mintegy 400 esethez riasztották a tűzoltókat a karácsonyi ünnepek alatt - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
dec. 28
11:08
Baleset az Erzsébet hídon - képgaléria (Infostart)
A fővárosban két ember súlyosan megsérült, amikor összeütközött három gépkocsi az Erzsébet hídon - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
dec. 28
14:42
Husánggal támadt saját kutyáira a herceg (Infostart)
Állatkínzással gyanúsítják a brit uralkodó legkisebb fiát.
dec. 28
15:18
Bizarr bűnügy rejtélyein törik a fejüket a rendőrök (Infostart)
Az utóbbi évek legbizarrabb nagy-britanniai emberrablási ügyében nyomoz a skót rendőrség. Egy ápolónőt tíz nap után, saját kocsijának csomagtartójában találtak meg.
dec. 28
16:12
Baleset a fővárosban - letarolta a kerítést a terepjáró (Infostart)
Hárman megsérültek, amikor három autó karambolozott Budapest XVII. kerületében kora délután - közölte a rendőrség.
dec. 28
16:12
Régi-új szerepben a háziorvosok (WebBeteg)
Szakorvosként is dolgozhatnak a háziorvosok a saját rendelőjükben márciustól. Ha például valakinek szívgyógyszerre van szüksége, és a háziorvosának kardiológus szakvizsgája is van, nem kell majd szakrendelésre mennie, hanem a háziorvosa is felírhatja az orvosságot.
dec. 28
20:06
A hatos lottó 52. heti nyerőszámai - nyereményekkel (Infostart)
A hatos lottó 52. heti sorsolásán a következő számokat húzták ki: 2, 29, 31, 33, 40, 43.

2008. december 29. hétfő

dec. 29
7:12
Őfelségénél betelt a pohár (Infostart)
Hallgatást parancsolt a brit uralkodó a szolgálatában dolgozó udvaroncoknak, megelégelve, hogy a királyi család legbensőségesebb ügyei is rendre utat találnak a bulvársajtóhoz. Egyelőre nem működik a dolog, hiszen ez az információ is kiszivárgott.
dec. 29
8:42
Ezen borzongott a világ 2008-ban (Infostart)
Az amstetteni rém, a finnországi ámokfutó, az afrikai albínók elleni rituális gyilkosságok voltak egyebek között azok a bűnesetek, amelyek a legjobban borzolták a kedélyeket 2008-ban szerte a világon.
dec. 29
9:00
Paranoiássá válhatunk, ha nem alszunk rendesen (Infostart)
Az inszomnia rendkívül rossz hatással van mentális közérzetünkre - állítja egy brit szakértő, aki szerint ne csodálkozzunk, ha kialvatlanság miatt üldözési mániánk lesz.
dec. 29
9:00
Trendi összeállítások szilveszterre (Blikk)
Az utóbbi hetekben sokat hajtogattuk, hogy lassan vége az évnek, de mostanra valóban már csak pár nap választ el minket a 2009-es évtől. Valószínűleg a karácsonyi készülődés közepette nem is gondoltunk a szilveszterre. Itt az ideje! A legszebb darabokat színük szerint szedtük csokorba!
dec. 29
9:18
Így lesz szép a kezünk télen! (Blikk)
A téli időjárás és számos környezeti hatás is „kikezdheti” a kezünket. Mit tegyünk, ha az berepedezik, állandóan izzad vagy épp a körmünk törik be? Íme néhány hasznos tanács!
dec. 29
10:36
Betegek a növényeid? Bemutatjuk a helyes téli tartást! (Édenkert)
A tél sok megpróbáltatásnak teszi ki a szobanövényeket. A zömmel trópusi vidékekről származó levéldísznövények rosszul tűrik a száraz, meleg szobai körülményeket.
dec. 29
12:18
Nyakunkon az influenzajárvány! (Infostart)
Várhatóan 2009 első heteiben fokozódik az influenzás megbetegedések száma az európai kontinensen - figyelmeztetnek szakértők, akik szerint egy halálos vírus leselkedik Európára.
dec. 29
13:12
Téli lehangoltság: a csoki és a hal segíthet (WebBeteg)
A téli hónapokban, különösen karácsony után sokakra rátör a rosszkedv, a lehangoltság. A megfelelő, tudatos táplálkozás azonban segíthet az általános levertség elűzésében.
dec. 29
15:09
Vendégváró falatok: aszalt paradicsomos kenyértekercs: Kaldeneker kitálal - videórecept (Édenkert)
Mit kezdhetünk pár darab napon szárított mézédes paradicsommal, kevéske liszttel és jófajta olívaolajjal? Kaldeneker György most jól megmutatja!
dec. 29
16:21
Fejfájás - Önálló betegség vagy más okozza? (WebBeteg)
A fejfájás az egyik leggyakoribb fájdalom, szinte nincs olyan ember, aki ne érezte volna már az élete során. Sokaknál más betegség áll a panasz hátterében, ám számos esetben önálló betegség a fejfájás. Magyarországon egymillió ember érintett.
dec. 29
17:24
Az egészség nem szerencse kérdése (WebBeteg)
Egészséges életmód, megfelelő információ, öröklött tényezők. A lakosság többsége szerint ezek a legfontosabb tényezők az egészség megőrzésében - derül ki a WEBBeteg.hu egészségportál és a Szinapszis Kft. legfrissebb felméréséből.
dec. 29
20:06
A rapzene valójában a középkori Skóciából ered (Infostart)
A rapzene nem az amerikai Bronx vagy Brooklyn utcáiról, hanem a középkori Skócia kocsmáiból ered - állítja egy amerikai akadémikus.
dec. 29
20:27
Rákellenes hatóanyagokat tartalmaz az olívaolaj (Metropol)
A hidegen sajtolt, kezeletlen olívaolaj olyan anyagokat tartalmaz, amelyek gátolják a melldaganatok növekedését - állítják spanyol kutatók, akik felfedezték, hogy az olajban található polifenolok az emberi mell rákos sejtjeiben gátolják a daganatok kialakulásáért okolható HER2 gént.
dec. 29
20:42
Kóbor macska mentette ki az emésztőből (Infostart)
Egy kóbor macskának köszönheti az életét egy tajvani férfi, aki beleesett egy emésztőgödörbe és két teljes napot töltött a fekáliában.
dec. 29
21:18
Megölhetjük kutyánkat, ha botot dobálunk neki (Infostart)
Legközelebb, ha kutyát sétáltat és botot dobál neki, vésse jól az eszébe: akár meg is ölheti kedvencét.

Keresés