Az élet szép. Hinni kell ebben, különben nem lehet elviselni azokat a hosszabb-rövidebb időszakokat, amikor hajlamosak volnánk azt gondolni: az élet gyötrelem. Szinte mindannyian éltünk már át túlélhetetlennek hitt pillanatokat, helyzeteket.
Váratlanul megházasodott Bob Geldof egykori punkzenésznek, a Live Aid és a Live 8 szervezőjének 19 éves lánya, Peaches. Azonban nem eddigi szerelméhez, a The Horrors énekeséhez, Faris Badwanhoz ment hozzá, hanem Max Drummey-hoz, a Chester French nevű banda frontemberéhez. A Chester Frenchnek mostanában jelenik meg első lemeze. Állítólag Peaches viselkedése mostanában kiszámíthatatlan, és sokat…
Hosszú idő óta először tavaly visszaesett a borfogyasztás Magyarországon. Igaz, az emberek inkább a rosszabb minőségű termékektől pártoltak el, a drágább minőségi borokból azonban nem vettek sokkal többet.
Nagy-Britanniában felfüggesztették állásából azt a két alkalmazottat, akik cégük székhelyének egyik utcai irodájában szerelmeskedtek, miközben kintről csaknem húsz ember nézte őket döbbenten.
Saját szüleik vitte be a rendőrségre azt a két brit gyermeket, akik rablást követtek el városukban. A bűncselekményről készült felvételek megjelentek a helyi sajtóban, a szülők így jöttek rá, hogy gyermekeik az elkövetők.
Már azon kesereg a 23 éves Scarlett Johansson, a Lány gyöngy fülbevalóval című film és Woody Allen legújabb mozijának sztárja, hogy Hollywood nem szereti az idős nőket, és aki túl öreg, az nem játszhat jó szerepeket.
Miután túl lesz négy legfontosabb műtétjén, megházasodna az a férfi, akinek egy betegség következtében a fa ágaira hasonlító kinövései nőttek. A daganatok nagy részét már eltávolították, de még mindig sok megpróbáltatás vár Dedére.
Marha ciki dolog történt Anglia egyik kedvelt tévészakácsával: élő egyenesben azt tanácsolta nézőinek, hogy az egészség nevében egyenek beléndeket. Jól megszívták volna!
Britney Spears tárgyalásokat folytat az MTV-vel. Az énekesnő a tavalyi botrányos fellépése után idén ismét megjelenne a zenei televíziós csatorna díjkiosztó gáláján.
A klímaváltozás következtében mind az állatok, mint a növénypopulációk arra kényszerülnek, hogy megváltoztassák élőhelyüket. Egyesült államokbeli kutatók megállapították, hogy az állatok egyre északabbra költöznek, a növények pedig a magasabb pontokra, a helyekbe húzódnak.
Pszichiátriai szakértői vizsgálatnak vetik alá Elisabeth Fritzlt, az amstetteni rém áldozatát, akit saját apja huszonnégy éven át - házuk pincéjébe zárva - vérfertőző nemi kapcsolatra kényszerített - közölte csütörtökön megjelent számában a News osztrák hírmagazin.
Csütörtökön lenne ötvenéves Gál Tibor. A 2005. február 10-én Dél-Afrikában, autóbalesetben elhunyt borász születésnapján Egerben parkot és szobrot avat, valamint emlékestet szervez az Egri Borbarát Hölgyek szervezete, karöltve az önkormányzattal. Gál Tibortól csak tanulni lehetett - mondta az InfoRádiónak pályatársa, Heimann Zoltán.
Egy idős férfi Ohióban annyira gyűlöli a papírpénzt, hogy még új kocsiját is pénzérmékkel fizette ki. Az autókereskedő munkatársai másfél órán keresztül számolták az összeget.
Egy indiai miniszter, történetesen a "jóléti", azt tanácsolja a szegény embereknek, hogy létesítsenek patkányfarmokat, így felvehetik a küzdelmet a növekvő élelmiszerárakkal szemben.
Az elhízás veszélye a terrorizmuséval egyenlő - vélik brit egészségügyi szakemberek, rámutatva arra, hogy jelentős megelőző kampányra lenne szükség. Ellenkező esetben általánosak lesznek a túlsúlyból adódó betegségek, ez pedig jelentős terheket ró majd az államra.
Nagyon sietősen kötött házasságot a minap az egykori punkzenész, Bob Geldof 19 éves lánya. Mivel a hölgynek kevés ideje volt az esküvő megszervezésére, nem maradt más választása, csak Las Vegasban, a gyors frigyek hazájában tarthatta a menyegzőt. Nem ő az első híresség, aki hirtelen felindulásból köt házasságot a kaszinóiról és a gyors esküvői adminisztrációjáról híres városban. Igaz, az itt…
A nők átlagosan 28 éves korukban kezdenek el aggódni a külső megjelenésük miatt. Sokak az őszüléstől vagy a hajhullástól félnek, másokat a szarkalábak aggasztanak - derül ki egy felmérésből, mely szerint a hölgyek túlságosan sokat aggodalmaskodnak a külsejük miatt.
Letöltötte majd hároméves börtönbüntetését Garry Glitter, a szebb napokat is megélt brit rockzenész, így kedden el kell hagynia Vietnamot. A repülőjegyet az állam veszi meg neki. A 63 éves rockert két 11 éves lány molesztálásáért csukták le.
A Vietnámból származó Pangasius filé (magyarul cápaharcsa) szálkamentessége és enyhe halíze miatt jól fűszerezhető, könnyen elkészíthető halféleség. Kaldeneker György most szójaszósszal, gyömbérrel ízesíti.
Negyvennégy év után került meg egy ellopott pénztárca egy iskolai vécéből az Egyesült Államokban. A tulajdonosa akkor még tinédzser volt, ma már felnőtt nő, aki nagyon meglepődött azon, hogy megkerült egykori tulajdona.
Néhány napja meglátogattam egy kedves kertész ismerősömet. Az ő udvarában figyeltem fel egy rendkívül mutatós, élénk virágszínű, közel 1 méter magas növényre.
Nagy-Britanniában az iskoláknak újabban jelentős kiadást jelent az új székek beszerzése, a hagyományosakon ugyanis az elhízott gyermekek nem férnek el. A kövérségnek más következményei is vannak, például megváltozott a koporsók mérete is.
Szemiramisz függőkertjéről mintázott palotát építtet Mumbaiban Ázsia leggazdagabb embere. A komplexum valószínűleg értékesebb lesz, mint a leggazdagabb brit londoni villája vagy egy titokzatos orosz milliárdos francia nyaralója.
Hetes ikrek születtek Egyiptomban. A négy fiú és három kislány édesanyjuk terhességének nyolcadik hónapjában császármetszéssel jött a világra; súlyuk 1450 és 2800 gramm közötti.
Négy ember megsérült, amikor két személyautó összeütközött a Ferihegyre vezető gyorsforgalmi úton, amelyet a helyszínelés idejére teljes szélességében lezártak - közölte a rendőrség és a mentőszolgálat.
Túszul ejtette családtagjait egy 52 éves hajdúnánási férfi szombat délután, a rendőrök jelenleg is a helyszínen tartózkodnak a túszmentési akció miatt - mondta el Vezendi Jánosné rendőr őrnagy. A rendőrök este tíz óra előtt kicsalogatták a túszejtőt, akit kórházba vittek.