2008. április 12. szombat

ápr. 12
5:33
Simon Gábor szerint semmi sem indokolja egy rendkívüli kongresszus összehívását (Alternatív Energia)
Soronkívüli választmányi ülést tart ma a szocialista párt. A tanácskozáson Gyurcsány Ferenc kormányfő-pártelnök értékeli a kialakult helyzetet. A választmány várhatóan tárgyal az új programról és felhatalmazást adhat Simon Gábornak, a testület elnökének, hogy egyeztessen a szabad demokraták országos vezetőségével.
ápr. 12
5:50
A kormány nem ad több pénzt, a főváros pedig nem tud többet költeni a BKV-ra (Alternatív Energia)
A BKV szakszervezetei fenntartják az újabb, egész napos sztrájk lehetőségét, mondván: nincs erős szándék a csődközelben lévő vállalat működésének biztosítására. A várost vezető koalíció a kormánytól várt segítséget, ám a kancelláriaminiszter válasza az volt: a büdzsé többet nem hajlandó áldozni a fővárosi cégre. Az önkormányzat viszont azt állítja: a maga erejéből megtette, amit tudott. Úgy…
ápr. 12
10:52
Szarka: Ki kell ölni a nemzetállami reflexeket (Infostart)
Alaptalan a jelentős kisebbséggel rendelkező nemzetállamok félelme a határrevíziótól - jelentette ki az MTA Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézetének igazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
ápr. 12
10:55
Gyurcsány Ferenc ma tájékoztatja az MSZP választmányát (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel, az MSZP elnökével elemzi ma a kialakult politikai helyzetet a párt választmánya soron kívüli ülésén. Simon Gábor választmányi elnök korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a zárt ülésen egy napirend lesz: az aktuális politikai helyzetről Gyurcsány Ferenc ad tájékoztatást. A napirendi pontok között nem szerepel a rendkívüli kongresszus összehívása.
ápr. 12
11:47
Fidesz: Nem elegáns Horváth Ágnes távozása (Infostart)
A Fidesz azt kéri az egészségügyi minisztertől, hogy április 30-ai távozásáig ne hozzon újabb intézkedéseket.
ápr. 12
12:22
Ott lesznek Pekingben a magyar sportolók (Infostart)
Egyhangúlag támogatta a Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlése, hogy a magyar sportolók vegyenek részt a pekingi játékokon és annak megnyitó ünnepségén.
ápr. 12
14:06
Új szűrőbusz a Dél-Alföldön (Infostart)
Hódmezővásárhelyen ünnepélyesen átadták a Magyar Rákellenes Liga új, 60 millió forintból kialakított mammográfiás szűrőbuszát. A jármű a dél-alföldi régióban működik majd, és a város kórháza üzemelteti.
ápr. 12
14:19
Egri kórház - egyelőre nem dönt a Közbeszerzési Döntőbizottság (Alternatív Energia)
Az alkotmánybírósági döntésig felfüggesztette az egri kórház vagyonkezelésének átadása kapcsán indított eljárást a Közbeszerzési Döntőbizottság - tájékoztatta a Heves Megyei Önkormányzat főjegyzője szombaton az MTI-t.
ápr. 12
14:50
Kóka: Gyurcsány szüntette meg az SZDSZ mozgásterét (Infostart)
Az SZDSZ elnöke szerint Magyarország lemarad a gazdasági növekedésben az egykulcsos adórendszer bevezetése nélkül. Kóka János az adóreform fontosságáról azután beszélt, hogy az elmúlt napokban gazdasági kérdésekről egyeztetett a román, az észt és a finn miniszterelnökkel és gazdasági szakemberekkel.
ápr. 12
14:51
Fidesz: Horváth Ágnes ne hozzon újabb intézkedéseket (Alternatív Energia)
A Fidesz azt kéri az egészségügyi minisztertől és az SZDSZ-től, fejezzék be konszenzust nem kereső tevékenységüket, hagyjanak fel azzal, hogy megsarcolják a lakosságot, s hogy az utolsó hetekben saját klientúrájukat nevezik ki az egészségügyi intézmények vezető posztjaira - mondta az ellenzéki párt szakpolitikusa szombaton Budapesten.
ápr. 12
15:12
Gyurcsány bízik a kisebbségi kormányzásban (Infostart)
Nem kezdeményezi rendkívüli kongresszus összehívását az MSZP országos választmánya - jelentette be Simon Gábor, a testület elnöke. A miniszterelnök arról beszélt, hogy hosszan fennmaradhat a kisebbségi kormányzás.
ápr. 12
15:41
Átadták a Magyar Rákellenes Liga új mammográfiás szűrőbuszát (Alternatív Energia)
A Magyar Rákellenes Liga (MRL) új, 60 millió forintból kialakított mammográfiás szűrőbusza a dél-alföldi régióban fog működni, és a hódmezővásárhelyi kórház üzemelteti majd - közölte Vasvári Artúrné, a szervezet elnöke szombaton az alföldi városban. A külföldi tapasztalatok alapján a mobil szűrőállomásokkal eredményesen lehet felvenni a küzdelmet az emlőrákkal szemben, amely betegség…
ápr. 12
16:02
Háziorvosok nélkül marad az ország? (Infostart)
Készek szerződésük felbontására a háziorvosok, ha 30 napon belül nem kezdődik érdemi tárgyalás a praxisok finanszírozásáról - jelentette be Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke Hévízen, az Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének nagygyűlése után.
ápr. 12
17:31
Tüntetések - összesen 59 embert állítottak elő a fővárosban, ötöt még keresnek (Alternatív Energia)
Összesen 59 embert állítottak elő a rendőrök a péntek esti megmozdulások kapcsán, öt embert még keresnek - tájékoztatta Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-t.
ápr. 12
17:50
A távozó BKV-vezér már végkielégítést sem kér (Infostart)
2011-ig szóló kinevezésének végkielégítés nélküli, közös megegyezéses megszüntetését kezdeményezte Antal Attila, a BKV-vezérigazgatója március 25-i hatállyal oly módon, hogy addig az időpontig csak a részére járó munkabérére tart igényt - tudta meg az MTI városházi forrásokból. A cégvezető immár a harmadik alkalommal jelezte a döntéshozóknak távozási szándékát.
ápr. 12
18:10
A Jobbik, a Magyar Gárda és a Nemzeti Őrsereg demonstrált Nyírkátán (Alternatív Energia)
A Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Magyar Gárda és a Nemzeti Őrsereg tagjai tartottak figyelemfelkeltő demonstrációt Nyírkátán szombaton, vezetőik elmondása alapján "a vidéki közrend és közbiztonság fenyegetett helyzetére akarták felhívni a figyelmet".
ápr. 12
18:29
Gyurcsány megszorítások nélküli reformokat akar (Infostart)
Reformok igen, megszorítások nem - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Pápán, a Veszprém megyei vállalkozók fórumán.
ápr. 12
19:29
Gyurcsány szerint sem az SZDSZ, sem a Fidesz megoldása nem jó - a nap hírei (Infostart)
Egyhangúlag támogatta a pekingi részvételt a Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlése. Nem kezdeményezi rendkívüli kongresszus összehívását az MSZP Országos Választmánya. Azonnali tárgyalásokat követelnek a háziorvosok a praxisok finanszírozásáról. A nap hírei 2008. április 12-én, szombaton.
ápr. 12
19:37
Gyurcsány: hosszan fenntartható a kisebbségi kormányzás (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc szerint hosszan fenn tud maradni a kisebbségi kormányzás. A miniszterelnök erről az MSZP választmányának ülése utáni sajtótájékoztatón beszélt szombaton Budapesten. A Fidesz szóvivője szerint Gyurcsány Ferenc és kormánya képtelen arra, hogy kezelje az egyre mélyülő gazdasági és szociális válságot.
ápr. 12
20:16
Fidesz: Kóka János, amikor tehette volna, nem tett az adók csökkentése érdekében (Alternatív Energia)
A Fidesz szerint Kóka János még gazdasági miniszterként, bár lett volna lehetősége, nem tett semmit annak érdekében, hogy csökkentse az adókat; a párt azt követően reagált az SZDSZ elnökének szavaira, hogy a liberális politikus szombaton arról adott tájékoztatást, milyen összefüggéseket tapasztalt Romániában, Finnországban és Észtországban az adócsökkentés és a gazdasági fejlődés között.
ápr. 12
20:34
Végkielégítés nélküli felmondását kezdeményezte a BKV-vezérigazgatója (Alternatív Energia)
2011-ig szóló kinevezésének végkielégítés nélküli, közös megegyezéses megszüntetését kezdeményezte Antal Attila, a BKV-vezérigazgatója március 25-i hatállyal oly módon, hogy addig az időpontig csak a részére járó munkabérére tart igényt - tudta meg az MTI szombaton városházi forrásokból annak kapcsán, hogy a cégvezető immár a harmadik alkalommal jelezte a döntéshozóknak távozási szándékát.…
ápr. 12
20:44
Bársonyos reformok (Alternatív Energia)
Az idei évre kieső vizitdíj és a több éve megvont amortizációs támogatás visszapótlását, valamint a jövő évi költségvetésben a praxisok tényleges bekerülési költségén történő meghatározását kérik a kormányzattól az alapellátásban dolgozó orvosok; az erről szóló nyilatkozatot az Alapellátó Orvosok Országos Szövetsége nagygyűlésén fogadták el a résztvevők szombaton Hévízen. A kormányszóvivő szerint…
ápr. 12
21:23
Gyurcsány Ferenc: reformok igen, megszorítások nem (Alternatív Energia)
Reformok igen, megszorítások nem - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szombaton Pápán, a Veszprém megyei vállalkozók fórumán. Magyarországnak most nyugodt fejlődésre és felelős reformokra kell felkészülni - hangsúlyozta a kormányfő, megjegyezve: olyan reformokat kell végrehajtani, amelyek nem járnak együtt megszorításokkal.

2008. április 13. vasárnap

ápr. 13
7:47
Szigorúbb lesz a reklámtörvény (Alternatív Energia)
Az európai uniós szabályok módosulásával, valamint a gyakorlat által felvetett problémák rendezésével indokolja a gazdasági és közlekedési miniszter azt, hogy új reklámtörvényt terjesztett a parlament elé. "A gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól" címet viselő javaslat az Országgyűlés honlapján olvasható.
ápr. 13
8:01
Ma birtokba veszik a futók Budapestet (Infostart)
Tízezernél is többen vesznek részt a vasárnapi Városvédő Futáson; a rendezvény miatt forgalomelterelésre kell számítani a Margit és az Árpád hídon, valamint a Lánchíd környékén. A főszervező, Kocsis Árpád szerint a lezárások nem okoznak majd dugókat a városban.
ápr. 13
8:20
SZDSZ: a megyék zöme rábólintott a szakításra (Alternatív Energia)
Győr-Moson-Sopron és Zala megye kivételével a koalícióból való kilépés mellett voksolt a résztvevők többsége az SZDSZ eddig megtartott megyei választmányi ülésein, bár volt, ahol formális döntést nem hoztak - derült ki az MTI körkérdésére adott válaszokból.
ápr. 13
10:38
Forgalomelterelés futóverseny miatt (Infostart)
Forgalomelterelésre kell számítani vasárnap a főváros több részén egy futóverseny miatt. Kocsis Árpád, a szervező cég ügyvezető igazgatója elmondta: az útvonalak érintik egyebek között a Margitszigetet, az Árpád és a Margit hidat, a Lánchidat és a rakpartokat.
ápr. 13
10:49
Súlyos sérültek a szurkolók között (Infostart)
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében hét embert állítottak elő a hatóságok a szombat esti Nyíregyháza-Diósgyőr NB I-es labdarúgó-mérkőzés után.
ápr. 13
12:46
Fidesz: A kormány fejezze be a trükközést! (Alternatív Energia)
A Fidesz felszólítja a kormányt: ne próbálkozzon azzal, hogy visszahozza az oktatásba a tandíjat; erről a párt egyik országgyűlési képviselője beszélt vasárnap, Budapesten.
ápr. 13
13:12
Roncsautók szanaszét az országban (Infostart)
Magyarországon évente csaknem 130 ezer autót vonnak ki a forgalomból, ennek fele azonban eltűnik a hatóság látóköréből. A roncsautók ezrével hevernek szanaszét az országban.
ápr. 13
13:55
A Fidesz továbbra is a tandíjtól tart (Infostart)
A Fidesz szerint a kormány továbbra sem tett le arról, hogy valamilyen formában visszahozza a tandíjat. A szocialisták oktatáspolitikusa azonban azt mondja: a cél, hogy az állami támogatásokat jobban kössék a hallgatói teljesítményekhez.
ápr. 13
17:33
MDF: inkább új választásokat! (Alternatív Energia)
Kisebbségi kormányzás helyett inkább előrehozott választásokat szeretne az MDF - mondta Hock Zoltán, a Magyar Demokrata Fórum elnökhelyettese vasárnap az MTI-nek.
ápr. 13
21:36
Gyurcsány: Középtávon is el kell felejteni az adóreformot (Infostart)
Gyurcsány Ferenc kormányfő szerint középtávon is el kell felejteni az adóreformot, mert nincsenek meg hozzá a társadalmi, politikai feltételek. A miniszterelnök erről a Magyar Televízió A szólás szabadsága című televíziós műsorában beszélt.
ápr. 13
21:40
A Fidesz jelöltje nyert Hajdúbagoson (Alternatív Energia)
Gyenge István, a Fidesz jelöltje nyert az időközi polgármester-választáson Hajdúbagoson - közölte az MTI-vel vasárnap este Jenei Attila jegyző, a helyi választási iroda vezetője.
ápr. 13
21:51
Pálosi László az új balkányi polgármester (Alternatív Energia)
A Fidesz jelöltje nyerte a balkányi polgármester-választást vasárnap; az ellenzéki párt színeiben indult Pálosi László az eddigi polgármestert, Marjánné Rinyu Ilonát, az MSZP jelöltjét győzte le 82 szavazatkülönbséggel - közölte Budai Gyula, a Fidesz nagykállói választókerületi elnöke az MTI-vel a nem hivatalos eredményt.

2008. április 14. hétfő

ápr. 14
5:49
A kérdések egy része már megoldódott a parlamentben (Alternatív Energia)
Az MSZP elutasítása, illetve a Fidesz tartózkodása miatt várhatóan nem rendel el ma újabb népszavazásokat a parlament. A képviselők elé hat kezdeményezés kerül, amelyeket korábban éppen képviselők fogalmaztak meg. Előbb a szocialisták az úgynevezett tisztasági csomag ügyében, amire a fideszesek saját kérdésekkel válaszoltak. A felvetések többsége a pártok finanszírozására, a képviselők…
ápr. 14
5:54
Sólyom valószínűleg külön kérte a pártelnököket, támogassák jelöltjeit (Alternatív Energia)
Mindkét nagy pártban kiszámíthatatlannak nevezték, hogy ma délután sikerül-e megválasztani az államfő újabb ombudsmanjelöltjeit. Az MSZP és a Fidesz frakciója délelőtt alakítja ki álláspontját, de a plenáris ülésen a szavazás titkos lesz. Kiderült viszont, hogy az alkotmánybírókat jelölő bizottságban mégsem lesz közös szocialista–szabad demokrata jelölt. A testület csütörtökön tartja ülését.
ápr. 14
5:59
A szocialisták bíznak benne, hosszabb távon fennmaradhat a baloldali kormányzás (Alternatív Energia)
Amíg a parlamentben többségben vannak azok, akik a szocialista párt programjának végrehajtásában érdekeltek, addig működőképes a kisebbségi kormányzás. Erről is beszélt az MSZP soron kívüli választmányi ülése után Gyurcsány Ferenc. Ez a helyzet pedig ­hosszabb távon is fennmaradhat – vélte a kormányfő. A választmány személyi kérdésekkel nem foglalkozott, Simon Gábort, a választmány elnökét viszont…
ápr. 14
6:38
Szent-Iványi: Az igazi erőpróba év végén lesz (Infostart)
Az SZDSZ ügyvivője szerint a költségvetési- és az adótörvény parlamenti elutasítása esetén ki kell írni az előrehozott választást. Szent-Iványi István az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: a kisebbségi kormányzás egy ideig működőképes lehet, de a legfontosabb törvényjavaslatok elutasításával veszélybe kerülhet az ország működőképessége.
ápr. 14
6:43
Ombudsmanjelöltekről szavaz az Országgyűlés ma (Alternatív Energia)
Népszavazások kiírásáráról dönt és ombudsmanjelöltekről szavaz az Országgyűlés ma, e heti kétnapos ülésének első napján. A képviselőknek hat referendumra szánt kérdésről kell határozniuk, ezek közül ötöt a szocialisták nyújtottak be, egyet a Fidesz-KDNP.
ápr. 14
6:54
Az egész szakma megszenvedte az ámokfutást (Infostart)
Százmillió forintnál is nagyobb lehet az az összeg, amennyivel a szervizeknek tartozik a MÁV Általános Biztosító Egyesület, amelynek négy képviselőjét vasárnap letartóztatták.
ápr. 14
6:59
Tavaly az MSZP-nek évek óta először volt több a bevétele a kiadásoknál (Alternatív Energia)
A szocialista párt tavaly 2,3 milliárd forinttal számolhatott, ebben a tagdíjak összege, az állami és egyéb támogatások, illetve bevételek is szerepelnek - tette közzé az MSZP tavalyi zárszámadásának adatait hétfőn a Népszabadság. Az összeg azért kiugróan magas, mert a párt tavaly adta el majdnem egymilliárdért Köztársaság téri székházát. A tagdíjbevételek azonban csökkenni látszanak, pedig a…
ápr. 14
7:21
Az SZDSZ szerint a kisebbségi kormányzás megbéníthatja az országot (Alternatív Energia)
Az SZDSZ ügyvivője szerint a költségvetési- és az adótörvény parlamenti elutasítása esetén ki kell írni az előrehozott választást. Szent-Iványi István az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: a kisebbségi kormányzás egy ideig működőképes lehet, de a legfontosabb törvényjavaslatok elutasításával veszélybe kerülhet az ország működőképessége.
ápr. 14
8:49
Beruházásokat szerveznének ki a főpolgármester-helyettesek (Infostart)
Több mint 20, összesen mintegy 110 milliárd forint értékű fővárosi beruházást szervezne ki a városházától a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt.-hez két főpolgármester-helyettes.
ápr. 14
10:04
Több mint kétmilliárdos bevétele volt tavaly az MSZP-nek (Infostart)
A szocialista párt tavaly 2,3 milliárd forinttal számolhatott, ebben a tagdíjak összege, az állami és egyéb támogatások, illetve bevételek is szerepelnek - tette közzé az MSZP tavalyi zárszámadásának adatait a Népszabadság.
ápr. 14
10:32
A főváros Volán-buszokat szeretne a BKV sztrájk idejére (Alternatív Energia)
A főváros vezetése tárgyalásokat kezdeményez a Volán társaságokkal, hogy a pénteki BKV sztrájk idején a BKV fő vonalain biztosítani lehessen a tömegközlekedést - ismertette a Főpolgármesteri Kabinet hétfői ülésének döntését a Városháza kommunikációs igazgatója. Nyáry Krisztián közölte azt is, hogy a városvezetés egyetértett a 4-es metró első szakaszához igényelt EU-támogatás pályázatával, amit a…
ápr. 14
11:11
A főváros már szervezi a pótlást a pénteki BKV-sztrájkra (Infostart)
Tárgyalásokat kezdeményez a főváros vezetése a Volán-társaságokkal, hogy a pénteki BKV-sztrájk idején biztosítani lehessen a közlekedést a fő vonalakon - közölte a Városháza kommunikációs igazgatója.
ápr. 14
12:01
Százmillióval tartozik a szervizeknek a MÁV ÁBE (Infostart)
Százmilliós tartozása van a MÁV biztosítónak a szervizek felé. A károsultaknak gyakran hónapokba került, míg behajtották pénzüket.
ápr. 14
12:17
A Fidesz-KDNP lelkiismereti alapon szavaz az ombudsmanjelöltekről (Alternatív Energia)
A Fidesz és a KDNP lelkiismereti alapon szavaz az ombudsmanjelöltekről hétfőn az Országgyűlésben - közölte Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője.
ápr. 14
12:23
Sziszifuszi munka: önkormányzat az illegális plakáttáblák ellen (Infostart)
Csak a XI. kerületben 800 darab illegálisan elhelyezett óriásplakát található egy felmérés szerint. Molnár Gyula polgármester az InfoRádiónak elmondta: bonyolult procedúra előzi meg a vadplakátok eltávolítását, de előfordul az is, hogy a nagy nehezen lebontott tábla néhány napon belül visszakerül.

Keresés