A kormánykoalíció felbomlásával változik az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) szavazási rendszere; az eddig alkalmazott tizennegyedek helyett kilencedekben számolják a voksokat, amelyeknek négykilencednyi részével az egyetlen kormánypárti tag rendelkezik.
Horváth Ágnes leköszönő egészségügyi miniszter utolsó, keddi sajtótájékoztatóján azt mondta, fontos eredményeket értek el az ágazatban, melyek közül az Egészségbiztosítási Alap 27 milliárd forintos többletét emelte ki.
Nyolcvanötmillió forintos áfa-csalással gyanúsít három vállalkozást a Vám- és Pénzügyőrség Észak-alföldi Regionális Nyomozó Hivatala. Az érintett cégek öltönyök és zakók eladásáról szóló, valótlan tartalmú számlákat állított ki 400 millió forint értékben.
A kormánykoalíció felbomlásával változik az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) szavazási rendszere; az eddig alkalmazott tizennegyedek helyett kilencedekben számolják a voksokat, amelyeknek négy kilencednyi részével az egyetlen kormánypárti tag rendelkezik - tudható meg a médiahatóság szóvivője által az MTI érdeklődésére kedden közöltekből.
Az összeférhetetlenségi törvénnyel ellentétesnek nevezte a Fidesz európai uniós szakpolitikusa kedden azt a bejelentést, amely szerint a szocialista országgyűlési képviselők fejlesztési mentorként segítik a jövőben a kiemelt uniós projektek megvalósulását.
Elfogadhatatlannak tartja a Fidesz, hogy a jövőben a szocialista országgyűlési képviselők fejlesztési mentorként segítsék a kiemelt uniós projektek megvalósulását. Az ellenzéki párt szerint a tervezett lépés ellentétes az összeférhetetlenségi törvénnyel.
Elfogta a rendőrség a körözés alatt álló Szarvas Attilát, aki az előző ciklusban Mezőkovácsháza polgármestere volt - erősítette meg az MTI értesülését a rendőrség kedden.
Sikeresnek értékelték a távozó szabaddemokrata miniszterek az elmúlt két év munkáját. Kóka János, az SZDSZ elnöke azt mondta, hogy a szocialistákkal közösen elhatározott tíz programpontból négy teljesült. Kóka János kijelentette: az SZDSZ nem akar újra koalíciót kötni a szocialistákkal.
A kormány múlt héten szerdán döntött a közbeszerzési törvény átfogó módosításáról, amelynek révén, ha az Országgyűlés elfogadja, egyszerűbbé, olcsóbbá, gyorsabbá és átláthatóbbá válhat a közbeszerzési eljárás - mondta Draskovics Tibor igazságügyi miniszter kedden a kormányszóvivői tájékoztatón.
Négy posztra három új szakállamtitkárt nevez ki május 1-jétől a miniszterelnök - jelentette be Budai Bernadett kormányszóvivő keddi budapesti tájékoztatóján.
Négy posztra három új szakállamtitkárt nevez ki május 1-jétől a miniszterelnök - jelentette be Budai Bernadett kormányszóvivő keddi budapesti tájékoztatóján.
Jelentős mennyiségű kábítószerrel, kereskedéssel elkövetett visszaélés bűntette miatt 6 év hat hónap fegyházbüntetésre ítélt kedden egy 46 éves szombathelyi férfit jogerősen a Győri Ítélőtábla
Nem volt meggyőző a rendőrség tájékoztatása - kommentálta az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságán elhangzottakat Lázár János, miután a testület zárt ajtók mögött tájákozódott a politikusokat a közelmúltban ért Molotov-koktélos támadásokról A bizottság fideszes elnöke szerint a rendőrség nem adott érdemi tájékoztatást arról, hogy van-e terrorveszély Magyarországon. bizottság…
A KDNP három országgyűlési képviselője nemcsak Magyarország félmillió homoszexuális állampolgárának jogegyenlőségét akarja eltörölni, de jogbizonytalanságba akarja taszítani azokat a százezreket is, akik bár megtehetnék, nem akarnak összeházasodni, pedig gyermekeikkel együtt szerető családként élnek - mondta az SZDSZ Új Generáció elnöke kedden az MTI-nek.
Alkalmasnak találta Székely Tamást egészségügyi miniszternek az Országgyűlés szakbizottsága keddi, budapesti ülésén; a miniszterjelölt meghallgatásán azt mondta: vissza kell állítani az egészségügy presztízsét, a megingott bizalmat.
Alkalmasnak találta Székely Tamást egészségügyi miniszternek az Országgyűlés szakbizottsága keddi, budapesti ülésén; a miniszterjelölt meghallgatásán azt mondta: vissza kell állítani az egészségügy presztízsét, a megingott bizalmat.
Az Országgyűlés oktatási bizottságának többsége (az SZDSZ-es Sándor Klárát is beleértve) személyeskedésektől sem mentes vita után támogatta Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszterré történő kinevezését keddi ülésén. Az ellenzék a politikus életútja s szakmai tapasztalatlansága miatt elutasította a jelöltet.
Az Országgyűlés oktatási bizottsága támogatta Molnár Károly miniszteri kinevezését. A Műegyetem rektorát kutatásfejlesztési tárca nélküli miniszteri posztra jelölte Gyurcsány Ferenc kormányfő.
Nem született megegyezés a BKV vezetősége és a szakszervezeteket képviselő sztrájkbizottság között a keddi tárgyaláson sem - közölte Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője az MTI-vel.
Aláírták az alapellátó orvosok finanszírozásáról szóló megállapodást, az új rendszer hétmilliárd forint többletforrást igényel - mondta Székely Tamás, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) főigazgatója, kijelölt egészségügyi miniszter kedden az MTI-nek. A Magyar Orvosi Kamara elnöke az elmúlt öt év legjelentősebb ágazati megállapodásának nevezte a mostanit. A Fidesz szerint örvendetes,…
Régészek, történész hallgatók és mások mellett építőmunkások alakítottak polgárőr egyesületet a baranyai megyeszékhelyen kedden, hogy megóvják az ókeresztény műemlékeket a vandálok pusztításaitól - tájékoztatta a szervezet elnöke az MTI-t.
Hat év után távozik a kormányból a szociális és munkaügyi miniszter. Lamperth Mónika az InfoRádiónak adott interjújában azt mondta: nincs benne tüske, bár meglepte a kormányfő döntése. A szocialista politikus nem érzi bukásnak, hogy a párt operatív vezetője lett, szerinte épp elég rossz a helyzet ahhoz, hogy mindenki megtegye, amit tud.
A kuvaiti, a tbiliszi és a bakui nagykövetjelöltet is támogatta a parlament külügyi bizottsága keddi budapesti ülésén, zárt ajtók mögött. Az MTI információi szerint a Bakuba jelölt Boros Jenő, akire az ellenzék nemmel szavazott, közölte: az alacsony támogatottság miatt valószínűleg nem vállalja a megbízatást.
Az Országgyűlés oktatási bizottsága támogatta Molnár Károlynak, a Műegyetem rektorának kutatásfejlesztési tárca nélküli miniszterré történő kinevezését keddi ülésén.
A Türr István tábornok halálának századik évfordulójára meghirdetett emlékévben Baja önkormányzata számos bajai és budapesti programmal tiszteleg Türr István, a város híres szülötte előtt - mondta el keddi, budapesti sajtótájékoztatóján Révfy Zoltán, Baja polgármestere.
Alkalmatlan feladata ellátására a BKV megmaradt menedzsmentje - közölte Vitézy Dávid, a cég felügyelőbizottságának (fb) Fidesz által delegált tagja kedden az MTI-vel.
Kóka János, az SZDSZ elnöke kedden Budapesten találkozott a Szabad Kezdeményezések Körének alapítóival. A találkozón a felek egyetértettek abban, az SZDSZ csak érdemi szervezeti és tartalmi megújulás után remélheti, hogy a társadalom szélesebb rétege támogassa a pártot.
Kóka János, az SZDSZ elnöke kedden Budapesten találkozott a Szabad Kezdeményezések Körének alapítóival - tájékoztatta az SZDSZ Szabad Kezdeményezések Köre az MTI-t.
A zuglói Rákos-patakban találták meg gyerekek Antall József egykori miniszterelnök Pestújhelyről már második alkalommal eltűnt mellszobrát. A szobor sértetlen állapotban került elő.
A KDNP az Alkotmánybírósághoz fordul és a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvény megsemmisítését indítványozza. Lukács Tamás, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szerint a legnagyobb problémát az jelenti, hogy a törvény megengedi az azonos neműek élettársi kapcsolatát is. Szabóné Müller Tímea MSZP-s politikus szerint a KDNP Magyarország egymillió ember jogegyenlőségét akarja…
A zalaegerszegi önkormányzatnak is támogatnia kellene a megyei kórházat, ugyanis egyetlen fillérrel sem járul hozzá működéséhez, jóllehet az intézmény betegforgalmának csaknem felét a megyeszékhely lakosai adják - erről Góra Balázs, a megyei közgyűlés MSZP-s frakcióvezetője beszélt keddi sajtótájékoztatóján.
Ismét megtalálták Antall József egykori miniszterelnök Pestújhelyről immár második alkalommal eltűnt mellszobrát. Az alkotást két kisgyerek találta meg kedd délután a zuglói Rákos-patakban - közölte a XV. kerület polgármestere a távirati irodával.
Az elmúlt hónapokban csökkent a feszültség a magyar és a szlovák viszonyban - véli a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke. Csáky Pál a parlament külügyi bizottsága előtt azt mondta, mindemellett jelenlegi formájában elfogadhatatlan számukra az oktatási törvény tervezete, ami egyebek mellett csökkentené a magyar tanítási órák számát.
Esztergom fideszes polgármestere a helyi MSZP-SZDSZ-es ellenzéket is felelőssé teszi autója és háza felgyújtásáért, szerinte "a város költségvetésére bűnözők és spekulánsok vetettek szemet, akik összekapcsolódtak bizonyos helyi ellenzékiekkel", Meggyes Tamás erről az önkormányzat által támogatott hetilap, a Hídlap legfrissebb számában beszélt.
Nem fogadta el Somodi László, a BKV Zrt. közlekedési vezérigazgató-helyettese a felmentése után neki felajánlott tanácsadói posztot - közölte Somodi László kedden az MTI-vel.
Létrejött a megállapodás az alapellátó orvosok finanszírozásáról. A hat új miniszter-jelöltből öt már jövő hétfőn leteszi az esküt a parlamentben. Aláírta az Európai Unió a stabilizációs és társulási szerződést Szerbiával. A nap legfontosabb hírei április 29-én.
Kétnapos elnökségi ülésen értékelik a Fidesz vezetői a kialakult politikai helyzetet, a négynapos munkaszünet után pedig hétfőn frakcióülést tart a Fidesz-KDNP, a kisebbségi kormányzás első parlamenti napja előtt - mondta Szijjártó Péter szóvivő a keddi elnökségi ülés után az MTI-nek.
Ismét eredménytelenül zárult az egyeztető tárgyalás a BKV és szakszervezetei között - mondta Nemes Gábor, a cégnél muködő sztrájkbizottság szóvivője. Hozzátette: a felek döntöttek egy munkabizottság létrehozásáról, amely a szakszervezetek javaslatainak megvalósíthatóságát fogja vizsgálni.
A kisebbségi kormányzás miatt a frakció napi munkájának átalakításáról esett szó az MSZP országgyűlési képviselőcsoportjának keddi budapesti ülésén. A frakcióülésen történtekről Mesterházy Attila frakcióvezető-helyettes tájékoztatta az újságírókat.
Palesztin szélsőségesek nagyszabású támadás végrehajtására készülnek májusban, az Izrael állam megalapításának hatvanadik évfordulójával kapcsolatos ünnepségek idején - figyelmeztetett kedden az izraeli katonai hírszerzés parancsnoka.
A szocialista párt egyeztetésre van kényszerítve, ezért remélik, hogy a jövőben a parlamentben olyan javaslatokat tudnak tenni, amelyek elnyerik az SZDSZ, a Fidesz és az MDF támogatását - hangzott el a kisebbségi kormányzás miatt a napi munkát átalakító frakció tegnapi ülésén.
A hosszú hétvégén módosul a MÁV-START, a BKV és a Volán-társaságok menetrendje is. A vonatok csütörtökön és pénteken az ünnepnapi, míg a BKV-s járatok 1-jén a vasárnapi, 2-án pedig a szombati menetrend szerint közlekednek. A Volán-buszokon szerdán és vasárnap lesz több az utas, ezért érdemes elővételben megváltani a jegyeket.
Az üzletek többsége zárva tart május elsején, de pénteken, szombaton és vasárnap már a szokásos nyitva tartással várja a vásárlókat - mondta az InfoRádiónak az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Vámos György hozzátette: elsején a benzinkutak, az édesség- és virágboltok, valamint néhány non-stop élelmiszerbolt lesz csak nyitva.
Csaknem hétmilliárd forinttal pótolják a háziorvosok kieső vizitdíj-bevételeleit ebben állapodott meg Székely Tamás miniszterjelölt és a doktorokat képviselő szakmai szervezetek. Az orvosi kamara nagy sikernek tartja a megállapodást, de további változtatásokat szorgalmaz, s az év végig folytatja a munkabeszüntetéssel fenyegető akcióját. Az érintett praxisok akár már májusban többletpénzhez…
Táncház a Hősök terén, dzsesszhíd a Vigadónál, este pedig tűzijáték - csak néhány a kormány május elsejei programjaiból. Budai Bernadett kormányszóvivő az InfoRádiónak elmondta: az idei rendezvények 76 millió forintba kerülnek.
Ez a május elseje részben hagyományos, részben nem. A munkavállalói érdek-képviseleti tömörülések vezetői olyan ünnepként tekintenek erre a napra, amely nem függ az aktuálpolitikától. A munka ünnepének sajátos funkciója, állítják, hogy az emberek összejönnek, kicserélik gondolataikat, s ilyenkor kiderül: az egymástól távoli területeken dolgozóknak is közösek a problémáik. Ugyanakkor mindegyik…
Az adóreform elmaradását, az ügynökkérdés rendezetlenségét, a titoktörvény sikertelen módosítását, illetve a pártfinanszírozás megoldatlanságát tartja a legnagyobb hiányosságnak az elmúlt évek közös kormányzati politikájából az SZDSZ elnöke.