A rendszerváltás óta nem léptek fel olyen egységesen a BKV szakszervezetei, mint most, a hétfőre tervezett sztrájk előtt. A BKV-dolgozók érdekképviselete az elmúlt években szétaprózódott: a mintegy tízezer tag 26 szakszervezet között oszlik meg.
A háziorvosok helyett az Országos Rehabilitációs Szakértői Intézet döntene a fogyatékkal élők parkolási engedélyének kiadásáról. Az Új rend és szabadság programért felelős kormánybiztos azután beszélt erről, hogy befejeződött az egyeztetés a jogszabálytervezetről.
Frakcióülésen értékeli a kialakult helyzetet vasárnap este az MSZP - mondta el Varju László frakcióvezető-helyettes csütörtökön. A helyzetértékelés mellett a képviselők a további teendőkről is beszélnek az ülésen, amelyen Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is részt vesz - közölte a frakcióigazgató.
A Fidesz választ vár a kancelláriaminisztertől arra, hogy miért utazott különgéppel a kormánydelegáció a bukaresti NATO-csúcstalálkozóra, miközben az utazás napján négy menetrendszerinti járat is indult Budapestről a román fővárosba.
Az MSZP számára az első szempont az, hogy a továbbra is szükséges reformokat úgy hajtsák végre, hogy az emberek biztonságérzete megmaradjon, és az csak a második szempont, hogy milyen politikai együttműködési keretben - mondta Lendvai Ildikó csütörtökön egy rendezvényen Salgótarjánban.
Az előző szocialista miniszterelnök és a korábbi szabad demokrata pártelnök is a kormányfő felelősségét hangsúlyozza a kormányválság közepette. Medgyessy Péter szerint Gyurcsány Ferenc ma már több problémát okoz, mint amennyit megold, Kuncze Gábor pedig azt mondja: a kormányfő nem mérte fel, hogy az SZDSZ milyen állapotban van.
A jogszabályok nagy részét a Parlamentben ülő képviselők többsége is el tudja fogadni, vagyis a 190 szocialista politikus elegendő a legtöbb törvény megalkotásához vagy módosításához, ha hiányzik vagy nem szavaz néhány, más párthoz tartozó politikus. Ha valamennyi képviselő részt vesz az Országgyűlés munkájában, és szavaz is, akkor az MSZP-nek 4 SZDSZ-es, MDF-es vagy fideszes politikust kell…
A Balaton Fejlesztési Tanács elnöke szerint a kormány balatoni zászlóshajó-programját ellehetetlenítette az egységes döntéshozatal hiánya. Suchman Tamás úgy fogalmazott: az elképzelés meghalt.
Felelős, programokról szóló kormányzást tart szükségesnek Magyarországon a miniszterelnök; nem szavazza meg a pénztártörvény átalakítására vonatkozó szocialista javaslatot az SZDSZ; egy friss felmérés szerint tovább növekedett a Fidesz és az MSZP támogatottsága közötti különbség. A nap legfontosabb hírei.
A Fidesz elfogadhatatlannak tartja a távozó kormánytagok végkielégítését. Horváth Ágnes egészségügyi miniszter, Horn Gábor, a koalíciós koordinációért felelős államtitkár és Kovács Kálmán, a környezetvédelmi tárca államtitkára 3 havi fizetését veheti fel távozásával. Kákosy Csaba gazdasági miniszter és Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter azonban nem kap végkielégítést.
A jelenlegi koalíciós válság csak kormányfőváltással oldható meg, a mostani helyzeten már mindkét kormánypárt sokat veszített - jelentette ki Tölgyessy Péter politikai elemző a Deák Ferenc Közéleti Klub fővárosi rendezvényén.
Kuncze Gábor szerint működőképes lehet a kisebbségi kormányzás, a liberális párt képviselői támogatni fogják azokat a előterjesztéseket, amelyek javítanak az ország helyzetén; az SZDSZ korábbi elnöke erről csütörtökön beszélt Szegeden.
Csak a kormányfőcsere oldhatja meg a koalíciós válságot, az MSZP és az SZDSZ azonban már most is sokat vesztett, az országban pedig válság van - jelentette ki Tölgyessy Péter politológus, a liberális párt alapító tagja a Deák Ferenc Közéleti Klub rendezvényén csütörtökön Budapesten. "Lehetetlen megmondani, hogy mi fog történni, nagyon sok forgatókönyvet el lehet mondani, de szinte csak rossz…
Tizenöt tonna veszélyes kórházi és egyéb hulladékot találtak a Békés megyei Okányban a Zöld Kommandó ellenőrei - közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium.
Az MSZP írásban kíván szerződni az SZDSZ-el arról, hogy a liberálisok milyen kormányzati programokat támogatnak a parlamentben - mondta Burány Sándor csütörtök este az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Nemzetközi sajtótájékoztatót tart ma Gyurcsány Ferenc, hogy megnyugtassa a befektetőek. A kormányfő tegnap a bukaresti NATO-csúcsról azt üzente, ma nincs kisebbségi kormány Magyarországon, koalíciós kormány van, nem mondta fel senki a koalíciós szerződést. Az ország sorsa nem színház, a politika pedig nem szerelem, amelyet érzelmi alapon lehet folytatni. Eközben Dávid Ibolya már az MSZP…
Április 30-ig, az SZDSZ koalícióban maradásig biztosan nem változik meg a parlamenti tisztségek, illetve a parlamenti pártok által betöltött pozíciók sorsa. Utána azonban minden lehetséges, hiszen ha a liberálisok ellenzékbe vonulnak elképzelhető, hogy átalakul az Országgyűlés bizottságainak összetétele, de megváltozhat a Ház tiszviselőinek névsora is. Ahol biztosan lesz változás, az a közmédiumok…
Míg az iskolai erőszak ügyében egyes szervezetek a közoktatási törvény szigorítását követelik, a szakértő szerint inkább annak betartására lenne szükség. Magyarországon törvény szerint 1947 óta nem üthet meg pedagógus gyereket. Ám általános a vélemény, itt az ideje, hogy a társadalom végre szembenézzen saját pedagógiai felelősségével is.
A BKV újonnan, ezúttal várhatóan pályázaton kiválasztott vezetőjének szinte ugyanazokkal a problémákkal kell majd szembenéznie, mint amelyeket bő egy éve, megbízatása átvételekor "örökölt" Antal Attila most távozó vezérigazgató. Ezek közül a legsúlyosabb továbbra is a cég súlyos alulfinanszírozottsága és a maga előtt görgetett jelentős hitelállomány. Ez sem kevés, de vannak más konfliktusok is.
Két év alatt 40 ezerrel csökkent az egyetemi alapképzésre jelentkezők száma - írja a HVG. A lap szerint ezt a visszaesést demográfiai okokkal már nem lehet magyarázni, a számok azt mutatják, hogy a felsőoktatás szerkezeti válsága tovább mélyül. Hetilapszemle.
Működőképes lehet a hét állami tulajdonú regionális egészségpénztáras biztosítási modell - mondta az InfoRádiónak Rékasi Balázs egészségügyi közgazdász, aki azonban arra is figyelmeztet: adott esetben a helyi politika szólna bele a pénztárak működésébe.
Inkább legyen egyetlen országos egészségpénztár, mint hét regionális, a centralizált rendszernek ugyanis nagyon komoly előnyei vannak, és megbontani csak akkor érdemes, ha valódi verseny alakul ki a területi szervezetek között - mondta Mihályi Péter közgazdász. Az, hogy verseny legyen, a közgazdász szerint fontosabb, mint hogy megjelenik-e a magántőke a pénztárakban, vagy sem.
Folytatódik ma az egyeztetés a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV között a szakszervezet sztrájkköveteléseiről Herczog László munkaügyi közvetítő bevonásával.
Nem zárja ki egy Gyurcsány Ferenc nélküli koalíció lehetőségét az Országgyűlés szocialista elnöke, Szili Katalin ugyanis a házbizottság csütörtöki ülése után nem tagadta, hogy április 30-ig egy ilyen forgatókönyvről is szó esik majd az MSZP és az SZDSZ között - értesült a Magyar Nemzet.
Még nincs teljesen veszve a koalíció lehetősége az SZDSZ-szel, mivel a kilépésről a liberálisok küldöttgyűlése dönt majd - véli Kökény Mihály szocialista politikus. Az Országgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke szerint az MSZP, ha mégis egyedül marad, képes lesz a kisebbségi kormányzásra. Kökény Mihály arról is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában, hogy a népszavazás után egyértelművé…
Évente legalább 30 milliárd forint tiszta bevételt jelenthetne a magyar költségvetés számára, ha bevezetnék a kamionok számára a használatarányos útdíjat - mondta az InfoRádiónak Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke.
Éves szinten mintegy kétmilliárd forintos megtakarítást remél a BKV a várhatóan a nyár végén bevezetendő új paraméterkönyve, összmenetrendje révén - erről a cég vezérigazgató-helyettese beszélt péntek délelőtt újságírók előtt.
Éves szinten mintegy kétmilliárd forintos megtakarítást remél a BKV a várhatóan a nyár végén bevezetendő új paraméterkönyve, összmenetrendje révén - erről a cég vezérigazgató-helyettese beszélt péntek délelőtt újságírók előtt.
Nem született megállapodás a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV között pénteken Herczog László munkaügyi közvetítővel megtartott egyeztetésen a szakszervezet sztrájkköveteléséről és a munkabeszüntetés idején nyújtandó még elégséges szolgáltatásról.
Négyen megsérültek, amikor péntek délelőtt két személygépkocsi frontálisan összeütközött egymással a 87-es számú főúton, a Vas megyei Táplánszentkereszt térségében - közölte a rendőrség.
Számos új állatfajjal várja látogatóit idén a Fővárosi Állatkert: a berber makákó, az ecsetfülű folyami disznó és a Böhm-zebra mellett egy igazi sárkányt is megtekinthetnek majd az érdeklődők - mondta el az InfoRádiónak Hanga Zoltán, az intézmény szóvivője.
"Halál a gárdára" és "megdögletek ( ) magyarok" feliratokat festettek annak az épületnek a falára, amelyben a békéscsabai Fidesz-iroda működik - közölte a rendőrség az MTI-vel pénteken.
El kell kerülni az előrehozott választásokat, azonban ha a társadalom nagy többségének ez az elvárása, akkor ez az út is szóba kerülhet - mondta az InfoRádiónak az Országgyűlés szocialista elnöke. Szili Katalin hozzátette: nem feladata eldönteni, hogy ki vezesse a kormányt, de nem is személyi kérdésről, hanem Magyarország stabilitásáról van szó.
A Gyöngyösi Kórház Kft. fellebbezést nyújt be az ellen az ítélet ellen, amely szerint a bíróság egymillió forintnyi elmaradt ügyeleti díj, illetve ennek kamatai és egymillió forint nem vagyoni kártérítés kifizetésére kötelezte egy orvos keresete alapján az intézményt - tájékoztatta pénteken az MTI-t a kórház ügyvezető igazgatója.
Gyurcsány Ferenc nem örül az SZDSZ döntésének, és jobban szeretné a koalíció fennmaradását. A miniszterelnök szerint a legnagyobb valószínűséggel egy nyitott egypárti szocialista kormány megalakulására van esély, amely mérsékelt, felelős reformpolitikát folytat.
A kormányfő szerint nem személyi vagy hatalmi, hanem a reformokkal összefüggő viták okozták a minden korábbinál nagyobb koalíciós feszültséget. Gyurcsány Ferenc nemzetközi sajtótájékoztatóján természetesnek nevezte a koalíciós pártok közötti nézeteltérést, hiszen a közös kormányzás kompromisszum, amivel együtt jár, hogy a résztvevők - eltérő mértékben - feladják elképzeléseiket. A miniszterelnök…
A politikai válság alapvetően rengeti meg a magyar gazdaságot, a piacok egyre inkább az előre hozott választásokat tartják megoldásnak - jelentette ki Varga Mihály, a Fidesz alelnöke pénteki sajtótájékoztatóján.
Az MDF szerint túl magas az üres CD-kre és DVD-kre kivetett jogdíj Magyarországon, ezért sokan Szlovákiában szerzik be ezeket az adathordozókat. Pettkó András országgyűlési képviselő szerint így évi 32 milliárd forinttal támogatja Magyarország a szlovák digitális fejlődést.
Április 1-jén 463 gyógyszer ára csökkent, átlagosan 5 százalékkal - jelentette be Horváth Ágnes egészségügyi miniszter pénteken, budapesti sajtótájékoztatóján.
Növekvő választói aktivitást, valamint a biztosan szavazók körében a Fidesz 68, az MSZP pedig mindössze 20 százalékos támogatottságát jelzi a Századvég-Forsense népszavazás után, de még a koalíciós válság előtt készített felmérése. A Századég kutatási igazgatója Gyurcsány Ferenc pénteki nemzetközi sajtótájékoztatóján mondottakkal összefüggésben az InfoRádiónak azt nyilatkozta: a miniszterelnök a…
Nem vezettek eredményre a péntek reggeli tárgyalások sem a Budapesti Közlekedési Vállalat Zrt. vezetősége és a szakszervezetek között - jelentették be az érdekképviseletek képviselői sajtótájékoztatójukon.
A kórházak között mindaddig folytatódik a labdázás a súlyos állapotú betegekkel, amíg az egészségügyi vezetés nem dönti el, hogy a súlyponti kórházak milyen feltételekkel és hova küldhetik tovább a bonyolult ellátást igénylő, szövődményes eseteket - hangzott el a Magyar Kórházszövetség közgyűlésén.
Közösségi közlekedés nélkül a főváros népességének körülbelül 30-40 százaléka csak gyalog közlekedhetne, a többiek, akik autóval rendelkeznek, csak 12-15 kilométeres óránkénti sebességgel araszolnának a város útjain - mondták el közlekedés mérnökök a távirati irodának pénteken.
A BKV biztonságos működése, illetve az adósság növekedésének elkerülése érdekében évi 18,5 milliárd forintos állami többlettámogatást kér a fővárosi önkormányzat.
Nem vezettek eredményre a pénteki tárgyalások sem a Budapesti Közlekedési Vállalat Zrt. vezetősége és a szakszervezetek között, így egyre valószínűbb a hétfői sztrájk - jelentették be az érdekképviseletek képviselői sajtótájékoztatójukon. Az egyeztetés vasárnap folytatódik.