2009. december 13. vasárnap

dec. 13
8:42
Szennyvízből energia. Az ökovárosoké a jövő (ATV)
Míg a világ vezetői a koppenhágai klímacsúcson bolygónk jövőjéről tárgyalnak, addig világszerte folynak az új energiaforrások utáni kutatások.
dec. 13
8:44
Eltűnt egy nő a Mecsekben (Infostart)
Második napja keresnek egy eltűnt nőt a Mecsekben, de eddig nem találták nyomát - mondta a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
dec. 13
8:46
Rendőri bántalmazás miatt tett feljelentést egy férfi (Infostart)
Rendőri bántalmazás miatt tett feljelentést az a férfi, akit tegnap este 8 napon belül gyógyuló sérülésekkel vittek be az egri Markhot Ferenc Kórházba.
dec. 13
8:51
Időközi önkormányzati választás öt településen (Alternatív Energia)
Időközi önkormányzati választást tartanak ma öt településen: Nádasdladányban és Tiszaalpáron polgármestert, míg Hejőszalontán, Mezőlakon és Vérteskethelyen képviselő-testületet is választanak.
dec. 13
8:53
Korlátozták az utcai zenélést Szegeden (Alternatív Energia)
A jövőben hangosítás nélkül és csak bizonyos tereken muzsikálhatnak az utcazenészek Szeged belvárosában a csongrádi megyeszékhely közgyűlése által elfogadott rendeletmódosítás értelmében.
dec. 13
9:36
Füttykoncert, bekiabálás: meg akarták zavarni a hanukai gyertyagyújtást (ATV)
A szélsőséges csoportok sikertelenül próbálkoztak.
dec. 13
9:38
Hetven éves a filmtörténet legnagyobb kasszasikere (ATV)
Nem volt könnyű leforgatni, mégis a „legek” filmje lett.
dec. 13
9:54
Elege lett a gyalázkodásból: visszavonul a TV2 egykori sztárja! (ATV)
Kiszel Tünde sírva fakadt a bejelentés hallatán.
dec. 13
10:12
Több tízmilliós drogfogás egy budaörsi hipermarket parkolójában + videó (ATV)
A csomagtartóban a pótkerék alatti műanyag fém burkolat alatt volt a 13 csomag.
dec. 13
10:39
Mégsem állt le a fenyvesi kisvasút (Alternatív Energia)
A korábbi tervekkel ellentétben nem szűnik meg a közlekedés a balatonfenyvesi kisvasúton, a Somogyszentpál-Balatonfenyves vasútvonalon a vasárnapi menetrendváltást követően is folyamatos a személyszállítás, arra a minisztérium kiegészítő megrendelést adott le - nyilatkozta Arzt Gergely, a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium sajtóreferense.
dec. 13
11:06
Mintegy 700 muszlim tiltakozott a minaretépítés tilalma ellen Bernben (Infostart)
Mintegy 700 muszlim tiltakozott a minaretépítést betiltó, november végi népszavazás ellen Svájc fővárosában.
dec. 13
11:08
Holnap teszi le az esküt Forgács Imre a parlamentben (Infostart)
Holnap teszi le az esküt az igazságügyi és rendészeti miniszternek jelölt Forgács Imre a parlamentben. Az eskütétel a szokásoktól eltérően az interpellációs időszak végén lesz, miután a jelöltet még aznap három bizottság is meghallgatja. Forgács Imre, az Önkormányzati Minisztérium önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkára Draskovics Tibort váltja az igazságügyi és rendészeti tárca élén.
dec. 13
11:24
A helyére emelték Európa legnagyobb bakdaruját a Margit hídon (Infostart)
Mára virradóra a helyére emelték Európa legnagyobb bakdaruját a Margit hídon. A szerkezettel az acél pályalemezeket szerelik be a helyükre a dunai átkelőn. Tóth Kata, a felújítást végző Mh 2009 konzorcium szóvivője elmondta: Magyarországon most alkalmaznak először ilyen technológiát egy hídrekonstrukcióban.
dec. 13
11:26
Ma öt településen tartanak időközi önkormányzati választást (Infostart)
Ma öt településen tartanak időközi önkormányzati választást.
dec. 13
11:28
Hétfőtől péntekig éjszakánként lezárják az 5-ös utat Szegednél (Infostart)
Autópálya-építés miatt a jövő héten hétfőtől péntekig éjszakánként lezárják az 5-ös utat Szegednél. A forgalomkorlátozásra azért van szükség, mert az épülő M43 autópálya és az 5-ös főút találkozásánál kialakítandó csomópont felüljárójának hídgerendáit emelik be.
dec. 13
11:42
„Minden tiszta vér volt” Szökni akart a gyilkos rendőr Budapesten + videó (ATV)
A 18. kerületi házban szomszédok nem sokat láttak a támadásból. Csak a gyilkosság nyomaival szembesültek.
dec. 13
12:00
Sztrájk lesz délután Ferihegyen (Infostart)
Járattörlésekre nem, de kisebb késésekre számítaniuk kell az utasoknak a délutáni ferihegyi sztrájk miatt. A földi kiszolgáló személyzet fél négy és este fél 9 között tart munkabeszüntetést.
dec. 13
12:02
Ombudsmani vizsgálat az MTV-t érintő elvonások miatt (Infostart)
Vizsgálatot indított a nemzeti és etnikai jogok országgyűlési biztosa a Magyar Televízió kisebbségi műsorait veszélyeztető költségvetési elvonások miatt.
dec. 13
12:27
Hétfőn dönt az Országgyűlés a korrupció elleni csomagról (Alternatív Energia)
A korrupció elleni csomagról, a banki ügyfelek biztonságának növeléséről, illetve pénzügyi felügyeleti rendszer megerősítéséről dönt a többi közt az Országgyűlés hétfőn - közölte a kormányszóvivő vasárnap.
dec. 13
12:29
Pesti Imre: fizessen a kormányzat még az idén a kórházaknak 6 milliárdot (Alternatív Energia)
Fizesse ki a kormány a kórházaknak még az idén azt a 6 milliárd forintot, amit megígért nekik korábban egy alku során - szólította fel Pesti Imre, a Fidesz országgyűlési képviselője a kormányt Budapesten sajtótájékoztatón.
dec. 13
12:36
Hirtelen felindulásból ölte meg 100 éves szobatársát a 98 éves asszony (ATV)
A gyilkos megesküdött, túléli haragosát.
dec. 13
12:38
Megmenekültek! 70 embert engedték szabadon a fülöp-szigeti terroristák (ATV)
Azt még nem tudni, hogy ennek mi volt az oka.
dec. 13
12:54
Pisztollyal tett rendet egy beteg a kórházban (ATV)
A rendőrség garázdaság miatt nyomoz.
dec. 13
13:12
A korrupció elleni csomag is téma lesz holnap az Országgyűlésben (Infostart)
A korrupció elleni csomagról, a banki ügyfelek biztonságának növeléséről, valamint a pénzügyi felügyeleti rendszer megerősítéséről is dönt holnapi ülésén az Országgyűlés.
dec. 13
13:30
83 évesen sem megy nyugdíjba a brit anyakirálynő (ATV)
Ha mégis megteszi, lehet, hogy nem fia, hanem unokája követi a trónon.
dec. 13
13:48
Izrael elhalasztja a szavazást a "legfontosabb övezetekről" (Infostart)
Az izraeli kormány úgy döntött, hogy elhalasztja a tervezett szavazást "a nemzeti szempontból legfontosabb övezetek" listájáról, amelyek között vannak a ciszjordániai zsidó telepek is - közölte vasárnap a munkapárti Salom Szimhon mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter.
dec. 13
13:50
Új vonat- és autóbuszjáratok Tolnában (Infostart)
Gemenc néven új, naponta közlekedő InterCity járat közlekedik mától Bajáról Szekszárdon át Budapestre. A Gemenc Volán új járatai pedig a megszűnő vasúti vonalat és a szintén megszűnt megállóhelyeket érintik.
dec. 13
14:06
Gázpisztollyal fenyegetőzött egy beteg a makói kórházban (Infostart)
Gázpisztollyal fenyegetőzött hajnalban egy beteg a makói kórházban, senki nem sérült meg.
dec. 13
14:06
Retkes: az SZDSZ egységes párt, levonta a múlt tanulságait + videó (ATV)
Rövid, őszinte, korrekt kampányra készül az SZDSZ.
dec. 13
14:24
Mi a baj? 5 éve van együtt a magyar sztárpár, de még nem jön a baba (ATV)
Ez nem azt jelenti, hogy nem szeretnének gyermeket.
dec. 13
14:42
Jön a Google-mobil! A telefonpiacra is betör az óriáscég (ATV)
A felsőkategóriás telefont közvetlenül a társaságtól vásárolhatják majd meg az amerikai felhasználók.
dec. 13
14:51
A pszichiátriai ellátás javítását sürgeti az ombudsman (Alternatív Energia)
Sürgős intézkedést vár az egészségügyi minisztertől, valamint a kormánytól Szabó Máté a pszichiátriai ellátás területén tapasztalt hiányosságok, alkotmányos visszásságok felszámolása érdekében - derül ki az Országgyűlési Biztos Hivatala vasárnapi közleményéből.
dec. 13
15:18
„A magyarok viselkedése Ázsia pusztáira való” Szlovák harc Tokajért (ATV)
A két ország évek óta nem tud megegyezni a védjegy használatában.
dec. 13
15:20
Elfoglalta a Margit-hidat Európa legnagyobb daruja - nézze meg! (ATV)
Ilyet még magyar hídépítésnél nem használtak.
dec. 13
15:45
Gyorshír! Megkezdődött a sztrájk Ferihegyen! (Alternatív Energia)
Megkezdődött a Malév földi kiszolgáló cégénél, a Malév GH-nál meghirdetett munkabeszüntetés Ferihegyen 15.30 órakor.
dec. 13
15:47
Járattörlésre nem, de késésekre számítaniuk kell az utasoknak Ferihegyen (Alternatív Energia)
Megkezdődött a Malév földi kiszolgáló cégénél, a Malév GH-nál meghirdetett munkabeszüntetés Ferihegyen 15.30 órakor.
dec. 13
15:54
Szabó Máté: azonnali pszichiátriai megoldást (Infostart)
Azonnali intézkedéseket vár az egészségügyi minisztertől a pszichiátriai ellátás színvonalának javítására az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. Szabó Máté arra kéri Székely Tamást, hogy minél előbb dolgozzon ki ütemtervet a jelenlegi hiányosságok felszámolására.
dec. 13
15:56
Megkezdődött a sztrájk Ferihegyen (Infostart)
Megkezdődött a Malév földi kiszolgáló cégénél, a Malév GH-nál meghirdetett munkabeszüntetés Ferihegyen 15.30 órakor.
dec. 13
16:12
Feljelentést tettek! Rendőrök ütöttek, lőttek homlokon egy roma férfit? (ATV)
A férfi szombat délelőtt jelentkezett az egri Markhot Ferenc Kórházban.
dec. 13
16:39
Ferihegyi sztrájk - Egyelőre akadálytalan a forgalom (Alternatív Energia)
A sztrájk ellenére egyelőre akadálytalan a forgalom a ferihegyi repülőtéren, a munkabeszüntetés első félórájában nem kellett intézkedni a gépek indulási idejének halasztásáról, és a terminálon sincs zsúfoltság - mondta el Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója az MTI-nek.
dec. 13
16:57
Orbán és Putyin konstruktív, érdekes, négyszemközti eszmecserét folytatott (Alternatív Energia)
Orbán Viktor nem a folyosón, hanem félórás, négyszemközti megbeszélésen találkozott a közelmúltban Putyin orosz kormányfővel - olvasható a Népszabadság online kiadásában az új orosz nagykövettel készített interjúban.
dec. 13
17:06
Átadták az idei Lőrincze Lajos-díjat (Infostart)
Átadták két pedagógusnak az idei Lőrincze Lajos-díjat és emlékérmet az Anyanyelvápolók Szövetségének idei közgyűlésén.
dec. 13
17:24
Röviddel a felszállás után földnek csapódott az ejtőernyős gépe (ATV)
Az ügyben vizsgálatot kezdtek.
dec. 13
17:33
A Malév szerint irracionális a szakszervezet követelése (Alternatív Energia)
Irracionálisnak nevezte a sztrájkot hirdető szakszervezet béremelési követeléseit Limburger Lóránt, a Malév földi kiszolgáló cége, a Malév GH vezérigazgatója vasárnap. Elmondta, hogy a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) idénre 14 százalékos, 2010-re pedig további 20 százalékos béremelést követel, ami "indokolatlan és teljesíthetetlen is".
dec. 13
17:42
Jön a havazás (ATV)
Hétfőn a nap nagy részében nem valószínű havazás. Kedden igen, délen.
dec. 13
18:09
"A ferihegyi repülőtér a magyar munkajog temetője" (Alternatív Energia)
A ferihegyi repülőtér a magyar munkajog temetője, a Malév ugyanis - a Budapest Airport (BA) korábbi gyakorlatához hasonlóan - sztrájktörőkkel hatástalanítja a munkabeszüntetést - mondta Csorba Attila, a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet elnöke vasárnap, sajtótájékoztatón a repülőtéren.
dec. 13
18:11
A Duna Televízió közvetítené a jövő évi budapesti úszó Eb-t (Alternatív Energia)
A Duna Televízió élőben közvetítené a 2010. augusztus 4. és 15. között megrendezendő úszó Európa-bajnokságot, a sikeres nemzetközi tárgyalások esetén. Ebbéli szándékát sajtóközleményben tudatta a Duna TV vasárnap.
dec. 13
18:18
A Malév szerint irracionális a szakszervezet követelése (Infostart)
Irracionálisnak nevezte a sztrájkot hirdető szakszervezet béremelési követeléseit Limburger Lóránt, a Malév földi kiszolgáló cége, a Malév GH vezérigazgatója
dec. 13
18:20
Az orosz nagykövet szerint "normális, hogy Orbán és Putyin találkozik" (Infostart)
Orbán Viktor nem a folyosón, hanem félórás, négyszemközti megbeszélésen találkozott a közelmúltban Putyin orosz kormányfővel - olvasható a Népszabadság online kiadásában az új orosz nagykövettel készített interjúban.
dec. 13
18:36
A Malév cáfolja a szakszervezet állításait a sztrájktörőkről (Infostart)
A Ferihegyen sztrájkot hirdető szakszervezet, a LESZ vezetője sajtótájékoztatón bírálta az érdekképviselet szerint képzetlen, így a repülőtér nemzetközi tanúsítványait is veszélyeztető sztrájktörők alkalmazását. A Malév GH vezérigazgatója határozottan cáfolta a szakszervezet kijelentéseit a sztrájktörők alkalmazásáról.

Keresés