A Fidesz nem kezd tárgyalást új kormányról és új kormányfőről, ám hétfőn kezdeményezi a parlament feloszlatását - közölte Navracsics Tibor szombaton azt követően, hogy Gyurcsány Ferenc bejelentette: új kormány alakítását javasolja új kormányfő vezetésével.
A Fidesz nem kezd tárgyalást új kormányról és új kormányfőről, ám hétfőn kezdeményezi a parlament feloszlatását - közölte Navracsics Tibor szombaton. A Fidesz frakcióvezetője szerint az előrehozott választásokat június 7-én, az európai parlamenti választással egy időben lehetne megtartani.
Az alkotmány szellemével ellentétes, ha a kormányfő konstruktív bizalmatlansági indítványt kezdeményez maga ellen - mondta Gulyás Gergely alkotmányjogász, a Szabadság Kör tagja. A konstruktív bizalmatlansági indítvány nem erre a helyzetre került a magyar alkotmányba.
Szombat délelőtt Gyurcsány Ferenc bejelentette: miniszterelnököt jelölő rendkívüli kongresszus összehívását kezdeményezi. A kapcsolat.hu internetes oldalon (ahol Gyurcsány Ferenc blogja is olvasható), az első reakciók a döbbenetnek, a sajnálatnak és a tanácstalanságnak adtak hangot.
A Fidesz nem kezd tárgyalást új kormányról és új kormányfőről, ám hétfőn kezdeményezi a parlament feloszlatását - közölte Navracsics Tibor azt követően, hogy Gyurcsány Ferenc bejelentette: új kormány alakítását javasolja új kormányfő vezetésével.
A Fidesz nem kezd tárgyalást új kormányról, ám hétfőn kezdeményezi a parlament feloszlatását az Országgyűlésben - közölte Navracsics Tibor szombaton azt követően, hogy Gyurcsány Ferenc az MSZP pártkongresszusán bejelentette: új kormány alakítását javasolja új kormányfő vezetésével.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök új kormányfő jelölését javasolta, akiről szerinte két hét múlva dönthetne azt MSZP rendkívüli kongresszusa. A kormányfő az MSZP szombati tisztújító kongresszusán nem nevezett meg maga helyett jelöltet, de azt megerősítette, hogy pártelnök akar lenni.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök új kormányfő jelölését javasolta, akiről szerinte két hét múlva dönthetne azt MSZP rendkívüli kongresszusa. A kormányfő az MSZP szombati tisztújító kongresszusán nem nevezett meg maga helyett jelöltet, de azt megerősítette, hogy pártelnök akar lenni. A tisztújítás is meglepetéseket hozott.
A Fidesz nem kezd tárgyalást új kormányról, ám hétfőn kezdeményezi a parlament feloszlatását - közölte a legnagyobb ellenzéki párt arra reagálva, hogy Gyurcsány Ferenc kormányfő új kormányfő vezetésével új kormány alakítását javasolta az MSZP szombati pártkongresszusán. Az SZDSZ helyesnek tartja a miniszterelnök döntését, hogy egy új kormányfőről, új kormányprogramról és új kormányról kezdődjenek…
Az MSZP szerint meglepő a Fidesz álláspontja, mivel a legnagyobb ellenzéki párt 2006 óta azt mondja, hogy az ország érdekében bárkivel hajlandó összefogni, csak Gyurcsány Ferenccel nem.
Nincs visszaút Gyurcsány Ferenc számára: annak ellenére, hogy ismét nagy aránnyal MSZP-elnökké választották, a konstruktív bizalmatlansági indítvány folyamata valószínűleg folytatódik - mondták az MTI-nek szombaton nyilatkozó politológusok. Szomszéd Orsolya, a Vision Consulting elemzője és Kiszelly Zoltán politológus azt követően beszélt erről, hogy Gyurcsány Ferenc bejelentette: új kormányfő…
A nagy nemzetközi hírügynökségek is foglalkoztak Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bejelentéseivel, amelyet váratlannak minősítenek. A Reuters szerint nehéz lehet majd kompromisszumos jelöltet és programot találni. Az AP megjegyzi: a bejelentés nem a parlamentben, hanem a pártkongresszuson hangzott el.
Tervezett lépés volt Gyurcsány Ferenc bejelentése, hogy miniszterelnököt jelölő rendkívüli kongresszus összehívását kezdeményezi - mondta Török Gábor az InfoRádiónak. A politikai elemző szerint így van esélye arra a kormányfőnek, hogy később is fontos politikai pozíciót foglaljon el.
Lemondási szándékával Gyurcsány Ferenc kormányfő azt a patthelyzetet oldhatja fel, amelyben az Országgyűlés már egy ideje vergődik, és amely a válság idején különösen kritikus helyzetbe hozta az országot - írta a Progresszív Intézet az MTI-hez szombaton eljuttatott gyorselemzésében.
Az MSZP tisztújító kongresszusa elfogadta a párt európai parlamenti választási (EP) listáját szombaton. Négy tagot már megválasztott az MSZP kongresszusa a párt országos elnökségébe. Sorrendben a legtöbb szavazatot Bárándy Gergely, Juhász Ferenc, Veres János és Hiller István kapta.
Fegyverrel raboltak ki egy újságárust szombat délután Budapesten, az V. kerületben - tájékoztatta az MTI-t Kalyó László, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Új választások kiírását követelte Sólyom László köztársasági elnöktől mintegy kétszáz ember szombat délután a fővárosi Kossuth téren, azt hangoztatva, nem új kormányfőre és kormányátalakításra van szüksége Magyarországnak.
Új választások kiírását követelte Sólyom László köztársasági elnöktől mintegy kétszáz ember szombat délután a fővárosi Kossuth téren, azt hangoztatva, nem új kormányfőre és kormányátalakításra van szüksége Magyarországnak.
A Fidesz nem kezd tárgyalást új kormányról, hanem kezdeményezi a parlament feloszlatását az Országgyűlésben - közölte szombaton Navracsics Tibor, a párt frakcióvezetője, miután Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az MSZP pártkongresszusán bejelentette: új kormány alakítását javasolja új kormányfő vezetésével. Összeállítás az utóbbi félévben eddig benyújtott parlamenti önfeloszlatásról szóló…
Az MSZP tisztújító kongresszusa elfogadta a párt európai parlamenti választási (EP) listáját szombaton, majd - miután az elnökség összes helyét betöltötték - az új testület megtartotta rövid alakuló ülését, hogy előkészítsék a vasárnap kezdődő érdemi munkát.
Már csak egy hely kiadó az MSZP elnökségben, azért Puch László államtitkár és Szabó Vilmos országgyűlési képviselő küzd. Elnökségi taggá választották Varga Lászlót, Vadai Ágnest és Herczog Editet.
A Fidesz nem kezd tárgyalást új kormányról, ám hétfőn kezdeményezi a parlament feloszlatását - közölte a legnagyobb ellenzéki párt arra reagálva, hogy Gyurcsány Ferenc kormányfő új kormányfő vezetésével új kormány alakítását javasolta az MSZP szombati pártkongresszusán. Az SZDSZ helyesnek tartja a miniszterelnök döntését, hogy egy új kormányfőről, új kormányprogramról és új kormányról kezdődjenek…
Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) nem tudja értelmezni Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek a bíróságokról szóló szombati kijelentéseit, s azokat visszautasítja - közölte Ujkéry Csaba, a testület szóvivője az MTI-vel.
Rövid koalíciós tárgyalások után új koalíciós kormány születhet, az új miniszterelnököt pedig három párt adhatja - mondta Baja Ferenc, az MSZP szocialista platformjának elnöke szombaton a párt kongresszusán a kapcsolat.hu portálnak nyilatkozva. A politikus szerint az új kormánynak Bokros Lajos is tagja lehet.
Rövid koalíciós tárgyalások után új koalíciós kormány születhet, az új miniszterelnököt pedig három párt adhatja - mondta Baja Ferenc, az MSZP szocialista platformjának elnöke szombaton a párt kongresszusán a kapcsolat.hu portálnak nyilatkozva. A politikus szerint az új kormánynak Bokros Lajos is tagja lehet. Baja Ferenc szerint minden körülmények között el kell kerülni, hogy előre hozott…
Fáklyás felvonulással tiltakozott mintegy háromszáz tüntető szombaton kora este Budapesten az ellen, hogy március 15-én egy demonstrációt követően könnygázzal fújták le a rendőrök Morvai Krisztinát, a Jobbik európai parlamenti (EP) választási listavezetőjét.
Új kormány alakítását javasolta új miniszterelnök vezetésével Gyurcsány Ferenc. A Fidesz előrehozott választásokat szorgalmaz. Budapesten és Miskolcon is demonstrációt tartottak az antirasszista világnap alkalmából. Németországban központi gyászszertartáson emlékeztek meg a winnendeni mészárlás 15 áldozatáról. A nap legfontosabb híreit.
Gyurcsány Ferenc azt jelentette be pártja kongresszusán, hogy megbukott. A körvonalazódó szakértői kormány nem lesz képes megoldani a jelenlegi helyzetet, mert nem rendelkezik majd kellő társadalmi támogatottsággal - vélekedett Stumpf István az InfoRádió Aréna című műsorában. Valódi megoldást az új választás hozhat, mert olyan politikai erőre van szükség, amely komoly felhatalmazással rendelkezik.
Már ma megkezdi az érdemi munkát az MSZP szombaton megválasztott új elnöksége, hogy mielőbb megtalálja Gyurcsány Ferenc utódát a miniszterelnöki posztra. A kormányfő a párt szombati kongresszusán jelentette be, hogy új miniszterelnök vezetésével alakuljon új kormány. Indoklásul elmondta, hogy a reformpolitikát folytatni kell, s ha ő a változások akadálya, akkor ezt az akadályt most megszünteti.
Néhány hét, de az is lehet, hogy néhány hónap, amíg az új kormányfő megválasztása után megindulhat az érdemi munka - mondta az InfoRádiónak Lövétei István. Az alkotmányjogász szerint "nonszensz", hogy egy miniszterelnök saját kezdeményezésű konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal akar lemondani.
Közlekedésbiztonsági és lopott autókat felderítő kereső akciót tartottak szombaton néhány dél-pesti kerület, illetve három Pest megyei település rendőreinek, polgárőreinek részvételével - közölte a BRFK sajtóügyeletese.
Mi legyen Gyurcsány elvtárssal? A szocialisták már 2003. októbere óta vívódnak nehéz emberük miatt, legalábbis erről szól a hetedik éve futó fórum a párt honlapján. A 73 ezer 550 darab hozzászólás mind érdekes, de most az utóbbi 24 óra érzelemgazdag bejegyzéseire érdemes figyelni.
Nemcsak a bizalmatlansági indítvány felvetésével sokkolta pártját és a közvéleményt Gyurcsány Ferenc a szombat délelőtti kongresszusi beszédében - mondta az InfoRádiónak Ágh Attila politológus.
Elkötelezett reformpolitikát támogat az SZDSZ, de nem törekszik semmiféle koalícióra - jelentette ki Fodor Gábor, a párt elnöke a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában vasárnap reggel. Gyurcsány Ferenc felelős és helyes döntést hozott. "Szükség volt erre a lépésre, mert egy olyan súlyos bizalmi és hitelesség válság alakult ki Magyarországon jó ideje már, amin változtatni kellett" - mondta.
Nyolc százalék volt éves szinten az orosz gazdaság visszaesése az idei év első két hónapjában. Ezt a gazdasági minisztérium közölte a hét végén, miközben Igor Suvalov miniszterelnök-helyettes azt nyilatkozta, hogy az év végével már visszatér a növekedés.
A kormányfő a párt szombati kongresszusán jelentette be, hogy új miniszterelnök vezetésével alakuljon új kormány. Gyurcsány Ferenc tájékoztatta az államfőt döntéséről, Békesit még nem kérték fel kormányfőnek. A Fidesz hétfőn és kedden értékeli a kialakult helyzetet. Frissítve: 12.22.-kor.
Huszonnégyezer liter bor folyt ki Hegyeshalom térségében az M1-es autópálya Ausztria felé vezető oldalán vasárnap kora reggel, amikor az italt szállító tartálykocsi eddig ismeretlen okból az oldalára borult - közölte a Győr-Moson-Sopron megyei katasztrófavédelmi igazgatóság.
Elkötelezett reformpolitikát támogat az SZDSZ, de nem törekszik semmiféle koalícióra - jelentette ki Fodor Gábor, a párt elnöke a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában vasárnap reggel.
Örkény országában vagyunk - írja blogjában Navracsics Tibor. Adódik a következtetés: a szocialisták, akik alkalmatlannak tartják Gyurcsány Ferencet a miniszterelnöki pozícióra, úgy gondolják, nekik azért megteszi pártelnöknek - olvasható a jobbklikk.hu weboldalon.