2009. május 15. péntek

máj. 15
5:35
Bajnai: fontos az új vagyonadó bevezetése (Alternatív Energia)
A harmincmillió forintnál nagyobb értékű ingatlanok után kell majd vagyonadót fizetni a kormány új javaslata szerint, amelyet a szocialista frakció támogat - jelentette be Bajnai Gordon és Oszkó Péter az MSZP-frakció csütörtök esti rendkívüli ülése utáni sajtótájékoztatón. Oszkó Péter a részletekről szólva elmondta, hogy a harmincmillió forintnál értékesebb vagyontárgyakra kivetett adó mértéke egy…
máj. 15
5:51
Politikusok csatlakoznak a Charta-hoz (Alternatív Energia)
Több párt, pontosabban párttag is csatlakozik a Magyar Demokratikus Charta (MDC) és a Roma Polgárjogi Mozgalom szombati, kirekesztés és erőszak elleni demosntrációjához - derült ki a lapunk által megkérdezettek nyilatkozataiból. Habár az MDC alapvetően politikától mentes szervezetnek vallja magát, a mostani tüntetésük esetében ők maguk kérték, hogy azon minél több politikus és közjogi méltóság…
máj. 15
6:21
Az APEH szedi majd be a vagyonadót (Infostart)
A harmincmillió forintnál nagyobb értékű ingatlanok után kell majd vagyonadót fizetni a kormány új javaslata szerint, amelyet a szocialista frakció támogat - jelentette be Bajnai Gordon és Oszkó Péter az MSZP-frakció csütörtök esti rendkívüli ülése utáni sajtótájékoztatón.
máj. 15
6:27
Túlköltekezés az MSZP-nél! 700 millióval több kiadás? (Alternatív Energia)
Az MSZP tavalyi évre vonatkozó pénzügyi elszámolásának bevételi oldalán 1,4 milliárd, míg a kiadásin 2,1 milliárd forint szerepel - írta pénteki számában a Népszabadság.
máj. 15
6:29
Elképesztő! A válság miatt börtönöket zárhat be a kormány (Alternatív Energia)
Öt börtön ideiglenes vagy végleges bezárását tervezi a kormány az év második felében, takarékossági okokból a rabok kenyéradagját és a cellák hőmérsékletét is csökkentenék - írta pénteki számában a Magyar Nemzet.
máj. 15
6:31
Megsem született, de már meg is halt roncsprémium program (Alternatív Energia)
A kormány nem indítja el a roncsprémiumként emlegetett programot - értesült a Népszava.
máj. 15
6:33
Szolgálati lakások nettó 227 millió forintért, kiknek? (Alternatív Energia)
A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának Gazdasági Főosztálya hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzésen vásárolt 14 szolgálati lakást Budapesten, nettó 227 millió forintért.
máj. 15
7:03
Tudják miért beszél rólunk egész Európa? Íme! (Alternatív Energia)
Fodor Gábor az SZDSZ elnöke a Nap-kelte reggeli műsorában elmondta, hogy Európában Magyarország nem az ingatlanadójáról híres, hanem szélsőjobboldal elleni küzdelméről.
máj. 15
7:06
Eljött az elhatározások ideje (Metropol)
Május 21-e az Elhatározás Napja lesz hazánkban. E napon bárki megszabadulhat egészségkárosító szokásaitól.
máj. 15
7:24
Bankrablások túszejtéssel Magyarországon – KRONOLÓGIA (Metropol)
Feltehetően fegyverrel próbáltak meg kirabolni egy OTP-fiókot csütörtökön kora este Budapesten, a Nagy Lajos király útján; a támadó jelenleg is a bankfiókban van, több túszt ejtett.
máj. 15
7:26
A túsz nyugtatta a zuglói bankrablót (Metropol)
A rendőrség ártalmatlanná tette azt a fegyveres férfit, aki csütörtök kora este megpróbált kirabolni egy bankfiókot Budapesten a XIV. kerületi Nagy Lajos király útján, és több túszt is ejtett.
máj. 15
7:33
A világátlagnál jobb a magyar diákok tudása (Infostart)
A Népszabadság szerint kevesebb külföldi egyetemről kapnak kedvező visszajelzést a magyar diákok, pedig a nemzetközi érettségin várhatóan idén is átlag fölött teljesítenek majd.
máj. 15
7:39
Hoppá! Pécsen határozatképtelen a képviselő-testület (Alternatív Energia)
Egyelőre semmi biztosat nem lehet tudni arról, hogy miképpen alakulnak az erőviszonyok a pécsi közgyűlésben. A város új első embere elvonta ugyan a három baloldali alpolgármester jogköreit, ám lemondatni nem tudja őket, hiszen a baloldalnak van többsége a közgyűlésben. A fideszes Páva Zsoltnak az a terve is megbukott, hogy pénteken reggel a város főterén iktassák be. Tárgyalások még nem kezdődtek…
máj. 15
7:57
"Az Isten is a cigányokkal van! A Jobbikot csak a romák állíthatják meg" (Alternatív Energia)
Kolompár Orbán az Országos Cigány Önkormányzat elnöke a Nap-kelte reggeli műsorában elmondta, hogy a Jobbikot és a szélsőjobboldal előretörését csak a romák képesek megállítani.
máj. 15
8:09
Baráth Etele: Ingatlanadó helyett legyen értéknövekedési adó! (Infostart)
A közepes értékű házakra és lakásokra kivetendő ingatlanadó jelentősen akadályozná azt a régi szocialista kezdeményezést, mely szerint az emberek költözzenek nagyobb ingatlanba és több legyen a bérlakás - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Baráth Etele szocialista képviselő. Az MSZP-s politikus felesleges pazarlásnak nevezte, hogy a szocialisták EP-listájának a 12. helyére került.
máj. 15
8:18
Elérte az olajszennyeződés Alsóbereckit (Metropol)
Pénteken hajnalban "megérkezett" az olajszennyeződés a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Alsóberecki térségébe, ahol a vízügyi szakemberek már mintegy négy-öt köbméternyi anyagot távolítottak el a folyó felszínéről.
máj. 15
8:20
Fejlesztenék a nyilvános WC-ket (Metropol)
A Fővárosi Csatornázási Művekre bízzák a budapesti nyilvános illemhelyek üzemeltetését – erről döntött tegnap a főváros közgyűlése.
máj. 15
9:27
A Viasat3 szembemegy az ORTT-vel! (Alternatív Energia)
Az ORTT által kiszabott, zömében per alatt álló, mintegy harmincmillió forintnyi bírság kilencven százalékának kifizetésére tett ajánlatot a Viasat3 kereskedelmi tévécsatornát működtető társaság - közölte az MTI-vel Kocsis Attila vezérigazgató pénteken.
máj. 15
9:30
Lövöldözés Budapesten: kormányőr lőtt taxisra (Metropol)
A Köztársasági Őrezred egyik tagja rálőtt egy igazoltatás elő menekülő taxisra pénteken reggel az Önkormányzati Minisztérium épületénél, a lövedék egy vétlen járókelőt talált el, akit kórházba kellett szállítani; az elsődleges vizsgálat szerint szakszerűtlen és jogszerűtlen volt a fegyverhasználat.
máj. 15
10:21
Aláírásgyűjtésbe kezdtek az állami gondozottak ellen (Alternatív Energia)
Aláírásgyűjtésbe kezdtek Tápé-kertváros lakói, hogy ne költöztessék környezetükbe az Árpád Nevelőotthon fiataljait - írja a delmagyar.hu internetes portál.
máj. 15
10:33
Letette az esküt Pécs új polgármestere (Infostart)
Letette a polgármesteri esküt Páva Zsolt (Fidesz), Pécs új vezetője péntek reggel. A politikus beszédében azt hangsúlyozta: örül, hogy a változás képviselője lehet.
máj. 15
10:39
Letette az esküt Pécs új polgármestere (Alternatív Energia)
Letette a polgármesteri esküt Páva Zsolt (Fidesz), Pécs új vezetője péntek reggel. A politikus beszédében azt hangsúlyozta: örül, hogy a változás képviselője lehet.
máj. 15
10:42
Kormányőr lövöldözött Budapesten (Metropol)
A Köztársasági Őrezred egyik tagja lőtt egy igazoltatás elől menekülő taxisra péntek reggel az Önkormányzati Minisztérium épületénél, a lövedék egy vétlen járókelőt talált el; az elsődleges vizsgálat szerint szakszerűtlen és jogszerűtlen volt a fegyverhasználat; a taxis feladta magát; a sérült elhagyta a kórházat.
máj. 15
10:44
Letette az esküt Pécs új polgármestere (Metropol)
Letette a polgármesteri esküt Páva Zsolt (Fidesz), Pécs új vezetője péntek reggel. A politikus beszédében azt hangsúlyozta: örül, hogy a változás képviselője lehet.
máj. 15
10:57
A Köztársasági Őrezred egyik tagja lábon lőtt egy járókelőt (Alternatív Energia)
A Köztársasági Őrezred egyik tagja rálőtt egy igazoltatás elő menekülő taxisra péntek reggel az Önkormányzati Minisztérium épületénél, a lövedék egy vétlen járókelőt talált el; az elsődleges vizsgálat szerint szakszerűtlen és jogszerűtlen volt a fegyverhasználat; a taxis feladta magát - közölte a Köztársasági Őrezred szóvivője az MTI-vel.
máj. 15
10:59
A KDNP négypárti tárgyalásokat kezdeményez, miért? (Alternatív Energia)
A KDNP négypárti tárgyalást kezdeményezett a délvidéki magyarok állampolgárságának ügyében jövő hét szerdára - mondta Simicskó István KDNP-s országgyűlési képviselő pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
máj. 15
11:15
Bajnai Gordon a romák mellé állt (Alternatív Energia)
A miniszterelnök támogatja a Magyar Demokratikus Charta és a Roma Polgárjogi Mozgalom szombati demonstrációját; Bajnai Gordon pénteki közleményében azt írta: kormánya szigorúan fellép mindenféle erőszak és kirekesztés ellen.
máj. 15
11:17
Eladó a Pécs-pogányi repülőtér! (Alternatív Energia)
Megjelent a pécsi önkormányzat felhívása, amelyben vevőt, vagy üzemeltetőt keres a Pécs-pogányi repülőtérre; az új befektetőre azért van szükség, mert a tulajdonosok egyre nehezebben tudják finanszírozni az üzemeltetés költségeit, emellett nincs elegendő forrásuk a fejlesztésre.
máj. 15
11:36
Bajnai támogatja az antirasszista demonstrációt (Metropol)
A miniszterelnök támogatja a Magyar Demokratikus Charta és a Roma Polgárjogi Mozgalom szombati demonstrációját; Bajnai Gordon pénteki közleményében azt írta: kormánya szigorúan fellép mindenféle erőszak és kirekesztés ellen.
máj. 15
11:51
Ön érzi? Jelentősen javult az ország környezeti állapota (Alternatív Energia)
Jelentős mértékben javult Magyarország környezeti állapota az elmúlt években - hangoztatta Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter pénteken, aki Hegyi Gyula szocialista európai parlamenti képviselővel közösen értékelte az elmúlt öt év környezetvédelmi sikereit sajtótájékoztatóján.
máj. 15
11:53
Kormányőr lőtt taxisra! A Fidesznek erről is van véleménye (Alternatív Energia)
A rendőrségen belüli aggasztó állapotokat mutatja a Fidesz szerint az a pénteki eset, amelynek során egy vétlen állampolgár megsérült a kormányőrség egyik tagjának vélhetően jogszerűtlen fegyverhasználata miatt - közölte Lázár János, az ellenzéki párt rendvédelmi munkacsoportjának vezetője.
máj. 15
11:54
Zöldebb lett hazánk az elmúlt öt évben (Metropol)
Jelentős mértékben javult Magyarország környezeti állapota az elmúlt években - hangoztatta Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter pénteken, aki Hegyi Gyula szocialista európai parlamenti képviselővel közösen értékelte az elmúlt öt év környezetvédelmi sikereit sajtótájékoztatóján.
máj. 15
12:03
Orbán: az autonómiatörekvések korszerű törekvések (Infostart)
A Fidesz elnöke szerint a gazdasági és pénzügyi világválság nemzetpolitikai esélyt is kínál. Orbán Viktor a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács ülésén azt mondta az Országházban, hogy amíg Magyarország nem gyógyul ki a jelenlegi kórságaiból, addig az érdekérvényesítése is gyenge. Úgy vélte, a változás már elkezdődött, és ennek fontos állomása lesz az európai parlamenti választás.
máj. 15
12:05
Az MSZP megszüntetné a képviselők költségtérítését (Infostart)
A magánszemélyekkel azonos módon és feltételekkel adóznának a jövőben az országgyűlési képviselők, a költségtérítésük megszűnne - ezt tartalmazza a Göndör István (MSZP) által pénteken benyújtott, az alkotmányt is módosító törvényjavaslat.
máj. 15
12:09
Orbán: "Európában súlytalanok vagyunk" (Alternatív Energia)
Az autonómiatörekvések korszerű törekvések, amelyeket Magyarországnak kötelessége támogatnia - mondta Orbán Viktor a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) pénteki budapesti ülésén.
máj. 15
12:11
Tarlós: "a hivatali emberek csak lépcsőfordulókban és liftekben mernek velem beszélni" (Alternatív Energia)
Az 1950-es évek félelemteljes világát idézi az az új beléptetési rend, ami pénteken reggel debütált a főpolgármesteri hivatal főbejáratánál - nyilatkozta Tarlós István Fidesz-frakcióvezető az MTI-nek pénteken. Molnár Mihály, a hivatal védelmi ügyosztályvezetője a Városháza működésének biztonságával indokolta az új beléptetési rendet, ami majd július 1-jétől válik általánossá.
máj. 15
12:12
Rabok szépítették Eger városát (Metropol)
Az egri börtön 45 lakója mintegy 1000 munkaórát dolgozott a hevesi megyeszékhelyen a Börtön a városért elnevezésű program végrehajtása során - közölte a program pénteki, Egerben megtartott záró konferenciáján az intézmény parancsnoka.
máj. 15
12:13
Hoppá! Az MSZP megszüntetné a képviselők költségtérítését (Alternatív Energia)
A magánszemélyekkel azonos módon és feltételekkel adóznának a jövőben az országgyűlési képviselők, a költségtérítésük megszűnne - ezt tartalmazza a Göndör István (MSZP) által pénteken benyújtott, az alkotmányt is módosító törvényjavaslat.
máj. 15
12:30
Letette az esküt Pécs új polgármestere (Metropol)
Letette a polgármesteri esküt Páva Zsolt (Fidesz), Pécs új vezetője péntek reggel. A politikus beszédében azt hangsúlyozta: örül, hogy a változás képviselője lehet.
máj. 15
12:45
Politika és kereszténység, összefügghet? (Alternatív Energia)
Semjén Zsolt szerint azért van szükség arra, hogy a keresztények részt vegyenek a politikában, mert így tudják értékeik alapján a társadalom érdekeit szolgálni; erről a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke a párt protestáns műhelyének országos konferenciáján beszélt pénteken, Budapesten.
máj. 15
12:48
Zöldebb lett hazánk az elmúlt öt évben (Metropol)
Jelentős mértékben javult Magyarország környezeti állapota az elmúlt években - hangoztatta Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter pénteken, aki Hegyi Gyula szocialista európai parlamenti képviselővel közösen értékelte az elmúlt öt év környezetvédelmi sikereit sajtótájékoztatóján.
máj. 15
12:57
NHH: júniusban szavaznak az új uniós hírközlési szabályozásról (Infostart)
Az új európai hírközlési keretszabályozásról június 12-én dönt a miniszterek tanácsa, majd ezt követően 2010 végére módosítani kell az érintett országok nemzeti szabályozását is - mondta Pataki Dániel, a Nemzeti Hírközlési Hatóság elnöke pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
máj. 15
13:03
15 százalékos tiszteletdíj-csökkentést javasol az MSZP (Alternatív Energia)
Az MSZP azt kezdeményezi, hogy az önkormányzatok saját hatáskörükben csökkentsék cégeik igazgatótanácsainak és felügyelőbizottságainak létszámát, illetve a tagok tiszteletdíját - mondta Gy. Németh Erzsébet, a párt országgyűlési képviselője pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
máj. 15
13:06
Rabok szépítették Eger városát (Metropol)
Az egri börtön 45 lakója mintegy 1000 munkaórát dolgozott a hevesi megyeszékhelyen a Börtön a városért elnevezésű program végrehajtása során - közölte a program pénteki, Egerben megtartott záró konferenciáján az intézmény parancsnoka.
máj. 15
13:15
Vasárnap dönthet az MDF a kizárásokról (Infostart)
Összeül az MDF Országos Választmánya (OV) vasárnap délután három órakor; a választmányi tagok valószínűleg döntenek Katona Kálmán, Hock Zoltán és Pettkó András MDF-tagságának törléséről. Az MTI értesülését Katona Kálmán erősítette meg pénteken.
máj. 15
13:21
Vasárnap eldőlhet az MDF sorsa! Mi lesz Hock, Katona és Pettkó képviselőkkel? (Alternatív Energia)
Összeül az MDF Országos Választmánya (OV) vasárnap délután három órakor; a választmányi tagok valószínűleg döntenek Katona Kálmán, Hock Zoltán és Pettkó András MDF-tagságának törléséről. Az MTI értesülését Katona Kálmán erősítette meg pénteken.
máj. 15
13:24
Párt- és programbemutató sorozat indul az MTV-n (Metropol)
Az európai parlamenti (EP) választásokat, a listát állító pártokat és programjukat bemutató tematikus sorozatot indít Az Este című műsora részeként a Magyar Televízió a jövő héten.
máj. 15
13:33
MSZP: a vagyonadó bevezetése teremti meg az szja-csökkentés forrását (Infostart)
Az MSZP-frakció a munkát terhelő adók csökkentésével párhuzamosan tartja lehetségesnek az ingatlanadót is tartalmazó vagyonadó bevezetését - közölte Szabó Lajos, a párt költségvetési munkacsoportjának vezetője.
máj. 15
13:39
MDF: lépjen már elnök úr! (Alternatív Energia)
Az MDF arra kéri Sólyom László köztársasági elnököt, hogy minél hamarabb nevezzen meg új jelöltet a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnöki posztjára - közölte Dávid Ibolya pártelnök pénteken az MTI-vel.
máj. 15
13:51
Erősítené a természettudományos képzést az államfő (Infostart)
A köztársasági elnök szerint erősíteni kell a természettudományos képzést az oktatás minden szintjén. Sólyom László erről a Magyar Műszaki Értelmiségiek Napja alkalmából rendezett ünnepségen beszélt.

Keresés