A tervek szerint szeptember végén újabb panelfelújítási programokat ír ki a kormány - közölte Horváth Csaba, szocialista képviselő pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
A pénzügyminiszter szerint a jövő évben radikálisan átalakuló adórendszer célja rövidtávon a munkahelyek megőrzése, hosszú távon pedig munkahelyek teremtése, a jelenlegi 57 százalékos foglalkoztatási szint 65 százalékra növelése.
Lezárják hétfőn a budai Műegyetem rakpartot; a metróépítés miatt várhatóan 2010 szeptemberéig nem lesz járható az útszakasz. Az autóval közlekedőknek azt tanácsolják, hogy a Budafoki utat és Bartók Béla utat használják.
A soron következő európai parlamenti választás nem a hatalomról, nem a hatalomgyakorlásról és nem a pártpolitikáról szól, hanem arról a huszonkét képviselőről, "nemzeti huszonkettőről", akik Magyarországot fogják képviselni az Európai Parlamentben - hangoztatta pénteken Dávid Ibolya, az MDF elnöke egy Szombathelyen tartott sajtóbeszélgetésen.
Elnapolta a közszolgálati médium idei üzleti tervének és tavalyi mérlegének tárgyalását formai hiba miatt a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriuma pénteken - mondta az ülés után az MTI érdeklődésére a testület vezetője.
A Magyarországnak szánt felzárkózási támogatások szinten tartását, ha lehet növelését tekintik fontosnak a szabad demokraták az unió következő, 2014-2020-as költségvetési ciklusában - közölte Szent-Iványi István, az SZDSZ európai parlamenti (EP) listavezetője pénteken Keszthelyen tartott sajtótájékoztatóján.
A gazdasági válság ellenére már az év első öt hónapjában tömegesen jelentkeztek külföldi hallgatók a Semmelweis Egyetem orvosképzésére - számolt be a legfrissebb tapasztalatokról az intézmény rektora. Tulassay Tivadar hozzátette: a képzés nem olcsó, de az unióban korlátozás nélkül praktizálhatnak vele az itt végzett orvosok.
A Szegedi Szabadtéri Játékok július 3-i nyitóelőadásaként Lehár Ferenc Cigányszerelem című operai igényű művét mutatják be; a nagyszabású produkció - amely július 4-én, 10-én és 11-én is látható - 80 millió forintos költségvetéssel készül - mondta Bátyai Edina, a fesztivál igazgatója a pénteki budapesti olvasópróbán.
Az európai parlamenti választáson az emberek lezárhatják a Gyurcsány-Bajnai-korszakot, a szavazás a kormány szimbolikus dolgairól is szól majd, az ingatlanadóról és a tervezett újabb bankmentőcsomagról - jelentette ki Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője pénteki sajtótájékoztatóján.
Derékba törte a 2003-ban indult új szakmai munkát 2006-ban Szögi Lajos tiszavasvári tanár tragikus halála a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Olaszliszkán - mondta Molnár Mariann, a sárospataki Családsegítő és Pedagógiai Szakszolgálat pszichológusa a zempléni településen pénteken tartott a "Médián túl - Olaszliszka másik arca" című konferencián.
Az európai parlamenti választáson az emberek lezárhatják a Gyurcsány-Bajnai-korszakot, a szavazás a kormány szimbolikus dolgairól is szól majd, az ingatlanadóról és a tervezett újabb bankmentőcsomagról - jelentette ki Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője pénteki sajtótájékoztatóján.
A szocialista Herczog Edit azt javasolja, hogy a kormány készítsen mindenki számára érthető adókalkulátort, és azt tegye hozzáférhetővé az interneten, a lapokban vagy kis kártyákon. Az európai parlamenti képviselő az InfoRádiónak azt mondta: a magyar gazdaság erősödik, az MSZP a kormány mellett áll.
Alaptalan és hiteltelen vádaskodásnak minősítette a Gusztos Péter pénteki sajtótájékoztatóján elhangzottakat közleményében Nyitrai Zsolt, a Fidesz operatív igazgatója. A szabad demokrata politikus az eseményen arról beszélt: a Fidesz több mint fél tucat országos aláírásgyűjtést szervezett az elmúlt években, és nem elképzelhetetlen, hogy ezzel kizárólagos céljuk az adatbázis építése volt.
Száznál több civil tüntetett egy Miskolchoz közeli üzem, a Borsodi Érc-, Ásvány- és Hulladékhasznosító (BÉM) Zrt. általuk vélt környezetszennyező működése miatt pénteken Miskolcon az Észak-magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség székháza előtt.
Adminisztratív káosz alakulhat ki, ha a kormány a jelenlegi tervek szerint vezeti be a vagyonadót - mondta az InfoRádiónak Bod Péter Ákos közgazdász. A Magyar Nemzeti Bank volt elnöke szerint, ha valóban 30 millió forint lesz az adóköteles vagyon határa, akkor alig jön be belőle pénz, miközben óriási összegeket emésztene fel a beszedéshez szükséges infrastruktúra.
A gazdasági válság ellenére nem állítja le a kormány a panelprogramot, a héten 14,9 milliárd forint állami támogatás nyújtásáról született döntés. A Fidesz szerint a program több eleme hibás és átalakításra szorul.
A Fidesz szerint Lamperth Mónika saját magáról állított ki szegénységi bizonyítványt azzal, hogy három év után ismerte fel, hogy az őszödi beszédnél valakinek fel kellett volna állnia - erről kérdésre válaszolva beszélt Szijjártó Péter, az ellenzéki párt szóvivője pénteki sajtótájékoztatóján.
Demszky Gábor szerint igazságtalan a vagyonadó, mivel az egyébként is sokat adózó budapestieket sújtaná leginkább. A holokauszt-tagadás kapcsán pedig a főpolgármester átíratná az alkotmányt.
Tanúkihallgatásokkal folytatódott pénteken a Fejér Megyei Bíróságon azoknak a pátkai polgárőröknek a pere, akiket azzal vádolnak, hogy tavaly júniusban Molotov-koktélt dobtak három, romák által lakott házra.
Beperli a pénzügyi tárcát mint az állam képviselőjét Vác önkormányzata, hogy megakadályozza a váci székhelyű Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. állami tulajdonú üzletrészének vagyonkezelésbe adását más társaságoknak - közölte Kiss János MSZP-s helyi képviselő pénteken az MTI-vel.
Demszky Gábor jelenlegi formájában elutasítja az ingatlanadót, amit a 30 millió forintos értékhatár miatt elsősorban a Budapesten és a környékén élők fizetnének - a főpolgármester az ingatlanadóval kapcsolatos álláspontját egy pénteken az MTI birtokába került, május 15-i keltezésű levélben ismertette Bajnai Gordon miniszterelnökkel.
A jövő évben radikálisan átalakuló adórendszer célja a növekedés serkentése, munkahelyek megőrzése rövidtávon, hosszú távon pedig munkahelyek teremtése, a jelenlegi 57 százalékos foglalkoztatási szint 65 százalékra növelése, amely megfelel az európai uniós átlagnak - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki plenáris ülésén.
A Magyar Nemzeti Bank egykori elnöke szerint a Nemzetközi Valutaalap engedékenysége az államháztartási hiánycéllal kapcsolatban arra utal, hogy most már nem a deficit, hanem a munkanélküliség és a gazdaság lassulása a fő ellenség. Bod Péter Ákos az InfoRádiónak azt mondta, ha az előkészítetlenség miatt megbukik az adócsomag, évekig nem nyúlnak majd hozzá a kormányok.
Három nap helyett két óra alatt ki tudja mutatni az új vírust két magyar gyorsteszt. Amennyiben az Országos Epidemiológiai Központ megadja az engedélyt, a teszt két-három héten belül rendelkezésre állhat.
Elsöprő többséggel, többórás heves vita után az MSZP budapesti elnöksége által benyújtott jövő évi országgyűlési választási listát fogadta el pénteken délután a párt fővárosi küldöttértekezlete - tudta meg az MTI a résztvevőktől.
Elsöprő többséggel, többórás heves vita után az MSZP budapesti elnöksége által benyújtott jövő évi országgyűlési választási listát fogadta el pénteken délután a párt fővárosi küldöttértekezlete - tudta meg az MTI a résztvevőktől.
Schmitt Pál szerint manapság a külföldön tanuló magyar diákok közül sokan nem jönnek vissza Magyarországra, ami nagy veszteség a család mellett az országnak is. A Fidesz európai parlamenti (EP-) listavezetője erről fiataloknak beszélt pénteken, Budapesten.
Helyreállították az elektronikus autópálya-matrica értékesítő rendszert, ami az után omlott össze, hogy Gödöllőnél, az M31-es sztráda építkezésén átvágtak egy optikai kábelt.
Hiller István szerint a magyar alapfokú oktatási rendszer ma újratermeli és erősíti az esélyegyenlőtlenséget, emiatt szükség van állami fenntartású iskolákra; az adott intézmények fenntartását az állam nem rendelet alapján, hanem az önkormányzatokkal megegyezve venné át.
Az SZDSZ 13 plusz egy pontban fogalmazta meg európai parlamenti (EP) választási programját. A hat csoportba osztott programpontok többek között a munkavállalókkal, a fejlesztésekkel, a kisebbségek védelmével, a mezőgazdasággal, az euró bevezetésével és az energiapolitikával is foglalkoznak.
A Fidesz hazugsággal riogat, hiszen hétfőn, az Oszkó Péter pénzügyminiszter által tartott tájékoztatón a frakciók képviselői láthatták a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) írt szándéklevél-tervezetet. Abban pedig nem szerepelt egy újabb, 600 milliárd forintos bankmentő csomagra vonatkozó tervezet - reagált az ellenzéki párt szóvivőjének pénteki szavaira Veres János MSZP-s országgyűlési képviselő.
Az MSZP jelöltjei hitelesen, magas szakmai felkészültséggel tudják képviselni a magyar nemzeti érdekeket az Európai Parlamentben (EP) - hangsúlyozta Lamperth Mónika pénteken Martonvásáron.
Az Országos Választási Bizottság (OVB) pénteki ülésén helyt adott Novák Előd Jobbik-delegált kifogásának, aki azt tette szóvá, hogy az Országos Választási Iroda pénteki tájékoztatása szerint a MIÉP és Magyar Szociális Zöld Párt (MSZZP) még mindig nem adta le az összegyűjtött, de le nem adott ajánlószelvények megsemmisítéséről készített jegyzőkönyvet.
Semmiféle titkos tárgyalás nincs, minden dokumentum, amely az IMF-fel kapcsolatban született, nyilvános, vagy később az lesz - mondta Pichler Ferenc, a PM sajtófőnöke pénteken az MTI-nek arra reagálva, hogy Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője egy sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az európai parlamenti (EP) választás a Gyurcsány-Bajnai-korszak szimbolikus dolgairól, az ingatlanadóról és a…
Elsöprő többséggel, többórás, heves vita után az MSZP budapesti elnöksége által összeállított és a párttanács által kismértékben módosított jövő évi országgyűlési választási listát fogadta el péntek délután a párt fővárosi küldöttértekezlete - tudta meg az MTI a résztvevőktől.
Az erős vihar miatt több helyen fa dőlt a vasúti sínekre pénteken a Balaton déli partján, Fonyód és Balatonszentgyörgy között - közölte Both Ferenc, a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-vel. Fákat döntött ki, tetőket rongált meg az országon átvonuló vihar Vas megyében is.
Az erős vihar miatt több helyen fa dőlt a vasúti sínekre pénteken a Balaton déli partján, Fonyód és Balatonszentgyörgy között - közölte Both Ferenc, a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-vel.
A pénzügyminiszter szerint a jövőre radikálisan átalakuló adórendszer célja rövidtávon a munkahelyek megőrzése, hosszú távon pedig munkahelyek teremtése, a jelenlegi 57 százalékos foglalkoztatási szint 65 százalékra növelése. Oszkó Péter az Országos Érdekegyeztető Tanács plenáris ülésén úgy vélte: az adóváltoztatások a munkaadókat arra ösztönzik, hogy minél több embert foglalkoztassanak, ennek…
Bármit megtehet az a párt, amely egyedül vagy koalícióban kétharmados többséget szerez. Megszűnhet a garanciális törvények rendszere, megváltozhatnak a választójogi szabályok, "saját" emberek kerülhetnek a közjogi funkciókba. Noha a Fidesz elnöke azt állítja, a kövtekező parlamenti választáson egyelőre nincs esélyük a kétharmadra, szakértők szerint ezzel inkább "altatni" akarják a közvéleményt.…
Az MSZP frakcióvezetője szerint az urnáknál az dől majd el, hogy melyik világot választják: a baloldali értékrendet, vagy azt, amelyet Orbán Viktor képvisel. Mesterházy Attila szerint tehát a szocialistáknak fel kell rázniuk magukat és meg kell védeni azokat az értékeket, amelyekben hisznek. Ehhez tartozik, hogy a kormányzópártnak sokkal kezdeményezőbb, offenzívabb kommunikációt kell folytatnia.…
Önmagunkról állítunk ki szegénységi bizonyítványt, ha most mindenért Gyurcsány Ferencet tesszük felelőssé - közölte egy névtelenséget kérő szocialista vezető Lamperth Mónika ínterjújáról. Az MSZP elnökhelyettese a Népszabadság tegnapi számában kijelentette, ha azon a bizonyos őszödi frakcióülésen valaki feláll és azt mondja, hogy "eddig és ne tovább", akkor a miniszterelnök "megérezhette volna,…
Eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az Élelmiszer Termékpálya Kódex aláírói ellen, miután több ponton is a versenyjogba ütközőnek találta a több mint egy éves egyeztetés után született megállapodást. Sok magyar beszállító attól tart, továbbra is kiszorulnak a nagy kereskedelmi láncok polcairól. A GVH azt ígéri, tíz napon belül eljuttatja az érintetteknek hivatalos álláspontját.
Az MSZP körülbelül 25 százalékos eredményre számíthat az EP-választásokon – vélekedett Szekeres Imre, az MSZP elnökhelyettese a Magyar Nemzetnek adott interjújában.
A Magyar Nemzet szerint a csődközelbe került külügyi tárca bezárna húsz diplomáciai külképviseletet. A napilap szombati cikkében az olvasható, hogy a Külügyminisztérium július végére működésképtelenné válhat, mivel addigra elfogy az egész évre tervezett költségvetési kerete.
Az MSZP ügyvezetésének elképzeléseiről hallgat meg tájékoztatót és az európai parlamenti (EP) választás mellett a jövő évi országgyűlési választások előkészítésével is foglalkozik ma a párt választmánya Budapesten.
A Méltányosság Politikaelemző Központ szerint új alkotmányra lenne szükség, amely erősítené a parlamenti demokráciát. A szervezet tudományos igazgatója az InfoRádiónak azt mondta: a jelenlegi adatok alapján a Fidesz-KDNP megszerezheti a mandátumok kétharmadát, kérdés az, hogy mit kezd vele.
Tóth Károly MSZP-s képviselő a Nap-kelte reggeli műsorában elmondta, hogy meg kell adni az esélyt a Fidesznek, ugyanis az emberek többsége bennük bízik.
Lendvai Ildikó szerint az MSZP nem bűnbakot, hanem új stratégiát keres. Az MTI-nek adott interjújában a pártelnök a rohamtempót és a reformpolitika mögötti társadalmi szövetség hiányát tartja hibának az elmúlt évek kormányzati politikájában; az MSZP a szociáldemokrácia "negyedik útját" keresi.