Bizonytalanság övezte hétfőn a bécsi szikh templomban lezajlott előző napi lövöldözés pontos hátterét. Egyelőre csak annyi látszik bizonyosnak, hogy vallási alapú nézeteltérésre vezethető vissza a támadás, amelyben egy indiai guru meghalt, és legkevesebb tizenhatan megsebesültek.
Nem lesz változás a június 7-i EP-választás után, minden megy tovább - mondta Göncz Kinga, az MSZP európai parlamenti (EP) listavezetője az Európai Újságírók Szövetsége magyar tagozatának rendezvényén hétfőn Budapesten.
Fegyverarzenált és kétmillió forint feketepiaci értékű marihuánát foglalt le a rendőrség Nagypallon és Pécsett a napokban, a fegyverekkel és a kábítószerrel való visszaéléssel egy 34 éves férfit gyanúsítanak - mondta el Dakos József, Baranya rendőrfőkapitánya hétfőn sajtótájékoztatón Pécsett.
Kigyulladt egy családi ház vasárnap este a Vas megyei Kemenespálfán, az ott lakó férfi a tűzben életét vesztette - közölte a katasztrófavédelem hétfőn az MTI-vel.
A kormány által becsült 5 százaléknál várhatóan szélesebb, országos szinten a lakásállomány 10 százalékát jelentő kört fog érinteni a múlt héten véglegesített vagyonadó 2010-es bevezetése - olvasható az Otthon Centrum közleményében. A Pénzügyminisztérium közzétette honlapján a vagyonadó törvénytervezetét.
A Mátrai Erőmű Zrt. tízezer mázsa saját termelésű barnaszenet biztosít díjmentesen a visontai és a bükkábrányi térség hátrányos szociális helyzetű lakóinak - tájékoztatta hétfőn az MTI-t a társaság igazgatóságának az elnöke.
Meghalt egy háromhetes csecsemő a közelmúltban, mert tápszeréhez rendszeresen nitráttal szennyezett kútvizet adtak hozzátartozói a baranyai Lothárdon - tájékoztatta Fellegi Norbert, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője hétfőn az MTI-t.
Várhatóan július 20-án forgalomkorlátozás nélküli rekonstrukciós munkálatok kezdődnek a Margit hídon - közölte a Főpolgármesteri Kabinet hétfői ülésének döntését ismertetve a Városháza kommunikációs igazgatója az MTI-vel.
Új bevetésirányítási rendszer működik június 1-jétől a fővárosban, amelyben világszínvonalú térinformatikai rendszer segíti a bevetést irányítók munkáját - jelentette be Tóth Gábor budapesti rendőr-főkapitány hétfői sajtótájékoztatóján. Elmondása szerint a jövőben gyorsabb, hatékonyabb lesz a rendőri intézkedés az új rendszer segítségével.
Az Európai Unió 2000-ben elfogadott lisszaboni stratégiája ambiciózus, jó irányba mutató célokat tartalmaz, ám hiányoznak a célok megvalósításához szükséges praktikus és hatékony eszközök - vélekedett Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke az intézet által szervezett hétfői konferencián, Budapesten.
Szabálysértési eljárást indítottak a hétfő reggeli ferihegyi utaskeveredés kapcsán a Malév egyik légiutas-kísérője ellen a légi közlekedés biztonságát szolgáló szabályok megsértése miatt - közölte a Repülőtéri Rendőri Igazgatóság sajtószóvivője az MTI-vel.
A Fidesz a hétfői parlamenti szavazáson elutasítja a gyed, a gyes és a családi pótlék korlátozását, és ha kormányra kerül, akkor a gazdasági növekedés függvényében sokkal bőkezűbb családtámogatási rendszert épít ki - mondta Navracsics Tibor frakcióvezető a Fidesz hétfői elnökségi ülése után tartott sajtótájékoztatóján.
Az MDF szerint át kellene csoportosítani a családi pótlékot: a támogatás nem járna az általános iskolás korú gyermekek után, cserébe ingyen lenne minden az iskolában - mondta Pusztai Erzsébet, a Magyar Demokrata Fórum szakpolitikusa hétfőn Budapesten.
Az MSZP-frakció egységesen százezer forintra büntette azokat a képviselőket, akik a képviselőcsoport döntésével ellentétesen voksoltak, vagy nem szavaztak a nyugdíjtörvénynél - jelentette be Kovács Tibor frakcióvezető-helyettes hétfőn a frakcióülés után újságíróknak.
A Volán társaságok szeptember 1-je után is meg tudják oldani a gyerekek iskolába szállítását meglévő autóbusz állományukon - mondta Csepi Lajos közlekedési szakállamtitkár hétfőn azt követően, hogy a közlekedési, a pénzügyi és az önkormányzati minisztérium és a Volán Egyesülés képviselői konzultációt tartottak a témában.
Leszakadt a vasúti felső vezeték hétfőn a szárligeti állomáson, emiatt a Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalon 15 percet késnek a vonatok - közölte a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-vel.
Az MSZP-frakció egységesen százezer forintra büntette azokat a képviselőket, akik a képviselőcsoport döntésével ellentétesen voksoltak, vagy nem szavaztak a nyugdíjtörvénynél - jelentette be Kovács Tibor frakcióvezető-helyettes hétfőn a frakcióülés után újságíróknak.
A magyar állam és a rendőrség együttesen mintegy 35 millió forint kártérítést vagy kártalanítást fizetett ki a jogtalanul bántalmazott vagy fogvatartott embereknek Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének nyilvánosságra kerülése óta a Heti Válasz számításai alapján. Nemrégiben egy meglőtt tanár 8 millió forintot kapott.
Jövőre a kormány által tervezett adócsökkentési program szerint minden jövedelmi sávban jobban járnak az adózók, kivéve azt a 10 ezer embert, aki kétmillió forintos vagy annál is magasabb havi jövedelemmel rendelkezik. Ezt Bajnai Gordon miniszterelnök mondta napirend előtti beszédében hétfőn a parlamentben.
A kormány jövő évi adócsökkentő programjának középpontjában a munka becsületének helyreállítása szerepel - közölte Bajnai Gordon miniszterelnök napirend előtti felszólalásában hétfőn a parlamentben.
Magyarország az egy évvel korábbihoz képest hét pozíciót hátracsúszva, a 47. helyen áll a világ gazdaságilag legjobban teljesítő országainak rangsorában - mondta a miniszterelnök napirend előtti felszólalására reagálva hétfőn Kóka János a parlamentben.
A KDNP szerint a kormányfőnek nincs valós mozgástere, így amit végrehajt, azt mind Brüsszellel egyeztetve teszi - mondta Hargitai János, a párt frakcióvezető-helyettese hétfőn a parlamentben a kormányfő felszólalására reagálva.
A jövő évi adócsomag alapján csak a felső tízezer terhei nőnek - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök az Országgyűlésben, napirend előtti felszólalásában. Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője szerint azonban a romló gazdasági mutatók mellett értelmetlenné váltak a korábbi évek megszorításai.
A Fidesz szerint hatmillió embert érint hátrányosan a kormány jövő évi adócsomagja - mondta Tállai András (Fidesz) hétfőn az Országgyűlésben napirend előtt. Oszkó Péter pénzügyminiszter szerint a versenyképességet úgy lehet növelni, ha a munkára rakodó terheket csökkentik, míg a fogyasztást és a felhalmozott vagyont adóztatják.
A liberálisok a megkérdőjelezhetetlen és megkerülhetetlen harmadik erőnek számítanak az Európai Parlamentben és az egyes tagországokban; az SZDSZ arra törekszik, hogy ez Magyarországon is így legyen - jelentette ki Szent-Iványi István, a párt európai parlamenti (EP-) képviselője hétfőn Szegeden.
A Munkáspárt európai parlamenti listáján szerepel a legtöbb fiatal jelölt, vannak köztük debreceni, egri, miskolci és soproni egyetemisták - közölte Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke hétfőn Debrecenben sajtótájékoztatón.
Normalizálódott a helyzet Ferihegyen, ahol reggel szüneteltetni kellett a gépek indulását, miután összekeveredtek a schengeni és a nem schengeni utasok egy véletlenül nyitva maradt szolgálati ajtó miatt. A zavar okát még vizsgálják.
Nem vehette át fővárosi képviselői megbízólevelét hétfőn délután Bihary Gábor (MSZP), aki a mandátumáról 10 napja lemondott Kivágó Iván Györgyné (MSZP) helyét foglalná el a Fővárosi Közgyűlésben.
Komoly javulásokat tapasztalt az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a rendőrség tömegrendezvényekkel összefüggő gyakorlatában. Ugyanakkor az ombudsman szerint komoly alkotmányos aggályokat vet fel az a gyakorlat, hogy egyes állami vagy önkormányzati rendezvények biztosítását az állam a rendőrség helyett személy- és vagyonvédelmi magánvállalkozásokra bízza.
Felbontja a hatvani kórház működtetéséről szóló, a HospInvest leányvállalatával kötött szerződést a város szocialista többségű önkormányzata, amennyiben a képviselők többsége elfogadja az erre vonatkozó előterjesztést - tájékoztatta hétfőn az MTI-t a város MSZP-s polgármestere.
Május közepéig mindösszesen 92 millió forintot fizettek ki munkahelymegőrzésre Magyarországon - közölte Czomba Sándor, a Fidesz országgyűlési képviselője hétfői interpellációjában az Országgyűlésben.
Bár a szocialista frakció nem járult hozzá, hogy tartózkodjam a gyermekek védelméről szóló törvény zárószavazásán, a jogszabályra igennel voksolok - mondta Vidorné Szabó Györgyi (MSZP) újságíróknak a parlamentben hétfőn.
Súlyos önellentmondásba keveredett a legfőbb ügyész - mondta hétfői sajtótájékoztatóján Gusztos Péter, miután a parlament leszavazta Kovács Tamás válaszát, amelyet a szabad demokrata politikus interpellációjára adott.
Gyorsabban érkeznek ki és hatékonyabban intézkednek a rendőri egységek a Budapesti Rendőr-főkapitányság új bevetésirányítási rendszerének köszönhetően - mondta az InfoRádiónak a főváros rendőrfőkapitánya. Tóth Gábor hozzátette, az egy hónapon belül bevezetendő rendszer segítségével elkerülhető, hogy a kerületi kapitányságok ügyeletei ne reagáljanak az állampolgárok telefonos bejelentéseire.
Pelczné Gáll Ildikó (Fidesz) interpellációjában arra keresett választ, hogy eddig mi történt válságkezelés címén. Azt mondta, hogy a Fidesz és a vállalkozók véleménye szerint gyakorlatilag semmi. Közölte: a kormány az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) keretében előbb kitalált egy "fiktív" 800 milliárd forintos számot, majd helyette egy újabb 1.400 milliárd forintosat.
Komoly gondot okoz a szlovák kormánynak az, ami a Fidesz és a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) elnökeinek szombati esztergomi találkozóján hangzott el a Kárpát-medencei magyarság európai parlamenti képviseletével kapcsolatban.
A Fidesz erős Európát és benne erős Magyarországot akar, éppen ezért a június 7-ei európai parlamenti (EP-) választásnak nagy a tétje, hiszen nem mindegy, milyen arányú lesz a szavazási részvétel - ezt Schmitt Pál, az ellenzéki párt jelöltlistájának vezetője mondta hétfőn Nyíregyházán, ahol mintegy száz résztvevő előtt mondott beszédet egy utcai kampánygyűlésen.
Megszavazta a parlament a családtámogatási rendszer átalakítását, amelynek értelmében csökken a gyes időtartama, és duplájára emelkedik a gyedhez szükséges biztosítási jogviszony ideje. A módosítások a szigorú alkotmányos megkötések miatt csak a 2010. április 30. után született gyermekek szüleire vonatkoznak, ugyanis az Alkotmánybíróság döntése szerint a már megfogant gyermekek szociális jogai nem…
Az Oszkó Péter pénzügyminiszter korábbi cégének privatizációs modellje szerint zajlik a vízművek vagyonkezelésbe adása - mondta Fónagy János, a Fidesz szakpolitikusa hétfőn az Országgyűlésben az azonnal kérdések és válaszok órájában.
A 2010. május elseje után születő gyerekek esetében két évre csökken a gyermekgondozási segély (gyes) időtartama, és a jelenlegi 180 helyett 365 nap biztosítási idő kell a gyermekgondozási díjhoz (gyed), valamint a 24 hétig járó terhességi-gyermekágyi segélyhez (tgyás), a hétfőn 199 igen, 164 nem szavazattal, 3 tartózkodással elfogadott törvénymódosítás szerint.
Jelentős gazdasági visszaesésről adnak számot világszerte a napokban megjelenő, első negyedéves GDP adatok, a vártnál mélyebb recesszió miatt az MNB 6,7 százalékra emelte a magyar GDP idei zsugorodására vonatkozó előrejelzését.
Két szocialista képviselő, Baja Ferenc és Deák Istvánné nemmel szavazott míg a szintén MSZP-s Warvasovszky Tihamér tartózkodott a gyes időtartamát két évre csökkentő szavazás során, hétfőn a parlamentben.
A június 7-i választás véget vethet a "kormányzati ámokfutásnak", annak a gazdaságpolitikának, amely az adóprés megszorításán kívül másra nem képes - jelentette ki Szájer József, a néppárti európai parlamenti képviselő hétfőn a Csongrád megyei Mindszenten.
Az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselőcsoportjának a követező öt évben az lesz a küldetése, hogy elérje, a 2014-től esedékes uniós költségvetésben is szerepeljen olyan városrehabilitációs programra szánt célzott támogatás, amelyet a kisebb települések is igényelhetnek - mondta Göncz Kinga, a párt listavezetője egy józsefvárosi fórumon hétfőn.
Nincs fejlődés változás nélkül, Magyarországnak a változásokat a fejlesztésekért el kell szenvednie - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök a Szabad Európa Társaság (SZET) rendezvényén, a budapesti Merlin Színházban hétfőn este.
A lakosság véleményét kéri Pécs több belvárosi terének és utcájának felújításához Páva Zsolt, aki ezt azzal indokolta hétfői sajtótájékoztatóján, hogy a beruházás valószínűleg mintegy háromszázmillió forinttal többe kerül majd a tervezettnél.