2009. június 2. kedd

jún. 2
16:12
Olaszliszkai ítélet - Súlyosbításért fellebbezett az ügyészség (Infostart)
Súlyosbításért fellebbezett a Borsod megyei főügyészség az olaszliszkai emberölés büntetőperében múlt pénteken hozott első fokú ítélet ügyében - mondta Martossy György, főügyészségi csoportvezető ügyész, sajtószóvivő kedden az MTI-nek. A főügyészség további négy vádlottra kérte életfogytiglani fegyházbüntetés kiszabását.
jún. 2
16:15
Az SZDSZ-nek komoly aggályai vannak a vagyonadóval kapcsolatban (Alternatív Energia)
Az SZDSZ további egyeztetéseket tart szükségesnek a végleges döntés meghozatala előtt az adótörvényekkel kapcsolatban, ugyanis a liberálisoknak komoly aggályaik vannak, és a tervezet egy részét nem tartják elfogadhatónak - mondta Fodor Gábor pártelnök Kóka János frakcióvezetővel közösen tartott keddi sajtótájékoztatóján.
jún. 2
16:30
Továbbra is ingyen utazhatnak a 65 év felettiek (Infostart)
A kormány a szolidaritási intézkedéscsomag részeként javaslatot tesz egy szociális kríziskezelő program létrehozására. A társadalompolitikáért felelős tárca nélküli miniszter ennek elemei között említette a méltányossági nyugdíjkeret megemelését, a 65 év felettiek utazási kedvezményének megtartását, illetve a nehéz helyzetbe került lakáshitelesek megsegítését.
jún. 2
16:33
Súlyosbításért fellebbeztek az olaszliszkai ítéletben (Metropol)
Súlyosbításért fellebbezett a Borsod megyei főügyészség az olaszliszkai emberölés büntetőperében múlt pénteken hozott első fokú ítélet ügyében - mondta Martossy György, főügyészségi csoportvezető ügyész, sajtószóvivő. A főügyészség további négy vádlottra kérte életfogytiglani fegyházbüntetés kiszabását.
jún. 2
17:06
Az SZDSZ-nek komoly aggályai vannak a vagyonadóval kapcsolatban (Infostart)
Az SZDSZ további egyeztetéseket tart szükségesnek a végleges döntés meghozatala előtt az adótörvényekkel kapcsolatban, a liberálisoknak ugyanis komoly aggályaik vannak, és a tervezet egy részét nem tartják elfogadhatónak - mondta Fodor Gábor pártelnök Kóka János frakcióvezetővel közösen tartott keddi sajtótájékoztatóján.
jún. 2
17:24
Gyürk: "Irreális a különbség a Fidesz és az MSZP támogatottsága között" (Infostart)
Irreálisnak tartja a Fidesz kampányfőnöke azt a különbséget, amit a közvélemény-kutatók mérnek pártja és a szocialisták támogatottsága között. Gyürk András minden idők legolcsóbb korteskedésnek tartja a pénteken befejeződő EP-kampányukat. Kedden Orbán Viktor pártelnök országjáró körútra indul.
jún. 2
17:27
Tervezik a Csepel Művek környezeti kármentesítését (Metropol)
A zöldtárca megbízásából megkezdődött a Csepel Művek mintegy 240 hektáros területének környezeti kármentesítését célzó stratégiai szakanyag kidolgozása.
jún. 2
17:27
A pénzügyminiszter bejelentése (Alternatív Energia)
A tipikus adóparadicsomi helyszínekre történő kifizetéseket - legyen az jogdíj, kamat, szolgáltatási díj - 30 százalékos forrásadó sújtja 2010-től a tervezett adócsomag szerint - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter kérdésre válaszolva a Gazdasági Egyeztető Fórum (GEF) keddi ülését követő sajtótájékoztatón Budapesten.
jún. 2
17:29
Bokros Lajos: a politikai osztály tagjai közül jó néhánynak van off-shore cége (Alternatív Energia)
A politikai osztály tagjai közül jó néhánynak van off-shore cége, és ezeken keresztül ügyesen elkerülik a közteherviselést - mondta Bokros Lajos közgazdász, az MDF EP-listájának vezetője kedden Veszprémben sajtótájékoztatón.
jún. 2
17:31
"Telefonon terjesztik a Fidesz hazugságait az új adórendszerről" (Alternatív Energia)
Valakik a Magyar Hírlap felmérésének álcázva "telefonon terjesztik a Fidesz hazugságait az új adórendszerről" - közölte Nyakó István kedden.
jún. 2
17:42
A Pető Intézet konduktora a szerencsétlenül járt gép egyik magyar utasa (Infostart)
A Pető Intézet munkatársa, Szarvas Rita konduktor az Air France légitársaság eltűnt repülőgépének egyik magyar utasa - erősítette meg az InfoRádió értesülését az MTI-nek az intézet rektori tanácsa kedden. Úgy tudjuk, hogy a magyar konduktor 31 éves volt és több nyelven beszélt.
jún. 2
17:45
Magyarországra jön európai szocialisták elnöke (Alternatív Energia)
Az MSZP meghívására szerdán egy napra Magyarországra jön Paul Rasmussen, az európai szocialisták elnöke, hogy részt vegyen a párt kampányában - tájékoztatta Nyakó István szóvivő kedden. Elmondta: a politikus megbeszélést folytat Göncz Kingával, az MSZP listavezetőjével, Bajnai Gordon miniszterelnökkel és Lendvai Ildikó szocialista pártelnökkel.
jún. 2
18:03
A Duna TV megrendezné a listavezetők vitáját (Metropol)
A Duna Televízió vállalja, hogy élő adásban közvetíti és moderálja az európai parlamenti (EP) választások magyarországi listavezetőinek vitáját.
jún. 2
18:03
Draskovics: kedvezően érintik a rendőröket a tervezett adóváltozások (Alternatív Energia)
Igen kedvezően érintik a rendőröket a kormány által kezdeményezett, a tervek szerint a jövő év januárjában életbe lépő adómódosítások: a tiszthelyetteseknél évente mintegy 200 ezer forinttal több pénz maradna - mondta Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter kedden.
jún. 2
18:05
Halálos cápatámadás a Vörös-tengerben (Metropol)
Cápa végzett egy francia turistával, aki a Vörös-tengerben búvárkodott egy elhagyatott helyen Egyiptom partjainál. 2004 óta ez első halálos cápatámadás egyiptomi vizeken.
jún. 2
18:21
Újbuda nem kér a hajléktalanokból (Metropol)
Új közbiztonsági programot indított Budapest XI. kerülete, melynek legfontosabb elemei a közbiztonság, a közlekedésbiztonság, a hajléktalanoktól védett körzetek kialakítása és a köztisztaság.
jún. 2
18:57
Vision Consulting: ezen a szavazáson a Fidesz nem tud veszíteni (Alternatív Energia)
Nem tud veszíteni a Fidesz az európai parlamenti (EP) választáson; nem tud annyira rosszul szerepelni, hogy azt a közvélemény vereségnek élje meg - írta a Vision Consulting EP-prognózis című anyagában, amelyet kedden juttatott el a sajtóhoz. A prognózisban kifejtik, a kampány során - paradox módon - találkozik az MSZP és a Fidesz érdeke, ugyanis mindkét párt a választás hatásainak mérséklésében…
jún. 2
18:59
Ha válság van, akkor dönteni kell, "dönteni, lépni, haladni előre" (Alternatív Energia)
Bajnai Gordon úgy ítéli meg, hogy mindazt betartotta, amit félszáz napja mondott, amikor elvállalta a kormány vezetését. A kormányfő sok tucatnyi vállalkozó előtt, a miskolci Városháza Dísztermében azt mondta: egy cselekvő kormányt ígért, olyat, amely nem beszélni fog sokat, hanem inkább cselekedni fog.
jún. 2
19:01
Bajnai: a kormány bebizonyította, hogy van jobb út az ország számára (Alternatív Energia)
Bajnai Gordon szerint válságban kétszer olyan gyorsan telik az idő, ezért úgy gondolja, hogy ötven nap után már időszerű értékelést tartani a kormány tevékenységéről. A kormányfő az RTL Klubnak kedden adott nyilatkozatában azt mondta, a "cselekvés kormánya" ez idő alatt nagyon sok lépéssel igazolta, hogy Magyarország számára van jobb út, mint amin korábban haladt.
jún. 2
19:03
Orbán: a tolvajszellem világa uralkodik Magyarországon (Alternatív Energia)
Magyarországon "a tolvajszellem vált ideológiává", olyan világ alakult ki, hogy "azok az emberek, akik munkából akarnak megélni, alig, csak nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem boldoguknak", míg azok, akik a jövőjüket "inkább a spekulációra és a szélhámosságra alapozzák, azok élnek, mint Marci Hevesen" - közölte Orbán Viktor kedden Zalaegerszegen, ahol a Fidesz az európai parlamenti (EP) választás…
jún. 2
19:12
Török Gábor: Vasárnap Dávid és Fodor politikája kerül mérlegre (Infostart)
Akár irányváltásra is sor kerülhet az MDF-en és az SZDSZ-en belül, amennyiben nem szereznek mandátumot a vasárnapi európai parlamenti választáson - mondta az InfoRádiónak a Vision Consulting igazgatója. Török Gábor politológus szerint a mostani voksoláson több szavazatot gyűjthet be a Jobbik, mint egy országgyűlési választáson.
jún. 2
19:14
Orbán: a tolvajszellem világa uralkodik Magyarországon (Infostart)
Magyarországon "a tolvajszellem vált ideológiává", olyan világ alakult ki, hogy "azok az emberek, akik munkából akarnak megélni, alig, csak nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem boldoguknak", míg azok, akik a jövőjüket "inkább a spekulációra és a szélhámosságra alapozzák, azok élnek, mint Marci Hevesen" - közölte Orbán Viktor kedden Zalaegerszegen, ahol a Fidesz az európai parlamenti (EP) választás…
jún. 2
19:15
A németek is aggódnak Orbán miatt (Metropol)
Aggodalommal tekintünk Orbán Viktor, a Fidesz elnökének esztergomi kijelentésére, mondta Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter kedden Budapesten, azt követően, hogy tárgyalt magyar partnerével.
jún. 2
19:17
Randevú a Földdel (Metropol)
A Föld állapotára hívja fel a figyelmet Luc Besson francia fimrendező és Yann-Arthus Betrand fotográfus Home című filmje, amelyet pénteken mutatnak be a budapesti Millenáris Parkban a Környezetvédelmi Világnap alkalmából szervezett, Randevú a Földdel elnevezésű eseményen.
jún. 2
19:33
Kövér csaló komcsikról és brigantikról beszélt Makláron (Metropol)
A Fidesznek azért van szüksége kétharmados többségre, hogy felfüggeszthessék az MSZP-s brigantik mentelmi jogát annak érdekében, hogy az igazságszolgáltatás nyakon csíphesse őket - jelentette ki Kövér László kedden a Heves megyei Makláron.
jún. 2
19:51
Kövér: azért kell kétharmad, hogy nyakon csípjék az MSZP-s brigantikat (Alternatív Energia)
A Fidesznek azért van szüksége kétharmados többségre, hogy felfüggeszthessék az MSZP-s brigantik mentelmi jogát annak érdekében, hogy az igazságszolgáltatás nyakon csíphesse őket - jelentette ki Kövér László kedden a Heves megyei Makláron.
jún. 2
19:53
MSZP: a Fidesz hajtóvadászatot indított Szilvásy ellen (Alternatív Energia)
Nyakó István szerint a legnagyobb ellenzéki párt semmibe veszi a magyar törvények által garantált jogokat és kötelességeket; Szilvásy György ugyanis csak a kötelességét teljesítette, amikor az országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának tagjait tájékoztatta az UD Zrt.-t érintő vizsgálatról.
jún. 2
20:42
Török Gábor: Káosz és anarchia uralkodik az MSZP-ben (Infostart)
Kaotikus, anarchikus helyzet alakult ki a Magyar Szocialista Pártban - mondta az InfoRádiónak a Vision Consulting igazgatója. Török Gábor szerint az esetleges katasztrofális vereség az EP-voksoláson elvezethet az előrehozott választásokhoz.
jún. 2
20:45
Többet képzelünk a Nyugatról (Metropol)
A luxemburgi napi kétszáz kilométert autózik a munkahelyére, a német évek óta nem volt nyaralni, a svéd nem költ semmiféle szolgáltatásra.
jún. 2
21:18
A Pető Intézet munkatársa az eltűnt repülőgép egyik magyar utasa - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
A Pető Intézet munkatársa az Air France légitársaság eltűnt repülőgépének egyik magyar utasa - közölte az intézet rektori tanácsa. A tájékoztatás szerint Szarvas Rita konduktor éppen egy brazíliai kiküldetésből akart hazatérni, amikor a gép hétfőn eltűnt az Atlanti-óceán felett.
jún. 2
21:36
Orbán Viktor: a teljes Kárpát-medencei magyarságot fogjuk képviselni az EP-ben (Infostart)
A magyar képviselőknek a teljes Kárpát-medencei magyarságot kell majd képviselniük az Európai Parlamentben, aki ezt nem érti, vagy zokon veszi, az éppen az Európai Unió lényegével nincs tisztában - hangoztatta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke kedden Szombathelyen, választási nagygyűlésen.
jún. 2
21:38
Mindkét nagy párt a volt baloldaliakra hajt (Infostart)
Az MSZP és a Fidesz ugyanazokat, vagyis a volt baloldali szavazókat célozta meg az európai parlamenti választást megelőző kampányában - mondta az InfoRádió által megkérdezett politikai kommunikációs szakértő. Fűrész Gábor szerint az MSZP identitáskampányt folytat, míg a Fidesz régi táborát kovácsolja össze a baloldalról lemorzsolódott szavazókkal.
jún. 2
21:39
A KENÓ nyerőszámai (Metropol)
A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a június 2-i KENÓ-játékban a következő számokat sorsolták: 1 2 3 4 5 19 21 44 46 52 55 56 57 61 65 69 71 72 74 76
jún. 2
21:57
Fodor: kritikus a magyar liberalizmus helyzete (Alternatív Energia)
A soron következő európai parlamenti választások előtt különösen kritikus a magyar liberalizmus helyzete - mondta Fodor Gábor, aki Horn Gáborral és Konrád Györggyel folytatott nyilvános beszélgetést az Újlipótvárosi Klub Galériában kedden.
jún. 2
22:15
Orbán üzent (Alternatív Energia)
A magyar képviselőknek a teljes Kárpát-medencei magyarságot kell majd képviselniük az Európai Parlamentben, aki ezt nem érti, vagy zokon veszi, az éppen az Európai Unió lényegével nincs tisztában - hangoztatta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke kedden Szombathelyen, választási nagygyűlésen.
jún. 2
23:27
Újabb fertőzött Magyarországon (Metropol)
Egy fiatal fővárosi férfinál mutatták ki másodikként Magyarországon az új típusú influenzavírust - áll az Egészségügyi Minisztérium kedd esti közleményében.

2009. június 3. szerda

jún. 3
5:09
Leváltott vezetőjük miatt tiltakoztak a diákok a pécsi Gandhi gimnáziumban (Alternatív Energia)
Kétórás ülősztrájkot tartott tegnap a pécsi Gandhi gimnázium mintegy hetven diákja tanáraikkal együtt, tiltakozva az iskola vezetőcseréje ellen. A diákok a leváltott, de sokak által nagyra becsült eddigi igazgató, a gimnázium ötletgazdájának özvegye mellett álltak ki. Csovcsics Erika szerint távozásának nézeteltérés az oka, míg az intézményt működtető kuratórium elnöke állítja: csak a…
jún. 3
5:24
Üveghegy Dobogókőn - kiszorulnak az egyszerű turisták? (Infostart)
Óriási "üveghegy"-et terveztek az ország egyik legnépszerűbb kirándulóhelyére, Dobogókőre, ahonnan így kiszorulhatnak az egyszerű kirándulók. A terv a megkérdezett helyieknek sem tetszik, ők azonban offshore-céget gyanítanak a háttérben. Fejleszteni mindenki szerint kell, de ezt mindenki máshogy tenné. Az Inforadio.hu utánajárt az ügynek.
jún. 3
5:27
Egyedül Orbán állíthatja meg a Jobbik előretörését? (Alternatív Energia)
Országjárásra indult tegnap Orbán Viktor; a Fidesz elnöke a szombati kampánycsendig nyolc városban igyekszik a választási kedvet fokozni és elhitetni, hogyha vasárnap nagyon sokan szavaznak rájuk, véget érhet a Gyurcsány-Bajnai korszak. Ehhez azonban az kellene, hogy a jelenlegi helyzettel elégedetlen emberek csak a Fideszre voksoljanak, tudomást sem véve más jobboldali pártokról. A Jobbik…
jún. 3
5:29
Amikor a közoktatásra nem a 2x2 józansága hat (Alternatív Energia)
Oktatási szakemberek szerint mindegy, hogy milyen a közoktatás tagozódása. Ezért az a vita, amely Magyar Bálint újabb módosító indítványa körül lángolt fel, csak eltereli a figyelmet az oktatás lényegi gondjairól, a megoldás hiányáról. Különböző szempontokat figyelembevéve az általános iskola-gimnázium 8+4, 6+6, vagy 4+8-as formációjának is van előnye és hátránya. Arról azonban, hogy melyik…
jún. 3
5:45
Kétmilliárdos támogatás a családosoknak, a nyugdíjasoknak és a lakáshiteleseknek (Alternatív Energia)
Legalább 20 ezer forintos gyorssegély a bajba került családoknak, a méltányossági nyugdíj megemelése, a 65 éven felüliek ingyenes utazásának megtartása, és a nem munkanélküliekre is kiterjesztett lakástörlesztési támogatás - ezek a legfontosabb elemei a kormány kríziskezelő programjának. A mintegy kétmilliárd forintos csomag egy része augusztus 1-jén indul és november 1-jéig tart, a…
jún. 3
5:47
Az ingatlanra kivetett közteher bevezetése megosztja a szabad demokratákat is (Alternatív Energia)
Komoly aggályaik és ellenvetéseik vannak a szabad demokratáknak a kormányzat tervezett adóváltoztatásaival kapcsolatban, de érdemi eszmecsere csak a jövő héten, az EP-választás és a javaslatcsomag parlamenti vitájának megnyitása után várható. Konkrétumokról, a felek mozgásteréről és a lehetséges konszenzusról addig senki nem beszél. A Bajnai-kabinet egyszer - az MSZP-frakció miatt - már…
jún. 3
6:21
Biciklis mentő Magyarországon is? (Alternatív Energia)
A mentőrobogó sikere után a biciklis mentésben is lát fantáziát Siklósi Gábor, a Főnix mentőrobogó-szolgálat csoportvezetője.
jún. 3
6:39
Ismét emelkedhet a BKV jegy! (Alternatív Energia)
A BKV év eleji, több mint 10 százalékos tarifaemelése után az áfa 5 százalékos drágulása miatt újabb, maximum 4,4 százalékos áremelési javaslat kerül ma a Fővárosi Közgyűlés elé.
jún. 3
6:54
Schmitt: Öt éve is komoly következménye volt a választási eredménynek (Infostart)
Ha a Fidesz 60 százalékkal megnyeri az európai parlamenti választást, akkor az visszalépésre kell, hogy késztesse a kormányt - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Fidesz európai parlamenti listavezetője. Schmitt Pál rámutatott: így volt ez öt évvel ezelőtt is, a szocialisták akkor is azt hangsúlyozták, hogy az EP-választásnak nincs belpolitikai tétje, a vereség után három héttel mégis új…
jún. 3
6:56
A BBC szerint újjáéledhet az ultranacionalizmus Magyarországon (Infostart)
Újraéledhet az ultranacionalizmus Magyarországon és Európában a BBC brit televízió szerint. A közszolgálati csatorna tegnap esti műsorában elhangzott: a Jobbik a romákat okolja a magyarországi bűnözésért, és üzenetei az országot kihasználó multinacionális cégekről és a globális tőkéről a harmincas éveket idézik.
jún. 3
6:57
Mi minden lehetséges! Lesz aki munka közben fog szavazni (Alternatív Energia)
A honvédség, a rendőrség, a tűzoltóság és a büntetés-végrehajtás teljes személyi állományának biztosítják a részvétel lehetőségét a június 7-ei európai parlamenti (EP) választáson.
jún. 3
6:58
Magyar Nemzet: Egy adócsaló dönthet milliárdos uniós pénzekről (Infostart)
Lapértesülés szerint egy adócsalásért és közokirat-hamisításért jogerősen elítélt polgármestert választottak be annak a nyírségi önkormányzati társulásnak a vezetőségébe, amely csaknem ötmilliárd forint európai uniós támogatásról dönthet a jövőben.
jún. 3
7:12
Szigorítást tgervez a kormány az offshore cégek megadóztatásával kapcsolatban (Infostart)
2010-től megadóztatná a korábban keletkezett, de külföldi offshore cégekben hagyott jövedelmeket a kormány. Mindezzel együtt több szigorítást tervez a kabinet jövőre az offshore cégek adózásával kapcsolatban. A pénzügyminiszter erről a Gazdasági Egyeztető Fórum ülése után beszélt, ahol a munkaadók az adókedvezmények megszüntetését követelték.
jún. 3
7:15
A Fidesz Gyurcsány és Bajnai fényképével kampányol - Lehet? (Alternatív Energia)
Helyben hagyta a Legfelsőbb Bíróság azt az OVB-határozatot, amely szerint a korábbi és a jelenlegi miniszterelnök fényképét is tartalmazó film a kampány részének minősül, a jelölő szervezet népszerűsítését szolgálja, s nem sérti a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás elvét sem - közölte szerdai számában a Népszabadság a Fidesz kampányfilmével kapcsolatos döntést.

Keresés