A Balatonring helyén még mindig csak gaztengert látni dübörgő munkagépek helyett. Csaknem ezermilliárd forint támogatást kapnak a magyar államtól a multicégek. Molnár Csaba, Bajnai Gordon vagy Ficsor Ádám is lehet az új szocialista erős ember. Az idén nyári emelés után a következő évben is felfelé vinné a jövedéki adót a kormány. Témák a mai lapokból.
Egy háromszintes ház valamennyi lakóját ki kellett menekíteni szerdára virradó éjjel Zalaegerszegen, mert tűz ütött egy lakásban, ahonnan egy sérültet is elszállítottak a mentők - közölte a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyelete az MTI-vel.
Az iskolai idő végeztével sok szülőnek okoz gondot, kire bízza a nyári szünetben gyermekét. Az önkormányzatoknak fenn kell tartaniuk napköziket, sok szülő azonban ódzkodik ezektől. Hogy mi a megoldás ilyenkor, arról más véleményen vannak a szülők, a szociológus és a gyermekpszichológus. Mint ahogy arról is: kinek a feladata vigyázni a gyermekekre.
Ismét határozottan cáfolta a pénzügyminiszter, hogy valamennyi ingatlant meg kívánná adóztatni a kormány, úgy vélte, hogy a módosító javaslatok elfogadásával igazságosabb lesz a vagyonadóztatás és megerősítette, hogy erről az adónemről nem folytattak külön egyeztetést az IMF-fel, ez az egész a 2010-es intézkedési csomag része.
Ismét határozottan cáfolta a pénzügyminiszter, hogy valamennyi ingatlant meg kívánná adóztatni a kormány, úgy vélte, hogy a módosító javaslatok elfogadásával igazságosabb lesz a vagyonadóztatás és megerősítette, hogy erről az adónemről nem folytattak külön egyeztetést az IMF-fel, ez az egész a 2010-es intézkedési csomag része.
Metángáz-mérgezést szenvedett hét baranyai bányász a spanyolországi Leon szénbányájában a közelmúltban, de már mindannyian elhagyhatták a kórházat - írta szerdán az Új Dunántúli Napló.
A lengyel egyházban már hetekkel a tervezett koncert előtt nagy izgalmat keltett Madonna; a varsói érseknek nem tetszik, hogy a popdíva Mária mennybevételének főünnepén lép fel, szerinte ez cinikus lépés.
A pusztító időjárási események hátterében gyakran áll szupercellás zivatar. A jelenség a többi zivatartípushoz képest nagyobb területen, akár az egész országon is áthaladhat, és az esetek számottevő részében jégesővel jár.
A Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében 40 millió forintot kapott egy évre a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ), amelyből több programot is finanszíroz - jelentette be szerdán sajtótájékoztatón Budapesten Baranovszky György, a szövetség ügyvezető elnöke.
Napirendre kerülhet az MSZP júliusi pártkongresszusán, hogy továbbra is van-e bizalom a párt nemrégiben megválasztott elnöksége iránt - tudta meg szocialista forrásból szerdán az MTI.
Elütött egy villamossíneken közlekedő biciklist egy BKV-busz délelőtt; a baleset miatt egy órán át állt a villamosforgalom a 47-49-es vonalán az érintett szakaszon.
Napirendre kerülhet az MSZP júliusi pártkongresszusán, hogy továbbra is van-e bizalom a párt nemrégiben megválasztott elnöksége iránt - tudta meg szocialista forrásból szerdán az MTI.
Munkacsoportokat hozott létre a Fidesz annak érdekében, hogy kormányra kerülésük esetén a leggyorsabban végre lehessen hajtani a víz-, a föld- és az erdővagyon magánosításáról szóló szerződések felbontását - mondta Bencsik János, a párt országgyűlési képviselője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Továbbra is nyílt szavazást szorgalmaz Baka András főbírójelöltről az MSZP - mondta Tukacs István szocialista képviselő szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Heves vita folyt az MSZP elnökség keddi, éjszakába nyúló elnökségi ülésén. Az EP választás óta többen úgy vélik a pártban, nem lehet úgy tenni, mintha mi sem történt volna, és a július 4-i kongresszuson elő kell készíteni a tisztújítást. Akadnak, akik felvetették: módosítani lehetne az alapszabályt annak érdekében, hogy a parlamenti választások előtt ne kelljen az alapszervezetben is szavazni az…
Egy év múlva teljes hosszában elkészül a Békést és Békéscsabát összekötő kerékpárút, a még hiányzó szakasz építése jövő hónapban kezdődik - adta hírül az MTI Önkormányzati Sajtószolgálata (ÖS) szerdán.
Átadta az adatvédelmi és a kisebbségi ombudsman az országgyűlési biztosok által alapított Justitia Regnorum Fundamentum díjat szerdán Budapesten; Jóri András Majtényi László egykori adatvédelmi biztost, Kállai Ernő pedig Varró Szilvia újságírót részesítette az ombudsmani elismerésben.
A Szabad Demokraták Szövetsége még nem döntött arról, támogatja-e a vagyonadóról szóló törvényjavaslatot - tájékoztatta a párt sajtóosztálya szerdán az MTI-t.
A Szabad Demokraták Szövetsége még nem döntött arról, támogatja-e a vagyonadóról szóló törvényjavaslatot - tájékoztatta a párt sajtóosztálya szerdán az MTI-t.
Amíg 2000-ben és 2004-ben a fiatalok bíztak a jövőben, 2008-ban a kilátástalanságot, a létbizonytalanságot és a munkanélküliséget jelölték meg a legfőbb problémaként - derül ki a Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet jelentéséből. A kutatás vezetője szerint ennek hátterében az áll, hogy az elmúlt évek oktatáspolitikája negatívan hatott az esélyegyenlőségre. Bauer Béla úgy véli: a negatív jövőkép…
Döntött a kormány arról, hogy a béren kívüli juttatásoknál - cafetéria - 25 százalékos lesz az adókulcs, és megszűnik a 400 ezer forintos összeghatár - közölte a kormányszóvivő a szerdai tájékoztatón, miután a kormány döntött arról, hogy mely adómódosítási javaslatokat támogatja.
Kiss Péter szerint az MSZP-ben előbb meg kell lennie az őszinte szembenézésnek, amely alapján meghatározzák a következő időszak kormányzati feladatait és a párt választás programját, majd ezután lehet ezekhez friss, hitelesítő arcokat párosítani. A társadalompolitikai miniszter a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón kérdésre válaszolva hangsúlyozta: ez csak ebben a sorrendben képzelhető el.
Az MSZP júliusi kongresszusán a helyzetelemzés mellett a következő időszak teendőinek megvitatása szerepel a tervezett napirenden - mondta Nyakó István, az MSZP szóvivője szerdán. Arra a kérdésre, hogy sajtóhírek szerint az MSZP országos elnökségének kedd esti ülésén felmerült az, hogy kérjen bizalmi szavazást maga ellen az elnökség, Nyakó István azt mondta: ha a tervezett napirenden kívül a…
Az Ifjúsági Demokrata Fórum (IDF) megszakítja a politikai kapcsolatot az MDF-fel, ha Dávid Ibolya marad a párt elnöke - jelentette ki Lasztovicza Gábor, az IDF elnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. Hozzátette: ha szombaton az országos gyűlés bizalmat szavaz a párt elnökének, akkor a 20 éve az MDF mellett álló IDF megszakít minden kapcsolatot a demokrata fórummal.
Az idén az első negyedévben 15 százalékkal, 8.884-re csökkent a külföldi munkavállalók foglalkoztatására kiadott engedélyek és bejelentések száma Magyarországon, az egy évvel korábbihoz képest - derül ki az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) statisztikáiból.
A Fidesznek véget kell vetnie a szélsőjobbal létrehozott szellemi és szóbeli koalíciójának, hogy ezt ne követhesse a tettek koalíciója a parlamentben - közölte Alexa György szocialista Országgyűlési képviselő szerdán. A képviselő közleménye szerint elvárják a Fidesztől, hogy ott legyen csütörtökön a Cipők a Duna-parton elnevezésű emlékműnél, amelyet hétfőn ismeretlenek meggyaláztak, mert "van mit…
Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke lehet az európai parlamenti választáson mandátumot szerzett Áder János utóda az Országgyűlés egyik alelnöki tisztségében - erősítette meg a Magyar Televízió híradójának értesülését a Fidesz szerdán az MTI-nek.
Az embereknek tisztességes fizetést adó tisztességes munkára, és nem alamizsnára van szükségük; a kormány azonban ehelyett semmibe veszi, megalázza őket - közölte Cser-Palkovics András, a párt helyettes szóvivője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján a kormány által ismertetett szociális kríziskezelő programra reagálva.
Két hét múlva tisztújítás lesz az SZDSZ-ben, de arról megoszlanak a vélemények a pártban, hogy milyen pozíciókon kellene lecserélni az embereket. Többen teljes megújulást javasolnak, így az országgyűlési frakció összetételét is átalakítanák.
A Belügyminisztérium III/1-es főcsoportja szigorúan titkos tisztjének vállalkozása lehet a 2010-es sanghaji világkiállítás magyar pavilonjának kivitelezője és üzemeltetője - értesült a Heti Válasz.
Katona Kálmán nem megy el a Magyar Demokrata Fórum (MDF) szombati országos gyűlésére, mert vendégként sem vehet rajta részt, Pettkó András azonban valószínűleg ott lesz. Erről a független képviselők szerdán nyilatkoztak.
A települések nagyságát és a családok létszámát is figyelembe veszi az új, október 1-től induló lakástámogatási rendszer, amelyet szerdán fogadott el a kormány - tudta meg több forrásból az MTI.
Döntött a kormány arról, hogy a béren kívüli juttatásoknál - cafetéria - 25 százalékos lesz az adókulcs, és megszűnik a 400 ezer forintos összeghatár - közölte a kormányszóvivő a szerdai tájékoztatón, miután a kormány döntött arról, hogy mely adómódosítási javaslatokat támogatja.
A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szerda délután sem megerősíteni, sem megcáfolni nem kívánta az MTI-nek azt az értesülését, amely szerint az NNI nyomozói házkutatást tartanak a 2002-es hídfoglalásáról elhíresült Budaházy György diósdi házánál, őt pedig őrizetbe vették. Bartha László szóvivő annyit mondott: nem kívánja kommentálni az értesülést.
Négymilliárd forintos keretösszegből támogatja a kormány augusztustól a válság miatt bajba jutott családokat. A jogszabály szerint egyszeri, 20-tól 50 ezer forintig terjedő összegre számíthatnak azok, akik megfelelnek a kritériumoknak.
Őrizetbe vették a 2002-es hídfoglalásáról és a 2006-os őszi eseményekről elhíresült Budaházy Györgyöt a főváros 13. kerületében. Az InfoRádió értesülése szerint a férfi ellen terrorcselekmény előkészülete, valamint - felbujtóként - több rendbeli emberölés előkészülete a gyanú. Budaházy György lakásán házkutatást tartottak. Az információt megerősítette Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség…
A politikai stratégiával foglalkozó ülésekre nem kívánja meghívni Bokros Lajost az Európai Parlament (EP) magyar néppárti delegációja - közölte szerdán Brüsszelben Szájer József, a delegáció vezetője.
Őrizetbe vették Budaházy Györgyöt szerda délután - erősítette meg az MTI értesülését Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője. A szóvivő bővebb tájékoztatást későbbre ígért. A Népszabadság Online úgy tudja, terrorcselekmény elkövetésével és emberölés előkészületével gyanúsítják Budaházy Györgyöt.
Magyarországon olyan súlyos gonddá vált a korábban jól bevált, olcsó táborok hiánya és a szünidejüket töltő gyermekek elhelyezése, hogy gyakran a szülők egymást váltva tudnak csak szabadságra menni - ezt tapasztalta Ranschburg Jenő pszichológus. A professzor hozzátette: nyolc-tízéves gyerekek összeverődve csellengnek felügyelet nélkül, ez pedig szerepet játszik a kábítószer-használat…
Súlyosan meggyalázták a nemzetet a Cipők a Duna-parton emlékmű megbecstelenítésével - mondta Deák Gábor, a Magyarok a Nácik Ellen nevű civil szervezet tagja szerdán, az általuk rendezett flashmobon (villámcsődületen) a fővárosban, a pesti alsó rakpart mellett lévő emlékműnél.
Őizetbe vették Budaházy Györgyöt szerda délután - erősítette meg az MTI értesülését Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője. A szóvivő bővebb tájékoztatást későbbre ígért.