2009. június 23. kedd

jún. 23
8:06
Vision Consulting: Az MSZP-nek is hasznos lehet egy előrehozott választás (Infostart)
Az MSZP számára azért lehetne hasznos egy előrehozott választás, mert akkor a párt jobb esélyekkel indulhatna az önkormányzati választáson - mondta az InfoRádiónak Tóth-Czifra András, a Vision Consulting elemzője. Hozzátette: az MSZP legnagyobb problémája ma az, hogy nincs alkalmas miniszterelnök-jelöltje.
jún. 23
8:24
Balatoni nyár: a kempingeket temetik, a hotelek félházzal üzemelnek (Infostart)
Magyarország eltemette a kempingturizmust, legtöbbször csupán lakókocsit lehet látni a több száz férőhelyes balatoni kempingekben - mondta az InfoRádiónak a Magyar Kempingek Szakmai Szövetségének elnöke. A szállodák sincsenek tele: a tavalyinál 10-15 százalékkal kevesebb vendéget várnak a Balaton-parti hotelekbe - közölte a Magyar Szálloda Szövetség balatoni régiójának elnöke.
jún. 23
8:45
Százezren dolgoznak a médiapiacon (Alternatív Energia)
Körülbelül 103 ezren dolgoznak a hazai médiaiparban, az ágazat tavalyi konszolidált (azaz az iparágon belüli mozgások nélkül számított) forgalma pedig 428 milliárd forintra becsülhető - állítja nyilvános adatok és a hozzáférhető információkra épülő becslések alapján Máth András, a Ringier Kiadó Kft. kutatási igazgatója. A kutató azt mondta: az általa közölt adatokban jelentkezhetnek ugyan…
jún. 23
9:39
Mesterházy: az MSZP egyik legnagyobb hibája a kiszivárogtatás (Alternatív Energia)
Az MSZP egyik legnagyobb hibája, hogy állandóan, mindenhonnét minden kiszivárog - mondta Mesterházy Attila kedden a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában. A szocialisták parlamenti frakcióvezetője szerint a vitás kérdéseket egymás között kell megbeszélni.
jún. 23
10:51
Zuschlag-per - Ujhelyi nem emlékszik finanszírozási problémáira (Alternatív Energia)
Ujhelyi István, az MSZP alelnöke nem emlékszik arra, hogy a párt ifjúsági szervezetének finanszírozása hogyan történt, mert az operatív munkát Zuschlag János végezte teljes kompetenciával. Erről a szocialista politikus, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára tanúkihallgatásán beszélt a Zuschlag-per keddi tárgyalásán a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon.
jún. 23
11:06
Szanyi: Az MSZP éléről menniük kell a régi kurzus képviselőinek! (Infostart)
Szanyi Tibor szocialista képviselő szerint az MSZP összes olyan elnökségi tagjának le kell mondania, aki az őszödi beszéd és Gyurcsány Ferenc leváltása között a vezető testület tagja volt. A politikus a hvg.hu-nak adott interjújában arról beszélt, szakítani kell mind Gyurcsány Ferenc "liberál-anarchista" politikájával, mind a Bajnai-kormány politikai szürrealizmusával. Szanyi Tibor az InfoRádiónak…
jún. 23
12:03
Fidesz: a jegybank elnöke morálisan megbukott (Alternatív Energia)
A Fidesz szerint Simor András jegybankelnök morálisan megbukott, és szakmailag is alkalmatlan arra, hogy posztján maradhasson - jelentette ki Cser-Palkovics András, az ellenzéki párt helyettes szóvivője keddi sajtótájékoztatóján.
jún. 23
12:21
Szombaton döntenek az SZDSZ tisztújításának időpontjáról (Alternatív Energia)
Szombaton az SZDSZ országos tanácsának (ot) rendkívüli ülése dönt a tisztújítás időpontjáról - mondta kedden Szent-Iványi István.
jún. 23
12:36
Biztos kézzel gyorsít a kormány (Infostart)
A hétfőn elfogadott, az építési beruházásokat gyorsító csomag növeli a bizalmat és a erősíti a kapcsolatot az építési vállalkozók között - mondta Varga István, nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón.
jún. 23
12:39
Aki az iskola területén botrányt okoz, akár 150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal lenne sújtható (Alternatív Energia)
A közoktatási törvény módosítását kezdeményezi az MSZP a közoktatási intézmények biztonságos működése érdekében; a javaslat szerint, aki az iskola területén botrányt okoz, akár 150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal lenne sújtható.
jún. 23
12:41
A Jobbik is téma volt Bajnai és Netanjahu találkozóján (Alternatív Energia)
A világgazdasági válság, Magyarország és Izrael további együttműködési lehetőségei, illetve a Jobbik is téma volt Bajnai Gordon magyar és Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök keddi találkozóján - tudatta a kormányszóvivő.
jún. 23
12:43
Bajnai: Magyarország egyik legközelebbi barátja Izrael (Alternatív Energia)
Bajnai Gordon szerint Magyarország egyik legközelebbi barátja a közel-keleti térségben Izrael. A magyar miniszterelnök erről a Simon Peresz izraeli államfővel folytatott, a sajtó számára nyilvános találkozón beszélt kedden Jeruzsálemben.
jún. 23
13:12
Össztűz balról és jobbról a jegybankelnökre (Infostart)
Ma is össztűz alá került a jegybankelnök. A Magyar Nemzet nyilvánosságra hozta, hogy Simor András a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem gazdasági tanácsának elnöki tisztségét is betölti havi bruttó egymillió forintért, a Fidesz szerint pedig morálisan megbukott, és szakmailag is alkalmatlan arra, hogy posztján maradhasson. A kormány továbbra is kitart az MNB vezetője mellett.
jún. 23
14:06
Csaba László: Simorral törököt fogott az MSZP (Infostart)
Az MSZP és a Fidesz hetek óta össztűz alatt tartja a Magyar Nemzeti Bank elnökét: a szocialisták a kamatok magasan tartása, a Fidesz pedig emellett vélt offshore-ügyletei miatt bírálja Simor Andrást. Csaba László, a Közép-európai Egyetem közgazdászprofesszora az InfoRádiónak azt mondta: az MSZP két éve törököt fogott Simor Andrással, a jegybankelnök ugyanis határozott, független politikát folytat.
jún. 23
14:08
Tart a szúnyoginvázió a Balatonnál (Infostart)
Rövidesen befejeződik az árvaszúnyogok rajzása a Balatonnál, hamarosan megjelennek a csípős szúnyogok - mondta az InfoRádiónak a balatoni szúnyogirtást irányító szakértői csoport vezetője. Sáringer-Kenyeres Tamás hozzátette: az árvaszúnyogok ellen semmilyen irtószerrel nem lehet védekezni, csupán a szeles időjárás riasztja el őket.
jún. 23
14:09
Elhunyt Nagy Alajos (Alternatív Energia)
Elhunyt Nagy Alajos 1956-os forradalmár, a Magyar Szabadságharcos Világszövetség tiszteletbeli európai elnöke - közölte Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke.
jún. 23
14:11
Fidelitas: "mézesmadzag" a diákhitel kamatának félszázalékos csökkentése (Alternatív Energia)
A Fidelitas "mézesmadzagnak" tartja a diákhitel kamatának félszázalékos csökkentését, mert összességében 2009 januárja óta egy százalékkal nőtt a kamat - írta a Fidesz ifjúsági szervezetének elnöke keddi közleményében.
jún. 23
14:24
Vesztegetéssel gyanúsítják Dombóvár volt szocialista polgármesterét (Infostart)
Vádemelési javaslattal zárta le kedden a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság a Szabó Loránd ellen indított nyomozást, Dombóvár volt szocialista polgármesterét vesztegetéssel és hivatali visszaéléssel gyanúsítják - közölte a főkapitányság bűnügyi osztályvezetője.
jún. 23
14:26
Elhunyt Nagy Alajos 1956-os forradalmár (Infostart)
Elhunyt Nagy Alajos 1956-os forradalmár, a Magyar Szabadságharcos Világszövetség tiszteletbeli európai elnöke - közölte Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke.
jún. 23
14:27
A hódmezővásárhelyi kórház mellett lehet tanú Székely Tamás (Alternatív Energia)
Ha szükség lesz rá, tanúként idézteti meg a hódmezővásárhelyi kórház Székely Tamás egészségügyi minisztert egy kártérítési perben; a tárcavezető ugyanis hétfőn elismerte, hogy az intézménynek igaza volt az ágyszámleépítés kérdésében - mondta az Erzsébet Kórház és Rendelőintézet főigazgatója keddi sajtótájékoztatóján. Kallai Árpád kifejtette: Székely Tamás elismerte, hogy a 2007-ben bevezetett…
jún. 23
14:29
Varga István: a kormány már a jövőre koncentrál (Alternatív Energia)
A kormány a következő időszakban már a jövőre koncentrál, ezért is jelentek meg olyan akcióprogramok, amelyek a járműiparhoz, a logisztikához, a gyógyszeriparhoz, a biotechnológiához, információ-kommunikációs technológiához kapcsolódnak - mondta Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter a Joint Venture Szövetség keddi rendezvényén Budapesten.
jún. 23
14:31
Lendvai Ildikó a 13. havi nyugdíjról kérdezi Orbán Viktort (Alternatív Energia)
Lendvai Ildikó MSZP-elnök szerint Orbán Viktor is tudja, hogy kormányra kerülése után sem folyósíthatná újból a 13. havi nyugdíjat. A szocialista pártelnök kedden nyílt levélben kérdezte meg a Fidesz elnökétől, mit tenne a 13. havi nyugdíjjal, ha kormányra jutna.
jún. 23
14:45
Új vírus - Van megbetegedés Lettországban is (Alternatív Energia)
Első ízben erősítettek meg Lettországban, hogy a balti államban is van új vírus okozta influenzás megbetegedés - közölte kedden az ország közegészségügyi szolgálata.
jún. 23
14:47
Bajnai: tanulni kell a múltból (Alternatív Energia)
Bajnai Gordon szerint tanulni kell a múltból, hogy az soha ne ismétlődhessen meg, és ebben a kormány nagyon elkötelezett. A miniszterelnök erről hivatalos izraeli látogatása során beszélt újságíróknak, miután meglátogatta a Jad Vasem holokausztmúzeumot kedden Jeruzsálemben.
jún. 23
15:03
Helyén marad a Sportkórház (Alternatív Energia)
A Sportkórház a helyén marad, a félbemaradt felújítás befejezésére és egy magyarországi akkreditált doppinglaborra nincs pénz az állami költségvetésben, az új főigazgató személyét július 15-éig nevezik meg.
jún. 23
15:18
Mérséklődik a magyar légtérben a forgalom (Infostart)
Az év első öt hónapjában 212.490 repülőgép fordult meg a magyar légtérben, 5,3 százalékkal kevesebb, mint a múlt év hasonló időszakában, de a csökkenés üteme hónapról hónapra mérséklődik - mondta Fehér Imre, a HungaroControl kommunikációs vezetője.
jún. 23
15:20
Panasz a smasszerekre (Infostart)
Börtönőrök által elkövetett bántalmazásokra panaszkodtak az elítéltek az ombudsmannak, aki emiatt bejelentés nélkül vizsgálódik a börtönökben - közölte az Országgyűlési Biztos Hivatala.
jún. 23
15:21
Megjött a pénz! Cselényi remél (Alternatív Energia)
Beérkezett a Duna Televízióhoz az az 550 millió forint, ami a médiatörvény szerint a Nemzet Televíziójára eső része a kereskedelmi televíziók (RTL Klub, TV2) koncessziós díjának. A pénzzel a 2009-es üzleti terv tartható - jelentette ki a televízió elnöke.
jún. 23
15:23
Bánatalmazásra panaszkodnak a magyar elítéltek (Alternatív Energia)
Börtönőrök által elkövetett bántalmazásokra panaszkodtak az elítéltek az ombudsmannak, aki emiatt bejelentés nélkül vizsgálódik a börtönökben - közölte az Országgyűlési Biztos Hivatala kedden közleményben az MTI-vel.
jún. 23
15:39
Ennyit már elköltöttünk az IMF-hitelből! Mire? (Alternatív Energia)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió által biztosított hitelkeretből eddig 14 milliárd eurót hívott le Magyarország, ebből 8 milliárd euró került felhasználásra, a többi a tartalékokat növeli - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter a Országgyűlés költségvetési bizottságának keddi ülésén.
jún. 23
15:54
Szegény országnak nem lesz doppinlaborja (Infostart)
A Sportkórház a helyén marad, a félbemaradt felújítás befejezésére és egy magyarországi akkreditált doppinglaborra nincs pénz az állami költségvetésben, az új főigazgató személyét július 15-éig nevezik meg. Mindezeket Székely Tamás egészségügyi miniszter jelentette be az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottsága előtti meghallgatásán.
jún. 23
16:12
Kiszorítósdi az MSZP felső vezetésében (Infostart)
Továbbra is erős a belső harc a szocialistáknál. A párt elnöksége és vezetői - akárcsak a múlt héten - ismét éjszakába nyúló üléseken próbálják megerősíteni belső hatalmukat. A sajtó által öregek és fiatalok küzdelmének titulált erőpróbán kongresszusi technikákról és az Országos Választási Bizottságról vitatkoztak. A háttérben az ország számára a tét: az országgyűlési választás időpontja.
jún. 23
16:14
Péntekre a Fővám térre ér az egyik fúrópajzs (Infostart)
Hat héttel a budai Gellért térről való indulás után várhatóan pénteken a pesti Fővám térre érkezik a 4-es metró déli alagútépítő szerkezete - tudta meg az MTI városházi forrásokból.
jún. 23
16:30
Nagy bajban a köztévé: nincs elfogadott üzleti terv és tavalyi mérleg (Infostart)
A Magyar Televízió Zrt.-nek sem elfogadott üzleti terve, sem elfogadott mérlege nincs - tájékoztatta az InfoRádiót az MTV Közalapítvány kuratóriumának elnökhelyettese. Balogh László szerint a közszolgálati televízió nagy bajban van, a mérleg hiánya miatt az APEH még az adószámot is bevonhatja.
jún. 23
16:51
Támogatják a jogosítvány megszerzését! (Alternatív Energia)
Idén is pályázatot írt ki a Százhalombatta Ifjúságáért Közalapítvány a városban élő 26. év alattiak számára gépjárművezetői engedélyük megszerzésének támogatására – közölte az MTI-vel kedden Tomek Noémi, a polgármesteri hivatal szóvivője.
jún. 23
16:53
A Fidesz válasza Lendvainak (Alternatív Energia)
A Fidesz azon fog dolgozni, hogy a gazdasági növekedés újraindítása nyomán a lehető legtöbb segítséget nyújtsa az embereknek - ezt válaszolta a Fidesz elnöki stábjának vezetője Lendvai Ildikó MSZP-elnöknek, aki kedden nyílt levélben kérdezte Orbán Viktort, hogy kormányra kerülése esetén mit tenne a 13. havi nyugdíjjal.
jún. 23
17:06
Nosztalgiázni hív a BKV (Infostart)
A Fogaskerekű Vasút 135 éve, 1874. június 24-én indult első útjára, ebből az alkalomból az érdeklődők szerdán és csütörtökön újra utazhatnak a régi nosztalgiavonattal korabeli egyenruhába öltözött kalauzok kíséretében - közölte a BKV.
jún. 23
17:08
Magyarország rosszul küzd a korrupció ellen (Infostart)
Rosszul teljesít Magyarország a korrupció elleni küzdelemben, ugyanis szinte semmit nem tesz a korrupcióellenes program céljainak eléréséért - közölte a Transparency International.
jún. 23
17:24
Civil kezdeményezés a baloldal egységéért (Infostart)
Új, baloldali szociális mozgalom megalakítását kezdeményezi több civil egyesület, amelynek alapvető célja a baloldal "teljes szétesésének megakadályozása", a parlamenti baloldalban bizalmukat vesztett emberek és szerveztek összefogása, a baloldal újjászervezése - közölték az alapító civil szervezetek.
jún. 23
17:26
A pécsi püspöknek nem tetszik a tabló (Infostart)
Tiltakozik a pécsi Széchenyi téren felállított és a tér történetét bemutató tablókiállítás szövegének tartalma miatt Mayer Mihály, a Pécsi Egyházmegye püspöke, aki kedden, a helyszínen újságíróknak azt mondta: ha nem lenne törvénybe ütköző, festékszóróval tüntetné el a kifogásolt mondatokat.
jún. 23
17:27
Nem teszünk semmit a korrupció visszaszorításáért (Alternatív Energia)
Rosszul teljesít Magyarország a korrupció elleni küzdelemben, ugyanis szinte semmit nem tesz a korrupcióellenes program céljainak eléréséért - közölte a Transparency International (TI) az MTI-vel.
jún. 23
17:28
Versenyjogi aggályokkal lép hatályba az élelmiszeretikai kódex (Infostart)
Bár csak egy hét múlva lenne esedékes, még mindig nem tudni, hogy a kereskedelmi egységek hatályba léptetik-e július 1-jén az élelmiszer-termékpálya résztvevőinek etikai kódexét. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint a kódex létrehozását kezdeményező Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumnak előre kellett volna egyeztetnie a Gazdasági Versenyhivatallal.
jún. 23
17:29
Sztrájkolnak a MALÉV-pilóták! (Alternatív Energia)
A HUNALPA Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesülete szerdán 10 órától határozatlan idejű sztrájkot hirdetett - közölte a pilóta-szakszervezet az MTI-vel, megjegyezve ugyanakkor, hogy a HUNALPA folyamatosan tárgyal és törekszik a megegyezésre.
jún. 23
17:31
Késnek a vonatok! (Alternatív Energia)
Késnek a vonatok a Budapest–Cegléd–Szolnok vonalon, mert Üllő és Vecsés között leszakadt a felsővezeték kedd délután - tájékoztatta az MTI-t a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága.
jún. 23
17:45
Nincs kivetnivaló Simor vagyonnyilatkozatában (Alternatív Energia)
Nem rendeli el vagyonnyilatkozati eljárás megindítását Simor András jegybankelnökkel szemben Géczi József Alajos, az Országgyűlés mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottságának elnöke. Az eljárást a fideszes Répássy Róbert kezdeményezte június elején a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke ellen.
jún. 23
18:00
Jön a pesti árvíz! (Infostart)
A szakemberek vasárnapra várják a Duna tetőzését a fővárosi szakaszon. A szakemberek szerint az esőzések következtében; a víz elönti rakpartokat.
jún. 23
18:03
Törés az MSZP-ben - Nincs megállapodás (Alternatív Energia)
Nem született megállapodás, de folytatják az egyeztetéseket annak a hétfő esti találkozónak a vezető szocialista politikus résztvevői, akik Lendvai Ildikó pártelnök kezdeményezésére ültek össze - tudta meg kedden szocialista forrásból az MTI.
jún. 23
18:05
Előbb a budai, majd a pesti rakpartot is lezárják (Alternatív Energia)
A szakemberek vasárnapra várják a Duna tetőzést a fővárosi szakaszon az esőzések következtében; a víz elönti rakpartokat; a III. kerületi védelmi bizottság kedd délutáni ülésén dönt a szükséges óvintézkedésektől.
jún. 23
18:18
Élesedő hatalmi harc az MSZP-ben (Infostart)
Nem született megállapodás, de folytatják az egyeztetéseket annak a hétfő esti találkozónak a vezető szocialista politikus résztvevői, akik Lendvai Ildikó pártelnök kezdeményezésére ültek össze. A sajtó által öregek és fiatalok küzdelmének titulált erőpróbán kongresszusi technikákról és az Országos Választási Bizottságról vitatkoztak. A háttérben az ország számára a tét: az országgyűlési választás…
jún. 23
18:21
Simor hazahozza külföldi befektetését (Alternatív Energia)
Nem rendeli el vagyonnyilatkozati eljárás megindítását Simor András jegybankelnökkel szemben Géczi József Alajos, az Országgyűlés mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottságának elnöke. Az eljárást a fideszes Répássy Róbert kezdeményezte június elején a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke ellen.

Keresés